A világuniverzum még jön egy válasszal, hogy ezt a meccset hogyan bukhattuk el!??!?

Újpest – Honvéd 1-0 // osztályozókönyv

  • kilenc edzőcsere: nyolc győzelem, egy döntetlen az NB I idei mérlege. pipa
  • harmadszor mentem kifejezetten egy alkalomra szánt pólóban meccsre: harmadik vereség. Felcsút, 2016, utolsó forduló; tavalyi kupadöntő és most. Egy negyedik alkalommal, 2017-ben Debrecenbe menet egyszerűen elfelejtettem felvenni, akkor nyertünk 5-2-re.
  • Istvánnal még nem nyertünk a Megyerin, pedig nem csak az Újpest, hanem a Vasas ellen is próbálkoztunk.

Ha léteznek babonák, akkor tegnap az összes bejött. Minden lócitromba beleléptünk, az összes galamb a fejünkre csinált, a falnak támasztott létra alatt átsuhanó fekete macskában is pofára estünk.

Kezdve onnan, hogy beérve a stadionba első utunk a büféhez vezetett, itt legalább iható a sör felkiáltással. Mindenfelé megmaradtak a Gallica reklámjai, a csapon azonban Borsodi. Jól indul. (Bónusz, az egyetlen tapodtat sem haladó sorba sikerült beállnunk, így konkrétan csaknem fél órát várakoztunk a sörünkre.)

És mindezek ellenére, egy pillanatig se lehetett azt érezi, hogy kikaphatunk.

Az első félidőben kifejezetten jól, tetszetősen játszottunk, érezni lehetett, ha betalálunk, magunkhoz mérten akár ki is tömhetjük az Újpestet. Kettő-null, három-egy, ilyesmi.

Aztán a semmiből kaptunk egy szerencsétlen gólt, pont a félidő előtt.

Semmi para, nyugalom, simán nyerünk. Egyrészt jobbak vagyunk, focira emlékeztetőt csinálunk az újra előrántott négyvédős megoldással, másrészt a lelátói beszélgetésekben is megegyeztünk, és az egy-három mellett tettük le a voksunkat.

Egyszerűen, annak ellenére is, hogy nem volt igazán sok helyzetünk, fel sem merült, hogy veszíthetünk. Teltek a percek, még harmincöt, még húsz, még tizenpár plusz a hosszabbítás, és nyugodtak maradtunk. Talán öttel a vége előtt merült fel először, hogy talán elfogadnánk az ikszet is.

Érthetetlen vereség, aminél csak Pisonték cseréi érthetetlenebbek.

Feszegetjük már egy ideje, hogy jó lenne valami logikát találni abban, mikor és mit csinálnak, ki helyett miért hoznak be mást úgy, hogy az a csapat szerkezetének és játékrendszerének módosításával is jár, meccsen belül akár többször is. Tényleg sok mindent nem értek. Például:

  • Ugrai lecserélése – ha már mindenképp le akartuk kapni – nem ért volna rá a szabadrúgása után?
  • 85. percben, 0-1-nél hármas csere? Tényleg azt vártuk, hogy az utolsó pár percre Nagy Geri, Aliji és Cipf hozhat olyan lendületet, ami akár gólt eredményezhet?

Sajnos, azt kell észrevenni, hogy az öt csere bevezetése inkább ártott nekünk, és az utolsó percekben sokszor fogalmatlanul szaladgálnak egyes a játékosok a pályán, láthatóan azt sem tudják, mit kellene csinálniuk, most hol is van éppen a helyük, mit is játszanánk? Küzdéssel és robotolással próbálják elfedni a problémát, amivel önmagában nincs feltétlen baj, bár céltalannak tűnik, és egyetlen szerencsénk, hogy addigra az ellenfeleknél is hasonló jelenségek figyelhetők meg. Azonban ez játék a tűzzel, különösen az utóbbi meccseken látott, az egyszeri nézőként szinte értelmezhetetlen cserék függvényében.

Nem egyszerű dolog a meccselés; Lütyőnek se volt erőssége, Supkának se feltétlen, EvdM-et hagyjuk, szóval a Rossi/Cosimo-éra óta igazából senkinek. És a jól meccseléshez nem feltétlen szükséges (bár jól jön) a hosszú pad, valahogy érezni kell, mivel nyúlsz bele érdemben az eseményekbe. Lassítani, gyorsítani, időt húzni, beismerni a tévedésed, posztra cserélni, taktikát váltani, satöbbi, a lényeg, hogy lehetőleg jó ütemben tedd, nem csak reagálni az eseményekre, hanem átvenni az irányítást.

Ezt a jó meccselésre képességet nem érzem egyelőre. Az eredmények persze igazolhatják a döntéseket rövidebb távon.

Osztályozókönyv //

címlapkép: fb/honvedfc