Egyébként pedig meg lettünk alázva, kérem alásan. Olyan gólokat egyszerűen nemhogy a magyar enbéegyben, de a grönlandi fókák rehabilitációs tornáján is kifejezetten ciki kapni, amilyeneket tegnap sikeresen benyaltunk két ártatlan szögletből.
Tudom, ismeretes, azonban már nem elfogadott a régi mondás, hogy a szöglet fél gól, azonban az a futball, amikor a mondás keletkezett, még egészen másról szólt. Akkoriban minden szöglet jó helyre ívelődött, és nem térdmagasságban, vagy a túloldalon taccsra. A jó helyre beívelt szögletekre pedig egyszerre emelkedett támadó és védő, majd attól függően, hogy kinek sikerült belefejelnie, gól (védés), vagy felszabadítás lett a szöglet eredménye.
Az MTK ellen közel sem ilyen szögletekről beszélhetünk, hanem nettó bénázásról.
Minden mást egyelőre csak vázlatosan, mert közben indul a vonatom a Balcsira. Ha úgy alakul, és lesz kedvem, majd útközben pötyögök még valamit.
- Tóth-Gábor Kristóf (TGK, 19 éves, első NB I-es meccs, 54 perc) kezdett, volt pár bizalomgerjesztő megmozdulása, több faultot is kiharcoltak róla.
- Traoré Boubacar (20 éves, első NB I-es meccs, 36 perc) és
- Thierry Gale (18 éves, első NB I-es meccs, 19 perc) a túloldalt játszott, nem sok minden maradt meg belőlük. Galenek volt állítólag egy jó lövése, de akkor pont a mosdóban voltam.
- nagyon kell a kezdőbe egy csatár, mert a három 18-20 éves fiatal egyelőre nem megoldás.
- Moutarival mi van, hogy még a padon se volt?
- nagyon furcsa ennyi év után egy olyan csapatot látni Honvédként, amiben se Kamber, se Lovric nincs.
- rövid a kispadunk. Konkrétan nincs valódi cserénk a középpályára.
Kiszámoltam //
Az elmúlt évek tapasztalata alapján, a magyar bajnokságot 96 ponttal is egy kényelmes, nagyjából 20 pontos előnnyel lehet megnyerni.
Osztályozókönyv //
címlapkép: honvedfc.hu
én úgy látom a pénteket, hogy nem volt azért ez annyira rossz.
1-1 után minkét csapat megszerezhette volna a vezetést, és könnyen lehet a győzelmet, igazából nekünk volt több sanszunk ehhez. Én nem éreztem azt, hogy az MTK fölénk nőtt volna – pár hónappal ezelőtt viszont igen. Szerintem – nem érdemtelenül – de részben szerencsével nyert az MTK, a döntetlenre rászolgáltunk volna legalább.
szerintem a meccs Botin ment el. Sajnálom, de biztos vagyok benne, hogy lesz ebben a bajnokságban rengeteg meccs, amit ő fog hozni. És ehhez, hogy meccseket hozzon, kellett az is, hogy pénteken végig pályán legyen.
a másik, amin elment a meccs, hogy nem volt valódi kispadunk. Hat alapvetően kezdőjátékos hiányzott a keretből: Nagy Geri, Szendrei, Banó-Szabó, Lanza, Moutari és Balogh. A padon rutinos, instant megoldás csak hátra volt, nem igazán lehetett a Traoré-Cipf-Gale hármastól azt várni, hogy megfordítja a meccset. Azt hiszem, ez már a pad kihirdetésekor is sejthető volt, hogy hátrány esetén nehéz lesz újítani. Középpályás cserénk nem is volt, a rutinos emberek (Kambi, Lovric és Uzi) igazából csak sérülés esetére voltak a padon, a játék képére való reagálásra emberünk ezúttal nem volt.
Fentiek dacára nem jött senki semmilyen kifogással, ami nekem tetszik. A fenti 2-es és 3-as pont önmagában sok egy csapatnak, de így együtt nehezen lett volna elbírható. Ezzel együtt a hozzáállás, a küzdés, és néhol a játék kifejezetten biztató volt. Ha Boti hozza, amit tőle várunk, akkor a két szögletből nem lett volna gól szerintem. Biztos vagyok benne, hogy lesz ez sokkal sikeresebb, eredményesebb.
szerintem lenyomjuk a finneket 2-3 góllal simán
Hú azt a mindenit! Hát ez nagyon szar szezonkezdet! Nem gondoltam volna hogy utóbb örülök hogy nem láttam (Olaszországban nem közvetítették…?)… Ezek után az ismétlés sem érdekel, annyira mazohista nem vagyok!
Ha a Turku ellen is ilyen gyengén játszunk, akkor sajnos igaznak bizonyult az az előérzetem hogy nem Bódog a megfelelő vezető edző. Maradhatott volna Trezi a stáb élén.
Ha nem láttad, mi alapján jelented ki hogy gyengén játszottunk ?
Elsősorban a végeredmény, másodsorban a különböző internetes oldalakon található beszámolók, végül de nem utolsósorban jelen poszt alapján.
Akkor ajánlom nézd meg a meccset is.
Csatlakozom, szerintem is érdemes megnézni. Szép dolgok is voltak bőven.
Egyáltalán nem játszottunk gyengén, főleg az első félidőben. Mindhárom gól egyéni hibából született, ezek remélhetőleg elkerülhetők lesznek a jövőben.
Ámen!
Ez így elég sommás ítélet, ha csak az eredmény alapján alkotsz véleményt.
Annak tűnhet de az eredmény már önmagában, aztán Hanta tömör és velős véleménye, több összefoglaló elolvasása után igencsak mellbevágott.
Most újra elolvastam Hanta posztját. Röviden leírta, hogy egyéni hibákból, bénázásokból (most éppen szöglet) estek a gólok. Még azért messze temetni a csapatot. Ha visszatérsz, remélem személyesen is láthatod. Azt azért ismerjük el, hogy a kupában átrobogtak rajtunk, iszonyat mákunk volt a kétszer 0-0-val.
A gólok, amiket kaptunk, lehet hogy abból estek, de amiket nem rúgtunk be, azok meg abból nem estek, hogy a két paprikajancsi spílernek képzeli magát.
Legalább egy találatot összehoztak ketten. Abból a szempontból változatosnak ígérkezik a szezon, hogy nem Muti fog kihagyni meccsenként 5 ziccert, hanem ezt idén Ugritól meg Gazditól várhatjuk. Ha jön Balogh meg TGK, akkor a védelem várható bénázásaival is hozzuk majd a meccseket 3 vagy 4-2-re.
Baráth, Gazdag és Tamás Krisztián a válogatott keretben. Sajnos én nem tartom most Boti meghívását időszerűnek, de Rossi Tudja.
Emellett behívta Babatit és és Szőke Adriánt is, mint csatár. Na ezeket minek??? Utóbbit fogalmam sincs kicsoda
Kicsit az az érzésem, hogy a topic átment HOT! magazinba. Szerintem van itt azért más téma is Lanza magánéleténél. Akinek kell – Lanza és a stáb – majd kezelik a kérdést. A maradék 25 játékos izgalmasabb, akiknek meg kell vívniuk az EL selejtezőt és a következő NB I-es meccseket.
Azért a Lanza ügyhöz hozzáfűzném, hogy az, hogy a családi berkeken belül mi történt, ahhoz valóban semmi közünk. Viszont ahhoz, hogy egy igazolt futballistánk, akinek a játékára minden szurkoló számít, miért nincs még a keretben se, ahhoz már van közünk. Mert hát tegyük hozzá, hogy nagyon nem mindegy, hogy sérülés, közös megegyezés miatti eltávolodás esetleg lelki problémák miatt formahanyatlás van a háttérben.
Lépjünk már át ezen.
A vitához annyit tennék hozzá a szurkolók jelentős részét a privát dolgai nem érdeklik ,ezért lenne jó ha valaki megszólalna .Engem csak az érdekel fog még játszani nálunk vagy nem . Ezt tisztába téve a családi dolgai nekem mellékesek.
hi, kérdezzük meg tomahókot – ha már bedobta a Lanza sztorit – és a jólértesültek kiszínezték, hogy mi az igazság..
köszönöm.
Eléggé belementetek ebbe a témába. Èn nem szeretnék hozzàszólni mivel nekem is az a véleményem hogy ez magánügy. Viszont Lanzának ezt mint profi focistának tudnia kellene kezelni.
Egy parhuzam:
Borkai esete maganügy?
És itt most ne a politikusok altal megszavazott törvényekre gondoljunk.
Nem volt fontos az embereknekl, hogy lehullott a lepel az alszentekröl?
Szerintem akkor maganügy, ha valaki a teljes csaladi életét maganügyként kezeli.
Magánügynek magánügy. Viszont nekik mint ismert embereknek tudniuk kellene, hogy ha kitudódik a dolog abból kellemetlenségük lehet. Azért írtam hogy Lanzának ezt otthon kellene elintézni és nem bevinni a munkahelyére. Ha megtette megtette. Egészségére. De a munkáját végezze rendesen.
De ö a csaladi életét közéleti témaként kezelte, müsorokban szerepelt a csaladjaval.
Arrol, ha valoban igaz, hogy valaki klubalkalmazottal kezdett viszonyt, nem is beszélve.
Ezt a vilag össze nagy cégében tiltjak.
Nem egyformán látjuk a dolgokat. Ezért inkább én be is fejezem a témát.
Minek vitatkozzak vele? Látod nem zavarja hogy senki nem ad neki igazat. Ő mindenkinek bizonygatja hogy márpedig az úgy van ahogy Ő mondja.
Voltál tegnap végül?
Igen
Mi is.Majert hogy láttad?
Az egész Győr harmatgyenge volt. Kevés, lassú futás. Ez Májerra is igaz.
Dorog-Csepel vs Kazincbarcika tisztába volt. Láttad a videót amelyik gyereknél esetleg? Megnéztem. Betyar egy cucc volt.???
Hello, Borkai esete nem magánügy..pontosan az magánügy ami a yacton történt, de az már nem hogy miből finanszírozta.
Szerintem nem maganügy a yachton történt sem, mivel a valasztopolgarokat azzal tévesztette meg, hogy ö egy keresztény v meghitt csaladi életet él.
Off: tegnap Majer nemes versenyben volt Priskinnel a mezőny legrosszabbja cimért.
Akkor nagy napod volt, gondolom
K U T Y A Ü T Ő. Akik hülyék a focihoz, csak azok képzelik azt, hogy helye van a Kibaszott Bp.Honvédban.
nem hiszem ,hogy Lanza az adrian, közpenzböl, szorakozott hivatasosakkal. Tan a parhuzam itt erös. Lanza bizti nem szent, lehet, hogy törtent is valami, es gondolom probalja rendbehozni a maganeletet, ha lehet. Ha valakinek instagram profilja van attol meg nem lesz sok közünk, hozza. Nem beszelve a harmadik emberröl, aki tuti nem közszereplö/celeb (bar lehet, hogy van insta profilja es lehet, hogy a csaladja is feltünik rajta, es interjut is adott mar valamelyik szaklapnak a munkajarol). Persze ha hazon belül törtent az affer, es ki is derült, akkor innentöl a klub belügye is lehet. En nem azert kedvelem a jatekat, mert erkölcsös eletet el…. Azert sok itt az szent erkölcsileg fedhetetlen ember, aki sosem esett meg kisertesbe (meg ha nem is törtent semmi), vannak gyengebbek akik elbuknak es engednek, vannak erösebbek akik nem engednek. De követ egyikükre sem vetnek….
Sajnos a közpénzes parhuzam mégcsak nem is allja meg a helyét teljesen..
Én masként latom és különbség van aközött, hogy valaki „követ dobna valakire”, vagy, hogy erkölcsi itéletet alkot, amihez mindenkinek joga kell, hogy legyen.
Lanza közszereplö, pontosan tudja, hogy ilyen minösegben követik öt emberek, akiket személyesen nem is ismer.
A kartyajatékban is ugy van, hogy amit kidobsz az asztalra tétnek, az egyuttal kockazatot is jelent.
Ez igy van azzal is, ha valaki imidzset épit a csaladi életéböl
En erkölcsi iteletet, se hoznek latszatra, hiszen gözünk sincs mi törtent. nem beszelve arrol, hogy lehet, hogy Ö az aki nem birt ellenallni a kisertesnek. lehet, hogy nem is Ö kezdemenyezett. mivel olyan keves informacioval rendlekezünk kar barmilyen iteletet is hoznunk. Lehet, hogy eppen otthon is maganaeleti valsagban volt. Lehet, hogy nem is törtent semmi, csak valakihez lelkileg kerül közelebb amivel masok elkezdtek szorakozni….annyi minden törtenhetett,…nem kell leragadni mindig egy variacional.
Ennyi erövel semmit sem lehet megitélni, Lölö vagyonosodasat sem, mert senki nem volt ott.
szerintem butasag politikai, anyagi kerdest egy maganeletivel összekverni. amugy Lölö vagyonosodasarol több infonk van, mint Lanzarol :)
Ez nem biztos, sajnos.
Raadasul én azt is vitatom, hogy ez puszta maganéleti dolog lenne
Lanza mióta közszereplő?
ha igazán profi lenne, akkor játszana…
és nem jönnének elő itt a hülye’ kérdések.
Jó lenne tudni az igazságot, bár valahol nem is kellene ezzel foglalkoznunk, hiszen egy profi játékosnak ugyan úgy kellene teljesítenie, ha tré van otthon, ha nem, mint ahogy mi is bemegyünk dolgozni másnap/harmadnap, ha vmi gáz történik, mert ezért kapjuk a fizetésünket. Elég komoly pénzt áldozott (és áldoz most is a bérére) a klub, hogy végleg kivásárolja Lanzát a fraditól. Előtte a belső feszkó volt Ugraival, most meg elvileg(?) az aszonnyal… Nagyon nagy szükség lenne a játékára, így számomra ez nehezen érthető/értelmezhető szitu, amit gyorsan meg kell oldani!
Szerény véleményem szerint nem emiatt mellőzték az olaszt.
De amíg nincs hivatalos közlemény kár csámcsogni az egészen.
Ha magánügy akkor nem lebegtetem meg és pláne nem boncolgatom a sztorit amíg nincs hivatalos közlemény.
Köszönet a sok kispestinek, aki ott volt ma a Vasas-Hali meccsen, nagyot szurkoltunk!
Sok sikert nektek az Európa Ligában és a bajnokságban is!
Remélem behuzzátok az NB2-t tesó! Radó is eIőbb-utobb beindul ne izguljatok
Huu Laci sztem itt egy kicsit képzavarban vagy. :) Jakus Hali drukker lehet és azt köszönte meg, hogy a Kispestiek támogatták jelenlétükkel a Hali tábort és nem a Vasasnak mentek szurkolni. Vasast mi nagyon nem szeretjük. Radó meg ugye Vasas játékos, szóval nagyon nem érdekes, hogy beindul e vagy sem. Vasas csak maradjon az NB2-ben.
Lehet szimpatizal a Vasassal. Megteheti ;)
Szerintem viccelt, és nem is volt rossz poén.
Halista vagyok, aki szimpatizál a Kispesttel :))
Nekünk is jó volt akik kinn voltunk, és az meg még extra, hogy bosszantottuk a vasas és ute tábort (mellettünk voltak az utóbbiak, végig szemeztek, a meccset se nézték, valószínűleg vadászni jöttek). Sajnálom az utolsó 10 percet. ?⚫
Kuusela interjú a Turku kapcsán: https://nb1.hu/otp-bank-liga/honved-turku-korabbi-kisepsti-edzo-mutatta-be-az-ellenfelet
Még mindig jó fej az öreg!
Mondjuk a nevünket leìrhattàk volna helyesen.
Akkor Kispest Honvéd voltunk… Bár lassan jómagam sem tudom követni már épp hogy hívnak bennünket.
Èn a kisepsti elìràsra gondoltam.
Érdekes, Highlanders szerint szarok a fiataljaink, a Kovacs Nikoval, Soltésszal, Irimiassal felallo Ajka most mégis vezeti az nb2t
Miért kell jelentkezni egy pofonért? :D
HighIanders agresszive stiIusa miatt én nem mertem ezt Ieirne de ez bennem is megfogaImazódott. Az az igazság hogy az ember már tart 1-2 fórumozó verbáIis agressziójától
Szekszárdi UFC–Budapest Honvéd-MFA II. 1–2 (1–1)
Gólszerzők: Péter A. (20.), illetve Budai (24., öngól), Németh D. (85.). Kiállítva: Buna (Bp. Honvéd, 59. perc)
Mátyus nagyon jól összerakta a Halit, több góllal is vezethetnének negyvenöt perc után idegenben a Vasas ellen!
??❤??????✊
Valaki tervezi hogy a vasas Hali meccsre kimegy? Csak hogy tudjam, és ne legyek egyedül kispesti ??⚫
Lesz sok kispesti
Semmilyen fegyelmi „vétséget” nem követett el Lanza, ez egy kitaláció, teljesen más oka van amiért nem játszik, de erről részletesebben nem írnék. Annyit elárulok, hogy tényleg sérült, de nem olyan téren, mint azt elsőre gondolnánk. Illetve még egy infó, Eppel nem fog jönni, ez már fix, keveselte a pénzt amit kínáltunk neki.
Hello, az olaszról miért nem írsz részletesebben, Eppelről meg igen?
Mert gondolom, magánügy.
Eppel nem ezért nem jön… Hanem mert ő fél, max egy évre jött volna. A klub meg minimum 1.5 vagy 2 évre szerette volna igazolni.
Nem èrtem,hogy a bizalom,hosszú tàvú szerződès mièrt gond neku.Sztem egy jó szezon utân nem gördìtettünk volna akadàlyt a tàvozàsa elè.
Csak akkor már fizetni kellett volna érte. És most ingyen se kell nagyon senkinek.
Ha nem kell ingyen se,akkor plàne nem èrtem a hozzààllàsàt.Amúgy sztem fut egy jó szezont ès jön ajànlat,akkor egy jelképes összegèrt elengedtük volna sztem.Ìgy meg nehogy kèt szèk ès pad effektus legyen.
Agybaj? :)
Ebből asszony gond, probléma lesz….
Mentális, lelki dolog???
Az olasz csődör nem bírt a vérével ??
Vagy egyszerüen csak ujra igazolta, hogy talan a sajat anyjat is eladna..
Rosszul tudod. Sajnos nem irhatok konkretumot, de Lanza helyzete összefüggésben van a lillehammeri teli olimpiaval, es a Bessemer eljarassal.
Csak kerni tudom, hogy ezeket a hulye lebegteteseket hagyjatok abba. Köszönöm.
Van rá esély, hogy pályára lép még Kispest mezben?
Èn is örülnèk sokakkal egyetemben,ha Lanzàról többet tudnànk,ha pefig neked van nèmi infód,akkor ha lehet oszd meg velünk.Mi szurkolók is szeretnènk tudni mi van spílerünkkel.Eppelnèl ha meg a pènz volt a gond,akkor az szintèn szomorú,mert gondolom mi elentünk a plafonig.Illetve edzès lehetősèggel ismegkìnàltuk.Mondjuk èrdekes lesz,ha MO-on belül najd csapatot.Kìvàncsi leszek majd szurkolói lelkekre.Szóval virítsd a Lanza story-t,kèrlek:)
Ez tèny,de ne màr,hogy Lanza becsajozott:)ès ez derülhetett ki,ami kihat a jàtèkàra.Ha ez igaz….
Ez van pedig
Basszus….hogy ennek a klubnak milyen erőkkel kell mèg megküzdeni:)lanza ha kapuzàràsi pànikban szenved,akkor azt a meccseken vezesse le:)ne a csajokon,3 gyerek mellett.Huu ez a hír..akkor lehet az Ugrai dolog is ebből a feszkóból jöhet?!
Osztom Latabár véleményét.. Nem teljesen mindegy? Egyébként a megemelkedett CO szint aggasztja, de most már tudatosabban vesz ő is levegőt
Bocs,de nem kurvàra nem mindegy,hogy egyik legdràgàbb ès legjobbnak tartott jàtèkosunk miêrt lett szar,mièrt nincs a csapat hasznàra!lletve nem mindegy,hogy esetleg mâsokat feketítenek be a lanza ügyben,holott semmi közük a formahnyatlàsàhoz,viselkedèsèhez.
Mesèlj mivel összetettebb?Vagyis kapizsgâlom,hogy Lanza maga a feddhetetlensèg,az àldozat,akit mindenki csak bânt.Tehàt mondjuk Ugraival,Pisonttal mâsoknak is baja van a csapaton belül?Azèrt azt nehezen hiszem el,hogy inkàbb Lanzàt jegelik,mint kitennêk ezt a kèt embert.
Eppen arrol beszelunk.
Tehât,ha lanza rosszul gondolkodik ,viselkedik ès ebből nekünk jövőben nem sok jó szàrmazik,akkor ne haragudj de èn egy percig sem vèdenèm,hanem a klubb rèszèről ès az ő rèszèről is tiszta vizet öntenèk a pohàrba.Ugyanis lanza forma hanyatlàsa az egêsz magyar focitàrsadalmat èrdekli,mìg mi kàrvallotjai vagyunk anyagi ès szakmai èrtelemben.Tehàt,ha ennek az egèsznek a kivàltó oka,hogy ő fèlrelèpett,ami eszkalàlt egy családon belüli ès szàmàra lelki feszkót,ami kihatott rà és csapaton belüli dolgokra akkor itt a titok nyitja.Lehet erre ràtett ugrai stílusa,vagy èpp pisont hozzààllàsa,de azt làtni kell,hogy az olasz a leàllàs utàn màs emberkènt jött vissza.
Valóban nem mindegy akkor, ha Te vagy a csapat pszichológusa. Mint szurkoló sajnálhatod (azt gondolom semelyik játékosunk magánéletéhez nincsen közöd sem Neked sem senkinek), tarthatod egy jó nagy pechnek a helyzetet és szurkolhatsz azért, hogy mielőbb rendeződjön a helyzet, mert azt gondolom, a középpályán akár csak egy-egy félidőre is, de óriási haszna lenne Lanzának. Egyébként pedig CSAK :)
A „régi” Lanza igen, az idei nem… Ő dönt…
Jó nagy pechnek tartom és sajnálom, hogy nem én vagyok a pszchio doki. :) Amúgy meg már kezd kicsit zavaró lenni, hogy nincs egy nyugodt szezonkezdetünk, és igazad van CS.A.K
Mármint mi ? Ugrait is megprobaIta magáévát tenni vagy mi az atyauristen voIt UgraivaI? Kurvára nem hiányzik szerintem még egy homoszexuáIis zaklatás ügy a klubnak
Valójában Ugrai fedezte be Lanzát :) .. De csapaton belül az egészséges erotika csak felhevíti a szíveket, nincs itt semmi látnivaló :D
Nem tudom, hogy jött ide a homo ügy itta Latabár és Bendegúz beszélgetésében. Én az állítólagos Ugrai és Lanza közti pofozkodásra, hátbaveregetésre gondoltam, ami talán abból jöhet, hogy Lanza a nőügy miatt kicsit feszkósabb lehet(ett).
Főleg ha mondjuk fáj a hátad.?
Tehat, ha kenyes a tema, akkor ne beszeljunk rola. Toled nem is vartam tobbet.
Hu de sotet vagy ember. Senki nem csamcsog rajta, senki nem irt reszleteket, csak el lett mondva, hogy ez lehet az oka a veletortenteknek.
Nos ugy nez ki hogy az elso mondatomat tudtad ertelmezni. Most fuss neki a masodiknak megegyszer.
Tudom. De azert megprobaltam.
De az a cèl ezzel egyetèrtek!De azèrt jó lenne tudni,hogy mêgis mi a franc van lanzàval,hogy egyik pillanatról a màsikra súlytalan lett.Mert azèrt itt be lett màr feketítve pisont,ugrai meg sok mindenki mâs ebben a lanza ügyben,illetve,hogy menni akar mert több pènzt akar keresni,közben meg kiderül,hogy megint sajàt maga àsta meg a sírjàt,mint anno a bundàzàsban.De ne legyünk ennyire àlszentek,hogy egy ilyen nőügyre ne kapjuk fel a fejünket.Pl Icardi esetèben is megìrtàk,hogy lenyúlta csapattàrsa csajàt,vagy èpp most az Atalanta szlovèn csatàrànàl bukott ki,hogy megcsalta az asszony,mert ezek mint kihatottak a csapatra.Lanza hanyatlàsa sajna nem csak magànügy,hisz a klubbnak súlyos euro szàzezreibe került,hogy most nem jàtszik ès nincs hasznunkra.
Néha rád tör az álszenteskedési ötperc és most különösen erőltetett.
Lanza közszereplő, ha a családjával reklámozza magát az instán, velük jelenik meg a műsorban, akkor minimum téma lehet, ha közben különböző nőcskékkel félrekúr, főleg, ha azt esetleg a klub egyik alkalmazottjával teszi.
Ráadásul közben a teljesítménye és a hozzáállása is romlik.
Az pedig, ha valaki megcsalja a feleségét, nem a „problémája”, hanem a szégyene (jobb helyeken).
És te ott voltál, hogy láttad, hogy nem?
Pont te beszélsz csámcsogásról, aki évek óta rendszeresen dob be ide félinformációkat és megalapozatlan értesülésekre hivatkozással kritizál edzőket, játékosokat.
Szálka – gerenda esete.
Egyáltalán nem, ha egy játékos/edző helyzetét és annak hátterét érinti az információ.
Te nemcsak Supkáról tettél be ide információkat, hanem vezetőkről, játékosokról is, úgyhogy ne próbáld Supkára terelni a témát sunyi módon.
Aligha hinném, hogy az amúgy olasz felesége ezt a fórumot olvasgatja, nem mellesleg pedig a legjobban fizetett játékosunkról van szó, az edzőközpontban pedig fiatalok is vannak, súlyosan sérti a klub és az akadémia morális állapotát egy ilyen tett, ha azt valaki klubalkalmazottal teszi.
Abban, ha valaki dugja a klub egyik alkalmazottját, elmagyaráznád, hogy mi a „családi”? :D
Erőltetett, amiket írsz, sajnos, a 3. ponttal sem tudok egyetérteni, ha a klub kiemelkedő játékosa nagyon rossz példát mutat a fiataloknak.
Ugyan már, az ilyet kifigyelik az emberek, meglátszik az emberen a viselkedése szavak nélkül is, az emberek viselkedéséről, hitelességéről pedig mindenkinek van joga beszélni.
Huu itt nagyon elmentünk már egy rossz irányba:) Klubbon belüli romantika, Latabár által idehozott homosexualitás. Sodoma és Gomorra lettünk itt a vírus alatt? :)
Papa caIm down . Van igazság abban amit irsz de ha Lanza már „beteg” és igaz a story akkor az asszony már nem innen tudta meg
„A közéleti szereplő vagy közszereplő fogalmát – bírói joggyakorlati előzmények után – az ügynöktörvény[4] vezette be a magyar jogba. Ezek szerint közszereplő az
a személy, aki közhatalmat gyakorol, gyakorolt vagy közhatalom
gyakorlásával járó tisztségre jelölték, illetve aki a politikai
közvéleményt feladatszerűen alakítja vagy alakította.” (forras wiki)
Lanza inkabb a celeb kategoriaba tartozik „felkapott hiresseg”
Egy pöppet le vagy maradva a témaban.. Csak mint egy 30 évvel..
https://hu.m.wikipedia.org/wiki/K%C3%B6z%C3%A9leti_szerepl%C5%91
Szerintem olvasd el, megint figyelmesebben, mert en is innen ideztem. A fenti idezet a hatalyos definicio.
Igen, az ügynöktörvény saját fogalmainak meghatározása tekintetében. Ott van a szövegben – és így is van -, hogy a bírói gyakorlat szabadon értelmezi az adott esetre vonatkozóan, hogy ki minősül közszereplőnek, vagy közéleti szereplőnek. A két fogalom használata pedig nem különült el élesen egymástól.
es tenyleg: https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/ki_szamit_kozszereplonek_valojaban.661265.html
hogy öszinte legyek, valahogy kette kellene ezt valasztani, mert szamomra Se Lanza, se Puzser, se Hajdu nem közszereplö, hanem celeb, vagy hiresseg. Persze, ha ugyanazon szabalyok vonatkozank rajuk, akkor teljesen mindegy hogyan hivjuk.
Pedig ez van
Házon belül kufircolt legalább? Vannak finomságok a klubházunkban. :)
Huuhhuhu az tény oda én is szivesen ” berobbannék” 1-2 kehelybe
Ugye nem beteg? Annyit megerősithetsz azért
Hanta! Jó nyaralást Neked!!! ?
Ahogy én láttam, hallottam, éreztem, átéltem:
1.Csapatról,
Tujvel:Remélem megáll a ” biológiai órája „, remek formában van, hatalmas bravúrok ismét, nagyon kellett, hogy ne legyen tegnap zakónk,
Batik (Gery haverom szerint #ZeneButik)-Boti duó az újdonság hatása alatt ügyködtek, van mit még az Öregektől tanulni! T.Vezetőség, Urbányi! Kambi lehetőleg az első keretnél mentorkodjon, legalább a cserepadon, thanks!
Tetszett Tamás Krisz, jó, dinamikus, megcsiszolja BéTé, fogja bírni a Gegenpresst.
Mezi: Problem! Nála nem stimmel vmi, sérülése után nem tud visszajönni -nagyon remélem- még, s nem már.
Védelemből Uzsonnát hiányoltam, remélem egészséges, a kispesti Eke fel kell szàntsa majd Mikulásbácsièk ellen a gyepet!!!
Patya Cséká: Több kell, tán’ Gerivel jobban megy majd, tanácstalan vagyok jómagam is.
Kesztyűs: Lelkes zongoracipelő, viszi a szíve előre, de techikai képzettségben, előre gondolkodásban, kombinatív elemekben kettőt mindig hátralép – a középpálya rovására.
Dani-Doni: Gazdi meglőtte a forduló gólját, ez az Ő Szezonja lehet! Cs.A.K. könyörgöm ne a szélre tegyétek őt lécci. Doni! Téged láttalak a legtöbbször, pörögtél, mint a propeller, De ésszel is játsz. Higadtság a kulcspillanatokban, akkor nem lesz semmi gond! Megjegyzem egyedül Zsótér jött ki a Táborhoz a végén
T-G-K: Illési karriert látok benne; Van benne spiritusz, nem CS.A.K. fizikumra gondolok, faragták őt rendesen
Roli: Az a sarkazás, hát classic assist minimum! Volt ziccere, szabija is! Legközelebb! Bizakodunk! Csatárba Mou hun’ van??? Lanzával teqballoznak az Akadémián???
Cserék, Babakocsi véletlen csinált egy harmadnyi brazilkört (fej, váll, könyök sorrendben), amikor egy ívelést akart átvenni, nem jött össze! Humorosba eltettük! Sajnos a gólb@szás elmaradt, remélem nem kell rá fél szezont várnom! Lásd. George_Baba esete.
Viszont Gale! Hemyometerem tényleg kilengett felfelé, látva a kiscsákót, komoly a berobbanás lehetősége. Good luck!
Bódog: Mester! A bézbóz-sapek vėdjegy? Ami tetszett tőle, hogy a technikai zóna adta határokon belül űzte, hajtotta, pressingelte Csapatát! Nem ripacskodott! Nem kapott sárgát, pirosat, kiállítást, eltiltást tök feleslegesen!
2. Előtte:
Egyre vizesebb a Netovábban a csapolt ser, a mellékhelyiség sajnos pusztulatra van ítélve! Gázálarc kell oda trónolni, nem vacak maszk!
M4! Tegyétek későbbre egy órával a kezdést legalább nyáron, bitang hőség volt kinnt is, bennt is! Szaunáztunk egy nagyot a
Finnekre gyúrva…áhhh.
Eza jegynyomtatósdi,beolvasósdi nagyon kabaré! Kényelmetlen pillanatok, kellemetlenségek: Meteoritok a fogaskerekek között.
Az mtk kapusa magán felejtette a bírói stáb öltözékét, hát ez meg??? Ritka ronda az mtk meze, ismėt és megint! Ez a minden rész tintakék…???
Amúgy azt tudjátok, hogy a ProHuman (mezszponzor) ellen komoly polgári peres ügyek vannak folyamatban? Vártam egy jó kis VadKatis ántrét a kijelzőn, kaptam helyette egy ócska indulót (czeglédisramliteknősztájl), de tėnyleg, ennyire lesz@rj@ a system a Saját fanjait!!! Azt hittem a „Honvédnapjaeljöttmárnál” nincs lejebb, de CS.A.K. csalódok minden èvben, mert van lejebb.
3. Közben:
Bocsi a kilöttyentett sörökért mögöttem, nem volt szándékos, nem is veszett kárba, szublimáltam a szünetig…egész jót durrantunk így elsőre! Létszámban mindenképp. A góóólöröm a 90eseket idézi. Utána robban a Tábor szépen, ahogy azt kell. Borzasztó a szektorból a kilátás, bosszantó. A nagylengetősök nagyon hiányoznak. Rengeteg a fiatal, van utánpótlás bőven, hál’ Istennek! Egy tag meg akarta venni a Honvėdos kitűzőmet 2 korsó sörért, nem sikerült a limit!
3. Utána: Tudom, hogy közegészségügy meg minden, nem lehet, bünti, teszt, De Jó lett volna, ha kijön a csapat pacsizni, ki tudja manapság mit hoz a holnap, a helyzet zavarosabb, mint gondoltam…Kedves Beszkart, BKV, BKK, ha már vili nuku, pótlója ne 20 percenként járjon léccike pénteken főműsoridőben. Kazinak igaza volt, inkább mentünk volna be a Szögletbe sörözni egy finomat a srácokkal, mert a metrópótló buszon olyan fekàlia gőzölgés volt folyamatban, hogy a Pöttyösnél 15 percig levegőztem leszálás utàn…
4. Szumma szummárum: Volt egy finn Bajnokedzőnk annó, aki sokat mondotta volt az almáriumok szerint, hogy” …munka, munka, munka…” Nos, mi mást kívánhatnék ehelyütt, e fórumon: Dolgozzatok becsülettel, lelkesen! Mi mögöttetek vagyunk, történjen bárhogy! Tudom hosszú lett…jó éjt, szép vasárnapot Nektek!!! Ciao! Szabadságot Az Ultráknak!!!
CzéDéPé
Raynek. Jössz holnap Dorog meccsre?
Nem tudom. Nincs terve. De lehetséges.
Merre laksz? Felveszünk valahol ,ha gondolod, a Hüvösvölgy-Hidegkut-Solymár-Szentivan-Vörösvár útvonalon. Értelemszerűen visszafelé is.
Kösz a lehetőséget. De ha mégis mennék, akkor mindenképp saját kocsival megyek. És az útvonal is más egy kicsit.
Jó. Mi megyünk.
Csalódás volt ez a meccs, sok szempontból…
Többek nem voltak itt fejben és ezen ment el a meccs: Boti az 1. gólnál(és amúgy végig) a komplett csapat a szögleteknél, Doni a Gazdi helyzetnél, Ugrai dekoncentrált volt…stb.
Ami bíztató volt: TGK, Gazdi, Tujvel és Gél.
Remélem, hogy kicsit magába száll mindenki és legközelebb nem csak duma lesz, hanem koncentráció és teljesítmény is jön végre.
Babakocsi egyelőre ingadozik a fejlődőképes gyenge igazolás és durva tévedés határvonalán.
Talán kellene neki pár meccs az nb3ban, hogy szokja a játékot és ne érje meglepetés, hogy éles meccseken az ellenfél is pályán lesz.
Tudja vki, hogy Lanza épp valóban sérült vagy továbbra is hülyének néz mindenkit maga körül ?
Aki a Gazdag probalkozasat arra amit nem tud ,1000%-os ziccerben, bármilyen összefüggésbe hozza Zsótérral , az nem sokat konyit a játékhoz, már bocs.
b+….amikor elrúgta előle a labdát?? azt nem nehéz összefüggésbe hozni vele.
Soha nem érte volna utol. Kb 5-en hihetitek azt a világon, hogy azt így kell megoldani, nem egyből belőni ahogy jön! Mégegyszer: SOHA nem érte volna utol, miután elbaszta a ziccert! Mit muvelnetek itt, ha azt meg ugribugri másik helyzetét Kesztyűs vagy Moutari hagyta volna ki, őszintén?!
A lassításból tisztán látszik, biztos, hogy utólérte volna, csak meg kellett volna állítania a labdát az alapvonal előtt. Tényleg elrontotta Gazdag, de a helyzetet Zsótér rontotta el végleg.
Pont a lassításban látszott, főleg a hátsó kamera állásból, hogy semmi esélye nem lett volna utolérni…
Én masként lattam, mivel felpörgette a labdat, ezért az lelassulva pörgött az alapvonal felé, elérte volna Gazdag
Sebaj, akkor 1:1 :)
Nem, akkor 1:2 nekünk :)
Egy valamit hiányolhatott Gazdag, hogy Zsótér nem tette vissza neki az általa már elérhetetlen labdát hanem inkább 0 szögből kapura lőtte azt.Ha visszateszi akkor üres kapu kb 1 méterről. És amúgy sajnos valóban egyszerűbben is megoldhatta volna a helyzetét, de Gazdit meg a váratlan megmozdulásaiért is szeretjük. (Lsd. Pl. a felcsuti gólja)
Es akkor mi van?! Ziccerbol kiviszed az alapvonalra túl a kapun, vagy mi?!
Bolt sem érte volna el .
„Soha nem érte volna utol” -ezt már sosem tudjuk meg…
A lényeg, hogy ha nem zavarják egymást, bármelyiknek nagyobb esélye lett volna jobb megoldásra, mint ami így sikerült.
Gyenge produkció volt ez a tegnapi, de én bízom bennük… hosszabb távon ki kell jöjjön, hogy ez jó keret, jó csapat!
Nem volt az olyan gyenge. A két kamu kamu maradt a döntő pillanatban. Más nem történt.
Tenyleg nem erte volna utol. Hosszan tolta emelte
Most Te hülyéskedsz, vagy mi?! Amikor a bambagyerek, jobbról ,8 méterre,100 000 %-os ziccerben,szemben a kaputól kiviszi a picsába, akkor a balról tízméterekről érkezőnek átlóban a helyére kellett volna futni????? Na ne baszd már meg! Hülye mindkét „sztárunk” a játékhoz. Ha nem hiszed, nézd meg az utolsó meccseinket, amik tétre mentek, aztán ahogy az öregem mondta, vitatkozz a matematikával.Ez kb olyan, mint a két istenbarma itt, aki Kuttort, Mártont vagy Feczkot akarta nálunk a kispadon látni.
Nekem sem úgy tűnt, hogy Gazdag azt a pörgetését valaha is utolérte volna. Előbb el volt az cseszve, mint hogy Zsótér…
Végre érkezett valaki, amit eddig nem nagyon lehetett látni elmúlt szezonokban. Nekem tetszett, hogy Zsótér ráment arra a labdára, amit Gazdi elba.. Volt ott akarás mind 2 játékostól. Sok hasonlót!
Tegnap a meccsen pletykálták páran, hogy Lanza több súlyos fegyelmi vétséget követett el a klubon belül, nemcsak Ugrai felpofozása miatt.
Én nem szeretném többet Kispest-mezben látni, nincs még 40 éves, de erkölcsileg mindenben megbukott, amit csak csinált életében.
Egyszer szeretném tudni mi a teljes igazság Lanza körül, de vélhetően sosem fogom. Sajnos magam is elég prekoncepcióúzus vagyok már vele szemben…
Hát azt én is szeretném. Miért csinálja ezt? Szinte biztos, hogy nem sérült.
Mert hülye vagy a football nevű játékhoz.Is.
Miért is kéne erről az idiótáról beszámolnom neked, Latikám??
Nézzem a finnek bajnokiját nem tudtam hogy náluk is lehet szurkoló . Egy biztos a magas szakállas csatáruk a baráth jelenlegi formájában igen kellemetlen meglepetés lesz. Elég nehezen járatják a labdát jó lenne nekik hamar gólt lönni. A középályán az ázsiai kinézetű gyerek nagyon mozgékony.
Köszi az infót! Hol megy amúgy?
Tippmixpron élőbe nyomják 1:0 ra vezetnek ellenűk. Most nagyon nyomnak mindent ivelnek a magas szakállasra
Masodik félidö elején szerintem eléggé ledominaltuk az MTKt, csak Ugrai és Zsotér (Gazdag) elügyetlenkedték a helyzetet.
Pedig Traoré nem sokat tudott hozzatenni az egészhez.
Valaki szidjak itt lent Bodogot. Boris az MTKval tavaly az nb2ben is erös pofonokat kapott, mégis kitartott az elvei mellett.
Ez a magyar focival a baj, nem lehet épitkezni, rögtön raszallnak az emberre.
Összel még Szendreit szidtak sokan, most Cipfet, miközben az MTK naluk gyengébb tehetségekböl épitett jo kis csapatot.
És ezt ugy irom, hogy a 4 4 2 nekem annyira nem teszik, de adok idöt Bodognak
Most kivételesen egyetértek veled. Bódog munkájához idő kell. Ráadásul úgy hogy a csapat is szinte új.
szinten
Bendi! Mindenben adom a fent megfogalmazottakat! NapiLike! ?
Rosszul emlèkszem,hogy te pont Bódog kinevezèse ellen voltàl?Amúgy ez a tegnapi meccs sok hibàra ràvilàgított.Nem kezdem el,hogy rosszul igazoltunk,hogy nincs komplett csatàrunk,hogy kp-nulla,hogy sztem Kambi ès Lovric együttes kihagyâsa sztem hiba volt.Ha Gazdid kivennènk ebből a csapatból,komoly gondjaink lennènek.Meglàtjuk 5 forduló utàn mi lesz.
Nem voltam ellene, csak annyit irtam, hogy taktikailag „nem olyan éles kés”, mint Rossi, vagy Supka, akiknek mindig volt egy uj ötletük.
Megfogadtam, hogy nem szólok hozzá a látottakhoz, és a fogadalmat be is tartom.
Na azért ne minősítgess ilyen durván! :)
Röviden:
1. GAZDI,
2. T-G.K.,
3. TOMÁŠ,
4. DONI,
5. ROLI.
Valoszinuleg azert irtad roviden, mert indokolni nem tudod.
Nem is szeretném, Én így éreztem…slussz, passz! ?
Tujvel, Tamás. A többiek nulla.
A játékunknál engem jobban zavart, hogy mennyit vitatkoztak egymással a játékosaink. Pedig ez még csak az első meccs volt, 3 egymást követő vereség után már össze is fognak verekedni egymással?
Igen, érezhetően fel voltak rendesen spannolva, biztos nagyon akartak ők, de tegnap nem a Mi / Ő napunk / napjuk volt…Talán az Ėlet igazságot szolgáltatott a kék-fehéreknek is, gondoljunk CS.A.K. a bizonyos 2019/2020-as Magyar Kupa elődöntőire pölö…
Hát igen… Ha ott az első meccsen kapunk egy hatost, szavunk nem lehetett volna…
Utólag inkább a tegnapi pofon, mint a 8. Magyar Kupánk!!! ??⚽️??⚽️??
Végre nem éreztem, hogy kevesek vagyunk fizikálisan, gyorsaságban, szerintem ezzel nem is lesz gond a mezőny nagy része ellen. Viszont előre játékban pontatlanság, hátul zavarodottság látszik, de ezek pont olyan dolgok, amikben lehet javulni. A vadonatúj védelemnek össze kell szokni, Batiknak és Barátnak fel kell nőni a nagy öregek top-szintjére, szerintem képesek rá. Eléggé újra kell épülnünk.
Nagy kár az elmaradt meccsért, kijött, hogy az MTK-nak már lement egy tétmeccs.
Úgy érzem, ebben a szezonban még nem lehetnek vérmes reményeink, lehet pár szép győzelem, benne lehet a dobogó- , de akár a kiesés közeliség is. Ha rajtam múlna, az idei évet főként az építkezésnek szentelném a következő bajnokságra.
Egyetértek, azzal kegészítve, hogy szükség lesz bőven a Szezonban az „Olasz Melóra”, Kambi-Ivan duó mentorkodása mellett kellenek a Keretbe minimum…Azzal főzzünk, amink Van!!!
Egyetértek én is, azzal a különbséggel, hogy az MTK nem 1 meccses fórban, hanem egy szezonnyiban van…
Hát ha jobban belegondolok, ez tűpontos megfogalmazás.
Ahogy a „kitűnő” sportigazgatónk megboldogult edző korában megmondta: A meccseket gólok nélkül kell értékelni. :D
Naaa, ez úgy is szar volt. Újfent bebizonyosodott, hogy a fociban nem az számít, hogy mennyire hangzatosan tudsz nyilatkozgatni, nem az számít mennyire csilivili az insta oldalad, hány szavazósdit hirdetsz és mennyire menő az új címered, de még csak nem is az, hogy milyen csapatépítő programokat találsz ki, vagy hogy hány videót készítesz mezbemutatás gyanánt, hanem olyan alapkészségek, mint futás, passzolás, beadás, helyzetfelismerés, lövési pontosság, labdakezelés.
Szomorú, hogy az állítólag szuperkondival rendelkező Honvéd (Kispest) csapata a 70. percre kifulladt, hogy bár szakmai stábtagok száma annyi, mint égen a csillag, de senki nem tudta felmérni, hogy az MTK mit játszik (mondjuk úgy még gázabb a helyzet, hogy „kiváló” edzőnk szerint már egy éve ezt játsszák…) és esetleg arra egy taktikát kidolgozni, szomorú, hogy azonos szögletarány mellett az egyik csapat szögletei életveszélyesek, míg a másik csapaté még csekély veszélyességűnek sem tekinthetőek.
Kevéssé mutatja a profizmus jeleit az, hogy kb. 5, azaz öt felkészülési meccset tudtak lekötni, amelyek közül legalább 2, azaz kettő meccsen a tarcsik játszottak, tehát volt 3, azaz három meccs érdemi felkészülés, egy (hogyisszoktákmondani?) „újjáalakuló, formálódó” csapatnak.
Száz szónak is egy a vége, a tegnapi napon a technikásabb, jobb játékosokból álló csapat nyert megérdemelten, akik jobb helyzetfelismerésüknek is köszönhetően simán hozták a kötelezőt. Ez a jelenlegi Kispest (Honvéd) közepes képességű csapat, egy gyenge edzővel. A realitás a középmezőny, mert legalább annyi nálunk erősebb csapat van, mint ahány gyengébb. Irigylem azon sporttársakat, akik dobogót vizionáltak, mert a tegnapi este is bebizonyította, hogy bilibe lóg a kezük.
Tudom, tudom egy meccsből nem lehet ítélni és adjunk időt és blablabla, de ez itt a kibaszott Kispest (Honvéd), ide nem elgondolás, meg kísérletezés kell, hanem határozott elképzelés és megvalósítás. Tegnapi nap ennek nyomát sem lehetett felfedezni. Támadó foci támadók nélkül? Szép játék, technikás játékosok nélkül? Zéró középpálya? Parasztvakítás folyik itten kéremszépen… :(
Uff
(virtuális pacsi annak, aki végigolvasta)
Pacsi.. Megértem, hogy rossz érzés a vereség, éppen ezért azt is, hogy átestél a ló túloldalára… Sok mindent tudnék írni, de csak annyit: a meccset ugyan úgy simán hozhattuk volna, ahogy nem hoztuk, de az MTK jobb csapat annál, hogy kulcspillanatokban ekkora helyzeteket kihagyjunk.
Szívből remélem, hogy neked lesz igazad.
Mindenesetre a támadófoci nálam nem azt jelenti, hogy némi szerencsével összehozunk egy meccsen két-három helyzetet, aztán kesergünk, hogy ha bementek volna, akkor…
Természetes alaposan végigolvastam, mint minden hozzászólást ezen fórumon. Böngèszve soraid között sok mindennel egyetértek:- -Tényleg elfogytunk erőben,
-Kevės edzőmeccs lekötése,
-jelenleg valóban a középmezőny (5-8. hely) a valóság, viszont jópár dologgal nem:
-Csapatépítő mindig hasznos, és kell is Nekik, pont tegnap láttuk, most ez még nem egy egységes Csapat!
-A nyár közepén állt össze a Szakmai Stáb (valóban f@$zcsutra hajazó mennyiségben), idő kell nekik…ill. inkább nekik is jár az idő(türelem),
– Bódog Mestert nem írnám le, külhonban szerzett tapasztalatai, rutinja, mentalitása megkérdőjelezhetetlen – szvsz. A Dióknál a ” háttér ” nem Rá szavazott, a Várdánál – Dajka Lacinkkal karöltve – egyértelműen bennt tudta tartani őket az első osztályban! Most – Velünk – szintet tud lépni, azt hiszem jár neki a Kipest-Családtól a bizalom, a türelem, és a HIT, lėgyen az Tulajdonos, Operatív igazgató, Technikai Vezető, Gólb@szóCsatár, idegenlégiós, Akadémista, voltBajnok ikon, Csapatorvos, foteldrukker, Korzós, Ultra’, Hool, Fan, etcetcetc… ” Egy cipőben evezünk” hirdeti a drapi is!
Csapatépítő kell, ezzel én is egyetértek, de nem feltétlenül kell erről beszámolni állandóan külön cikkekben a honlapon. Ez nem nekünk szurkolóknak lényeges, hasznos, hanem a csapatnak.
Ez is igaz!
1 hónap alatt nem tudtak átállni a balfaszok 1 totál új játékrendszerre 4-5 új emberrel…
szégyen.
Ad1: Nem lehet, hogy egy kicsit túlgondolod? Ez foci, nem rakétatudomány. Alap dolgokat kell tudni, passzolni, futni labdát kezelni, nem kell túldimenzionálni a játékrendszerek jelentőségét.
Ad2: Az MTK-nál is voltak új emberek bőven…
Ad3: Nem azért vannak (kellett volna, hogy legyenek) az edzőmeccsek, hogy a játékosok összeszokjanak?
Persze nekünk az NB2-es Siófok is nagy falat volt már…
Nem baj, csak várjunk, meg adjunk időt. 2021 januárjában érkező edzőnek is adjunk majd időt, meg a 2022-es szezon elején érkezőnek is adjunk időt, meg mindenkinek adjunk időt…
Valahol éreztem, hogy ez lesz. Láttuk az mtk-t a Fradi ellen, de semmit nem tanúltunk belőle. Nagy remények, fogadkozás, aztán szembe jön a valóság.
A szembejövő valóság az volt, hogy az iUgrai-Gazdag duó mindkét sanszot elbaszta amikor fordithattunk volna.Ez van.
Én azt gondolom nem lesz meg a 96 pont. Egy döntetlen és még egy vereség becsúszhat, ezért maximum 91 ponttal nyerhetünk. Tudom, kissé pesszimista vagyok, ez van.
„Magyar Sport Napilap jelenti:…a 2020/2021-es Magyar Királyi Bajnokságban Magyar Bajnok 81 ponttal (25 Gy, 6 D, 2 V) a Grande Honvéd, Magyar gólkirály lett 19 találattal Eppel M.(Kispest-Honvéd F.C.), megnyerte a Magyar Kupát a Diósgyőr (döntő a Puskásban, ftc-Dvtk: 4-5), ezüstérmes Újpesti Torna Egylet, bronzérmes a Diósgyőri Vasutas Torna Klub, a ferenczváros Cs.A.K. a 4. A Magyar Királyi első osztályból kiesett: felcsút S.E. (3 pont levona az 1. Fordulóból), Kisvárda! Az Új Magyar Labdarúgó Liga Osztályozó mérkőzésre kötelezte a 10.helyezett videoton-Máltai Szeretetszolgálat F.C.-t, valamint a Mezőkövesd-Zsóryfürdő csapatát. A Magyar Kiràlyi második osztályból feljutottak: 1. Szombathelyi-Haladás Vasutas Sport Egyesület, 2. Szeged-Grosics Akadémia. Osztályozó mérkőzésekre kötelezettek: 3. Győri MÁVAG, Debreczeni Vasutas Sport Club….” ?✒????????⚽️?????????❤??
Tudom-tudom, édes álmok…kissé elkalandoztam!!! Sebaj, a Remény Rabja vagyok, maradok!!!
Mondjuk a remény rabjai a végén kiszabadultak, úgyhogy klassz volt a vízió :-)
” Az idő igaz, s eldönti,mi nem az…” ✋
Én reménykedem ,hogy a csapat többi része csak a kupa miatt pihent és az új játékosoknak is kell a játéklehetőség. A védelem nem érzi egymást és nem is kommunikál megfelelően .Kaptunk 2 nevetséges gólt és kihagytunk 2 kihagyhatatlan .Ebből a 2 mérkőzésből a libásoknak is nehéz felmérni az erejét . A helyenként rossz mérkőzés ellenére bizakodó vagyok.