Magamra vessek, sőt, dobjam rám egy első követ, hogy vezércikket olvastam az NSO-n

Várj, idézek Thury Gábor Fél győzelem címen futó anyagából:

(…) Bevallom, nagyobb érdeklődéssel figyelem a honi edzők működését, mint a külföldiekét, s a játékosokkal is így vagyok. (…) A jelenlegi edzői garnitúrából Bognár György, Pisont és Márton is jelentős ideig légióskodott játékosként (Pintér, Csizmadia, de Boér és Supka is megfordult külföldön). Most itt a lehetőség, hogy tudásukat átadják, különösen azok, akik néhány éves karriert futottak be kint. (…) Bognár György paksi teljesítménye alapján az egyik legkarakteresebb edző, Pisont István pedig Magyar Kupa-győzelmével Kispesten – mondjuk így – berúgta az ajtót. Esetében ne hallgassuk el, hogy valamennyi válogatott mérkőzésén (20) szeretett egyesülete, a Honvéd futballistájaként lépett pályára. Klubkötődés, alázat, hit az elvégzett munkában. Ha ezt átplántálja játékosaiba, az már fél győzelem. (…)

Az idézett részekből kiderül, hogy a szerző nagyobb, talán egyenesen kiemelt figyelemmel kíséri a magyar edzőket, ezért tehát ha nem mindent, de legalább nagyon sokat tud róluk. Pisontot is különösen nagy figyelemmel kíséri, gondolom akkor róla is elég sok mindent tud.

Egyedül azt nem, hogy Pisont nem 20, hanem 31 alkalommal szerepelt a válogatottban. 1991 és 1994 között a Kispest-Honvéd színeiben, majd 1998 és 1999 között előbb az Eintracht Frankfurt, később a Hapoel Tel-Aviv játékosaként.

Ami viszont tagadhatatlan, hogy kispestiként valóban 20 mérkőzése volt a válogatottban, vagyis tehát annyi igaz, hogy kispesti játékosként az összes meccsét kispesti játékosként játszotta a címeres mezben. Ahogy Bognár György is az MTK-ból beválogatva az összeset emtákásként, vagy Pintér Attila a Fradiból beválogatva fradistaként. És így tovább.

Tényleg én vagyok az idióta, hogy vezércikket olvasok a Nemzeti Sportban.