Napikispest 2021.02.05.

  • osztályozókönyv vs. Paks // Gazdag, Tujvel, Bardea(!), Szendrei, Balogh.
    • Tujvel // a meccs előtt vehette át a KLTE Év játékosa díját (Bozsik-díj), rögtön össze is kapta magát, és egy meredek mozdulatot leszámítva ismét a régi volt.
    • Bardea // második meccse, először kezdőként, és máris bármit képesek vagyunk belelátni. Annyira cuki dolog a szurkolói lét, hogy kommentárként beteszek ide egy repülő macskát:

  • semleges térfél // nem mondhatja senki, hogy ne adtam volna meg az esélyt, ha már többször is előjött az elmúlt hetekben témaként a Semleges Térfél nálunk, mint harmadik fél kontentjének milyensége. Rávettem magam, közel egy órát bírtam (értsd: szó szerint), majd elhangzott a következő kijelentés: “(…) Márton Gábor, az a pécsi senkiházi!” A kijelentést semmiféle reakció nem követte, így akár szerkesztőségi véleményként is értelmezhetjük, miközben közel sem vélemény fogalmazódott meg, hanem színtiszta, mélyről és lendületből felböfögött alpáriság.
    • megkérnék mindenkit // hogy amíg ezt a stílust felvállalják, addig nálunk ne hivatkozzátok a tartalmaikat*. Ha mégis, akkor kegyetlenül törölni fogom. Uff! Sajnálom, valahol meg kell húzni egy határt, és részünkről az említett stílussal egyáltalán nem tudunk azonosulni.
    • ha nem értenéd miért // akkor kérlek olvad el Moldovától a Színházi vegyes 1. című rövid kis szösszenetet. Azonnal le fog esni.
    • nem első felindulás // lekádereztem a gyereket (aktív internetes jelenlét = felkínálom magam káderezésre), akinek az ámokfutását és a stílusát felvállalja a műsor, és konkrétan az jött ki, hogy mindössze pár éve találta ki egyáltalán a szurkolóságát, majd kvázi megtendereztette a klubokat, mielőtt felelős döntést hozott volna, ráadásul erre a mozzanatra kifejezetten büszke. És elküldi a vérbe Márton Gabit. Azt hiszem hasonló esetekben használja azt a köznyelv, hogy: lol, bzmg!
    • már ez a négy bekezdés is // méltatlanul hosszú volt a témával kapcsolatban. Bocsikah.

*_ nyilván ennél a posztnál még lehetőség van (egyelőre) utoljára kibeszélni a témát.