Mastodon

Csak vettem a fáradtságot, hogy megszámoljam, mégis mekkora lett az új Bozsik?

Ahogy megnyílt a jegyvásárlási lehetőség a Villarreal ellen, szinte az első gondolatunk volt, hogy végre megtudjuk, pontosan mekkora is lett a Bozsik, mit nevezhetünk benne teltháznak?

A módszertan igen egyszerű, a jegyrendszerben székekre lehet jegyet venni, és minden széksor végén van egy szám, hogy az adott sorban hány széket találunk. Szektoronként legfeljebb tizenöt sort találunk, vagyis, ha soronként összeadjuk a székek számát, akkor megkapjuk a szektor befogadóképességét. Ha pedig összeadjuk a szektorokat, akkor a kijön a stadioné.

Ezeket a számokat fogjuk most publikálni.

szektorférőhely
A1-A7 (tribün)1185
B1-B7 (tábor)1881
C1-C10 (korzó)2850
D1-D7 (vendég, elválasztó, egyéb)1866
ebből vendég (D5-D7)773
VIP458
Skyboxok134
Sajtó54
összesen8428
A teljes befogadóképesség

Vagyis egy egyszerű számítással, a VIP, sajtó, Skyboxok, vendég és elválasztó nélkül kispesti szurkolónak marad összesen: 6847 szék.

A legnagyobb szektorok 330-333 férőhelyesek, és ilyenből van nyolc. Érdekesség, hogy a szektorhatárok nem sikerültek valami természetesre. Például a lelátóra kivezető lépcsők környéki részek ketté vannak osztva:

Egy példa a kettéosztott tömbökre: a lépcső alatti és feletti részek egyik fele a C9, a másik fele a C8-ba került

Apróság, de a stadion hivatalos sematikus térképén (nyitóképünk a honvedfc.hu oldalról) nem szerepel a SKY 5 és SKY 6 között a jegyrendszerben megtalálható ElnŐki Skyboxok 40 férőhellyel.

ElnŐki Skybox

Mennyi az annyi forintban, ha Villarreal?

Tételezzük fel, hogy minden, de tényleg minden jegyet sikerül eladni a Villarreal ellen, akkor a – Skyboxok nélkül – a teljes jegybevétel 76 millió 353 ezer 600 forint lehet.

A belső arányokat jól érzékelteti, hogy a VIP3 (V3) szektor 184 széke együtt akkora bevételt generálhatna, mint a teljes B-oldal, vagyis a tábor 1881 férőhelye: nagyjából 9-9,2 millió forintot.


A 72 misi csak játék a számokkal, ugyanis ez végig áfás ár, táblás házra vonatkozik, és feltételezi, hogy minden széken fizető néző ül. Nem tartalmazza viszont a Skyboxokat, az esetleges tévés közvetítés díját, a meccsnapi bevételeket (ajándékbolt, büfé), az esetleges szponzorok költését, stb. A lényeg, hogy ezekből együtt kellene fedezni a stadionavató programját, benne a Villarreallal, a Bagossy zenekarral, a meglepetéssel, és az egyéb apróságokkal, mint biztosítás, látvány, satöbbi.

Ha feltesszük a Gerendai-féle nullszaldós kérdést, akkor:

Szerintetek megtérül a klubnak stadionavató?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

? a hozzászólás // előmoderált
? az offtopicot // az offtopicba.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz Blueskyon, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor Signalon vagy Telegramon keress. ||

19 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
TSV
TSV
3 éve

A szavazásnál hiányolok egy sort ami nekünk magyaroknak meghatározó az életben Egyszerèlünk !

Zs.
Zs.
3 éve

Nem a fáradságot? Elnézést, nem bírtam kihagyni.

veghhanta
3 éve
Reply to  Zs.

Ahhhh, pedig a T direkt dőlt betűvel van, de persze a frissített sablon eldobta :(

Paal
Paal
3 éve

Mivel sohasem lesz nyilvános, hogy a várható TV közvetítésért mennyit fizet – a magyar focira bőkezű – MTVA, így a korrekt választ sohasem fogjuk megtudni. Ettől függetlenül, egy ilyen méretű stadion puccparádés megnyitója piaci alapon, komoly ellenféllel szemben nem vagy nagyon nehezen hozható nullszaldóra. Ennek megfelelően én köszönöm a tulajdonosoknak, hogy áldoznak erre. (Írom ezt annak ellenére, hogy én nem valószínű, hogy ezért megszakítom az akkorra tervezett nyaralásomat.

Más
Június 30-a van, régen ezen a napon jártak le a szerződtetések, ha ez így van, akkor én mára várok „Köszönjük a Kispesten töltött idejüket … ” bejelentéseket. (Uzoma, Aliji, stb.)
Belenézegettem a mai edzőmeccsbe, az eredmény meggyőző, de 5 perccel a vége előtt még csak 2-1 volt. (Németh Ádám egy lusta g@ci, hogy egyik félidőre sem tett rá hosszabbítást..) Valaki, aki végig nézte, írhatna néhány sort.
Továbbra is hiányolom a keretből azokat a karaktereket, akik ha gáz van, nem engednék összezuhanni a csapatot. Előző szezonban ennek hiánya látványosan kijött.

Pelso
Pelso
3 éve
Reply to  Paal

bele tudsz húzni a streambe a gólokhoz.
am. Marci 1 kapushiba után lőtt üres kapuba, Zsótér viszont szép gólt lőtt jobb oldalról, kb 20 méterről, szabadrúgásból

Pelso
Pelso
3 éve

Szappan vajon mire várt a gól előtti beívelésnél ?
TGK szépen ment fel és pontosan csúsztatott.
gondolom szünetben full csere…de kíváncsi lennék, hogy HF mi alapján rakta össze a 2 csapatot.
ui.
am. köszönet a stream-ért!!
//kár a hanghibákért

Szabolcs Szilágyi
Szabolcs Szilágyi
3 éve
Reply to  Pelso

„Fejben” eddig jók vagyunk :) Kérdés, hogy pl:Bardea miért nem játszik ma? TGK-val ezek szerint akkor az első csapatnál számolunk? Nem tudom, hogy vagytok vele, de nekem ez a csapat még így nagyon vékony. Kellene még legalább 3 játékos. Csatár,középpályás. Az eszékről érkező brazil srácról sincs eddig semmi.

radnar
3 éve
Reply to  Pelso

Lesz majd még kevergetés a csapatban, ami pluszban jó lenne, ha kicsit gyorsulna a játékunk, sok még a labda cipelgetése .. de nyilván ez még a felkészülés közepe, szóval fogjuk a fáradtságra.
Jut eszembe, ha lesz még bomba igazolás, akkor őt, őket mikor kívánjuk majd beépíteni? Gondolom a bajnoki rajton? Nem teljesen értem, de valaki csak intézkedik a háttérben.

Pelso
Pelso
3 éve
Reply to  radnar

sok a kérdés, de bízzunk benne, hogy a starthoz közeledve tisztul a kép és nem 1 f.os kép lesz, amit akkor látunk…

marklar
marklar
3 éve

A jelenlegi habzsi dőzsi taoban a szavazás témája talán egy picit okafogyott, Azért csak egy uefa kupagyőztes ami azért a második legnagyobb dolog, hogy ronyrázás e? Az izlés dolga, és hát van amit ugye pénzért nem lehet megvenni.
Talán ez az a szitu, amikor van egy játékszered és kimaxolod a lehetőségeket.
Engem spec nem hoz lázba, de a körítés papíron jól néz ki, az hogy a konyhából kihallatszik a mikorohang mielőtt tálalnának és a tokaji aszúra még felszámolnak neked 150 000 forintot olyan meg előfordul, ha a rosz helyre ülsz be a váci utcába.
Ami mondjuk érdekes, ha 1 500 fővel számolsz egy évben 25 mérkőzést kb 1 500 forintos jegyárral per kopf, akkor büszke 56 millió jön ki jegybevételről, csak a fenntarthatóság jegyében megjegyezve. Érdekes lenne azon elfilózni, hogy milyen jegyárak mellett mekkora átlanézőszámmal, plusz mondjuk évi 250 milliós tévés mlsz jutattásokkal üzemeltehető a csapat és a stadion, ha mondjuk a csapat büdzséje fél milliárd forint egy évre.

jnkzln
jnkzln
3 éve
Reply to  KareszB

Kép már van, ha gy folytatják, 2 éven belül hang is lesz :)

Lassie Tizenkilenc
Lassie Tizenkilenc
3 éve

Megvan a zsugám ! Ha valamelyik itteni arc akar velem inni egy sört akkor majd a C4-ben tud megtalálni.
Innen ismer fel : comment image comment image

Laszka
3 éve

lila fal? komolyan? :D azt hittem nalad is minden piros vagy fekete….vagy valami semleges szin….de lilara nem szamitottam

radnar
3 éve
Reply to  Laszka

Valóban, ez engem is odavágott .. Illetve a nyújtás fontosságára is felhívja a figyelmet a kép :D

bataati
bataati
3 éve

Nem szép dolog, hogy eltakarod a gitárok lényegi részét. :)

immortalis blog

Fordított headstock, vagy jobbos és balos gitáron IS játszol?

Zagreus
Zagreus
3 éve

En mar fizettem kb 21e penzt. 2 gyerkoc 2 felnott. Kicsit borsos de egyszer van stadionavato. B5 szektor tabor mogott mar nagyon varom !

Döme Sanya
Döme Sanya
3 éve

Kit érdekel, hogy mibe kerül. Bármi is lesz a vége fizetünk mint a részeg katonatiszt.