Mastodon

Napikispest 2018.06.07.

  • Lanzafame // lett az év játékosa a Nemzeti Sport osztályzatai alapján.
    • a sorrend // Lanzafame, Varga Roland, Paintsil és Lazovic – teljesen jogos, hogy az NB I. három legjobbja és Varga;
    • a kapusoknál Gróf a negyedik helyen végzett;
    • itt a posztonkénti ranglista, ahol érdemes ránézni a belső középpályásokra: az első kilencben Gazdag, Nagy Geri és Banó-Szabó is. Tényleg motorjai ennek a csapatnak.
    • mellékesen az állítólagos kiszemeltünk, Uzoma behúzta a baloldali védők ranglistáját. A teljes csapat így néz ki (döntetlen esetén Bognár Gyuri döntött ún. szakértelemmel): Dibusz – Nego, Leandro, Blazic, Uzoma – Pátkai, Tőzsér – Varga Roland, Lazovic, Cseri – Lanzafame
  • még mindig Lanzafame // a 18 gólja mellett kiosztott 12 gólpasszt, amivel szintén vitte a vonatkozó listát, így a kanadait is a 30 pontjával. El sem tudom képzelni, mikor fordult elő olyan utoljára, hogy az NB I. gólkirálya egyben gólpasszkirály is legyen. Valaki?
  • csatárduó // a transfermarkt nyilvántartja a ligák legjobb csatárpárosait is a szerzett gólok száma szerint, akik egészen nem meglepő módon idén a Lanzafame és Eppel lettek. 32 gól, 18 gólpassz, vagyis 50 pont – brutális.
    • Lanza Eppelnek 6, Eppel Lanzának 3 gólpasszt adott. Előbbi természetesen a vonatkozó lista legjobbja, ráadásul hasonló kémia két játékos között még csak megközelítőleg sem volt kimutatható a bajnokságban.
    • amúgy tavaly is ők nyertek egy 27+10=37-es mutatóval, szóval az előrelépés megkérdőjelezhetetlen. A tavalyi pontlistát azonban nem ők, hanem Marko Scepovic és Lazovic húzta be egy 23+17=40-es teljesítménnyel.
    • és még ennyivel sincs vége, mert az NB I. legjobb cseréjének Danilo bizonyult a maga 4 gól, 2 gólpasszos teljesítményével. Egyértelmű, hogy miénk a legjobb csatársor.
  • Uzoma // az állítólag állítólagja: tárgyaltunk vele, de sikertelenül. (via csakfoci)