Mastodon

Többször is megpróbáltam, és inkább arra jutottam, hogy nem akarok beszélni róla

Hosszú volt a tegnap este, nehéz volt a ma reggel, a fakó gurított egy sima négyest a Ceglédnek (nagyjából huszonöt néző előtt), és esküszöm, megpróbáltam, hiszen

  • csoportosultunk a lelátó alatt
  • és a stadion bejárata előtt,
  • ültünk a szobor előtt,
  • álltunk a pub előtt,
  • ültünk a pub alatt,
  • tömegközlekedtünk,
  • egyedül maradtam a gondolataimmal,
  • kinéztünk a fakóra, majd
  • bevásároltam, és

mindvégig képtelen voltam beszélni a tegnapról, sőt, mindent megtettem azért, hogy ha egy mód van rá, eszembe se jusson a Fradi elleni meccs. Elfojtásban szerencsére otthon van ez a lángoktól ölelt kis ország átlagosnak nevezhető lakója, szóval a részsikernél azért komolyabb eredményeket hoztam.

“Többször is megpróbáltam, és inkább arra jutottam, hogy nem akarok beszélni róla” bővebben