Mastodon

Honvéd – Győr beharangozó

Alapvetően nem szeretünk a Győrrel játszani. Az elmúlt években nem elég, hogy nem sikerült megverni őket, a meccsek is rendre iszonyatosan nézőtaszítóra, unalmasra sikeredtek. Az egyetlen kivétel a kupadöntő, ahol az odavágón legalább betaláltunk, otthon pedig annyian voltunk, hogy sorba kellett állni a büfében.

Talán ma máshogy lesz, lássuk a várakozásokat.

A Honvéd bármelyik csapatot simán elpicsázza, ha arról egy szakértő újságíró kijelenti: jobb a játékosállománya. Sima volt a Fradi, könnyed a Debrecen, nyögvenyelős de fix a Zete, Pakson nyerni tudtunk és a Videoton se volt komoly ellenfél Danilonak. Ezzel szemben képesek vagyunk kikapni otthon a Pápától, vagy a legalább harmatosnak nevezhető Kecskeméttől.

Ha minden igaz, a Győrt magasabban jegyzik, tehát az előjelek egyértelmű hazait feltételeznek.

Sajnos nem ennyire egyszerű a helyzet. A Győr valóban, és magyar szinten remek játékosállománnyal bír, ráadásul nyáron a nemzetközi mérkőzésein is megmutatta, ha akar, tud. A tavalyi Győrt szinte lehetetlen volt megverni, védekezése kimagaslóan a legjobb volt, gólt szerezni ellenük címlapot ért a sportlap vasárnapi számában. Idén azonban a Honvéd a tavalyi Győr. Az eddig lejátszott tizenkét meccsünk felén érintetlen maradt a hálónk, és egy kivétellel mindig betaláltunk az ellenfélébe. Egyszerű képlet, ha nem kapunk, és adunk, akkor a győzelem garantált.

Kérdés, este melyik arcát mutatja a Kispest?

Ha a hazai mutatóinkat nézzük, öt meccsen mindössze kétszer tudtunk győzni, ami nem sok, csak épp minőségi, mert a Zete és a Loki volt a Bozsik gyepén kifilézett áldozati bárány (valószínűleg ezért hurkások a debreceniek). A Győr idegenbe alapvetően szopni jár, hatból egyet sikerült csak megnyernie. Klasszikus filozófiai alapkérdés, mi lesz a legyőzhetetlen erővel, ha egy mindent felfogó fallal találkozik? Lefordítva, és alkalmazva a jelen problémára: mi lesz akkor, ha egy otthonában gyengébb csapat találkozik az idegenben alkalmatlannal? Ismerve Morales mestert, aki a catenaccio (ld. még: játék csatárok nélkül) és a célfutball közé egyenlőségjelet tesz, majd bőven megöntözi kecsöppel; és ismerve Pintér Attilát, aki centerhalfból nem lett pandúr, adja magát egy kínkeserves nyuszi-nyuszi.

Bp. Honvéd – Győri ETO

2010. november 4. 19h Bozsik-stadion

A Honvéd idénybeli hazai mutatója:
5m 2gy 0d 3v 6-8 6pt
A Győr idénybeli idegenbeli mutatója:
6m 1gy 2d 3v 8-10 5pt

A legutóbbi három év mérkőzései:

2007. 10. 20. Honvéd – Győr 2-2 (g: Hercegfalvi, Vincze)
2008. 05. 10. Győr – Honvéd 2-2 (g: Diego, Dobos)
2008. 08. 31. Győr – Honvéd 4-1 (g: Szmiljanics)
2009. 04. 03. Honvéd – Győr 0-0
2009. 08. 29. Győr – Honvéd 2-0
2010. 03. 20. Honvéd – Győr 0-0

(Képünkön a várható kezdőcsapat. Eltiltottunk, sérültünk nincs, a kispadon a következő játékosok kaphatnak helyet: Németh G., Cséke, Bajner, Sztokics, Bojtor, Cuerda, Horváth Adrián)

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||