Mastodon

“…csak a győzelem lehet a cél…” – a Vasast fogadjuk

…ahogy klubunk örökbecsű indulója is harsogja. Bizony, ez a mondat, azaz kívánalom, hogy azt ne mondjam, szándéknyilatkozat a mai fővárosi derbi előtt különösen helytálló. Még úgy is, hogy a Vasas ellen (sem) szeretünk játszani…

Az olvasóban persze felmerülhet hogy ezek mégis kik ellen szeretnek játszani? Sírtak a Siófok elleni beharangozóban is, és alapvetően a Győr ellen sem szeretnek. Fene a gusztusukat… Pedig csupán arról van szó, hogy a Vasas is azon csapatok sorát gyarapítja, akik ellen valahogy nem fekszik nekünk ez a meccselés. Semmilyen konstellációban. Hajtás után némi műmájer elméletkreálás, múltbarévedő álbizonyítékokkal.

[itt most jól jönne némi hantás vagy vérfarkasos táblázatos access- vagy excel varázslat de szánom-bánom, időhiány és az ajtóban toporgó főnök miatt aki megbeszélésre hív ez most elmarad]

OPCIÓK:

Kispest JÓ – Vasas GYENGE. A ’90-es évek elején ugye mi uralkodtunk, a Vasas meg amolyan szegény szomszéd volt Budapesten, de mégis becsúszott majd’ minden idényben egy bosszantó döntetlen vagy akár hazai vereség a XIII. kerületiek ellen a kötelező győzelmek mellett (kivétel ’92-93 amikor itthon a Mágussal, odaát már Marttival aláztuk a kék-pirosakat).

Kispest JÓ – Vasas JÓ. Relatíve mindketten erős csapatnak számítottunk 2003-04-ben- legalábbis a második vonalban. Ekkor 1 győzelem 1 döntetlen az eredmény, talán még ez az erőviszony-felállás volt a legjobb. ’95-’96-ban hasonlóképp erős középcsapat voltunk mindketten, jött is az oda-vissza győzelem!

Kispest GYENGE – Vasas JÓ. Gellei éra hosszú évei, hát ez nagyon nem feküdt nekünk. Hol itthon kaptunk 4-est hol a Fáy-ban 3-mast pedig olyan legendákkal próbáltuk a Vasas rohamok útját állni mint Farkas András, Müller Krisz, Szekeres, Hungler…

Kispest GYENGE – Vasas GYENGE. Hát ilyen is volt, pl. 2001-2002 környékén, igaz végül Döme minket benntartott, a Vasas viszont Tornyistúl búcsúzott. Talán még ez a csillagállás is felénk dönti a mérleg nyelvét…

Összegezve e csapnivaló álstatisztikázást, annyi levonható végkövetkeztetésként, hogy ha kb. egyenrangú a szereplésünk, akkor tán több jó sülhet ki nekünk. Idén ez kb. áll is (Kemenes Szabi is osztja e véleményt), bár előrébb vagyunk a tabellán az angyalföldieknél, ami viszont az álmoskönyvek szerint legalábbis fenyegető. 2001 őszén Glázerrel is volt egy szép sorozatunk, jött a tökutolsó majdnem nyeretlen Vasas, és mi lett a vége- itthon sima 0:2. Kínszenvedős meccs volt, utána 2000-redszer is megfogadtam, hogy ezt a Kispestezést befejezem.

Az utóbbi 5 év eredményei itthon:

2005-06: Kispest-Vasas 2:2 G.: Takács Z, Kovács Z., Gyánó és Bárányos (ki más…)

2006-07: Kispest-Vasas 0:1 Csepelen, Németh N. büntetett

2007-08: Kispest-Vasas 0:1 Supkás tavaszi buktarájd, Pandur a gólfelelős

2008-09: Kispest-Vasas 0:1 Dobos 11-est hibáz, Lázok gól…

2009-10: Kispest-Vasas 3:3 G.: Cséke, Bajner, Hrepka, ill. Lázok mesterhármas és az egyik utolsó tőrszűrás szegény Tanár úrba.

* * *

Hát akkor meccsre fel, tessék melegen felöltözni, a csapatnak pedig jó tanács: LÁZOKOT FOGNI, GYEREKEK!!!! Reméljük 1-2 fiatal ma is lehetőséget kap, de a lényeg, akárhogy is, de kell a 3 pt- különben necces tavasz elé nézhetünk.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||