mert célunk csak egy van
A meccsvégi sajtótájékoztató zárása után Supka vezetőedző válaszolt kérdéseinkre. A lefújást követően a játékosait a szurkolókhoz a biztatást megköszönni kiküldő szakvezető a jövő heti találkozó kapcsán is kiemelte, hogy a drukkerek plusz erőt jelenthetnek majd a csapat mögött a zöldek ellen. Úgy legyen.
Két nappal vagyunk a tavaszi nyitányunk után, ami kicsit olyan lett mint vártuk, kicsit meg másmilyen – de sokkal több okosságot mint amit hanta írt a szombati meccsről, nem tudok virítani. Ellenben, hogy tartsuk az őszi hagyományt, gyorsan fussunk végig a szombati teljesítményeken, most, hogy már kettőt alhattam az eseményekre. Osztályozókönyv a hajtás után.
TÓTH IVÁN Általános meglepetésre ő kezdett a kapuba várt Kemenes Szabi helyett, Supka indokolt is később. Iván az Iván, hozta most is böcsülettel a kispesti Rampulla/Chimenti szerepkörét, kijönni szögletre/beadásra még mindig nem nagyon tud, volt 1 nagy mentése a második félidőben… Egy jó Kemenest azért visszavárunk. 5.
SERGIU MOGA Az első akadémiás kezdőemberünk, aki a sérült Baráth (visszatekintve meg az NB1 szinten kiemelkedő Taki) helyébe kellett beugorjon, s nem is vallott szégyent a rendelkezésére álló csonka félidőben. Brusztolt és nem is hibázott sokat – személyes tragédiája, hogy nem e jelenetekre emlékszünk majd az antréjából. Mikor letámogatták és a hozzátartozójával együtt sírtak a kerítésnél, az elég megrázó kép volt, le is maradtam emiatt a MöTöKá egyenlítő találatáról. 5. Cseréje, Horváth Adrián most sem győzött meg arról hogy mi a veretes lópikuláért vonszoltuk fel anno Kozármislenyből a Bozsikba (4).
DEBRECENI Lassan-lassan kezdi visszanyerni régi formáját, bár az első (és talán a 3.) gólnál azért hajmeresztett is. Nyilván számít neki a bizalom, ha ez jön Supkánál, akkor még javulhat. 5
LOVRICS Az új igazolások közül már a felkészülés alatt is tetszett, most is meggyőző volt. Régen volt már ilyen, valljuk meg. Sallangmentes barbár a szó legnemesebb értelmében, végre egy gólem aki nem mozgáskultúra nélküli. És nekünk most úgy kell egy hosszabb távon is biztos, fizikailag okés liberó, mint egy falat kenyér. 6.
HAJDÚ Én már régóta megcserélném őt és Sadjót, egyszerűen a legéletképesebb szélsőjátékosunk, tud cselezni, van benne kraft, pazarlás hátul tartani. Egyszerűen hasznosabb lenne elöl- most is az ellenfél 16-osa körüli momentumok kerekítik fel osztályzatát. 5.5
AKASSOU A Bohócliga legjobb védekezőközépei között tartom számon, igaz nagy hiányossága hogy támadásban 0, lőni meg nem tud. Tegnapelőtt ráadásul elég harmatos volt labdaszerzésben/megtartásban is. Lesz azért ez még jobb de tőle ez kevés. 4.
IVANCSICS Jóval többet vártam tőle, bár az is igaz: ő a szélen az igazi. Látványosan nem tudott megbirkózni a karmesteri poszttal, az első 20 perc vállalható teljesítménye után nagyon visszaesett, cseréje jogos volt. 4 Cseréje, Nagy Gergő nem kapott annyi időt hogy osztályozhassuk, noha mozgása ismét ígéretes volt. (–)
MOREIRA Nem tudom… Hajt, néha vannak jó cselei/elfutásai, de egyszerűen fizikailag borzalmasan gyenge, még az MTK-s kákabelű gyerkőcök is állandóan földbe préselték a mélynövésű kis brászilerót. Nem igaz, hogy nincs alternatívája. 4.5
SADJO Balhátvédbe vigyük már vissza, könyörgöm. Látványosan antitámadó játékos, nem tudta ellátni kevés attakunk során a jó elfutás-beadás vagy ügyes passzjáték szerű feladatait. Pedig igazi posztján értéke lenne a keretnek! 4
DANILO Edzőmeccsen megy a Rooney-zás, tétmeccsen meg sírhatunk a botladozásán. Néha vannak meglepően jó pillanatai, képzettnek tűnik, hogy utána elessen a saját lábában vagy a fűben. Mindenesetre a moralesi támadóállományból hosszabb távon talán az egyetlen használható arculat, ha fejlődne még. Fejlődne? 4
BRIGHT Darabossága már-már Pala vagy Zsolesz-díjas, de mégis látnék benne valamit. Hogy ez a vakhit-optimizmus kombó, vagy tényleg mocorog valami a kiwi-srácban, az majd elválik. Tegnapelőtt egy életerős lövése volt meg néhány értelmes labdatartás az egyik oldalán a mérlegnek; támadáslelassítások sora a másikon. Danilo helyett mondjuk én őt hagytam volna fenn. 4.5 Cseréje, Rouani beérkezését követően 2 percig meglepett, mert agilis volt és tartotta a labdát, hogy utána szép fokozatosan átmenjen a szokásos Karim-showba. Ő se lesz már labdaművész az tuti. (–)
Vasárnap jön a Fradi. Kemény erőpróba lesz.
Hirtelen nem is tudom, e poszt címe fájóbb, vagy a mai buta vereségünk. Mert ez igencsak buta vereség volt. Ugyan helyzet nélkül, de mégis megszereztük azt a vezetést, amelyet a szünet előtti percben simán leadtunk egy benézett szöglettel. A második félidő az MTK-é volt, de csak annyiban, amennyit a mezőnyfölény elcsépelt fogalma jelent, mert a meccsben egyáltalán nem volt benne még egy gól. Kettő meg pláne.
A tovább után kicsit részletesebben.
Az előzetes várakozásokkal ellentétben kimaradt a csapatból a friss igazolás Zelenka és Fieber, valamint Kemenes, helyettük Bright, Moreira és Tóth Iván kezdett. Érdekesség, hogy Hajdú játszott balbunkóban, Sadjo a balszélen, és harmadik ballábasunk, Ivancsics pedig az egyik szűrőként Akassou mellett, beáldozva ezzel Horváth Adriánt, és a középpályás labdaszerzést.
Ha végiggondoljuk, Supka húzásai nem tűntek hülyeségnek, hiszen az MTK remekgyors, rövidpasszos, labdatartásra épülő játékát ellensúlyozandó nem baj, ha sebességben nem maradunk alul, ráadásul a foltokban helyezkedő játékosok egymással csereszabatosnak bizonyulnak.
Hiába minden, az már az első percektől látható volt, hogy a baloldalunk hiába áll jó nevekből, valahogy nem működött úgy, ahogy kellene. Hajdú védekezésben többször is lemaradt az emberéről, és csak Sadjo visszalépéseinek köszönhetően nem kerültünk ilyenkor nagyobb gondba. Sadjo viszont támadásban képtelen volt megtartani, és ami rosszabb, jól megjátszani a nála lévő labdákat. Talán nem lett volna utolsó taktikai húzás a két játékos megcserélése a második félidőre.
Taki eligazolása után sokan féltünk attól, hogy lyukasak leszünk a jobboldalon, és nem csak védekezésben, hanem szélsőjátékra, felfutásokra nézve is. A kis Moga sérüléséig jól mozgott, az ő oldalán jóval kevesebb helyzetet alakított ki az MTK, mint a másikon, mégsem nyugodhatunk meg. Danilo egyszerűen súlytalan szélsőben (egyáltalán a pályán), a valahogy minden edzőnél visszakapaszkodó More pedig hiába segített ki, ez nagyon kevés lesz a tavaszra. És akkor a fekete leves sűrűje még hátra is van.
Alapvetően kedveljük Horváth Adriánt, mert bár nem egy Pisont, de még csak nem is egy Dubecz Jani, legalább hajt, küzd, odaszúr-odarúg, teszi amit tud. Amíg szűrőt játszik nincs nagy gond, Akával együtt egész vállalható párost alkotnak itthon, de amint a hiányposztunknak számító jobbhátvédbe kellett bejönnie szükségből, azonnal kiderült, hogy egy rettenet képzetlen futballistáról van szó. A fizikuma rendben, bírja a terhelést, eredeti posztján képes megszerezni egy labdát (vagy legalább nem engedni megjátszani azt), a megszerzett labdát visszapasszolni a védelemnek – és ennyi. Amint kicsit több kellett volna, látványosan felsült a számára idegen szerepkörben. Megforgatták, legyorsulták, kijátszották, ráadásul szórványos felfutásai alkalmával képtelennek bizonyult értelmesen bekapcsolódni a támadójátékunkba.
A Debreceni-Lovrics belsővédelemről külön érdemes beszélni, mert szinte minden gólban benne voltak. Az elsőt még Lovrics szerzi nekünk, de sajnos a szöglet utáni egyenlítésnél már Debrecenit (és Brightot) veri meg Sütő. A második hazai gólnál Ivancsics és Lovrics között megy el a lapos beadás, amit Urbán húz kapura, a harmadiknál pedig újra Debreceni, és a felette elszálló labdából kilépő Eppel, bár itt csúnyán lemaradt a támadóról az embere. Nagyon hiányzott Botis nyugalma és rutinja.
Hosszan szóltunk a védelemről, és tennénk ugyanígy a huszáros kispesti rohamokkal, finom cselekkel, pengés megoldásokkal fűszerezett támadójátékunkról, de sajnos nem tudunk, hiszen alig-alig akadt felépített akciónk. A középpályát szinte nem használtuk, alkalmi jelleget öltő akcióink jórészt a védelem tengelyéből előrevágott labdákból indultak, amit vagy Sajdo, vagy Danilo próbált bejátszani Bright és Moreira irányába. Az egész annyira sablonos és átlátszó volt, hogy az emtékások vagy könnyűszerrel hatástalanították, vagy mi szúrtuk el a következő passzban.
Rounai behozatala és Danilo előrébb tolása a második félidő közepén hozott valami kis felpörgést, de azt is bizonyította, hogy More nem jobbszélső, és a Gege nem csak szűrőben, de irányítóban is legfeljebb szükségmegoldás lehet. Hiába tudjuk magunkénak talán az egész NB1 legerősebb baloldalát, ha nem kapnak középről elég támogatást, nem tudunk oldalt váltani, és nincs egy igazi centerünk. Alig negyed óra kellet, és erre Rouani is rájött, és onnantól gyakrabban tűnt fel a vonal mellett kisegíteni, hogy aztán megpróbálja saját maga helyére bejátszani a labdákat. Ha a védelemből egy Botis, úgy a támadósorból egy jó Herceg nagyon hiányzott ma.
” class=”mceItem mce-blossom-special mce-blossom-object” src=”http://blgz.nemvaltozik.hu/i/s.png”>
Összefoglalva: nem voltunk jók az MTK ellen, a simán hozható döntetlen helyett benyeltünk egy olyan vereséget, ami most még talán belefér ettől a csapattól, mert, hogy ilyen felállásban többször nem fogunk játszani, az hótzicher. Nem elég, hogy télen kicserélődött a csapat gerince, még szükségmegoldások, hiányzók, és egy sérülés miatti csere is nehezítette a dolgunkat. A játékunk ugyan gyenge volt, de a hajtást és az akarást nem lehet megkérdőjelezni. Hosszú út lesz, amíg ez a keret is megtalálja a számára legalkalmasabb játékrendszert, úgy, mint tett azt Morales alatt.
MTK – Bp. Honvéd 3-1 (1-1)
gól: Sütő, Urbán, Eppel ill., Lovrics
(A képek babvik galériájából lettek átemelve.)
” class=”mceItem mce-blossom-special mce-blossom-object” src=”http://blgz.nemvaltozik.hu/i/s.png”>
Rendhagyó beharangozónkban különböző aspektusokon keresztül vizsgáljuk a szombati esélyeket, arra keresve a választ: vajon dicsőségesen tér –e vissza Supka a kispesti padra, esetleg egy bíztató döntetlennel alapozunk a jövő heti, Arch Enemy elleni derbire (reszkess, vérfarkas) vagy a megszokott kék-fehér tockos érkezik a tarkónkra az egyik leglátogatottabb magyar stadionban (bár mostanában ezzel élcelődni pont nekünk nincs okunk sajnos)? Dimenziónkénti polemizálás a tovább után!
Az alábbiakban 5 szempontcsokorba gyűjtöttük a prókat és kontrákat, górcső alá véve az esélyeket. Haladjunk hát szempontról szempontra.
1) Változások a keretekben:
Az ellenfélnél nem volt nagy mozgás – ezúttal sem. Jött Újpestről Frank – gondolom vele is csodát tesz Garami – vagy nem. Hrepka Ádi is menetrendszerűen visszaszivárgott a kertek alatt az anyaklubjához. Őt sokan leírták már, nálunk is megfordult és a vélemény róla erősen megoszlik a kispesti lelátókon. Énnekem nem volt itt vele bajom és ma is elviselném a keretben – főként góljait, mert azok bizony hiányoznak. Kiindulva abból hogy exeink mindig aláznak minket, tőle is tartok. Nálunk szokásosan nagy mozgás volt, a moralesi, csak a talján szisztémájában (vagy ott sem) hasznosítható egydimenziós arcokat (Cuerda, Sztokics, Lacalle + a nem rossz Coira) elküldtük, távozott két bohócliger rutinróka (Németh – kár érte, Zsolesz – szevasz), illetve egy nagyobb érvágásként Taki. Na érte kár. Nagy kár. Az érkezők viszont szerintem évek óta nem hordoztak magukban ennyi potenciált (Bright, Zelenka, Lovrics, Gege) – kérdés, ez a potenciál kijön- e belőlük vagy tipice kispesti sztori lesz a vége? A fiatalok is megjöttek – itt az a bizonytalan faktor, hogy vajh’ mennyi szerepet kapnak tavasszal (gyanítom, még nem túl sokat. De hátha). Ezek alapján én azt mondom, igazolások terén itt a pont, csak érjünk össze…
2) Közelmúlt – ha a statisztikák beszélni tudnának…
Volt itt minden kérem szépen. Még a döntetlen a leggyakoribb. Én ezzel most is kiegyeznék, és ha az MTK kicsit tompább, mint várom – akkor meg is lehet!
Ez így ikszet sugall. Kár hogy Hfalvi sérült, ő előszeretettel köszönget be itt.
3) Felkészülés – milyen uborkaszezonon vagyunk túl?
Csapatunk vállalható, 8-1-2-es mérleggel zárta a tréningmeccsek sorát, bár a hozsannázás előtt azért hagyjuk meg, sok másodosztályú vagy első ligás, de kiesőjelölt ellenlábas volt a partnerek közt, mégha többnyire a Kárpát-medencei szomszédságból jöttek is a csapatok. Az MTK masszív felkészülést tolt bizony, figyelemreméltó eredményekkel, akad olyan gárda, akivel mi szenvedtünk, az MTK csikócsapata viszont 8-at hintett nekik. Ez alapján az MTK jó formában lévőnek tűnik, mi pedig nem rossznak. Legyen döntetlen.
4) Taktika – bír-e markáns arculattal a csapat játéka?
Az MTK-nál Garami Zsozé bá évek óta keni a jól bevált és sokszor ügyesen váltogatott taktikát az ifjú titánoknak, nálunk edzőváltás volt, így a Morales féle betonvédekezést valszeg váltja valami – de mi? Az edzőmeccseink erre nem adtak eddig határozott választ – én a Szalai féle akadémiker 4-2-3-1 és a régi Supkajáték valami fura hibridjét vélem felfedezni, de amíg ez kiforr, az még jó esetben is pár hét…. A pont az MTK-nál.
5) Személyes múlt – szubjektum betöltve
Maga a Hungária körúti stadion vegyes emlékek sorát idézi elő bennem. Első itteni kiruccanásomkor Gálhidi 1998/99-es kispesti ténykedésekor kaptunk egy Lendvai Miklós-koponya simaságú hármast, Supkával viszont nyertünk 2007 bíztató őszén, 5 pontra hagyva el riválisainkat (sőt, kispadunkon Supi mester még veretlen a Hungárián, hisz 2006-ban egy decens 2:2-t produkáltunk itt, harmatos, Bartyikok és Sándorok súlyosbította kerettel). Kaptunk itt ki ugyanakkor fáradtan Sisával a török kaland után, de végigszenvedtem már unalmas döntetlent is a Garami-Pölő „ki alszik el előbb a kispadon” párbaj során. Na és 1999. június 3.-án, megint meg kell említsem, a lelátón toltam a barázdabillegetést a Master of Puppets-re és társaira a ’tallica tolmácsolásában életem első óriáskoncertjén, ami miatt az MTK pálya azért mindig kedves szeglet marad a kognitív térképemen. Szóval az emlékek vegyesek, ezek nem adnak sok támpontot a szombatra. Ez valahogy iksz.
* * *
Összegezve 1 kategóriát nyertek a kékek, egyet mi, a többi döntetlenszagú. Utóbbi eredményt, mondjuk egy élvezetes 2:2 formájában már most aláírnám. Ám ha a wekerlei barátaimmal tervezett poszt-meccs sörözésen a 3:2-es győzelmünkről hőzöngenénk tirádákat szombat este, nem sírnék be nyilván. Sőt egy esetleges győztes gól esetén prognosztizálok egy vállalhatatlan győzelmi tánc pörformanszot babarv kollégával duettben a kapu mögött.
Kezdőcsapatról egyelőre csak találgatni lehet, én most jó NS hagyományokhoz méltóan betippelem a holnapi startoló 11-et, de erre azért ne vegyetek mérget, mégha igen esélyes is e felállás – hisz RW tervez Supka végez.
Az eddig 9 részt megért retrospektív sorozatunk az 1998-99-es idény bemutatását követően szusszant egyet, „BEST OF” különkiadásunkkal tartva némi pihenőt. Most e pauza második, befejező fele következik, melynek keretében a citromdíjasokat vesszük sorra – azokat a harcosokat, akik inkább fájdalmas, semmint fennkölt emlékeket égettek bele a meccsre járó közeg tudatába. A hajtás után tehát Worst of 1990-2000, ismertebb arcokkal és olyan játékosokkal egyaránt, akik neve hallatán még a hardcore kispesterek némelyike is csak annyit kérdezne: „hogy mondta?”.
Elöljáróban annyit meg kell jegyeznünk: azért a „worst of” team összerakása a jelzett 10 éves periódusban korántsem volt könnyű feladat… még a „best of” tizenegy összerakásánál is nehezebb – hiába, akkoriban még volt kikre büszkének enni. 1999 után jóval esélyesebb 11+ egy cseresornyi borzalmat összevadászni a mindenkori kereteinkből. De hát bizony a ’90-es évek jó része a Kispest-Honvéd FC-t élcsapati pozícióban érte, 1995-ig konstans bajnokesélyesként, 1997-ig stabil felső-középcsapatként regnáltunk, ami pl. simán behúz egy Magyar Kupát. A mélyrepülés felgyorsulása 1997 utánra datálható, a most összeállított alakulatban is főként e korból érkeznek az aspiránsok. Lássuk hát a citromdíjas 11-et, amelyet, szemben a múltkori álomcsapattal, bizony nem szívesen néznénk naphosszat.
Fekete Róbert: Szó mi szó, kapust volt a legnehezebb találni a gáz-csapatba 1990 és 2000 között – azon egyszerű oknál fogva, hogy ezekben az idényekben rendre masszív, hogy azt ne mondjam korszakos portásaink voltak (Petry, Vezér, Brockhauser), akik mögött a cseresorban is míves, megbízható, bármikor bevethető bravúrkapusok (Tarlósi, Rott) húzódtak meg, sőt az extrovertált Horváth Deskével sem jártunk vészesen rosszul. Jelöltünk végül azért lett Fekete, a Kabáról vett cerberus, mert egyrészt az igazolása Vezér és Rott mellé-mögé a kupagyőztes csapat egyetlen nyári megerősítő-igazolásaként inkább nevetséges és maximálisan felesleges volt, semmint szükséges. Másrészt 1 éves ittlétét követő távozását követően egy 2000 környéki bajnokin olyan alattomosan rúgta achillesen a bíró háta mögött az egyik csatárunkat (Fareszt vagy Sasut, már nem emlékszem pontosan), hogy azért jár a faszkorbács.
Schultz László: Stadler, Tiszakécske voltak a korábbi állomásai Kispest előtti pályafutásának, s e nem túl acélos csapatnévsor remek indikátora annak, hogy a derék hátvéd bizony nem az NB1 elő legendáinak sorát gyarapítja (bár szimplán a csapatok nem predesztinálnak – a stadleri hátsó sorban vele együtt izmosodó Vincze Csocsó pl. egész sikeres /MK-arannyal futtatott/ karriert futott be nyuggerévei előtt a Bozsikban). Schultz fél évet töltött nálunk, Gálhidi unalomtavasza alatt, 1999-ben, hol védőt, hol középpályást játszva és tevékenyen közreműködve középső csapattestünk kínosan nézhetetlenné süllyesztésében. Szegénynek később az élete sem alakult fényesen – a Sport Plusz beszámolója szerint Dolcetti első idényében a pályaedző és Schultz-barát Borgulya javaslatára ugyanis épp azért játszottunk hírverő meccset a baracskai fegyencekkel, mert utóbbiak sorait erősítette az exhátvédünk egy csúnya gázolási sztori eredményeként –ha jól emlékszem a cikkre.
Csikós Lajos: A névcsászár Betka MÁV DAC gárdájától 1995 tavaszára érkező söprögetőt Bánfi dublőrének szemelte ki klubunk – igazolása az akkori transzferidény egyik szenzációja volt. Abban a januárban a hazai foci-szcénában nagy eséllyel egy ember látott benne fantáziát, mint kispesti liberó – pech, hogy ez a személy pont Kozma Mihály, a kispadunk akkori ura volt. Kozma rendszeresen játszatta is a hátvédet, hol kezdetve, hol csereként – a korzón a közönség meg csak meresztette a szemét, hogy ezt most mér’? Török Peti érkeztével Csikós is búcsúzott a kezdőtől, nyáron meg a kerettől, mely jelentősen gyengülve sem tartott igényt további szolgálataira. Megértjük.
Nagy László: A békéscsabai Krémer-kontingens egyik tagjaként érkezett 1997 nyarán a Bozsikba, hogy az NB1 3. fordulóját követő keretszűkítés lezajlása után már máshol nézhessen munka után. A Gázszer ellen félidőben a csapatot ott is hagyó Karcsi bá elvileg söprögetőként számított volna a szőke viharsarki gyerekre, ám az akkor már erőteljesen lassuló Hahn helyett sem jelentett alternatívát. Azért jegyezzük meg azt is: túl sok lehetőséget nem kapott, és ha a nálunk jegelt Krémer-bébik közül Balog Zsolt vagy Balogh Zoltán eseteire gondolunk még az is lehet, hogy nagyobb türelemmel stabil és megbízható bohócliger érett volna belőle is. De hogy végül a posztjára inkább Csábi Józsit hoztuk haza a következő átigazolási szezonban, hát abszolút nem sajnáltam.
Cipf Zoltán: Ki más nyargalhatná be a citromdíjas tizenegy bal oldalát, mint egy jó Cipf Zoli? A balszeles középpályást (exklubjában néha csatárt) Kabáról szerváltuk be 1997 januárjában, Bicskei alatt. Akkoriban, lévén az eset Fekete Róbert transzfere után volt fél évvel, csapatunk minden valószínűség szerint a Budapesti Csokoládégyár és a Magyar Édesipari Vállalat mellett a Kabai Cukor Rt. harmadik legnagyobb hazai felvásárlója lehetett, olyan gyakorisággal hoztuk át a meglepő igazolásokat az alföldi cukorcity-ből. Cipf úgy-ahogy végigjátszotta a ’97-es tavaszt, majd az azt követő, vészterhes őszt is, ám kispesti pályafutása legemlékezetesebb pillanata az volt, amikor szegény lábát törte Tóth András hentes-kisiparos Fáy utcai maszek mészárszékén – hordágyon hagyta el szegény a játékteret. Kevéssé volt karizmatikus játékosunk, hol Némethy (ez azért mindent elmond) hol Calin szorította ki őt a kezdőből. Majd’ egyéves kihagyás után a Fradi elleni idegenbeli Borgi-gólos sikerünkkor tért vissza és ez volt egyben kispesti búcsúja is.
Ivanics László: Valljuk be, e citromdíjas 11-be azért művészet bekerülni az utolsó bajnokcsapatunkból, ahol a keret 99%-a klasszis, vagy legalábbis meghatározó arca volt korának – egy-két kivétellel. Na Ivanics ilyen volt. Verebes-bébiként nyilván a Mágus kérésére hoztuk át a Hungária körútról 1992 nyarán, ám mentora kérészéletű kispesti regnálása után Kuusela érkeztével nagyon helyesen kimaradozott a kezdőből. Már leigazolása is erősen a „minek” kategóriába tartozott, kezdőbeli erőltetése hol Duró, hol Pisont, hol Hamar helyett pedig több mint véleményes szitu volt. Se íze-se bűze játékát így nem élvezhettük sokáig, hamarost elvitte a Rába ETO, ahol ismét együtt dolgozhatott a Magician-nel (aki ’94 tavaszán még a válogatottba is benyomta kapitánykodása alatt), sőt törvényszerűleg vert is nekünk 1 gólt az első vagy a második Győr-Kispestjén…
Bánföldi Zoltán: A citromcsapat irányítójának megtisztelő posztjáért nagy versenyt futott nálam a volt Békéscsaba-irányító Major Lászlóval, a Krémer-bébik egyik legveretesebbjével, 
ám végül pontozással egyértelműen Bánföldié lett a poszt – aki 1 éven át „vezényli” a lehető legnézhetetlenebb KHFC középső sorát, annak kijár a kezdőcsapatbeli hely e válogatásunkban. Bánföldi a Vácban futott be, majd Tiszakécskére került, hozzánk is a ’kécskei transzport részeként érkezett Tóth Józsiékkal. Hanta őt is felsorolta a klasszik irányítók közt a legendás kilencveneseket feldolgozó egyik hőseposzában, ami a lista többi tagját elnézve felér egy kisebb fajta Istenkáromlással. Nálunk egy évet kapott majd távozott – én meg fellélegeztem. A Vasas elleni labdát seggberúgó mutatványáról már megemlékeztünk visszaemlékező sorozatunkban…
Lóczi Róbert: Saját nevelésről vagy jót vagy semmit – tartja a fáma, de a se nem túl gyors, se nem túl technikás, ámde mocskosul darabos jobbszélsőnkről nehéz az első kategóriába tartozó emlékekkel előjönnöm. A szőke, mokány srác combban Robi Carlost idézte, nyilván a hasonlóság azonban itt ki is merül. Ő is az 1995-97 között felhozott ifi-kör tagjaként került a felnőttkerethez, és inkább az MK-győzelmet követő idényben kapott szerepet a csapatban, Bicskei favorizálta eleinte de aztán kikopott a kezdőből. Az 1997-es vész-őszön is gyakran láthattuk, illetve Gálhidi egész idényében is be-bekerülgetett. 1-1 biztatóbb meccstől eltekintve jobbára véleményes beadásai maradtak meg inkább bennem, így mikor eltűnt Kispestről, nem vágtam eret a csuklómon. Mostanság a Zirc csapatának honlapján találkoztam a fehérgalléros fotójával.
Mansour Kane: Gázcsapatunk csatársorának fekete gyöngyszeme az 1999-es tavaszon erősítette csapatunkat, s ahogy már a visszatekintő sorozatban is utaltam rá, jobbára csak a sérója maradt meg bennem belőle. 4 sorstársával együtt tesztelte őt tunéziai túránk után Gálhidi, ezen időszak nagyszerű sajtóterméke az egyik fővárosi edzőmeccsünkről beszámoló NS cikk, „Ahmed a traktoron” címmel, amely valami Traktor nevű egyesület edzőpályáján lejátszott tréningmeccsről és az Ahmed nevű próbaszerecsenről értekezett. Nos Ahmed és két társa nem, Kane viszont nálunk maradt és ezzel biztosította, hogy tavasszal se változzon a kispesti afro kontingens 1 fős létszáma annak ellenére, hogy a derék Tarlue-t lesittelték holmi útlevél-trükközés miatt a VPOP éles szemű emberei (részletek a retrospektív epizódban szintén). Ha emlékezetem nem csal, a jó Mansour 0 góllal zárta ittlétét, Gálhidi is inkább Törököt vagy Kabátot nyomta helyette Borgi mellé a csatársorba. 1999 nyarán távozott Kispestről.
Török László: „Akit Balla Mihály helyett igazoltunk le” – ha egy csatárról ez a mondat jut eszébe a kollektív kispesti szurkolóseregnek, az, valljuk meg, nem sok jót jelent. Török a feljutó majd 1 évet az első osztályban lehúzó Tiszakécske prominens csatára volt az említett Balla mellett, ám míg az előző gólerős volt, addig utóbbiról ez már karcosan állítható. Kispesti ténykedése 1 majdnem-gólban nyilvánul meg, amit a kapu torkából sikerült eliminálnia, mint ahogy önmagát is a keretből szűk fél év után. Azt hittük már sose hallunk felőle, ám 1 éve visszatért a „B” csapat edzőjének, ám e posztján még annyit sem kapott mint játékosként – alig 2 hónap után utilapu lett a sorsa.
Csőke Gergely: A Füzesabony csapatától hoztuk át még Bicskei idényének a vége felé, a Vidi elleni idényzárón még pályára is lépett 1997 késő tavaszán. A Krémer-csapat már fontos csatárként számolt vele ám az ad hoc döntések időszakában kb. 1 tétmeccs után elköszöntünk tőle 1997 augusztusában. Távozása nem rengette meg alapjaiban a keretet, pedig akkoriban igencsak csatárdeficitesek voltunk elöl. Ez az élmény valószínűleg a hórihorgas csatárt is meggyőzte arról, hogy az igazi sportélményeket egy más ágazatban keresse így teniszezőnek állt, ahol ha nem is lett a hazai Davis kupa válogatott megkerülhetetlen tagja vagy egy új Sávolt Attila, azért legalább Szávay Ágit (stílszerűen) beszerválta magának.
* * *
És akkor nézzük a szakmai stábot, akik e keretet valószínűleg bajnoki címre vezetnék – verbálisan mindenképp.
Klubmenedzser:
Krémer Károly- Ki lehetne más, mint az Agnelli klán (saját elmondása szerint) hazai helytartója, a félidei csapatelhagyások örök ajatollája, a Krémer-bébik névadója, Karcsi bá’? A szoftos hazai játékoskarriert Belgiumban (a liga legdrágább játékosa címet is birtokolva egy ideig) valamint Észak-Amerikában töltött légiósévekkel megfejelő kispadpápa megannyi emlékezetes sztorival szolgált itt eltöltött 2 hónapja során, erről bővebben már regéltünk – most nem ismétlem magam.
Pályaedző:
Haász Sándor – Kispesterré szocializálódásom első félévében, 1990 tavaszán ő volt a vezetőedző, neki köszönhetem azt hogy akkoriban nekem evidens volt a következő alapvetés: Honvéd = görcsös szenvedés + arctalan játék. Mikor a következő évben jött Mezey és behúztuk a (majdnem) rajt-cél győzelmet, olyan volt, mintha a pokolból a mennybe katapultáltak volna.
Szaktanácsadó:
Verebes József – A fradisták egykori „Didi”-je, a kispadi öltözékek divatdiktátora, a nyugati autómárkák nagy barátja, saját bevallása szerint a modern európai támadófoci feltalálója. Minden további szócséplés helyett ajánlom az öreg bármely hosszabb interjúját (legutóbb: az origo.hu-n) vagy a ’92-’93-mas szezont megidéző emlékezésünket (kommentekkel együtt, főleg Hantáét!) ahol az első hónapokban maga a Magician ült a padunkon, szállítva az emlékeinkben máig élő kedves történeteket.
* * *
Hát ez a csapat lenne a “méltó” ellenpólusa a múltkori míves válogatásnak. Most, hogy ezzel pontot tettünk e szakaszra, készülhetünk lélekben a következő, 1999-2000-res szezonra, Komorával, Reszelivel, Faragóval, Horváth Gyulával – hamarosan jelentkezünk ezen epizóddal a következő hetekben. Holnap pedig MTK-Kispest beharangozó, szombaton pedig kezdődik a “tavasz”….
Múlt héten szétlelkendeztük magunkat (valljuk meg, egy jó adag megelőlegezett optimizmussal, de hát szüksége van már a csalfa reményre is a szegény kispesti drukkerszívnek) a cseh tálentum, Lukas Zelenka idehozatalán, jómagam is osztottam-szoroztam, fejben taktikáztam és boldogan állapítottam meg hogy irányítóposztra lesz 2 alternatíva is (Zeli és a jó Flávio Beck), szóval jól alakult a hét. Eddig.
Ugyanis ma azért jött a hétvégén már pedzegetett hír beigazolódása: Flavio szerződtetése valóban elakadt két csador között valahol a zord iráni hegyekben, és esély nincs a fél éven belüli elintéződésére az ügynek – itt a FIFA is tehetetlen, ha az arabus exegyesület morcos ajatollaként védi a klubházban a két Korán-lap közé becsúsztatott játékengedélyt. Ez van.
Így a múlt héten vázolt taktikai repertoárunk is javításra szorulhat, egyelőre annyit mondok: minden Flavio pozícióba helyetesítsünk be egy Zelenkát, és kész is vagyunk. Az már árnyalja a képet, hogy sejtésem szerint a cseh srác fizikai állapota nem biztos hogy a topon van, 
Flavióéról meg élőben is meggyőződtem hogy nincs, így a két “félember” szépen kiegészíthette volna egymást. Lukas pótlékának most itt van vészmegoldásként Ivancsics Gege…hát meglátjuk. Továbbra is tartom hogy ő szélen az igazi.
Supka múltkori interjújában pedzegette hogy szereznénk még valakit a brazil gyerek helyére, kíváncsi leszek hogy ebből lesz e valami. Mindenesetre összegezve az elmúlt egy hét történéseit, jobban örülök mintha a bohémiai harcos játékengedélyével lettek volna gondok. Minden további polemizálás pedig csak szájtépés- a hétvégén a kék-fehérek, jövő vasárnap pedig a Fradi ellen úgyis látjuk a saját szemünkkel hogy hogy szuperál az új középpálya és hogy Danilo élőben is vállal-e Rooney showt, vagy hogy Lukasunk a BL-selejtező után a a másik BL-ben, a BohócLigában is bünteti e a IX. kerületieket.
Még 3 nap és rajt!
A tegnap lejátszott utolsó edzőmeccsünk után Supka Attilával beszélgettünk, aki minden fontosabb, csapattal kapcsolatos kérdésre választ adott.
Szombaton lejátszottuk a téli felkészülés utolsó mérkőzését, ezúttal a jól megszokott műfű helyett a hátsó füvesen (talán már a bajnokikra való akklimatizálódás jegyében választotta e helyszínt Supka mester). A center mögött megbúvó pályára menet egy jó kis stadionmegkerülő-túrán vehettünk részt Szuri bá’ vezetésével, amelynek alkalmával tapasztalhattuk, hogy az eredményjelzőnél már megkezdődtek a tulajdonos által megígért új, színes, full extrás monitor kialakítását célzó munkálatok, vagyis ha minden igaz, a Fradi ellen már színesben bámulhatjuk tucatnyi gólszerzőnk nevét. Hajtás után a Tatran-meccsről is értekezünk.
A mai csörtére egész sokan kilátogattak, az utóbbi hetekben valóságos médiasztárrá váló, a tizenegyesekkel edzőmeccseinken sem sáfárkodó Lengyel Kolos játékvezető helyett ezúttal a közönség soraiban találkozhattunk bíró-celebbel Arany Tamás személyében.
A pályára vonuló csapatunk szemrevételezésekor kissé elkedvetlenedtünk, ugyanis a három top-igazolásunk közül egy sem szerepelt a kezdőben különböző okokból. A meccs után a vezetőedző megnyugtatott minket, Bright és Zelenka hétfőn csatlakozik a kerethez, egyedül Flavioval lehet probléma, egészen pontosan a brazil sporttárs játékengedélye akadt el valahol Irán és szeretett hazánk között…
A meccs első félideje egyébként elég álmosan telhetett a látszólag újrahasznosított, egykor valamilyen csőként funkcionáló korlát mellett álló publikumnak. Kapuralövéseket nemigen könyvelhettünk el, szögleteinket, pontrúgásainkat magabiztosan húzta ki a labdára bátran startoló, egyáltalán nem szívbajos vendégkapus. Meglepő volt, hogy More egy ideig a jobbszélen kapott bizalmat, azonban sok mindent – támadásban – nem tudott hozzátenni a játékhoz, bár a többiek sem villogtak.
A cserékkel elég sokáig várt a mester, de a második félidő elején beküldte az ősszel a tarcsiban villogó, általunk az utóbbi bő hónapban már igencsak megkedvelt Nagy Gerit, valamint a legkisebb brazilt, Azevedot és Bajnert. Ők valamelyest felpörgették az előrejátékunkat, ami nem ártott a borongós idő miatt félálomban végigvajúdott meccsnek. Nem sokkal később sikerült is a bravúr, vagyis megszereztük a hőn áhított találatot. Egy Bajner–Azevedo-tűzijátékot követően Moreira adott hajszálpontos passzt keresztbe Danilonak, aki félfordulatból berooney-zta a bőrt a szlovák hálóba. Mestermunka volt, fel is keltünk mindannyian.
Az offenzív játékot ezután sem vittük túlzásba (de kreatívabbak voltunk, mint az elején), mégis sikerült megszerezni a másodikat. Egy Hajdú-oldalszabadrúgást ezúttal elnézett a rosszul kijövő vendégcerberus, Debrő pedig nem habozott, és a kapuba csúsztatott.
Felállásunk a következő volt:
Kemenes- Moga, Debreceni, Lovrics, Hajdú – Horváth A. (Nagy G. 56′), Akassou, Moreira (Hidi 74′), Sadjo (Azevedo 56′) – Ivancsics (Bajner 56′), Danilo (Rouani 74′).
Összességében elégedettek lehetünk az alapozással. A statisztikánk 8-1-2, amelyet bármelyik csapat elfogadna. Véleményem szerint az igazolásaink is jók lehetnek (bár nem sokat láttuk őket), bár ezt csak akkor jelenthetjük majd ki, ha Zelenka a nevéhez méltóan szerepel (igazából elegedő lenne a BL-performansza negyedét nyújtani, és máris kiemelkedne a bohócból). Kíváncsian várjuk tehát a MöTöKá elleni parázs derbit, amit mindannyian tarifa nélkül izgulhatunk végig.
A fotográfia ismét saját készítésű.
Nos, a derék Macko, a feledhetetlen Esad vagy épp az alibikirály Sztojakovics óta már némileg cinikus vagyok ha új irányítófenomén érkezéséről szállnak a hírek a 42-es vili végállomása felől, a mai honlapos hír olvasása és némi nyomozás után mégis valamelyest bizakodó szakállvakargatásra ragadtatom magam.
Stabil kezdőposzt a Spartánál, eredményes török és belga légiósévek…Ha nem is az új RobWarzycha, de legalább egy új Geni kinézhet belőle. Ha nem, nem csalódunk nagyot mert már megszoktuk a koppanást, ha igen, akkor meg király tavaszunk lehet. Nocsak, végre csak jól jövünk ki valamiből?
Fotóforrás: im.sport.cz.; táblázat: wikipedia.
Faljuk az edzőmeccseket (nem is rossz mutatóval), a bajnoki rajt a nyakunkon – a szurkolók pedig (legalábbis a notóriusabb fajták) már nagyban sakkoznak fejben, hogy vajh’ hogyan állunk majd fel… E tárgykörben Hanta múlt héten már jelentkezett egy remek kis gondolatébresztővel, én most pedig még tovább mennék. Jelen posztom ihletője a véghhantai cikk mellett ugyanis vastagon táplálkozik a belőlem előtörő önjelölt edzői vénából. Akik követik visszatekintő sorozatunkat, azoknak nem újdonság, hogy fiatalabb koromban rendszeres időtöltésünk volt a baráti körrel a gombfocibajnokságok sorának megrendezése (a mai PC-s és játékkonzolos korszakban kicsit dinoszaurusznak számítottunk ezzel, de hát kit izgat ez). Ezek során mi, a játékosokat „mozgató” emberek voltunk az „edzők”. S mivel a m gombfocink –bár nem a profi, slecás asztali labdarúgást műveltük- kiforrottságában azért messze túlmutatott a 11, bárhol kapható fröccsöntött műanyag játékos toszogtatásán- kell megállapítsam szerényen- feljogosítva érzem magam némi taktikai gondolatkísérletre. A csatározásaink során tucatnyi felállással kísérleteztünk az évek alatt, így természetes hogy a valódi focit is ilyen szemüvegen át nézzük – pláne én, akinek meglepő módon a Kispest volt a csapata. Várhidi mágnestáblájával és Supka flipchart-jával szemben tehát mi most a gombasztalt kapjuk elő és sorakoztatjuk fel rá a kerettagokat a „hogy álljunk fel tavasszal” népi játék keretében. Variációk 1 témára a „tovább” után.
Az igazolásainkon hanta szép akkurátusan végigment múltkor, így mi most a kész keretet gyúrjuk, szemléljük, s dobjuk fel különböző variációkban a kezdő 11-et a pályára. Kezdjük a várható alapcsapattal. E téren a Zilina elleni derbi mindenképp irányadó: a keret lezárulni látszik, az eddigi legerősebb ellenfél ellen már Supka sem kísérletezett, látszólag azt a 11-et küldte fel, amelyik nagy eséllyel a Hungárián is kezdhet. Ehhez hozzávéve a sérülteket és a variációs faktort, az alábbi változattal számolhatunk.
Látszik az akadémia által játszott (és effektíve a Szalai által ősz végén a nagycsapatnál is próbált) 4-2-3-1 alapséma. Az MFA-s srácok ebbe nőttek bele ez nyilván jelzés lehet az elkövetkező évek alap-policyjára is. A látványosság már más kérdés. Supka támadófocit ígért, az edzőmeccsek többsége inkább az utóbbi évek azon nyögvenyelősködésére utaltak, amikor ezzel az alapfelállással toltuk vagy ennek valami mutációjával (pl. Sisa 4-3-2-1-e). Ha a Supka-féle, 2007-ben MK –győztes edzőnk akkori felállását vesszük alapul, a klasszikus 4-4-2-ben így festhet a csapat.
Nem vállalok nagy kockázatot azzal, hogy ha nem válik be a 4-2-3-1, akkor Supka hamar visszaállhat alternatívaként az általa Debrecenben és ’csabán is kultivált régi jól bevált sémához. Ráadásul március végétől Hercegfalvi is bevethető, szerintem játszatja is majd… Így Flavio visszahúzódik klasszik irányítóba, Akassou egyedül szűr (meg is oldja)… edzőnk fiatalokkal szembeni óvatossága miatt a 3 rangidős középső védőt is egyszerre tüntettem fel a kezdőben – nem lennék meglepve, ha erre lenne példa tavasszal is.
Namost akkor jövök én: hogy játszatnám a keretet? Nézzünk, mink van a spájzban. Ami erősség: vállalható védelem (Debrő, Botis, Lovric középen, Hajdú baloldalt), egy kiemelkedő szűrő (Akassou), és 2 hangulatember (Iva, Hfalvi) aki ha akar, nagyon tud. Nézzük mi a bizonytalan faktor: a fiatalok – tehetség OK, rutin, fizikai felkészültség – nagy kérdés… + a zsákbamacska újak (Bright, Flavio, Fieber) – beválhatnak, de hasalhatunk is velük. Gyengeség: gólképtelen támadók sora (Rufi, Roua, Dani), hiányposztok (jobbhátvéd, klasszikus irányító vagy ennek helyettese). Ezek alapján marad egy támadószegény, izmos védekezésű csapat (Morales ugye erre nyomult rá). A 4-2-3-1 valóban nem rossz erre a játékosanyagra, de én alapból jobban szeretem a hagyományos, irányítós próbálkozásokat. Igaz erre kb egy karmester-szerűség van a keretben, Flavio, Morales ugyanis szisztematikusan leépítette e posztot, Coira volt ugye egy igen defenzív alapállású középső emberünk Akassou mellett…- Supka ugyan ígért egy-két szervezőbb embert tavaszra, Flavio meg is jött, mást én nem nagyon látok a keretben.
Kékkel az alternatívákat jeleztem. Amíg Hfavi nem épül fel addig Flavio megy az ő posztjára, középre meg Sóst vagy Hidit tenném, a Coira –verziós irányítás-szűrést megoldanák. Baráthéra pedig Moga vagy Remes (ez rizikós, ők még kevéssé meggyőzőek). Fontos szempont nálam, hogy az elkövetkezendő 2-3 évet egyértelműen a fiatalok beépítésére áldoznám, de nem csak szavakban- orrvérzésig becserélgetve majd 3-4 hónap után stabilan kezdetve azokat, akik beválnak (kb. Baráthot, Nagyot, Sóst, Czárt várom e csoportba), második körben pedig Mogát/Remest, Tiszát, Kapacinát, talán Vólentet. Az őszi támadótrióból Danilo lehet Bright dublőre, ha a kivi srác nem válik be, a brazil botladozhat elöl. Rufino technikásabb de bűn lassú – csatártartalékként azért számolhatunk vele. Rouani középpályán lehet vésztartalék a meccsek uccsó 10-15 perére, többre felesleges, max ha sérültünk van. Csatárként felejtsük el, labdát tartani jó lesz, ha fárad az ellen. Sadjót ha végül megtartjuk a rémhírek ellenére, Baráth sérüléséig lehetne jobbhátvédként is alkalmazni, vagy balhátvédként Hajdúnak biztosítani az egy sorral előrébblépést és akkor Ivancsics is lehet irányítópótlék, Flavio előrébb játszatása és Herceg maródisága alatt, bár ez vészmegoldás, Gege inkább a szélen jó szerintem.
Idénykezdő ideiglenes felállás ezek alapján:
Ha vészhelyzet van és visszaállunk kétségbeesésünkben a Moralesi sémára (kötve hiszem de most játszunk…) akkor így festhet a már supkásított arculatú keret a massimói álarcban:
Ha a már sokszor hangoztatott “előre a fiatalokkal” felkiáltásnak akarunk engedelmeskedni és egy Mészöly Gézu-Garami Józsi bá kapcsolat szerelemgyerekét képzeljük edzőként a kispadunkra, az alábbi kezdő futhatna ki a Debrő-Hajdú-Akassou tengely farvizén. Ez azért még merész lenne.
Végül egy merész változat: huszárvágással előszedni a ’90-es évek legendás alapfelállását (3-5-2), csak a játék kedvéért (bár az NB1 reagálási sebességét ismerve a váratlan húzások iránt /lásd két talján edzőnk, Dolcetti és Morales sikeres félszezonjait/, ez akár olyan meglepetésként is hathatna, hogy a végén bajnokok lennénk. Ez csak egy gyenge vicc volt sajnos.)
Látható azért, hogy a keret nem túl gazdag: a bemutatott kezdő-tizenegyek igen sűrűn átfednek. Nincs irigylésre méltó helyzetben tehát Supka sem, kíváncsian várom hogy futunk ki az MTK ellen és ha neadj’isten torpanunk az elején, hogyan variál majd a taktikán, a kezdőembereken. Good luck. Én meg asszem szervezek a haverokkal egy retro-gombtornát a hétvégére…
(a felállások hátteréül szolgáló kép a magyarfutball.hu oldalról származik)