Mastodon

A sörben következő: Kecskemét-Honvéd beharangozó

A posztcímben szereplő gyenge szóvicc kettős indíttatású. Egyrészt, a Borsodi Sörözz a csapatordért játékában nem állunk vészesen rosszul, büszkén tartjuk a bajnokságban frissen elnyert helyezésünket – a hetediket. Előttünk némi fórral a Kecskemét menetel, akik ugyebár gyenge szóvicces címünk másrészt opcióját is viszi, hiszen Csernobil 25. évfordulóján (kedden) délután hatkor éppen náluk vendégeskedünk. A tovább után némi statisztikai adalékkal megfűszerezett beharangozónkat olvashatjátok.

A múlt: Kezdjük mindjárt a legkegyetlenebbel: az élvonalban eddig ötször találkoztunk, és még soha nem sikerült nyernünk a pálinkavidék labdazsonglőrei ellen. Három vereség mellett mindössze kétszer döntetleneztünk, és a 6-10-es negatív góldifi sem arra vall, hogy történetét tekintve melyik fél volna a hagyományos élcsapat. Talán nem tévedünk nagyot, ha kijelentjük: bizony a Kecskemét ellen a legsilányabb a mérlegünk az NB1-ben, ever. (Érdekesség, hogy a kupában hagyományosan jól megy ellenük, amikor eddig találkoztunk, kivétel nélkül mi jutottunk tovább.)

Az aktuális forma: Nem lennénk igazi kispesti háziblog, ha nem próbálnánk meg kapaszkodni bármibe, amikor beharangozót írunk. Az elmúlt hetekkel ellentétben ezúttal valamivel (jóval!) könnyebb a helyzetünk, lévén három győzelem sorozatban azért mégiscsak három győzelem sorozatban. Nincs még messze a téli átigazolási szezon, amikor a szerzőgárdát is erősen megosztotta a tavaszra összeszedett keret minősége. Volt aki reménykedett – és egyre inkább úgy tűnik, neki lesz igaza. Az MTK, Fradi és a kupás Videoton elleni meccsek keserű tapasztalatai alapján mégis derülátóak tudtuk maradni, és bejött. Supka mester felismerte a törvényszerűségeket, és egy stabil védekezésen megágyazva, korrekt kis kontrafocit rakott össze, a csanki szintet is meghaladó pontrúgás-hatékonysággal. Alakulunk. (Érdekesség: az NB1 idei szezonjában eddig mi hoztuk le a legtöbb kapott gól nélküli meccset, egész pontosan 10-et a 24-ből.)

Az ellenfél: A Kecskemét az elmúlt négy bajnokijából mindössze egyet tudott megnyerni, igaz, az épp a legutóbbi hazai volt, és egy komolyabb 4-1-es kiütés a jobb sorsra érdemes Rákóczi ellen. Menet közben volt még egy ötösük az egerszegi hálóban, de az nem számít a bajnokság szempontjából, mert bármekkora is, legfeljebb kupadöntőt érhet. Formában azonban nem rossz.

Néhány versus:

Rúgott gól: a 24 meccsen 28-ra nem lehetünk igazán büszkék (13. hely összesítésben), főleg, ha a kecskeméti 40-el vetjük össze (3. hely).

Kapott gól: erre viszont nagyon is. A 27 beszedett dugónknál (2. hely) csak a Videoton kapott kevesebbet, míg a Kecsó hasonló mutatója 44 (15. hely) és nála csak a kiesőnek tűnő Szolnok nyalt be többet.

Gólkülönbség: Nem mondhatjuk, hogy hatalmas kiütéseket, valamint vereségeket hoztak volna az eddigi meccseink. Kettőnél többször sosem kaptunk ki, és kettőnél többel sohasem nyertünk. Sőt! 17 meccsünk volt egy gólon belül ide, vagy oda, ami messze a legkiegyensúlyozottabb teljesítmény a ligában. A Kecskemét ezzel szemben még egyszer sem döntetlenezett, kapott már ki hárommal, néggyel, és nyert is kétszer hárommal. Ha ennyi nem elég, az utolsó pontban azt is bemutatjuk, mennyire gyökeresen eltérő karakterű csapatok meccse következik a 25. fordulóban.

A mérkőzéseken esett gólok száma: Mondjuk ki: unalmasak vagyunk. A meccseinken átlagosan 2,29 gól született, ami alig jobb, mint a csontutolsó Siófok 2,21-es mutatója, miközben soros ellenfelünk éllovas egy jobbféle 3,5-el. Mindössze 10 olyan találkozónk akadt, ami meghaladta a kétgólos meccs jelzőt, szemben a Kecskemét brutális, 18-as értékével. Érdekesség, hogy két csapat nem játszott még idén nullás meccset, az egyik a Fradi, és – minő meglepetés – a második épp na, ki?

Azt hiszem, ennél fényesebben nem is lehetne igazolni, hogy a keddi kecskeméti derbi az érdekesnek ígérkező meccsek sorát gyarapítja, aztán majd meglátjuk, hogy melyik felfogás jut végül érvényre. Ha a pápai tapasztalatokból indulunk ki, a célfutball üti a támadófocit de mivel ismerjük az ulti alapigazságát: a piros terített betlinél van legalább jópár nagyobb bemondás, tutira nem mehetünk.

További kimutatások kihámozhatók táblázatainkból.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||