Mastodon

Fejreállt a Világ rendje – Kispest-Vidi beharangozó

Hanta tegnapi szösszenetének egyik pontja úgy megihletett, hogy tegnap este a kádban üldögélve (próbálván kiáztatni magamból egy súlyos esti félinformális munkamegbeszélés és az irsai olivér pála gőzét) egy mini időutazásba révedtem a habok között. Ami ma beharangozónak is megteszi.

Az NB1 1990-1991-es idényének 27. fordulójára az addig is nyilvánvaló folyamatok ténnyé értek össze: rövidesen bajnok lesz a Honvéd. A szezont végig vezető csapat a Siófok elleni hazai derbi előtt szembesülhetett a lehetőséggel: győzelem esetén a Fradinak már matematikai esélye se lesz arra hogy utolérjen minket – csupán nagy tisztelettel hajbókolhatnak az egy éves pauzát követően a trónra visszatérő XIX. kerületi uralkodó előtt.

Közben a székesfehérvári Videoton szép csöndben készült a bajnoki szezon hajrájára: erős közepes idényt futottak az akkor Waltham utónévvel nyomuló királyi székvárosiak, nothing special, a Burcsa Győző ex UEFA-kupás legendájuk által trenírozott csapat végül majd a 7. helyre érkezik be. Ízlelgessük nyugodtan a különbséget a mai helyzethez képest: totálisan megváltozott minden, a vidéki középcsapatból mára utcahosszal bajnokságot nyerő team vált, a régen rettegett Honvéd pedig 1995 óta 2-3 vállalható idényt tud felmutatni…

De nézzük mi is történt azon a hétvégén.

1991 május 25.-ét írtunk, szombati napot a tavasz végén. A forduló 8 találkozójából 5-re került sor e napon. A Vidi az abban az idényben még decens vidéki élklubnak számító Tatabányát fogadta, a bányászkispadon a nálunk ma oly nagy népszerűségnek örvendő Tornyi barnával. Ám hiába a kék-fehéreknél a klasszik Váczi, Szalma, Kiszi (!), Süveges, Klausz márkák, a hazaiak behúzzák a meccset… Hiába, ahol egy Kuttor Kutya vagy a ma már a Vidi vezetőségét erősítő Hováth Gábor van a védelemben, Salecz irányítgat, Máriási és a kisTakács támad, ha jó napot fog ki a csapat nincs gond. Nem is lett.

VIDEOTON-TATABÁNYA 2-1 (1-1)

Székesfehérvár, vezette: Bognár.

VIDEOTON: Mitring – Molnár, Kuttor, Bekő, Horváth G. – Sallói, Muzsnay, Vadász – Máriási, Földes (Müller a 80.), Takács. Edző: Burcsa Győző.

TATABÁNYA: Markó – Hegedűs, Lázár, Váczi, Szalma – Kiszi, Simon, Klausz – Süveges, Kanyok (Arany a 74.), Horváth I.. Edző: Tornyi Barnabás.

G.: Sallói (34.), Váczi (37.-11-es), Földes (52.).

Sárga lap: Muzsnay (10.), Kanyok (43.), Lázár (56.), Kuttor (60.), Váczi (75.).

Aznap este a Siófok érkezik Kispestre. A tét: ha nyerünk, már zsebben a bajnoki cím. Fodor Foci már nincs a keretben, ugyanis a Siófok színeiben épp ellenünk rohamoz (egy jó Olajossal, Zaréval, Meksszel, Varsányival karöltve). Helyette van fékezett habzású Marozsán. A védelem klasszikus, a középpálya szintúgy, Ervin, Pisont… a csatársoron meg szimplán besírok. Nyerünk? NEM! Jó Kispest-szokás szerint azonban a ’90-es évek elején bizony mumusunknak számító Siófok elviszi mindhárom pontot. Emlékszem, gyerekként iszonyat csalódott voltam emiatt – de mielőtt összeomlott volna bennem a piros-fehér világkép, másnap a nagy ellenlábas Fradi nem bírt a Megyeri útra vitt meccsen a Bp.Volánnal.

BP. HONVÉD-SIÓFOK 0-1 (0-1)
Bozsik-stadion, vezette: Piller.

BP. HONVÉD: Petry – Csábi, Csepregi, Cseh – Marozsán (Komódi a 61.), Kovács E., Pisont, Csehi – Gregor, Vancea, Vincze. Edző: dr Mezey György.

SIÓFOK: Bíró – Kolovics, Olajos, Zare, Szabó B. – Keszeg, Varsányi (Ozsváth a 76.), Somogyi, Meksz – Fodor, Kámán (Magyar a 86.). Edző: Varga István.

G.: Meksz (29.).

Nem gyenge idényt zártunk, ahogy a visszaemlékező sorozatunkban már megemlékeztünk róla: mindent vittünk. Többek közt az év edzője címet is. Ugye nem kell leírom, kinek a révén?

Vissza a jelenbe e könnyeztető időutazást követően. Vasárnap nem mi készülünk bajnokavatóra, és most nagyon nem örülnénk ha a Dottore arca itt simulna ki végleg ebben az idényben. Amiért anno mi kaptuk a cinkelést a ’80-asokban, hogy a líbling csapat vagyunk, az most az ellenfélre igaz a szurkolói köznyelvben. Minden megváltozott. Még csak esélyesek sem vagyunk. Fura ezt megemészteni, bár lassan 20 év óta, hát már nem lázad úgy az ember. Viszont a kisördög az ott ül a vállon, és azt suttogja: akármi is lehet. Nos ebbe a piciny szalmaszálba kapaszkodva, jó lenne egy nagy meccset lehozni aminek a végén most mi lehetnénk a Siófok, aki elodázza  a bajnoki címet, és ha kifordítva-kitekerve is, de a Bozsikban ismétlődjön a történelem…

(a szívünk mélyén pedig tovább várjuk az early ’90s revival-t).

 

Bp. Honvéd – Videoton vasárnap 17.30., Bozsik.

 

Adatokért a sporthirado.hu-t illeti a forrásért való köszönet. Csapatképek: honvedfc.hu, www.vidi.hu.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||