Folytatjuk múlt hét végén megkezdett posztelemző sorozatunkat az elmúlt szezon értékelésének bűvöletében. Nagyítónk alatt ezúttal a védelem, ahol olyan epizodistákról is megemlékezzünk, mint Cséke tanár úr vagy a legendásan míves megoldásairól híres Cuerda, de a fő hangsúly a törzsgárdistákon lesz, Taki Ákostól Sorinon és Debrőn át Hajdú Norbiig, Lovrics Ivánig (Lovrics Iván – e névvel Rejtő regénybe lehetne pályázni, mint szökött orosz legionista a Mukhtár-oázisban). Hajtás után kezdünk!
Az már a szezon kezdetén látszott, a nyári felkészüléskor: védelmünknek ezen idényben igen jól kell majd muzsikálnia, hiszen a támadószekció, ahol Abraham, a hihetetlenül bizarr helyzetkihasználási mutatókkal rendelkező, ennek ellenére hazai viszonylatban bizony kiemelkedő csatár távozását a mára legendává (csak épp negatív legendává) érett Rufi-Roua-Danilo sorral tervezte pótolni a szakvezetés. Talján mesterünk nem is csinált titkot a szándékaiból: cél a minél magasabban jegyzett helyezés behúzása, a játékot ne rajta és ne idén kérjük számon. Jöhetett a catenaccio Ungharese. Megjegyzem, e mentalitással az olasz coach hatalmas népszerűséget érhetett volna el mondjuk az 1970-es évek valamelyik északkelet-angliai iparvárosi kiscsapatánál – de nálunk sem állt hadilábon a popularitással, sok drukkerünk elismerte munkásságát.
Nos tehát védelem. Az őszi indulásnál Taki Ákos posztja a jobb, Hajdúé a baloldalon volt biztos– utóbbit én kissé bántam, hisz nyáron érkezett Sadjo baba, aki megfelelő balbunkó lehetett volna Norbi kiváltására és előrébb tolására. Ehelyett Morales végig fordítva játszatta a két játékost – ezt máig nem értem (sőt Supka sem lépte meg a cserét). Középen Botis és Debrő kettősével indultunk, de az MTK elleni hazain egy tizi-piroslap kombóval U20-as bronzosunk kijátszotta magát a kezdőből jó időre, átengedve a terepet a kezdőben és Morales tudatában a spanyol vokuhila harcosnak, Cuerdának (akit mondjuk az MTK ellen szintén kiszórtak, lett is majdnem botrány mikor a torreádor fel akart menni megfegyelmezni az őt szidalmazó szurkereket a lelátóra). A Fradi ellen így Cséke prof sepregetett hátul, mondhatni meggyőzően.
Taki-Botis-Cuerda-Hajdú hetek jöttek tehát a csapat pedig éremközelig masírozott felfele a táblázaton. Ekkor jöttek a hazai vereségbe-futások, az addig stabil védelmet pl. a Pápa szórta meg egy négyessel, köztük Bari-trademark dugókkal. Aztán ugye emlékszünk, krach, Morales kövér gázzal el, Szalai mb. edző, Debrő vissza a kezdőbe, 2 rémgyenge meccs (Sió, Vasas), igaz csak 1 kapott góllal.
Télen Supka aztán útilaput köttet Cséke és Cuerda talpára – egyikért sem nagy kár vonhatjuk le a talán szigorú, de igaz végkövetkeztetést. A spanyol nem volt egy nagy megfejtés – favágni tudott, mikor belelendült, de erre jók lesznek a fiatalok is, ha épp Debrő vagy Sorin kidől. „Azért egy belső/balhatvéd kell pluszba” – rendelkezett Supka s jött Lovrics. Én kezdetben nem értettem, hogy Sadjo és Hajdú mögé minek egy plusz balos, de aztán a sors megoldotta a kérdést: Takács távozásával és a jobboldalunkat sújtó gyermekágyi sérüléslázzal (Baráth, Moga: hullottak a kadétok mint a legyek) a jobbhátvéd poszt nyílt meg a derék horvát égimeszelőnek.
A tavaszt jórészt a Lovrics-Debreceni-Botis-Hajdú sorral toltuk le, s a szinuszgörbés ősz megismétlődött. Gyenge első hónap, gyermeteg gólokkal (MTK, Fradi, Debrecen meccsek, és csúcsponton egy fehérvári rommá-aláztatás); majd a dicső áprilisi hadjárat, kapott gól nélkül lehozott Kapos-Paks-Pápa meccsekkel és jó helytállással a Hali ellen itthon, Kecsó ellen idegenben (a védekezésről beszélünk). Aztán a bennmaradás megkaparintásával a hátsó alakzat mentálisan lefosta saját bokáját és gondolatban elment szabira – mással nem tudom magyarázni a Vidi elleni első 10 perc, valamint a Győr és Újpest elleni hátsó betlisorozatokat.
Az éves teljesítményeket nézve én mindenképp kiemelném Sorin Botist. Az öreg nagyot hajt folyamatosan, mindenhol ott van ahol ott kell lennie. S bár sok hiba is becsúszik, csak az nem hibáz aki nem dolgozik… Debrőnek nem ez volt élete éve, továbbra is várom a Sisa-tavaszi teljesítményének előtörését. Voltak biztatóbb és kevésbé sikeres meccsei…ki kellene egyensúlyozni e teljesítményt. Lovric tavaszvégi megfáradása ellenére a második félszezon egyik legjobb igazolása volt, itthonról (tudom, Szingapúrból jött, de mégis kipróbált Bohócliger) rég fogtunk ilyen ízletes süllőt. Takács Ákos és Hajdú Norbi nagy őszt futottak, a tavasz már felejtős: Taki Győrben, Hajdú továbbra is nálunk szürkült. Utóbbitól jövőre ismét sokat várnék.
S mit hoz vajh’ a jövő? Debreceni hosszabbított, Lovrics szerződése még tart. E két kulcsember mellé a még bizonytalan sorsú Botisra is nagyon nagy szükségünk van továbbra is. Nem ártana egy jobbhátvéd sem, bár én most türelmes lennék, s Lovrics jó oda, amíg a Baráth Botond és Sergiu Moga kettős fel nem gyógyul. Utána lehet őket nyomatni, rendesen, szokják csak a terhelést. Főként Baráthban van potenciál, a téli edzőmeccsek, s az Eger elleni MK meccs mind azt mutatták, fegyelmezett, jó képességű gyerek. Novák Siófokról visszatért, ő Norbi biztos cseréje lehet hátul – ha csak Supka most meg nem húzza a “rég vártat” és Hajdút előrébb nem viszi egy sorral. Lehet nem is Gege helyére hanem az általam is egy ideje hangoztatott „fineszesebb szűrő” pozíciójába? Érdekes gondolatkísérlet mindenesetre.
Van tehát egy erős-közepes alapunk amire építkezhetünk a következő szezonban. Nagy kérés ezen építkezés kapcsán az utóbbi évek hosszú sora alatt elkínzott kispesti drukkertől a szakvezetés felé, hogy könyörgöm, ezt most tényleg okosan tegyük meg?
Fotóforrás: honvedfc.hu és Babar.