Mastodon

Kék ég, zöld fű. Kispest-Losonc beszámoló.

Érdeklődve szemlélődő tekintetek a hátsó füves korlátjánál, vidáman kvaterkázó arculatok figyelik szigorúan összehúzott szemekkel a melegítő játékosokat…. a lustábbak (így posztírónk is) a kapu mögött üldögél a fűben, egykedvűen szívva be az enyhe fűillatot a derült kék ég alatt és a lassan induló edzőmeccs “árnyékában”. Még rajta is túltesz azonban két ifjú, 4-5 év körüli kollega, akik a szögletzászló mellett a hédezerés fogalmának klaszikus értelmezéseként egy kis pokrócon fekszenek el egy doboz almalé társaságában. Élni tudni kell. Honvéd-Losonc beszámoló a katt után.

A tél óta megszokott fekete keresztcsíkkal ékesített vörös edzőfölsőnkben kifutó kezdőt böngészve bizony látszott: a múlt héten az Orosháza megszodomizálását lerendezését feladatul kapó különítmény (Kemi, Lovrics, Debrő, HajdúNorbi) ezúttal is a Viharsarok felé vette az irányt segítendő a nem épp élelmedett koráról hírhedt Honvéd II-t az osztályozón. A kezdőt tehát a már megszerzett újak (Sánta, Kostolani, Tchami), a régi motorosok (Zeli, Botis), illetve egy adag próbázó tette ki. Utóbbiak közül ismerős lehetett a télen már csekkolt Bjelkanovic, akit még most is megnéz majd további 1-2 meccsen Supka. A srác állítólag a védelem közepén és balszárnyán sem elveszett, nos télen és most is amolyan ‘biztos, de semmi extra’ teljesítményt hozott, és magam kissé értetlenül is állok az előtt hogy Ivan, Sorin és Debrő mellé minek egy 4. oszlop is, de nem ebbe fogunk belerokkanni, az is biztos.

A többi próbás tekintetében…hát…nem tudok ömlengeni. A 97-es mezben toló afro skac a jobbszélen Abassnak a cipőjét sem pucolhatná, és az igazhítű kispesterek tudhatják, hogy ez egy kemény kijelentés, lévén a derék Dieng Ceikh-t sem az új Gyimesik/Pisontok közt tartjuk számon. Felejtős. A hol a középpálya jobb, hol bal oldalán hol csatárszerű poszton feltűnő szerb arc bár vert egy mesterhármast, bennem erősen Arszenijevics & Co utóérzéseket keltett, persze a gólszerzési hatékonyság bíztató, ám ezek közül igazán csupán a 3. volt igazán értékelhető és ne feledjük, edzőmeccseken anno Arszáék is villogtak. Brnovics ugye régi ismerős, debreceni, vagy győri formájában azonnal megvenném, sajna most látszik rajta egy kis puh, amit valszeg 1 éves sérülési pauzája alatt szedett fel. Azért még 1-2 mecs próbát tán megérne, de lehet hogy ezt csak a szívem mondatja velem. Az biztos hogy a tegnapi csatárkínálatból messze ő helyezkedett a legjobban, de sajna az is, hogy még Zelenka is a robbanékonyság megtestesítője mellette…nem tudom. Ha valaki garantálná hogy Brno fél év alatt utoléri egykori önmagát, habozás nélkül tolnám elé a kontraktot, de ilyet ki igér? Max a mesék.

A friss arcok közül Sánta kapust nem nagyon tette próbára a losonci támadósor, így első ránézésre pedig maradnék Kemenesnél a kapuban. Nincs gond Sántával, de én csak akkor váltanék, ha egy új Petry/Nota tűnne fel. Kostolani barátunk egy erős átlagos jobbhátvéd munkát hozott, kb. ilyeneket láttam a tavalyi téli tréningszezon alatt Mogától, vagy sérülése előtt Baráth Botitól. A balszél új fekete gyémántja, Tchami egy bíztató első félidőt tolt, gyors, dinamikus, és még labdát kezelni is tud, Lunguk, Rouanik után ez egyenesen pozitív meglepi. Második félidei beszürkülése már nem.

A második játékrészre érkezett Ivancsics Zeli helyére irányítani, dettó mint tavasszal, látszik nem ez a posztja, de szabadrúgásgólja dicsérhető. Azért a rőt cseh első félidőben kiosztott 2-3 hatalmas külsős passza hiányzott. Délczeg is beállt és ahhoz képest, hogy testalkatra a Zsolnai/Pala/Ndjodo iskolát képviseli, labdafedezése és passzai (no meg két remekbeszabott gólja, egy szögbelövő erősségű fejes és egy szép eltekerés) arról árulkodnak, hogy ő szép éveket tölthet el itt, de inkább nem kiabálom el a dolgot.

Maga a Losonc amúgy elég halovány egy alakulat benyomását keltette, messzemenő következtetéseket kár is levonni a tegnapi gálázásunkból főleg úgy, hogy Supka mester is húzta a száját a játékunk minőségére, igaz hozzátéve azt is: a felkészülés jelen szakaszában nem a szemkápráztató pörformansz a fő cél. Jövő héten edzések és edzőmeccsek sora jön, majd utána ausztriai túra. A csapat és mi sem unatkozunk tehát a bajnoki nyitányig.

A Bozsik meg szép lassan kiürült, az elbaktató szurkerek válluk fölött hátranézve még láthatták a levezető köreiket róvó keretet illetve a próbázóknak a szentenciáit kiosztó Supkát, majd a Puskás Ferenc utca és az Ady elnyelte az embereket. Folyt köv…

Bp. Honvéd – FC Losonc 6-0 (2-0)
Bozsik-stadion, 300 néző, Vezette: Berényi.
Gól: Sekulic (3), Délczeg (2), Ivancsics.

BHFC: Sánta – Kostolani, Botis (Dubjevic 46’), Belkanovic, Novák – Akassou, Ndango (Délczeg 46’), Zelenka (Ivancsics 46’), Tchami – Sekulic, Brnovic (Nagy Armand. 65’).

Fotók: Babar.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||