Megint hátrány volt az előny – Kaposvár-Kispest beszámoló

Unalmas az elmúlt hetek idegenbeli meccseinek szcenáriója, de úgy tűnik, hogy a spílerek által alkotott rendezőgárda rendkívül élvezi az idegeink tönkretételét. Kaposváron megint megvolt a fór – sőt egyenesen két góllal mentünk bő fél óra után –, azonban nem sikerült megtartani, így ismét csak a szentségelés, a fogszívás maradt számunkra. Feldúlt, de egyre inkább beletörődő értékelést olvashattok a hajtást követően.

Pedig a meccsre igyekvő négyszemélyes küldöttségünk több tagja is biztosra vette a szombat esti somogyországi Honvéd-sikert, így jókedvünkből sem az ötperces késésünk (hála a rosszul összeállított útitervnek – lehet, nem az M5-ösön kellett volna elindulni a Dunántúlra), sem a meglehetősen csípős, októberi fagy sem zökkentett ki minket. Sőt még fokozni is lehetett az eufóriát, hiszen amint megérkeztünk a hibátlan talajú cukorgyári gödörpálya szélére, azonnal szögletet harcoltunk ki, amelyből Gege, gyönyörűen Danilo fejére rajzolta a labdát, a tar brásziléró pedig köszönte, és a méregzöld hálóba továbbította azt.

Nem lesz itt baj – gondoltuk magunkban, azonban csak ekkor jutottunk el addig, hogy megvizsgáljuk a pontos összeállítást. Szívfájdalmat okozott Botisunk előre jelzett hiánya, melyet Lovric beljebbtolásával és Adrink jobbhátvédként való szerepeltetésével oldott meg Supi mester. Már a szerdai Ligakupa-derbin is ezt a formulát alkalmaztuk, a legendás kozármislenyi kreativitás kispesti reprezentánsa akkor sokszor futott fel a támadásainkkal, most azonban ezt megoldotta helyette a szokásos posztján szereplő Abbas. A másik sokakat megbotránkoztató húzás az Akassou eltiltása miatt megüresedett szűrőposzt Mashal Johnsonnal való betömése. A három belga bajnoki mérkőzéssel a lábában Kispestre transzportált uyoi születésű nigériai fiú egy remek lövéssel vétette észre magát az első félidőben, és… és ennyi. Társai láthatóan nem igazán bíztak benne, körülbelül annyi passzt kaphatott, mint a kecskeméti afrikai légiósok a nyári UEFA-meccseken, így fennállt a veszélye a kaposvári árnyékszék félidő közepi felkeresésének, természetesen hasmenéses pénzzavar jogcímen.

Amíg ezt átpörgettük az agyunkon, gyorsan elérkezett második dugónk megszerzésének ideje. A Zelenka hiányában irányító poszton lehetőséget kapó Gege jól tálalt Abbas elé, aki jobbról beadott, a cerberus és Sanyika légi ütközete után pedig Dani elé pattant a bőrgolyóbis, amelyet kíméletlenül a kapu közepébe küldött légiósunk, felállva a képzeletbeli góllövőlista képzeletbeli dobogójának képzeletbeli csúcsára. Tizenkét rundó kellett idén a mestertízeshez neki, míg tavaly a harmincadik fordulóban szerezte az ötödiket. Well done, avagy bem feito, ahogy az egyébként rendkívül butus google-fordító javasolja portugálul.

Aztán a szokásos butaságunk miatt hamarosan csupán megosztott első hellyé redukálódott ez a mesterlövész-pozíció. Túlzottan ideális szitu volt, hogy idegenben, a negyvenedik percben kettővel vezetünk, így össze kellett hozni egy büntetőt még a szünet előtt, amelyet a hazai ügyeletes gólvágó Milan Perics bevágott, így azonnal hűlni kezdett a fogunk alatt ropogó forró kása.

Ami a folytatást illeti, most sem sikerült újítanunk, a Kaposvárnak nem okozott gondot a zárt kontrajáték ellenszerének felderítése. Ahogy Pápán és Kecskeméten, itt is vezetésünk után hullajtottunk pontokat, azonban a két lőtt gól szerencsére elegendő volt ahhoz, hogy legalább iksszel távozzunk a Dél-Dunántúl Párizsából. Elképesztő mindenesetre, hogy az a csapat, amely a tavalyi őszi idényben mindössze egyszer adott le vezetésről pontokat (itthon a Győr ellen), egy évvel később négyszer teszi meg ugyanezt tizenkét meccs alatt. A fenti két helyszínhez hasonlóan tegnap is kaphattunk volna három gólt, de úgy látszik, ez a Rákóczi nem AZ a Rákóczi, amely tavaly a végéig versenyen volt Európáért.

Most ismét rangadóidőszak következik, hiszen két dobogóssal, a Diósgyőrrel és a Debrecennel tolatjuk a következő két hétben, reméljük, tartjuk magunkat a hagyományokhoz, és ezekre a csörtékre felszívjuk magunkat, mint Bácsi Sanyi egy-egy kokócsíkot a kora kilencvenes évek pesti éjszakájában.

fotók: Stummer András Zoltán (442.hu) és jómagam (1909foto.hu)