Böngészgetem a fejemben az emlékeket és a statisztikákat, és hiába, nem jönnek össze a dolgok. Nem illenek össze a mozaikok. Zavar van a képben. Valamiért a DVTK meccsekhez való attitűdöm, a megérzéseim nem igazolódnak vissza a szikár tényekben.
Valószínűleg az okok a régmúltban keresendők. Amikor először hallottam a Diósgyőr nevét (akkoriban még nem értettem, miért Miskolcoznak velük kapcsolatban, én konkrétan azt hittem, Diósgyőr = Diósd, ahol a nagynénéméknek telkük volt. Ifjúi bohóság.), az egy MK párosítás kapcsán történt, mi a bajnoki címért mentünk 1990-91-ben, ők az NB1-be feljutásért. Mindkét csapat sikerrel járt a küldetését tekintve, az MK-párosmeccsből viszont ők jöttek ki jól, tán 2:3, 1:1 volt a mi szempontunkból, már nem is emlékszem. De hogy Miskolcon elvertek, az biztos. Egy másodosztályú csapat! Na, onnatól voltak nekem ők a MUMUS.
Ezrét nem is értettem igazándiból, hogy a szépemlékű korakilencvenesekben Fater miért a Csepelt, a lelátói arcok (köztük talán egy velem majdnem egykorú kissrác pár sorral fölöttem, akivel nem sejtettük, hogy egyszer majd holmi világhálón együtt blogolunk a KHFC-ről) pedig a Siófokot mantrázzák, ha már mumusológiáról volt szó. Azok igazából nekem nem voltak félelmetesek, a Diók viszont mindig.
De igazolták ezt a mumus-létet a való életben a borsodiak? Hát itt jön a zavar a mezőben. Nem igazán! Fizikailag egyszer féltem DVTK meccsen, amikor a Határ úton betámadott egy bézbólütős északmagyar utcai harcos 1998 februárjában. Na de nem izgatja az esélyleső olvasót most… Az a kérdés a Honvédunkat féltettem-e igazándiból ellenük, élesben? Hát, Honvédféltés csupán két csúf miskolci 1:5 kapcsán merült fel (1998 júliusában, Krémer-vészkorszakaának nyitányán és 2005 kora tavaszán, Szuri máig hattyúdalnak számító uccsó meccsén), és kész. Máskülönben mindig siker! Mindig! Szorított helyzetben, megújult csapattal az említett ’98as februáron, rangadókon az NB1B-ben (itthon gála, ott szoros, de 3-3 pont). A Dióknak még Dubi is átemelős gólt lőtt. Dubecz Jani! Szóval ez már nem sámli dolog. És a Diókat tavaly is, kiélezett igazi derbin is ütöttük itthon, Sanyi, Abass, hol vagytok…?
Hát itt tartunk. Van egy DVTK amitől mindig para vagyok de mindig ütjük őket. Akkor is, néha bizony akkor is, ha ott van az összeszokottabb (1998), és/vagy az erősebb anyag (1999, 2000 tavasz, 2011). Ha meg itt, akkor pláne. Most inkább az előző kategóriába tartozó idényt szimatolok, bár ne lenne igazam. De bízzunk. Ha a csapat hozza a siófoki záró 30 percet, a zseniál-labdákat hintő, esze-van-a-gyereknek Bálinttal, a piri-pörgő Fagyival, az összeszorított foggal küzdő Déllel, a bravúrokat hozó, nagy meccsekre magát mindig felspannoló Kemivel, a védelem kivégzőosztagával, Ignjával és Debivel, akkor lehet keresnivalónk, és folytathatjuk a hagyományt. Hogy lássák Miskolcon is: hiába Goszi, Elek vagy Luque, Kispesten marad a MARSHALLbot.
Legyen így!
Kezdő, ahogy RW szeretné:
Kemenes – Lovresz, Debi, Ignja, Vidó – Gege, Marshal- Faggyas, Vécsei, Nagy K. – Délczeg.
Ami lesz valószínűleg:
Kemenes – Lovrics, Debreceni, Ingjatovics – Vidovics, Gege, Marshal, Diarra, Zsivanovics- Vernes, Diaby.
* * *
A Trénert meg várjuk, és reméljük most is olyan udvarias vendég lesz mint szokott volt: ő csak a Tatabányával ütött meg minket itt, máskülönben inkább ikszel vagy kikap a derék exedző. Tartsa meg e jó szokását úgy, mint az emberségét, aztán felőlünk bajnok lehet a DVTK-val. Persze még Miskolcon azért győzünk ;)
