Mastodon

Stílushelyes ülések

Még kora egyetemista koromban, amikor viszonylag gyakran megfordult az MHH (ma már Hammerworld) zenei havilap a kezemben, emlékszem, egy Vadon János -féle lemezajánló kapcsán olvastam a “stílus-helyes” megnevezést. Azt hiszem, így írták. Ott a lényeg a definíció ilyen-olyan körülírásán túl annyi volt, hogy az adott lemez/könyv/borító, akármire használjuk a kifejezést, szóval az adott tárgy “nagyon ott van szeren”,  “okés”, el lett találva. Én erre mondanám, hogy true.

Itt az ősz, és lassan üzembe állnak az Alstom metrószerelvények a fővárosi 2-es vonalon, melynek részét képezi a Puskás Ferenc Stadion megálló is. Nos, mi kispestiek aztán kaptunk elég pofont a sorstól (…) az elmúlt években Öcsi bácsi és a MÚLT kapcsán, szóval kevés dolognak örvendezhetünk e téren. Mégis, mikor megnéztem az új metrószerelvényekről készült enteriőr fotókat, megnyugodva láttam, hogy azért a jelek nem hazudnak. Ha az ülések mintázatát és színskáláját tekintjük, legalább egy pikírt félmosolyt elereszthetünk magunkban. Még ha itthon át is íródik a sporttörténelem, mégha a Kispest, a Honvéd most nem is divat (ami persze sose baj, sőt), azért a véletlenek, mint valami rejtett Szent Grálra utaló nyomok, abba az irányba mutanak, ami jó.

Most például ezek a székek. Stílushelyesek, na. S ha Öcsi bá lenéz föntről a nevét viselő stadionba igyekvő szerelvényekre, ezekre az ülésekre, a csibészes mosoly ott lesz az arcán.

A cikkekre való figyelemfelívásért köszönet Protonator olvasónknak.

Fotók: hir24.hu, portfolio.hu.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||