Sokszor írtuk már itt a blogon is, pontosabban sokszor szakadt fel belőlünk az elkeseredett fohász: jó lenne már végre egy tré meccsen tré játékkal jól jönni ki a találkozóból, hogy végre azt hallgathassuk, hogy minket szid az ellentábor, hogy érdemtelenül, de miénk a 3 pont. És remélem értitek, hogy itt nem az érdemtelenség a lényeg. Szép a szimpatikus vesztes szerepe, az MTK ellen rendre gyakoroljuk is, a Vidi ellen jól játszva megyünk át potenciális győztesből 0:4-be, szóval elég a szimpatikus vesztesi létből, jöjjön az unszimpatikus győztes, és tegnap ez meg is történt. Egy jó, tavaszi, kaposvári késődélutánon. Jöjjenek a verdiktek.
Kapu
Kemi bravúr-posszanását én már a Debrecen ellen jósoltam, ott még dohogott a gépezet azonban. De ami késik, nem múlik. Kedvenc kapusunk már a meccs elején bemutatott egy keminizmust az első kaposi kontránál, ahol csak neki köszönhettük, hogy nem x, hanem x+2 perc múlva vezetett először a prukneri gépezet. Kijövetelei végre olyanok voltak egész meccsen, amit mindig is várunk: magabiztosak, “én vagyok az úr az ötösön, de akár az egész büntetőzónán belül” jelleggel. Aztán a jogtalan tizi kiütésével fel is tette a koronát a teljesítményére. Hazafele a buszban arról vitáztunk, hogy hat ez a mai teljestménye a Fradi ellen. Volt aki úgy vélte: ma annyit dicsértük, hogy ilyenkor jön a potya a folytatásban, törvényszerűen. Nos, Szabi eddigi pályaívét látva én pont azt érzem, hogy amikor elkapja a fonalat, akkor akár fél éven át is jönek az olyan momentumok, amik miatt “kemenesszabizik” a Kanyar. Így legyen.
Védelem
Védelmünk tavasszal igencsak meg van tépázva, ehhez képest az eddigi meccseken a teljesítmény az egy szál Pascariut leszámítva azért nem is volt olyan vészes. Így tegnap, kezdőben a cacaki mészárossal, illetve a horvát tizenegyesölő bánnal, padon Tandiával, balszélen ismét Baráth Botival, vérmes reményekkel érkeztünk az egykori Kaposcukor csapatához. Reményeink azonban hamarost földiekkel látszó égi tüneménnyé lényegültek át (lehet, hogy Csokonai ma nem is Loki, hanem Kispest drukker lenne?). A Kaposvár enyhén szólva is közepes játékerejű csapata gyors kontrákkal szétfutott minket, pillanatra azt is hittem, Kecsón vagyunk, vagy mi a szösz, ott szoktunk így égni, kóválygó védelemmel, akik azt se tudják, merre hány méter. Baráth Boti mutatott sok biztató megmozdulást elöl, de hátrább olyan rendszerességgel mentek el mellette, mint Bognár Gyuri jó 10 éve a “Kaszinók: balra” tábla előtt Sopronban. Ignja folytatta Debrecen elleni tompulását, most öngólkísérletek nélkül, ellenben vétlen gólpasszal az ellenfélnek. Lovrics botiskodott egy kicsit hátul, de ha ránk futottak, akkor baj volt (az a fordulékonyság… 148-as busz a kispesti kapitányság előtt), a csöppnyi Király meg még sérülése utóhatásait nyöghette, mert tompának tetszett, mint a tegnap leváltott, már 3 hete használt (amúgy persze piros-fekete nyelű) borotvapengém. Jajj. A második félidőre aztán, mikor a kaposi rohamok alábbhagytak, kiegyenesedtünk hátul is, Boti feljavult és a régi formáját hozta, már csak a kihagyás alatt felgyülemlett agresszivitásból kéne visszanyesni, ha most majd nem akar egy 10 meccses pauzát benyelni. Lovresz is átállt sallangmentesre, Ignja is, így már ez a minimumprogram elégnek mutatkozott az elöl talált 2 gólunkkal a sikerhez. A meccs végére biztosítani érkező Tandiának örültünk, tizijének először nem, visszanézve felmentjük őt a vádak alól. Ha bemelegszik, ismét értékünk lesz. De en global, srácok, a Fradi ellen több kell hátul…!
Középpálya
Tegnap vereségünk kulcsa a középpálya volt – készültem írni gondolatban a szünetben. Aztán szerencsére minden megváltozottt, de az nem, hogy ez a csapatrészünk komoly lyukakkal küzd. Még mindig hiányzik a tartós megoldás a védekező-középpályás (valami magyar Jeremies vagy Makalele, de hogy mészölykálmánosan mondjam, haggynemennyek messzebbre, legalább egy Benjamin, Akassou, Vadócz jellegű egyén), illetve egy igazi karmester pozíciójára. És ha az e posztokat úgy-ahogy, vagy biztató potenciálokkal de még nem elégségesen betöltő 2 arc, Vécsei és a folyamatosan sérült-beteg Muflon hiányzik, akkor bizony kaller van a palacsintában, nem juharszirup vagy barackíz! Az első harapások után ez most is érezhető volt, még jó, hogy a második félidőben a Rossi által a palitésztára öntött egyszerű paradicsomszósz valahogy elfedte a korábban érzett rossz ízeket. (Elfedte, nem eltüntette.) Az utóbbi hetek nagy pozitív meglepetése, Hidi, sajnos nagyon fáradtan mozgott, lassú volt és tompa, cseréje jogos. Vérzik a szívem hogy ezt kell írom, a szerkesztőségben a legnagyobb drukkere vagyok, de csak nem jön a hosszabb távú kiegyensúlyozottan jó teljesítmény. Ennek ellenére én még mindig látok benne valamit. Nagy Geri a másik nagy kedvenc. És hasonló a helyzet. 2 éve, első tavaszán lámpalázas meccsek sora után Supka jegelte, majd újra elővette, s a szezon végére akkor már több, mint meggyőző volt a kép. Aztán másfél év sérülés, idén ismét kezdőcsapatig kúszás, viszont fékezett habzású önbizalommal. Ám gól a Loki ellen, na mi ez, ha nem áttörés-jel, ami ledobja a gátat a srácról? Erre tegnap légüres térben futkározva, egy nagyon alacsony hatásfokú produkció – tényleg mindent el tud fejelni, de kevés a pontosan és előre megjátszott labda, a nyert párharc. Ennek ellenére ne hagyjuk őt ki a kezdőből, ha megint kap rendesen bizalmat és csak kinöveszti azokat a vörös-fekete szőröst*k*ket, akkor lesznek itt még nagy pillanatok. Hiszem. Diarra barátunkról sokat nem tudok mondani, az MTK ellen felszolgált diabetik tökfőzit most megfejelte egy pirospaprika-mentes, túllisztezett rántással elkészített borsófőzelékkel, és a sót is kihagyta a kotyvalékból. Svájci első osztályú múlt? Lehet, csak behaluzta? Az első játékrész végén e csapatrészbe érkezett az indiszponátor Patya helyére Gege, és első 15 perce rá is ment a bemelegedésre. Gege, neked kéne ma a csodacserének lenni de ez kevés lesz, szomorkodtunk a pálya szélén, aztán a második félidőre ha nem is régi csúcsát, de az utóbbi 1-2 év használhatóbb verzióit azért megközelítette emberünk. Borzalmas emelgetések mellett, ha kicsit higgadtan megállította a labdát, abból jó megjátszások is születtek, még egy komolyabb szerelése is volt. Nem mondhatjuk, hogy nem keresem a pozitívumokat. Hanta beharangjára reagálva viszont nem kaptunk választ a fő kínzó kérdésre, sem negatív, sem pozitív irányban. Engem az győzne meg ha mondjuk kedden, végre egy igazán éles meccsen látnánk viszont a rég várt, és 2011 tavaszán és ősz végén azért nyomokban feltűnő Gegét. És akkor a táborból sem a kórusban szidás fogja fogadni a pályára lépését.
Csatársor
Déllel nem tudom mi történt. Remek őszét olyan tavasz követte, ami a 2011-es kín-őszvéget idézi. Tegnap idei tavaszi mélypontját hozta, egy jogos lecseréléssel megkoronázva. Lanza ellenben egyre jobb az utóbbi időben, és bár mezőnyben a Loki ellen, vagy a Hungária körúton sokkal hasznosabb volt, tegnap inkább vert egy pazar szabadrúgásgólt, és asszem ez a leosztás így mindünknek jobban tetszett. Ahogy elnéztem, leginkább neki, de a csapattársak is rendesen simogatták a Tóth Iván 2007-es fejbúbjáról lízingelt, a lanza-i búrára feloktrojált mosómedveprémet. Csámi Krisztián Hervé pedig egyre magabiztosabb, már a válogatottba vízionálja magát, ami kezdőnkbe meg háthogyne, kár, hogy az évekkel egyre labdabutább szegényke. Ő tényleg a supkai receptre remek megoldás: labdát kap, rohan, esik, tizi. De ne gondolkodjon. A Vlore elleni csodagólja egy nagy negatívumot hozott: ő és Rossi is elhitték, hogy Csámikánk a kispesti Arjen Robben. Nem, nem az! Mikor a tizihez odaállt, le is fagytam, szerencsére Hajdúch is, így nem lett baj. De mezőnyben, összjátékhoz nem elég a csöppnyi Tchami. Még. (Még? Már?). A csereként a szünetben beálló Bobál remekül nyitott, 3 jó elfutás, ebből egy ziccer, fiatalos parával ki is hagyva, így kezdett anno Vólent és Vécsei is, én úgy érzem, Bobál Geri a második iskolát fogja kijárni, és ebben nagyon sok örömünk lesz még – ha nem adjuk őt el idő előtt. Persze a végére elszürkült, de ez most kit érdekel, jöjjön még több fiatal srác, jók ezek a gyerekek, jól mozognak, csak bátorságot, kurázsit kell beléjük oltani meg még 20 kiló izmot, és lesz vállalható Kispestünk, vállalható és rajongható.
Kispad
Taljánunk rotál, variál, hibázgat és nagyokat húz. Igazi őrült olasz. Tegnap a félidőben jól regulázta meg a csapatot, persze kellett a Prukner tanár által a sajtószobában említett kaposi holtpont, és a szerencse (Lanza kapufás gólja, a kihagyott zöld-fehér büntető), illetve a rövid Rákóczi-kispad együttállása is. De akkor is. Cseréi megint tetszettek, Bobálnak ad lehetőséget, a 2 védekezőbb középpályás helyett meghúzza a támadó Gege bevetését, mikor kellett. Csak az a félszavas elejtése a sajtótájon, hogy Zsivány, mint kulcsember, hiányzott nagyon, hervasztotta le az idült mosolyt az arcomról. De hát senki sem tökéletes.
* * *
A kedd viszont lehetne az. Például azáltal, hogy amint arra egyik útitársunk, az 1909 blog egyik törzsszerzője rámutatott: “azért csak halkan mondom hogy idén csak zöld-fehér csapatok ellen győztünk“. No igen. Folytassátok a sormintát kedden is, srácok! Ránk fér a siker!
