Mastodon

Aludj csak, én álmodom…! Kispest-Győr értékelés.

 

A meccs előtt nekem csak egy kívánságom volt, egészen pontosan az: hadd folytatódjon még egy kicsit ez a kegyelmi állapot, amiben most vagyunk, hadd álmodjunk tovább, hadd maradjon meg az esély a dobogóra. Bármennyire is ellentmond a tényleges erőviszonyoknak ez a helyzet, ha már ott vagyunk, hadd maradjunk ott a végén is, vagy legalábbis az utolsó pillanatig – de ezt a félmondatom felejtsük is el, mert már én is úgy vagyok vele, mint Rossi mondta a sajttájon, hogy evés közben jött meg az étvágy és ő már csalódott lenne, ha nem jönne össze Európa, és belegondolok, és én is csalódott lennék és nekem is rohadtul fájna, mint sokunknak, szurkolóknak, hát igen, ilyenek vagyunk, mi szurkolók, örök telhetetlenek,  és most nem is annyira magunkat sajnálnánk a lehetőség miatt, amit elszalasztanánk, hanem ezt a keretet, amit nagyon megszerettünk és ami megérdemelné a mesébe illő zárást… és ezek után jött a Győr meccs, és az álom folytatódik…

És ezzel  le is írtuk a lényegi elemét a tegnap estének, szinte kár is a további szócséplésért. Hiába nyert a Vidi a hétvégén, hiába jött fel ránk a Debrecen, az MTK viszont kikapott, mi a nyakukon, mert be kellett húzni a Győr meccset és behúztuk, nem is tudom mikor volt utoljára ilyen, hogy valami nagyon kellett és jött is az, ami kell… a tavalyi bajnokságvég arról szólt, hogy hogy nem élünk sorozatban az esélyekkel, aztán a végén épphogy – ehhez képest most fordulók óta veretlenség, sőt, győzelmek, nyerünk Újpesten, ahol tényleg nagyon ritkán, leverjük a Győrt, akit mostanság itthon alig-alig, de most kellett, hát megcsináljuk… kezd is gyanús lenni ez a tavasz, biztos a Kispestemet látom? De hát nagyon úgy fest: igen.

A tegnap amúgy inkább tipikusan Honvédosan indult: meddő mezőnyfölényes, tompa első félidővel, helyzetekig is alig eljutással, és úgy tetszett, ez a tartalékos (persze így is erős) Győr a második félidőben bever kettőt, és vége. Ehelyett a második 45 perc megint hihetetlen lett, nyomó csapat, kapu elé szögezett Győr és megérdemelt siker, egy kis ürömmel az örömben, mert mi szükség volt 11 a 9 ellenében a végén az időhúzó tologatásra hátul? – de most ezt a baklövésünket borítsa jótékony homály. Ami viszont ne borítson homály, az a hangulat, ami a második félidőben ülte meg a stadiont, szurkolás mindkét oldalon, kanyar is, korzó is, olyan ritkán van ilyen sajnos, hát ez óriási feelin’ volt tegnap…! Szóval a lényeg: megérdemelten és teljes joggal maradt a három pont a Bozsikban, a már-most-bajnokcsapat ellen, ami minden körülmények közt megsüvegelendő, innen is egy nagy gratula a srácoknak és Rossi mesternek, mi pedig álmodjunk tovább – előtte pedig jöjjenek az értékelések.

Kapu

Szabinak megint hasonló volt a helyzete, mint Újpesten: a védelem jól takarított, győri helyzet alig, igazából egy nagy léc alóli mentése volt kapusunknak és slussz – megint maradhatott ereje közönséget izzítani, a végén pedig drukkolást megköszönni, ismét alsógatyára vetkőztetve – szegénynek az összes pénze rámegy így a  tulajdonosi “mezeket ki nem adunk!” ukáz miatti utólagos anyagi ellentételezésekre, mégis bevállalja – true arc!

Védelem

Tandia hiányától féltünk a meccs előtt, de kiderült, kár volt, a győri második sor nem állította megoldhatatlan házi feladat elé a hátsó sorunkat. A bajnokság végére különben is szépen összeérett ez a csapatrész, mint Faterom körözöttje 1-2 nap alatt, ha nem falja fel azonnal az ember. Ha nincs az Újpest elleni utolsó pillanatok beli kiengedés, kapott gól nélkül állnánk majd’ egy hónapja… Tegnap Ignja vállalta magára ismét a hősies mentések zömét, de ezúttal Lovresz bátyó is hibátlanul teljesített mellette, néhanapján még előretörésre is vállalkozva, mikor a Rába-partiak már megfogyatkoztak. A Király becsülettel dolgozott hátul, elpilledéséig egész szép párharcnyerési szaldóval, ám megfáradása után jogos volt a csere. Boti pedig ismét a csúcson, az idény egyik nagy nyeresége ő, ezúttal is remek védőmunka, és sokáig azt hittük gól, ám Lanza belepiszkált a fejesébe, így csak a kanadai táblázaton suhant előrébb a jó Boti. Mondom, jövőre Pascariu lapát, még 1 jó csere-középhátvéd és egy pótbalhátvéd igazolva + 2 akadémiás alabárdos a szélekre és ez egy bajnokesélyes védelem lehet. Nem, nem ittam…

Középpálya

Bizony e szekciónk is szépen vállalhatóra hízott a szezon végére, bár sokszor még mindig úgy érezzük, ha valahol, hát itt vagyunk picit lukasak, vagy legalábbis rövidek keretileg. Zsivány hetek óta erőn felül teljesít, de az a baj, benne nagyon nincs is több, és ez a hajtós, ám szürke játék mondjuk egy középcsapatos vagy kieső-közeli Honvédba elég lenne évekre, jelenleg jobban örülnénk egy jobban passzoló és lövő játékosnak. Nem bántásból írom, megkedveltük Borist is, persze, jó gyerek, csöndes, szerény, de akkor is ezt érezzük. Ennek ellenére a tegnapért (is) jár neki (is) a taps. Vécsei most kicsit haloványabb volt, nem jöttek a tért ölelő labdák és a nagy meglátások sem, persze rossz sem volt, hiszen azért rendesen megküzdött a győriekkel középen. Hidi viszont… Patrik eddigi legjobb kispesti meccsét játszotta! Már az első félidőben folyamatosan dicsértem jó szereléseit – végre keményen, nem lepattanva az ellenfelekről…, illetve meglepően jó arányban érkező jó indításait. És nem maradt abba a lendület a második 45 percre sem! Átlövés, amit még kitol a kapus, aztán egyre több feltűnés elöl, mi van ezzel a Patyával, mit adtak neki a meccs előtt…? És igen, jön a kapáslövés, púposodik a győri háló pont ott, ahol Piroska is kilőtte a sarkot a ’96-os kupadöntőn, a Kanyar és a Korzó hangja szimultán robban, Patrik nyakában a csapat, a hangulat pedig “ON”-ra állítva. és meccs végéig szól a “Csak a Kispest” meg a  “Maaaaarcooo Rossiiii“… és mindezt egy Hidi gól hozza el? Végre! Szürreális egy szezon, nem igaz? A középpályára érkező cseréink közül Nagy Geri játéka ezúttal nagyon tetszett, egyre jobb a srác, a következő idény lehet majd az igazi bebetonozódása a kezdőbe, de látnunk kell, hogy most akkor jött, amikor a Győr már fogyatkozva volt, így volt tere Gerinek előremenni, és támadásban ő sokkal izgalmasabb, mint szűrőként. Egy szó mint száz, jó volt nézni őt, amikor a győri hentesiskola egy eminense pedig lerúgta, egy emberként aggódott mindenki, de szerencsére nem lett baj… Diarra biztosítani érkezett a végére, Hanta szerint -ezt muszáj ideidéznem tőle- “van neki valami skillje, ami jó, csak azt nem tudom még mi az“. Hát igen. Mindenesetre most nem volt a baj az öreg Drissával, kicsit olyan Zsivány II. nekem ő, egy szürke, megbízható arc, akinél hosszabb távon több és jobb kéne, de a semminél/agymeresztő légiósoknál valamivel jobb. Meglátjuk.

Csatársor

Azt hiszem itt elég annyit mondanom: az egyénieskedésekkel együtt a 45. és a 80. perc között úgy éreztem, 2001 tavasz és 2007 után ismét van csatársorunk. Mármint nem csak papíron…hanem a szemnek is nézhetően! Lanza visszatért, néha önzőzött, még többet passzolt viszont, Martinezzel néha nagyon megvolt az összhang, az a bizonyos ihletett szikra. Nem ez volt amúgy az olasz reklamálócsászár legjobb meccse Kispesten, a végén sok rossz döntést hozott, de labdatartása és jó asszisztjai alapvető elemét képezték hatékony attakjainknak. Martinez elképesztő formát mutat az év végére: továbbra is tartom, hogy messze nem a legjobb csatár a keretünkben, képesség alapján Lanza, Dél és Diaby is előtte van, de játszatni kell, mert önbizalma az egekben, cselezni nagyon tud, gyors, és ez a 3 dolog olyanokat eredményez, mint a hatalmas kapufás suvasztása, vagy a két embert egyszerre befűzős önátfűző csele a második félidőben… hihetetlen forma, hihetetlen idény. Csamikánk viszont halovány volt, jó passz vagy beadás nem nagyon jött tőle, pedig ezért teszi őt a szélre Rossi. Cseréje Vernes Ricsi lett aki ügyesen húzogatott a jobb oldalon a rendelkezésre álló időben, szemmel láthatóan elvezve a játékot. Nem hinném hogy mellélövök vele, jövőre ő is alapember esélyes lehet Lanza majdani távozásával elöl, ha Tchami lessz az ellenlábasa, azt a párharcot könnyen nyeri majd. Egyre több kispesti a kezdőben, a padon… szép kép.

Kispad

Fölösleges írnom bármit is, a közönség verdiktet mondott tegnap, a tar taljánt percekig éltető kórus és vastaps képében, amire még az amúgy magának valónak tűnő Rossi is kiintett a publikum felé, sőt, a sajtószobában elmondta, edzőként ő még ekkora szeretet nem kapott, meg is van lepődve rendesen. Mi is, jelentem, még pedig azon, hogy milyen szisztematikus melóval és mit hozott össze ebből a keretből (hangsúlyozottan a magyar “élcsapatokkal” való összevetésben) idén. Tudatosan készültünk a Győr megverésére, és az első félidőben óvatosabb, majd a másodikban egy őrült támadássorozattal a vágyat siker is koronázta – Rossi megint jól komponálta meg a hadrendet. Év elején én még nem tudtam hova tenni a furcsa gesztusokat és csapat-összeálításokat produkáló olaszt, de a Fradi meccs óta én is megtörtem – rég voltam ennyire elégedett egy edzővel való hosszabbítás híre kapcsán, mint most. Az a mondata pedig, hogy “látni, kell, hogy azok a játékosok, akik hittek benne, itt vannak a keretben a szezonkezdet óta és köszöni nekik az éves munkát, aki pedig kihullott, kihullott“, külön 10/10 pontos nálam, ezt nem is kell külön magyaráznom azt hiszem. Szimpatikus csapat épül a keze alatt, és ez most nagyban köszönhető neki. Szép munka!

* * *

Az álom tehát tovább él, és annyira, de annyira jó lenne, ha két hét múlva a 8-as úton hazafele örömmámorban úszva autóznánk haza Szombathely felől, azon polemizálva, hogy ez a bronz mivé is lehetett volna ha még szerencsésebben alakulnak a dolgaink… merész, tudom, hisz még az érem sincs meg és semmi garancia nincsen rá… de annyit álmodtunk már, igazából 20 éve csak álmodozunk, egyszer teljesüljön is be a vágy… Álmodjunk hát tovább, zárásként pedig a keddi DM koncert előtt a zenekar ide vágó dalával búcsúzunk ebbéli hangulatunkat megjelenítendő.

 

Fotó: Babar, Lovi (1909foto.hu.)

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||