2 – Egész évben mindössze két fordulót követően álltunk a harmadik helyen, szerencsére pont a legfontosabb pillanatokban, az utolsó két körben. Amúgy legtöbbször ötödikek (9), hatodikak (8), negyedikek (6) és elsők (4) voltunk. Legrosszabb helyezésünk egyébként a nyolcadik volt (ergo az egész évet a felsőházban töltöttük!) a tavaszi Videoton elleni hazai nyitány után.
4 – Debreceni, Ignjatovic, Kemenes és Lovric egyetlen egyszer sem találkozott a cseretáblával. Ha őket pályára küldte a mester, akkor ott is maradtak egészen addig, amíg ki nem állították Szabit Fehérvárott.
6 – A mérkőzésekre nevezhető tizennyolcas keretbe háromszor is csak hat légióst jelöltünk. Mindhárom ősszel történt, és az eredmény egy győzelem (Eger), egy döntetlen (Haladás) és egy vereség (Diósgyőr). A legmagasabb szám 11 volt, tavasszal Pakson, amikor épp két akadémista három góljával nyertünk. Az éves átlag amúgy 8 és egyharmad fő.
8 – Baráth Boti valószínűleg idén elvitte a Molnár Zoltán emlékplakett Nagy Sándorokkal szegélyezett ezüstkeresztjét a 30 meccsre jutó 8 meccsnyi eltiltásával. Ha nem számoljuk, hogy az első fordulóban csak a padon ült, akkor is a bajnokság negyedét fegyelmi okokból hagyta ki. Négy-négy meccsel második Kemenes és Tandia (vajon ezeket mikor fogják végre megindokolni, hogy miért?), hárommal harmadik Diarra. A csapat egésze összesen 26 meccsre volt eltiltva, vagyis nagyjából és átlagosan minden fordulóban hiányzott valaki.
11 – A legtöbbször Délczeget cserélte le Rossi mester. Gergőt Diaby (9), Ivancsics, Tchami és Vécsei (8) követi.
13 – Egy csapatnál is több saját nevelésű játékos játszott idén a bajnokságban. Hidi (26), Vécsei (25), Vernes (22), Baráth (21), Nagy Gergő (15), Debreceni (10), Bobál (5), Holender (5), Czuczi (3), Moga (3), Lőrinczy (1), Nagy Mihály Krisztián (1), Szemerédi (1). Érdemes észrevenni, hogy öten a meccsek legalább felén szerepet kaptak, vagyis lassan elmondható, a fél csapatunk már saját nevelés.
16 – Vernest cserélte be legtöbbször Rossi. Ricsinél érdekes, hogy egyetlen meccset sem töltött végig a pályán, mert amikor meg kezdett, akkor kivétel nélkül lehozták. Egyébként ugyanez igaz az ősszel még nálunk szereplő Faggyasra (11) is. A további lista: Nagy Gergő (8) és Diarra (6), vagyis elmondható, a mester általában előre és szélre szeret cserélni.
18 – Szemerédi Norbi, vagyis a végül sztenderddé váló cserekapusunk ücsörgött ennyiszer, és egyben legtöbbször dologtalanul a padon. A második szintén egy cserekapus, Czuczi (11), míg a bronzos Diarra (10).
21 – A három itthoni sorozatot figyelembe véve (bajnokság, kupa, Ligakupa) 21 játékosunk lőtt legalább egy gólt, az összesen szerzett 78-ból. A házigólkirály Délczeg lett (13: 10,0,3), a második Vernes (12: 5,4,3) a harmadik pedig Martínez (7: 6,0,1). Érdekesség, hogy a két legjobbunk együtt sem teszi ki az összes gólok harmadát, ami azt is jelenti, hogy az ellenfeleink számára teljesen kiszámíthatatlan, hogy ki lesz ellenük a nyerő emberünk.
33 – Ennyi játékos lépett pályára legalább egy mérkőzésen az idei bajnokságban. A legtöbb meccsen Ignjatovic (29) játszott, akit Kemenes és Lovric (26), majd Hidi és Vécsei követ (25). Az egyszer szereplők listája: Lőrinczy, Nagy Mihály Krisztián, Pascariu és Szemerédi.
41 – Ennyi játékost neveztünk idén legalább egyszer az NB I-ben mérkőzésre. Végül nem lépett pályára: négyszer Bjelkanovic és Remes, kétszer Varga Máté, egyszer Bottone, Czár, Erdélyi, Fejes és Tóth Iván.
91 – Ennyi lapot sikerült idén begyűjtetnünk, tehát mérkőzésenként átlagosan hármat. A bontás egyébként 85 sárga és 6 piros.
InStatos adatok a tavaszi 13 meccsről:
4 – alkalommal volt nálunk többet a labda, mint az ellenfelünknél. Az MTK és a Pápa ellen alig egy, az Eger ellen már hat, a Győr fakó ellen pedig hét és fél perccel tovább próbálkozhattunk valamit csinálni. Érdekesség, hogy ezekből egyedül az MTK-tól kaptunk ki, a másik három meccsen még gólt sem lőttek nekünk.
5 – A Haladást (1) leszámítva, a többi meccsünkön mindig legalább ötször találtuk el lövésből az ellenfelek kapuját. Érdekesség, hogy ellenünk a Videotont (10) leszámítva az öt inkább a maximum volt, és azt is csak kevesen érték el.
10 – Az MTK elleni vereség nem véletlenül az egyik legdühítőbb dolog az egész tavaszból. Tízszer találtuk el a kapujukat, pont annyiszor, ahányszor a lemosott Győrét, vagy ahányszor a Vidi ellenünk, és nyert 4-0-ra egy annál jóval kiegyenlítettebb meccsen, mint ami lett belőle.
15,8 – passz előzte meg átlagosan azt, hogy lövőhelyzetig jussunk. Ellenünk ehhez jobban meg kellett dolgozni, 35 passz épphogy elég volt a kapunkig, de elnézve a számok közti hatalmas különbséget, azt kell mondjam, a védelem működött, a lövéshez valóban szerencse és valami pillanatnyi megingás kellhetett, de igazából az sem tűnik utólag bajnak, mert gól igazán keveset kaptunk, vagyis ami adódott, az is inkább kénszer, mintsem valódi helyzet.
22,7 – volt a leggördülékenyebb értékünk, ha azt vizsgáljuk, hogy hány passz kellett egy-egy kaput eltaláló lövéshez. Amúgy a második körben, Pakson értük el, és végül 3-0-ra nyertünk. A leggyengébbek a bronzmeccsen voltunk, az egyetlen lövésünkhöz 202-t kellett passzolgatni, de az legalább gól lett.
28 – a Győr ellen lőttünk a legtöbbet, szám szerint 28-at. További kellemetlen perceket okoztunk még a Kecskemét (22), az MTK (21), a Loki (20) és az Eger (19) kapusának. A másik véglet egy-egy szolidan polgári tízes a Pécs és a Hali ellen.
38,4 – passz után általában eltaláltuk az ellenfelek kapuját (érdemes megfigyelni, ellenünk nagyjából ennyi kellett átlagban egy mezei kísérlethez, nemhogy kapura), miközben bárki szenvedett, ha bepróbálkozott velünk, amit mutat a 110 passzos érték is. Ebben a témában amúgy a Fradi tartja a rekordot, akik 335-ször passzolgattak, hogy meglegyen a meccsünkön mért egyetlen kaput eltaláló lövésük.
52 perc 20 másodperc – ennyi ideig tartott a leghosszabb meccs, amit idén láthattunk, vagyis az Eger ellen épp ennyit volt játékban a labda. A pénzünkért a legkevesebbet a Loki ellen kaptuk, akkor kevesebb, mint egy félidőt, alig 40 percet játszottak a csapatok.
74 és fél másodperc – labdabirtoklás szükségeltetett átlagosan ahhoz, hogy megeresszünk egy lövést, miközben ellenünk legalább kétszer annyi, 156,5. Kis túlzással azt is állíthatjuk, hogy amíg mi 181,3 másodpercenként kaput is találtunk (birtoklásra vetítve), addig ellenfeleink csak lődöztek a vakvilágba (l. előző adat), ráadásul nekik nyolc percnél is többe, egész pontosan 487,7 másodpercnyi melóba tellett a kapunk felé rúgni egyáltalán.
214 – lövéssel próbálkoztunk, amiből 88 kaput is talált, hogy 24 gólt szerezzünk belőlük. Ellenfeleink mindössze 134-szer lőttek, 43-szor találtak, és ebből kaptunk 11 gólt. Amúgy az összes lövésekre vetített gólszerzési ráta nálunk 11,2%, ellenünk 8,2%, vagyis nem csak lőttünk, hanem valamivel többet is találtunk. Az pedig, hogy nagyon-nagyon sokat lőttünk, azt is jelenti, hogy a valamivel többet találás egyben egyenlő a sokat találással.
