Megmondom őszintén, kishitű rohadék vagyok. Én úgy indultam el otthonról tegnap este Újpestre, hogy ússzuk meg négy alatt. Nem mintha a lilák annyira veretes alakulata lennének jelenlegi Bohócnak, hanem mi annyira szétestünk az utóbbi hetekben. Foghíjas védelem, a hirtelen jött felelősségtől lemerevedő fiatalok, formahanyatlással küzdő tavalyi húzóemberek – ez mindent ígért, csak kellemes vasárnap estét nem. Ehhez képest egy becsületes helytállást sikerült lehozni, sőt, remélem, nem csak elfogult vörös-fekete bensőm mondatja velem, de érzésem szerint közelebb is álltunk a győzelemhez, lévén (nagy szavak jönnek, vigyázat!) a focit mi játszottuk a Megyerin a bágyadtan meleg vasárnap estében.
Meccselőtti pessszimizmusommal azért nem voltam egyedül: a máskor mindig derűlátó jóslatokat rikoltó Hanta is csöndben hallgatott a kocsi hátsó ülésén, és Lovi fotóstól sem érkeztek a tőle megszokott “Rúgunk kettőt, ennyi” jellegű predikciók. Inkább a nyárról, rozékról, fröccsökről, kézműves sörökről, nőkről, nemzeti tubákboltokról, TAO pénzekről és Demjén Ferencről szólt a fékezett habzású társalgás. Mintha nem is a pesti derbire mennénk.
Meccshangulat aztán magán a meccsen is csak nyomokban volt tapintható. Alig 2500 néző, érkezésünkkor talán 1000 arc lézengett a lelátókon, az Újpest drukkerei talán bojkottálnak, ha minden igaz, nálunk meg a renyhe évindítás felezte meg a tavaszi 4:2-es mészárlásunkkor még decens vendégtábori létszámot. Aztán egyszercsak elkezdődött a meccs, és csendben csordogált is tova, pozitív meglepetésünkre 5 percente egy-egy szemrevaló kispesti támadással. Szépséghiba egy volt csupán: a befejezések pontossága, sőt, egyáltalán a befejezésig (értsd konkrét lövőhelyzetig) eljutás hiánya. Pedig Vécsei tette a zseniál-labdákat, Vernes és Holender (inkább Vernes) rendre össszezavarta a széleken a lila védelmet, de konkrét gól-lehetőség egy Vécsei lövésen kívül nem nagyon jött. Nálunk.
Jött viszont Simon Krisztián egy remek kiugratást kapva a bealvó védelmünk kellős közepén találva lyukat, és Kemenes mellett profin húzva el a labdát, mesterien használta ki a lila-fehér csapat az egyetlen lehetőségét a félidőben.
A szünet után aztán szerencsére érkezett a fordulat: szinte első kapuig eljutásunkból Bálintot fellökték, tizi, és az addig is igen agilis Vernes Ricsi egalizált. Bár konkrét helyzete nem igazán volt Ricsinek, első félidei küzdése miatt megérdemelte a találatot és higgadt értékesítése is örömteli. Ezt követően sajna nem tudtuk kihasználni az Újpest gól utáni kis lélekgödrét, így az utolsó 30 perc néhány kevésbé eltalált Rossi-cserétől és partvonal mentén posszanó belga fúrógéptől edzőtől eltekintve bár szétszakadó pályát, állandó ide-oda támadásokat hozott, konkrét helyzet megint kevéske volt csupán, bár Bálint lövése bizony gólt érdemelt volna a végén.
Nagy hajtással, összeszorított foggal hozott el egy pontot lilákiából a csapat, ami örömteli fordulat, ha nem lett volna az első két forduló, ennek nagyon örvendenék is, így viszont kissé még kevés az egy pont a nevünk mellett. Nyilván jelenleg nem kell elégedetlenkednünk, a jelen helyzetben ez a pont is értékes- Rossi is ezt húzta alá a sajtóeseményen. (Apropó Rossi: a Honvéd-mezről és annak viselési fontosságáról, az ezzel járó büszkeségről előadott onemanshow-ja végén, ha épp nem fordítanom kellett volna neki, hát megveregetem a tar koponyáját, hogy Öreg, maxiriszpekt). Ami bennem hiányérzetet okoz, az a második félidő – egyenlítő gólunk után a folyamatos, lassú csatártalanítás eredményeképpen a csapat és a stáb a biztosra ment, noha ez a korántsem világverő Újpest elkapható lett volna kicsit több kispadi hittel – szerintem. Persze az edzői képesítés egy colos, kopasz olasz zsebében van és nem az enyémben, úgyhogy milyen alapon kritizálok itt? -kérdezhetjük, de erre csak annyit mondok: szurkolóként. Szóval ha nem is lett egyszerre minden szép és minden jó, azért egyet fújhatunk most, az első pontunk után. Lehetett volna jobb is, de ami lényeges: hetek óta először végre volt tudatos játékunk, voltak kiemelkedő egyéni alakítások (Baráth, Vécsei, Diarra, Ricsi) és a fanyalgás helyett most próbáljunk ebbe kapaszkodni!
Részemről most két hét nyári szünet, országhatáron kívüli programmal, így Hanta mestertől olvashatjátok (reményeim szerint) a felcsúti papírmasé-történelmű patyomkin-klub és a Paks kivéreztetését, hogy végre első győzelmeink is felheggesztődjenek az idei annalesekbe. E két meccs közül főleg az első presztízsértékű, ugye, mondani sem kell… így este fél 11-kor, a játékosokkal együtt a kiengedésre várva a klubház mögött külön kértük is Vernes Ricsiéket, hogy kapják szét jövő vasárnap a Fejér megyei akadémiát, amire csak egy strict bólintás volt a válasz tegnapi gólszerzőnktől. Naná. Ennél nem is kell több. Újpesten pedig majd nyerünk egy következő bronzfutamon.
Fotó: Lovi – 1909foto.hu
