Mastodon

Napi Máncsó

kutty…pedig már kezdtem megbarátkozni a srác jelenlétével. Ugyan mint konkrét futballista, használhatatlan a csapat számára, ám a szünetekben , ha már a majorettlányok két évvel ezelőtti, Újpest elleni hazai derbi (Zelenka utolsó itteni jelenése – könnyhullatás) óta csak elvétve fordulnak elő a Bozsikban, szóval a szünetekben legalább volt egy kis show, amin kis társaságunk kuncogni tudott. Nevezetesen az edzés helyetti zoknibűvölés, a lipcseis harisnyaméret pontos belövése, a tessék-lássék nyújtások, majd a sportszárigazításhoz való gyors visszatérés, két körömpassz a benga honfitárssal, akit azóta hazaüldözött a kegyetlen lelátó és Rossi józan esze, aztán újfent a sípcsontvédő csekkolása, rendben áll-e a készség.

És ez így ment minden szünetben.

A szezon végéig, mert akkor a fogyatkozó keretben megnyílt az út a kezdő felé – hogy Pápán Rossi minden tiszteletbelei keresztatyai szeretete ellenére úgy kapja le az legszebb illésbélai alibihagyományokat megidéző kis  taljánt, mint Kabát Peti az akciós xxxxl-es implantátumot a polcról a plasztikai sebészet raktárán.

Ez elég sovány, szívtam a fogam, de közben azért egy Vécsei Bálint csak kijutott egy török edzéshétre, és a fejemben már előrevetítődött egy gyümölcsöző kapcsolat képe (bár ha eszembe jut, hogy a klubkommunikáció e szót legutóbb Kozármisleny kapcsán használta Honvéd kontextusban, akkor inkább felejtsük el amit írok), Bálinthoz hasonlóan a profibb világba legalább beleszagolni lehetőséget kapó további fiataljainkkal, 1-2, a törökök számára épp keret-feleslegnek minősülő, vagy tág kapcsolati hálójukban elérhető, nálunk igencsak használható légiós itteni megjelenésével (volt is szó pár hete valami friss Galata igazolás argentin vagy uru ászról, aki nálunk szokta volna meg az európai légkört egy féléves kikölcsönzés során, illetve kicst csúsztatok, szóval mi is felmerültünk 4-5 másik európai klub mellett). Lényeg a lényeg, a Rossi-Mancini baráti kapcsolat (legalább halovány) alapja lehetett volna a leírt optimista jövőképnek, főleg, hogy ennek pici jelei már manifesztálódtak is.

És akkor most a kisMancio mégis lelép? És nem a BKV-hoz, ahogy Gyuri megálmodta? Kíváncsian várom a  fejleményeket.