A nap süt, az ég tényleg szikrázóan kék, pont olyan mint Mészöly Géza és Claude Mbemba rövidgatyája életem első Honvédmeccsén, még ’88-ban a Vasas ellen. Jön a tavasz és jön a Bohóc nyitánya, és ilyenkor szoktam ömlengeni egy jót a tavaszról, az újjáéledő természetről meg a földszagú pályákról és a megint ránk váró korlátról, de most valahogy nehéz a szülés. A blog is (legnagyobb bánatomra) lassan kezd egyszemélyes hadsereggé válni, mióta nálam nemhogy javulnának, de rohamosan romlanak a dolgok, szóval szörnyű hónapok után van a szerző és meg szörnyebbek jönnek, és az már nagy baj amikor nagy szerelme, a No1 hobbija, a Kispest meg a blogolás is korlátosan hozza lázba. Vagy hát lázba hozza, de ideje még mindig nincs és egyre kevésbé van, és most ugyan ellop 10 percet a munkaidőből de ennek meg böjtje lesz.
Tele van a fax…gép új feladatokkal.
De szerencsére nem csak az van tele, hanem a levegő is tele van végre valami vibrálással, a téli felhőpaplan mögül előbújó Nappal, és nagyon úgy fest, hosszú évek óta először a tavaszi nyitány nem csak lelkünkben lesz tavaszi. Nem úgy, mint 2 éve, amikor már tavaszt üvöltöttünk, majd estére a prosztatánk is hozzáfagyott a Fáy utcai ülésekhez (persze jól esett utána a bohémiás Porter – persze ma már se Fáy utca, se Porter, se semmi… éljen az optimizmus), vagy tavaly, amikor “de jó hogy itt a focitavasz” kiáltásunk dermedt meg a levegőben majd hullott kisKokó lábai elé aki 30-ról beverte azt a Kemi kapujának jobb felsőjébe a Bozsikban. Jajj, micsoda emlékek.
Na de most tényleg olyan az idő, ahogy március elején (legalábbis vágyálmainkban) lennie kell, tényleg olyan, hogy ha RW is jobb passzban lenne és még lenne gyomra akkor már szabit venne ki és a Ganz utcai sörkertben hörpölne valami kellerbiert, de mindenképp tavaszi az idő, és olyan lesz szombaton is, max kis esővel, de az már a Vác ellen sem érdekelt minket 2007 kora márciusában, szóval olyan, ami méltó kulisszája lesz az UTE elleni nyitánynak.
Derbivel kezdünk, a honlap szerint esélyesként, nos én még jobb pillanataimban is ritkán mondok ilyet, nemhogy most, esélyes, persze, de mindenesetre legalább egy iksznek ki kell néznie, jó meccsnek meg egye kutya, jó eséllyel ki kell jönnie a lábakból. Bár ekkora szünet után igazából a tré meccs is jó meccs lesz, nekem mindenképp, kevés edzőmeccsen voltam kinn télen, hantáék már húztak is, hogy fotel lettem, hát fotel lett sok mindenki, de én nem, az biztos, csak valahogy a mostani tél nem mozgatott meg. Hanta örvend a keret alig-változásának, ami valóban alapvetően nem rossz dolog, én azonban kicsit hiányolom a tavalyi Lanza-szerű nagy halat, mert Perea (ha tényleg igaz ez a gázos fázós sztori), nagy veszteség, a helyére jött ex-Ágyús talján, illetve honfitársa, a (1 hónapja várom hogy elsüthessem ezt:) Bóna Zoli (pofonokat az első meccs alatt szokott helyünknél várom, Holé úrtól srégan jobbra a tribün alatt), szóval a nagy szakállas olasz ék még akármilyen is lehet, de eddig leginkább semmilyen nem volt, nincs jó előérzetem. Rossz se, csak olyan semmilyen. Amilyen ez a téli szünetünk volt.
Hát valahogy így állunk. Egy kiégett RW várná hogy a Kispest valahogy visszacsempéssze bele a jókedvet, és hogy ez összejön-e, az legalábbis lutri, de az viszont már nem lutri, inkább egyenesen jó hír, hogy miközben ezt írom, az utolsó soroknál a szájsarokban már ott van egy kis mosoly, már nem ezen a rohadt operatív programon jár az eszem, amin gályázok hanem azon, hogy Lovi hogy szidja majd az “aljas Holé urat”, hogy a kegyetlen Hanta milyen sörsztorikkal fájdítja a szívem megint, amit valahol nagyon élvez a gazember, és hogy hogyan fut majd be Gyuri meg Ábel, meg hallgatni Öcsémet hogy Perea mekkora császár lett volna, és érezni, hogy kéne venni az új mezből, meg hogy jövő héten már megint túra, és basszus, elkezdődött bennem is a focitavasz, csak ennyi kellett, kicsit erőt venni magamon és írni, és szombaton menni, és ha még azt is bevallom, hogy múlt szombaton már attól picit jobb kedvem lett, hogy az Europarkban belefutottam a kávézó Ivanba, Zsiványba és Ignjába, és igazából akkor pattant el valami, hogy kell az új poszt, kell az új idény, kell a Honvéd, szóval azért úgy tűnik, még nincs veszve minden.
Max ha kikapunk a liláktól, akkor majd megint telesírhatom a blogot a “minden szürke” sirámokkal. De valami azt súgja, ez nem feltétlenül így lesz. Ha meg igen? Kit érdekel. Legalább elkezdődött. És lassan én is visszarázódok.
Hajrá!