Még ezzel a csapattal:
Tóth Iván – Takács Ákos, Debreceni, Vukmir, Filó – Lungu (Simic, 55.), Genito – Diego (Abass, 85.), Hercegfalvi, Dobos (Moreira, 66.) – Abraham
cserepad: Rabóczki, Palásthy, Baráth Botond, Nagy Armand
edző: Sisa Tibor
Mindez amúgy a 2008/09-es bajnokság 28. fordulójában történt, idegenben, sőt, Kecskeméten. A vége 3-1 lett oda, a gólunkat Abraham lőtte még az első félidő közepén, majd a másodikban egy Litsingi-bicikli és egy Montvai-dupla lerendezett minket.
Az akkori dicstelen menetelés állomásai: Újpest (i) 0-3; Siófok (o) 0-2; Haladás (i) 0-1; Debrecen (o) 0-1; Kecskemét (i) 1-3. A következő fordulóban a REAC-ot fogadtuk, és kínkeservesen nyertünk Hercegfalvi góljával, hogy a záró körben Kaposvárott kapjunk újra egy hármast.
Sisa tréner nyáron sem tudta összerázni a csapatot, és hiába nyertünk a nyitányon, újra jött öt vereség, igaz, most már nem sorozatban, hanem megszakította egy döntetlen otthon az Újpesttel. A mesterben volt még egy győzelem összesen, majd a 12. forduló után átadta Moralesnek a csapatot, megszabadítva minket az újkori történelmünk egyik legsötétebb korszakától.
Marco Rossi, mint a Budapest Honvéd FC vezetőedzője, a mai nappal bejelentette lemondását. Megköszönte a klub vezetésének és játékosainak az eddig belé vetett bizalmat. Az OTP Bank Ligában szereplő csapat vezetőedzője a 2013/2014-es szezon végéig a csapat eddigi pályaedzője, Simon Miklós lesz. A 2014/2015-ös szezon vezetőedzőjének kinevezése június hónapra várható.
Csak mondom, hogy ha valaki felelőst akar keresni: Tóth Iván és Baráth Boti jelenti a kontinuitást :)
(Basszus, Nagy Armand ott ült a padon, hatalmas tehetségnek mondták, egy új Nagy Antinak, aztán elkavarodott ő is.)
az a kérdés most, hogy milyen hosszú lesz ez a jelenleg 5 meccses lista majd…..Vidi, Győr, Mtk, Debrecen…..nem vagyok nagyon optimista :(
megsérült a térde, aztán már sosem volt a régi…az a műfüves nem 1 ízület-barát közeg… :( pedig Nagygerivel nagy párost alkottak, minden értelemben.