Mastodon

Okés, egyelőre szó sincs arról, hogy épülne az új akadémia, de hamarosan

dpuncKispest önkormányzatának honlapján jelent meg egy írás, amiben Gajda Péter polgármester viszonylag részletesen elmagyarázza, hogy mi szükséges az új akadémiai központ építésének elkezdéséhez.

Az egyértelmű, hogy a klub, a kormányzat és az önkormányzat is akarja a a létesítményt, a kérdés, hogy sikerül-e megegyezni a környéken lakókkal, akik az eddig megszokott életminőségük megváltozásával néznek szembe, amennyiben minden megvalósul. Mondjuk ez jogos.

A másik, ami ebből következik, hogy a beígért új Bozsik is csúszni kényszerül tehát, hiszen addig, amíg nincs kész az akadémia, és nincs hová költöztetni a jelenlegi stadion területén lakó akadémistákat.

Szurkolunk.

Hajtás utána  a teljes szöveg.

Az elmúlt időszakban a környéken élők keresték meg az önkormányzatot és személy szerint engem is, hogy az állami beruházásként készülő Dél-pesti Utánpótlás-nevelési Centrum terveiről, az építés körülményeiről semmilyen információt nem kaptak. Bár a kormányzati elképzelésekről, az építkezésről elsődlegesen nem az önkormányzatnak kell tájékoztatnia a kispestieket, mégis úgy gondoljuk, röviden, levélben írnánk le az önkormányzat álláspontját az elképzelt sportcentrum megvalósíthatóságáról, illetve az egyeztetések jelenlegi állásáról – válaszolta a kertvárosiaknak írt levél szükségességét firtató kérdésünkre a polgármester.
Mint azt a polgármestertől megtudtuk: egy februári kormánydöntés értelmében a kabinet 2 és fél milliárd forinttal támogatja a Dél-pesti Utánpótlás-nevelési Centrum megépítését 2014 és 2015 között a Méta utca és a Gyáli patak közti 16,5 hektáros telken. Ennek keretében, a kispesti Magyar Futball Akadémiához kapcsolódó beruházások között szerepel három szabványméretű, világításos labdarúgópálya, egy szabványméretű, világításos műfüves labdarúgópálya, négy, világításos edzőpálya, valamint az akadémia kiszolgálásához szükséges öltöző és kiegészítő infrastruktúra megépítése.
A kormányzati többségű kispesti képviselő-testület tagjai korábbi döntésükkel már támogatták a kormány által kiemelt beruházássá és jelentőségűvé nyilvánított Dél-pesti Utánpótlás-nevelési Centrum megvalósulását Kispesten, ezért áprilisban rábólintottak a területre vonatkozó Kerületi Szabályozási Terv (KSZT) lakókkal egyeztetett módosítására azért, hogy az igazodjék a tervezett sportolási funkciókhoz, valamint a közlekedés és a parkolás a lakott területtől elegendő távolságra legyen.
Gajda Péter határozottan leszögezte: az önkormányzat csak abban az esetben tartja megvalósíthatónak a beruházást, ha a most kezdődő egyeztetések során figyelembe veszik a környéken élők véleményét és érdekeit. A polgármester már jelezte a beruházást felügyelő kormánymegbízottnak a legfontosabbakat: a sportcentrum létrejöttével, de már az építkezés során is megnövekvő forgalom nem zavarhatja a környéken élőket, a meglévő zöldterületből a munkálatok végeztével minél több maradjon meg, illetve épüljön véderdősáv a megnövekedett zaj- és fényszennyezés ellen.
Levele végén a polgármester arra kéri a környék lakóit és a kispestieket, június 15-ig a gajda@kispest.hu e-mail címen, illetve a 347-4525-ös telefonszámon mondják el véleményüket és észrevételeiket a témában.
kispest.hu

A vonatkozó kormányrendeletet itt olvashatjátok, a kerületi városrendezési szabályzat módosításáról szóló írást itt, a telepítési tanulmánytervet pedig innen tölthetitek le.

Köszi a találatot Attila1969W.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||