Régen esett csak úgy le az állam. Például ha így hirtelenjében az elmúlt éveket vizsgálom, akkor keményen gondolkodnom kell, hogy egyáltalán min és mikor. Például az Utopia című angol sorozat pilotján, egy ksamili (Albánia) tengerparti szirt tetejére épült étteremben kispajtásaimmal ücsörögve és nézve a naplementét, egy másik kedves barátom esküvőjén állva, az igen kimondásakor (miközben épp akkor is az MTK-val játszunk, és Kanta újfent gólt lő nekünk) (szegény Szabi), netán amikor a velünk élő Bogyópapagáj végre felbátorodott, és odaállt mellénk a kanapéra tévét nézni.
Szóval ritka volt a minő pillanat, ami úgy egészében jellemezte a szombati felcsúti meccset.
Eleve jó korán indultunk, hogy majd mindenre legyen időnk, mégis csak egy új stadiont avatunk idegenben. A sztrádán egy ideig tapadunk Hemibá kocsijára, de mi öten, ő egyedül, és az egynégyes motor is annyit tud kondival, amennyit, szóval hamar lemaradtunk. Mondjuk nem siettünk, kényelmes tempóban közelítettük meg a Váli Völgyi Katlant.
Bicskénél le a pályáról, innentől minden kanyarban barna tábla hirdeti, merre van Kispest Felcsút. Több a puskásos felirat errefelé, mint a régi Üllői út vendégmosdójába felnyalt szurkolói matricákon.
A faluban aztán még több. Eleve a Puskás Army feliratú egyenpóló, a helybéli akadémisták kék-sárga kimenője, meg a mindenféle egyéb retrómez, saját gyártású, valamint az egyéb széles vertikum. Volt egy megszálltuk Felcsútot érzésem, ahogy behajtottunk a nem kicsi vendégparkolóba.
Még mindig másfél óránk van a kezdésig. Megvettük a jegyeket (nyilván a klubkártya vonalkódját leolvasó készülék épp nálunk adja meg magát, jöhetett a klasszikus, adatbediktálós móka), kicsit nézelődtünk, majd irány valami kocsma, hogy legyen alapozás.
Az akadémia előtt elsétálva útzár a Főnök háza felé a hazaiak, az MTK szektora felé, mindegy, oda úgyis csak benézni akartunk, inkább műintézmény, sör, beszélgetés. Megvettem az ötven kiló csülköt – mondja mellettem az úr. Uppszika.
Itt jegyezném meg, hogy egészen ezidáig a faluban csak kispesti drukkereket (illetve akadémsitákat) láttunk, most viszont merőben változott a helyzet. Hirtelen áramlani kezdtek kinyaltba vágott emberkék, tüchtigben és szabott zakókban. Elegáns falu – gondoltam magamban. Persze nem, csak éppen esküvő van. Remélem a földesúr lemondott az első éjszaka jogáról. Vagy még nem vezette be.
A helyzet innentől vált át szürreálisba. Elegánsak és kispestiek csak az utakon, fővárosi derbi a cinkes Szily által csak I. Orbán Ramszesz Stadionnak nevezett valamiben. Gyors esemes az MTK-s cimbinek: “ilyet még nem basztunk :(“, megértő válasz: “nagyon gáz :(“
A beléptetés sima, a biztonságisok normálisak (kint!!!), alapos motozás. Néhány lépés és felérve a lelátóra viszont nem kicsit esett le az állam, mint ahogy említettem volt a poszt elején. Ez a valami nagyon, de nagyon rendben van. Minden ott, ahol lennie kellene, kivéve talán a Hercegfalvi-tizikkel nem számoló, kapuk fölé szerelt eredményjelzőket. A széksorok tágasak, a székek kényelmesek és méretesek, a lépcsőzet végre nem a Győrből is ismert, 32-es lábméretre tervezett apróság, szóval nagyon egyben az egész.
A lelátó alatti kerengőben büfé, amit sajnos nem tudtunk teljes pompájában kihasználni, mert az üvegfallal ellátott helyiség bejáratához kitoltak egy pultot és ott lehetett rendelni. Pedig bent fotelek, Puskás feliratú mezek és egy vendégkönyv várta a vendégeket, azaz minket. Vagy nem. Ellenben a kilátás innen is parádés. Szemben egy völgy terül el, frissen összetekert szénabizbaszokkal (mi azoknak a hengeres szénaizéknek a hivatalos neve?), néhány futballpályával, minden amit úgy általában jó nézni.
A sör öt deci és 390 .-
(A mosdóról nem is tudok mit mondani, a szókincsem túlzottan szegényes hozzá. Elég annyit, hogy szinte zacskóba szerettem volna hugyozni, majd összekötözni a füleit és magammal vinni, nehogy akár egy kicsit is összekoszoljam a dolgokat.)
Aztán kezdődött a meccs. Ülni én nem bírok ilyenkor, tehát fel a legfelsőbb sorba, ott majd lehet támaszkodni. Illetve lehetne, ha nem lenne a korlát megduplázva. Fura megoldás, de utólag kiderült, igencsak hasznos. A lényeg, hogy a széksorokat elválasztó korlát egy betonpadkára van felszerelve, viszont az a betonpadka viszonylag széles, így felszereltek még egy csőbázisú könyöklőt is a korláttól úgy jó 40 centire, hasmagasságban. Hamar jött is a buhera, erre pont fel lehet ülni, a padkára lábat támasztani, és az elválasztásra használt (kovácsoltvas!!!) korlát meg jó lesz sörtartónak. Így is lett. (Kibaszott kényelmes volt, csak mondom. Végül mégis ültem, de olyan négyeshatosos megállóba szerelt fartámasztós módon, bármikor felpattanásra készen.)
Közben röhögtem. Szemben, a helyiek oldalán (nem MTK, felcsúti) a hasonló korzórész állófogadásos VIP, felette pedig szponzorfal. Az első ami feltűnik, a főhelyre kifeszített Stadler cég táblája, vagyis a kilátások már most elkezdődtek. Amúgy meg Mészáros és Mészáros, valamint a sarki kisbolt és egyéb hasonló kaliberek molinói, továbbá a helyben szerkesztett FourFourTwo, a világ bármely más országában fogyasztható formában megjelenő sajtótermék.
A meccs is érdekes, de bambulni se rossz. Ahogy ezek a fa izék fölénk hajolnak, ahogy a betonelemek formavilága megtöri a dobozos stadionok megszokott formavilágát, az nagyon egyben van. Lehet mondani, hogy felesleges, meg minek (mondom akár én is), de hogy nem szép, vagy nem kezelhető szépként (vagy giccsesként, mindegy), azt nem. A sötétedés beálltával, a födém alulról való megvilágítása is egyre markánsabb mértéket ölt, még inkább kihangsúlyozva ezeket faágakhoz hasonló támaszszerkezeteket. Mondom, ámultam, bámultam, bambultam, csodálkoztam.
Közben előttünk néhány méterre futballoznak, mi pedig konstatáljuk, a pálya túlvége ugyanolyan jól látható mindenhonnan, mint a közeli partvonal. Az akusztika, bár gondolom nem tervezték, mégis kiadja magát. Hatvan méterről is hallani a labdacsattanásokat, és nyilván itt lehet jönni azzal, hogy ekkora tömeg előtt ez triviális, én azt fogom mondani, hogy nem. Próbáld ki egy Paks-Pápán, és rájössz, tévedsz.
(Ja, közben kikaptunk, de azt RW már összefoglalta.)
Ilyen (ilyesmi) stadionban élmény egy meccs, el kell ismernem. Valami hasonlót akár el is fogadnék a Bozsik helyén, miközben én vagyok az a változásellenes kőkonzi, akinek eddig az volt a legultramontánabb elképzelés, amibe még belement volna, hogy a korzó+tribün marad, a többit elbontják, közelebb hozzák, kapuk mögé csapják, befedik, aztán valami angol negyedoszályú pályára hasonlítunk. (Pl. a mezőkövesdi háromnegyed és a mi maradékunk együtt.)
Félre ne értsetek, most nem az van, hogy visszavonok mindent, amit a múltban valaha leírtam, és bőnyállal rácuppanok Szöllősi bránerére, aki hasonló szuperlatívuszokban írt a stadionról, sokkal inkább arról, hogy valami lehet minden nyelvcsapástól függetlenül alkalmas dolog, még úgy is, hogy körbe van bástyázva nem kevés olyan dologgal, amit én személy szerint mélységesen rühellek.
Viszont ha felajánlanak egy kis Felcsútot, és nem kellenek nekem a faelemek, meg a végletekig organikus betonintarzia, csak legyen emberi léptékű, jól nézhető/hallható, kényelmes, satöbbi, akkor egye fene, mehet a dózer a mostani Bozsikra.
Valahogy így volt. Közben traccsoltunk, mert sokan voltunk és volt kivel.
A lényeg, hogy emberi léptékű túra volt még úgy is, hogy nehéz felfogni, az MTK-val Felcsúton játszottunk. Kellemes távolság Budapesttől, falusi környezet, kiskocsma, korrekt stadion, alapvetően remek hangulat, amibe csak a szokásos vereségünk csócsált bele kicsinyt, de azt lassan megszokjuk.
Mellékesen az megvolt, hogy felnőtt osztályú tétmeccsen az MTK volt az első, aki hazaiként nyerni tudott ebben a stadionban? Maradjon is így.
Pénteken némi kontinuitás, fogadjuk a helyiek natív csapatát otthon. (Stimmt, a natív nem korrekt, mert kurvára nem Felcsút a Felcsút, de én nem fogom máshogy – a magukra használt nevükön – nevezni őket, és valahogy mégis kell a beazonosíthatóság kedvéért.)
