Mastodon

Szürke lapok a kispesti naplóban

Kristi Marku jó volt - a végeredmény kevésbé.
Kristi Marku jó volt – a végeredmény kevésbé.

…de igazából a szürke helyett írhatnék tré-t, gázos-t, vagy alpáribban ultrasz*rt is. Ilyen napokat élünk. Nem a legtragikusabb fajtákat, mint a kiesős idényben, vagy a klubmegszűnés-rémes hónapokban (ilyenből is sok volt), de nem tudom, hogy a mostani helyzet mennyivel jobb azoknál az outputját tekintve. Tényszerűen persze jobb, én aztán nem kultiválom a minden érdekesebb Hemy-döntésnél klubhalált vizionáló látásmódot. De tény: a mostani koncepciótlan szürkeség azért elég lélektépő, és kőkeményen próbára teszi a még kitartó drukkerek tűrőképességét. Ha meg elhisszük, hogy itt mégis van koncepció, pont az, amit látunk – abba inkább bele se gondolok, mert akkor ennek a blognak is annyi értelme van, mint kisMáncsónak az olasz válogatottságról álmodozni.

Mondjuk ő megteszi, nyalom a zokniját.

Megmondom őszintén, az 1909-es, és a Labdabiztos blogos tippjátékban egyaránt 4:1-es MTK sikert tippeltem a meccs előtt, és ezúttal nem az ismert babonám miatt – tényleg ettől a végkifejlettől tartottam. Nos, végül nem focizott szét minket az MTK, sőt, hovatovább egyenlő erők küzdelmét láthatta a Fejér megyébe importált két pesti törpetábor, de ahogy az lenni szokott, a jobb formában lévő, és jobb képességű játékosokat keretében tudó csapat 2 villanással nyerni tudott a meddőn erőlködő, és kátyúba ragadni látszó szekerét ezúttal se mozdítani képes ellenfele ellen. Amíg az MTK-ban a sok sérülés ellenére is olyan a kezdőcsapat, hogy egy Vass szűr, és leginkább Kanta irányítgat és lövöldöz (nekünk évente rendre) gólokat, míg nálunk a 4. meccsen a 4. védelmi variáció játszik, addig sokat amúgy nem érdemes várni (mondjuk azon most lépjünk túl, hogy a visszereslábú vén Vukmir, aki már nálunklétekor is darabosabb és lassabb volt egy 4 éves házicipó-diétán tartott BácsiSanyinál, ellenünk miért hoz mindig tanári liberójátékot, amiért tényleg tökönszúrja magát az egyszeri Honvéddrukker).

Kérdéseink megint lennének, de ezeket úgyse válaszolja meg senki, feltenni is csak az annalesek kedvéért teszem:

  • Ignja miért nem játszott? Sérült? Megint fegyelmi okok? Már megvan az új csapata, és inkább jegeljük, nehogy kútba essen az eladás?
  • Miért Vécseit cseréltük a szünetben? Mert gyenge volt (amúgy igen)? De abba belegondol valaki a kispadról, hogy más nem fog Kantásat villanni, mert nem tud?
  • Portilla szerződtetésével Drissa Diarra reinkarnálása volt a cél? Hogy a 2010-es évek Kispestje arról legyen híres, hogy neki vannak legszürkébb, előre passzolni képtelen, váratlant húzni képtelen visszavont irányítói?
  • Vadival számolunk, ha nem talál csapatot augusztus 31-ig? És ha netán igen, készüljünk fel, hogy januártól a Vidi/Győr/Fradi/Loki négyes mezét hordja?

Egyelőre ennyi.

Ha valami (valaki) tetszett ma este a ‘csúti éjszakában (a szénabálás tájképen túl), az 3 játékosunk volt + a kapusunk.

  • Kemenes Szabi mutatott bravúrokat, és végre a csöndesen végignézett hulló faleves kapufák csodálása helyett a hangját is hallatta, irányította a védelmet, űzte-hajtotta a csapatot – ilyen karakterből, amit ma hozott, kellene egy-egy a védelembe, a középpályára és a csatársorba, vagy közvetlen amögé. De hát sok minden kéne…
  • Kristi Markut a Nyíregy ellen szimplán nem értettem, s ma is húztam a szám a kezdőben látva őt. Aztán nyomott egy olyan 90 percet a skac, hogy Ignja mellett most már csak őt akarom látni idén a védelem tengelyében. (OK, túlzok, de e sarkított kirohanásommal akarom érzékeltetni, hogy fiatal kora és mindössze második bohócliger jelenése ellenére igen dicséretesen teljesített a szkipetár harcos!) Élményszámba menő megelőző szerelések vagy 3-4 alkalommal, jól olvasott játék, pontos becsúszások! Tényleg remek meló volt. Alci meg irány a padra.
  • Nagy Geri – na neki így kéne mostantól mindig. Végre nem csak harcosan, de sokat is vállalva, előrefele is hasznosan és bátran játszott, ha Vécse jó formát futott volna ma mellette, a 3 pont is megvan.
  • Szegény Baráth Botira e meccs kapcsán mindenki a tizi miatt emlékszik majd, noha azt leszámítva remekül védekezte végig a 90 percet a Nyíregy elleni meccs után magával szemben oly kritikus jobbhátvéd. Nagyon drukkolok neki, hogy a mai meccs valóban az első lépés legyen a régi(-új) ösvényen.

Aztán egy adag keserű megjegyzés.

  • Emlékezhettek, sokáig Job pártolója voltam itt a blogon, mondván, a kis gyűrött arcú kameruni a focizni tudó Zsivanovics. Nos, mostanra meggyőzettem, hogy ezt benéztem. A második félidőben majdnem magam ordítottam le a kispadra VW mesternek a korzó egyik színfoltjának minősülő Ultras Trógers környékéről gyakran hallott JOB OUT egysorost. És nem azért, mert nem hajt a srác, nem azért mert egy felelőtlen hülye lenne, mint Alci. Nem, a kis vénség szorgalmas és hajtós, de olyan fájdalmasan haszontalan, hogy arra nincs szó. És végig játssza a meccseket folyamatosan. Cordelláék még el akarják adni valahova? De hova? A Tonga szk.-i Premiership senior bajnokságába? Vicc. :(
  • Portilla. Már írtam fentebb. Pedig néhány megmozdulásán látszik, hogy nincs ellenséges viszonyban a labdával, és még passzolni is tud – de akkor mivégre ezek a borzalmas, értelmetlen ívelgetések, és a diarrai iskola lekövetése, az” inkább biztos helyre passzoljak, kockázatot nem vállalva, igaz, így gólt soha nem szerzünk, de az InStaton olyan kurva jó statisztikáim lesznek, hogy Hanta kézen állva ír rólam egy gyorselemzést” vonal… Érthetetlen. Ezt Csábi Misu is hozná, vezetőség, halló-halló-halló-hallóóóóóóóóóóóóóó.
  • Gyuluska és Kandia megint jók voltak elöl, főleg Gyula úr, nem annyira, mint az első 3 meccsén, ma nem igazán jöttek be a lefordulások, de benne van a veszély a srácban és kőkeményen leköti a védőket. Az más kérdés, hogy ez a “veszély” akkor jönne ki belőle, és Kandia bátyóból is, góllá érlelődve, ha kapnák az ihletett labdákat. De azt csak Bálótól kaphatnak, nincs alternatíva, ha Báló meg besül, akkor csokoládé-csőtészta van nekünk, hogy Doki barátom idézzem. Ma ez volt – ránk is rohadt a makaróni a risztorantéban. Kicsi Lőrinczy Ati meg pöröghet Békéscsabán. Riszpekt.
  • Filippel meg nem tudom mi lett. Vagy olyan szürke a srác, mint a Gálhidis ’99 tavaszi középpályánk (Schultz-Zováth-Bánföldi-Gabala…brrrrr) élvezeti faktora, vagy ha megy neki, akkor meg olyan önző, mint éhes Testardi a gyros büfében. Vécsei utáni második legnagyobb támadótehetségünk pozíciójából kezd süllyedni Filip, és nem akarom, hogy ez folytatódjon tovább. Valaki mentse meg, szakmai stáb, halló-halló-halló-hallóóóóóóóóóóóóóó.
  • Szakmai stáb… VW sajtós nyilatkozatától csöndben megint besírtam. Persze én sem vagyok már Honvéd-idegileg a toppon, ez is tény. Lehet, tiszta fejjel, valahogy fölülemelkedve a Kispest-féltésemen, megláthatnám a szőrös tökű profit Pietróban, ami ő ténylegesen volt játékosként is, de félek, itt a málé Pölő olasz verziója kezd manifesztálódni – csak VW nem attitűdben málé, mint a Füles volt, hanem a Cordella-burokban üldögélve, olyan masszív carrarai márványból épített fallal körülvéve, amit a nemzetközi igazgató és csapata húz köré, amit áttörni sem lehet. Csak ebben a csodálatos olasz projektben, ahogy kismancsó jellemezte a kísérletet, szép lassan elvész belőlünk minden csapatjelleg, minden csapathangulat, azonosulási pont, és itt vagyok pl. én, VW egykori egyik legnagyobb fanja, és egyszerűen nem tudok lelkesedni az arcért. Persze most veszek egy nagy levegőt, és kimondom: Rossival is ez volt, adjunk még időt a közhelybajnok taljánnak. … de nem tehetek róla, valahogy most nem jön a hurráoptimizmus.

Az nem. A Felcsút viszont igen, jövő héten. Ismét egy vízválasztó meccs. Ha ott meglátom legalább az első halvány jeleket a bizalom kiérdemlésére, akkor még lehet valami értékelhető ebből az idényből. De ha megy tovább az a nehezen körülírható valami, amit eddig láttunk az elmúlt hetekben, akkor hiába mantrázza VW, hogy “munka, munka, munka“, azt inkább neki kéne keresni, itt meg menteni a menthetőt.

Na. Elég a picsogásból. Arccal a jövő hétvége felé – aztán meglátjuk, mi lesz.

Fotó: nso.hu.