Amikor először voltam lenn Pápán, még a Brightos dugóval megnyert meccsen, nagyon bejött a lefele út hangulata, a kellemes tavaszi idő, a Pápáig vezető, lankás dombhátak között, platán allék alatt futó autóút és a mellettünk elterülő erdők vagy élénkülő zöldbe hajló legelők látványa, a Marcali völgyében egyszer csak felbukkanó templomtornyos város-látkép, és a Perutz ligetes környéke. Ráadásul győztünk is, Véber dülledt nyaki erekkel üvöltve “disszidens g..i“-te le Supkát az öltözőépületben, mi kell még egy jó szombathoz? Jó kis út volt, na.
Nos, azóta a meccseink mindig az őszi szezon végére (de legalábbis a második felére) esnek, az idő egyre kriminálisabb, tegnap a jégeralsó-duplazokni kombó ellenére is úgy koppant a fagyott prosztatám a földön 15 perc után az oldalvonal mellett, mint az előre megírt tuttomerkátówebes cikkek skiccei a talján zsírigazgató zsebéből egy-egy óvatlanabb mozdulatot követően… Persze legalább ónos ködszitálás most nem volt, mint tavaly. Viszont évről évre szopító van, vagy ha összejön véletlenül egy pont, mint tegnap, hát abban sincs sok köszönet.
Úgyhogy Szente Vajkkal ellentétben én nem tudom őszinte modorral üvölteni, hogy “Pápa, szeretlek!”.
Hát ez van. Pedig a tegnap sokáig úgy nézett ki, hogy meglesz a Csábi-éra első győzelme, ráadásul lefele tartva az autóban rendeztünk egy gyors tippversenyt, amelyen én bevállaltam egy 1:0-ás vendégsikert, kivételesen nem pesszimistáskodva, egy Baráth Boti góllal, amiért a többiek jól körbe is mosolyogtak, hogy Boti, ugyan már. Ehhez képest de már. Aztán a végén: ne már…
(nyilván most majd kapom tőlük az ívet, hogy itt szopkodom magam a gyönyörűen megkomponált tippem miatt, de vállalom).
Mondjuk tegyük hozzá: a második félidőben emberelőnyben lenyomott mutatványunk alatt Viktorral már ezerrel nyomattuk egymásnak a paráztatást, miszerint ebben a nagyvonalú edzőmeccs-hangulatban, ahogy hagyjuk ki sorra a ziccereket, vagy lőjük bele őket a megdurrant Szűcs Laliba, ez az egész megbosszulja majd magát, a vége megint az lesz, hogy egyszer jönnek el a kapunkig, és abból kapjuk be az egyenlítő gólt, mondjuk a 93. percben. Na. Gratulálhatok magunknak, ezt zseniálisan megtippeltük. Menjünk a …ba, tényleg.
A csapatot most nagyon nem tudom szidni (nem mintha bármikor is nagyon akarnám), igazából mindent úgy csináltunk, ahogy kellett volna, még a helyzetkihagyásokra sem tudom jó szívvel azt mondani, hogy nagyképűek voltunk, lezserek voltunk, mert nem. Balfaszok voltunk, ez az igazság. Nagyon gáz szériában vagyunk, mondjuk ki, de már egész évben, nem csak mostanában, nem múlt el azért nyomtalanul a tavalyi 8-as vesszőfutás-sorozat, igazából azóta tart ez a bénázás, és hiába tűnt úgy, hogy a nyáron hozott két új csatár, Gyula és darabos Kanida-czukk majd megoldják a dolgokat, hát a biztatóan indult góltermelésük besült, mint Lipcsei a lakcímkártya kiváltásakor bediktálandó kérdésekkor, és most itt tartunk.
Pedig voltak biztató jelek tegnap, nem kevés, és ezt nem csak a lelkemben lakozó várhidibajusz néhány lekókadt szőrszála motyogja könnybe lábadt szemmel, tényleg nem. Tetszett Godoy iránytó_és_védekezőközép játéka, néha olyan labdákat tett a srác bokából, hogy csettintettem. Tetszett az, hogy Báló a kritikán aluli első 50 perce után nem szart bele az egészbe, hanem a végén, mikor lett egy kis helye végre, egész jó támadásokban közreműködött. Tetszett Gyula néhány labdaátvétele, tetszett dagiKandi több focistás mozdulata és tetszett Szabi hatalmas védése a szabadrúgásnál. Tetszett Boti végig nagy kedvvel letolt játéka és az ezt megkoronázó gólja. Tetszett Hidi több mentése hátul.
Aztán nem tetszett Báló említett első 50 perce, Gyula több önzése, dagiKandi sebessége, a pontosan passzolni elfelejtő Vidó (ugye nem mixűsz, gyerek?), Godoy helyzetNEMkihasználása. Nem tetszett Hidi előre fele való impotenciája és a végén az, hogy megadta az esélyt a bírónak a butatizire, még ha nem is volt az a TV-n a meccset csekkoló ismerősök szerint. Mármint tizi.
Látjátok, kettős volt ez a meccs megint, volt benne jó és volt benne rossz, de minden rossz, ha vége rossz, és ahhoz képest, hogy lefele kellemesen sokat röhögtünk az autóban, hazafele a társaság fele már aludt bánatában és a söröktől, a másik fele hülyeségeket beszélt bánatában én meg kussoltam bánatomban a sötét sztrádára fókuszálva.
Így lett a jól induló szombatból egy klasszikus pápai út, egy még_egy_szar_hétvége, és a kivételesen kötelezően optimista meccs előtti hangulatomból keserű ébredés. Hisz induláskor azért tippeltem győzelmet magunknak, mert most egyszerűen nem lehetett más az eredmény, hisz úgy voltam vele, ha nyerünk Pápán és Újvárosban, bennmaradunk, ha ez nem jön össze, akkor lehet, hogy nagy baj lesz tavasszal. Ergo, nyerni kell, ergo nyerni fogunk. Nos, nem. A két meccsből a könnyebb lement (ne feledjük a Pápa jelen formáját és a Dunaújvárosét, az egyik pusztulatkodik a Bohócban, a másik otthon szinte elkaphatatlanná kezd válni, hol van már a nyárközepi napsütés és a fogalmatlan Dunaferr? Sehol.) Szóval ezzel a tizivel bizony tökön szúrtuk magunkat (vagy szúrattuk, nézőpont kérdése). Kicsit már sok a szúrásból idén.
Nagyon remélem, hogy még nem túl sok, még nem végletesen sok, és nem sántulunk le teljesen tavaszra.
Újvárosban kegyetlen nehéz péntekünk lesz. És eldől az is: azt a várost szeretni fogom-e avagy sem focitéren. A szocreál belsejét amúgy csípem. Most már csak a stadionon a sor, hogy felzárkózzon.
Folyt.köv…
Fotók: Babar-1909foto.hu.