Ciki, nem ciki, én utoljára valamikor a kétezres évek elején voltam Dunaújvárosban. Mármint a stadionban, mert magába a városba azért néhányszor elvetődtem valamilyen ügyben, mert létezhet az embernek vidéken akkor is dolga, ha éppen nem a Honvédot követi valahová.
Sőt, az utolsó újvárosi fellépésem is egy szakadó esős Dunaferr-MTK volt E-vel. Akkor még nem volt kész a stadion, de a klubház egy része már igen. Emlékszem, olyan mosdó csak ott volt, amit kishölgy is jó szívvel használhat, és bár az eredményről vagy úgy az évről fogalmam sincs már, arra tisztán emlékszem, Szabó elnök úrral beszélgettem a wéce előtti folyosón a csapok aranyszínéről, merthogy bizony azok voltak.
A meccs után hazabuszoztunk, és egy meglepő fordulattal a KispálraMix című fura képződmény lemezbemutatójára futottunk be az Almássyra. (Mivel az album 2000-es, így most már tudom, 14 éve jártam az Eszperantó úti katlanban utoljára. Vagyis az újban még nem.)
Most meg az van, hogy azóta mi megjártunk az enbékettőt, lett tulajdonosunk, most már nekünk is ígérnek új stadiont, mint akkoriban a Dunaferrnek, ami már nem is Dunaferr, hanem Pálhalma, csak éppen Dunaújvárosban játszik. Sok víz lefolyt azóta a Dunán, de az irány azért nem változott: amit itt belehugyozol, az ott vetődik partra.
Idei utolsó túránk következik, kedves barátaim. (És jár a taps annak az egy, uszkve három főnek, aki jövő hét kedden leugrik Diósgyőrbe Ligakupára.)
Voltunk ősszel Csornán és Felsőtárkányban kupázni, láttuk otthon az MTK-t Felcsúton, harminc alá kerültünk Miskolcon, halistákkal egészültünk ki Pápán, jártunk Győrben, hüledeztünk a debreceni stadion ürességén, szokásos módon kikaptunk Kecskeméten, és furamód Videotonban. Nagyjából ennyi. Nem volt jó.
Illetve annyiban igen, hogy a mostani társaság nagyjából kettő, aki a vendégbe jár, és bár le tudjuk foglalni magunkat (ráadásul ott van egy meccs is a szemünk előtt), azért valahogy nem az igazi. Méltatlan az egész. Húsz ember plusz a helyi kispestesek. Kinek jó ez?
Épp tegnap írtam arról, hogy bár a nézőszám zuhan, a renitensek nem váltják ki a kártyát, az MLSZ mégis büntet, sőt, jobban büntet, mint tavaly. És közben mindenféle bugyutaságokat kommunikál. Eddig az volt, hogy a kártya nem más, mint egy kötelező kényelmi szolgáltatás, hogy ne kelljen sorban állni, nevet megadni, várakozni. Erre tegnap egy főmufti megint mást mond. Idézem:
– És deklaráltan mi volt a célja annak, hogy bevezették a szurkolói kártyát?
– Elsősorban az, hogy ezzel kiszűrjék azokat az embereket, akik csak balhézni mennének ki a meccsekre.
Dr. Bérces László, az MLSZ Fegyelmi Felügyelő Testületének elnöke
Pubi, ha ennyire nincs koncepciótok a kártyáról, akkor legalább azt beszéljétek meg, hogy ugyanazt nyilatkozzátok. Ez így egyre gázosabb. (Érdemes elolvasni az egész interjút, gyomorforgató ferdítések, féligazságok és nettó hazugságok tömege. Elképesztő, hogy a magyar futballról az MLSZ rendelkezik talán a legkevesebb releváns információval.)
Ennyit a dühöngésről, csak épp közbejött ez a balfasz, gondoltam kiírom magamból.
Pedig lenne miről beszélni. Például, hogy egy olyan őszünk volt, aminek a végén a kiesés réme azért simán ott lebeg, hogy maradjak még egy kicsit a nemzetisportos bűvkörben, legalább egy modorosság erejéig.
Egyrészt ugyebár rohadt nagy pechünk van, mert a Nyíregyet, Pécset, Pápát, Fradit minimum lefociztuk, erre összesen egy pontot szereztünk. Sima középmezőny, ha jöttek volna a kötelezők, de nem jöttek.
Nem fogok most Cordellázni, meg a szórványarcaival foglalkozni, ott lesz arra az egész három hónapos téli szünetünk, nem fogok most számolgatni, hogy az Újvárost (régen Buzivárosnak hívtuk, az okára már nem emlékszem, de van egy ilyen szurkolói folklór) mindenképp verni kell, mert különben nagy a baj, hanem csak annyi mondok, jaja, verni kell, de inkább legyünk túl ezen a kurva őszön, tisztuljunk meg télen, és kezdjük elölről tavasszal.
Lesz még tizenhárom forduló, bármi megtörténhet. Én nem fogom azt mondani, amit sajnos mostanság hallok egyesektől, hogy essünk inkább ki a gecibe, és építsük fel újra magunkat ott, mert nem. Egy Kispest nem eshet ki a gecibe, mert a Kispest ab ovo élvonalbeli csapat. Ha újra fel akarjuk magunkat építeni, akkor azt az élvonalban tessék, mert egyszerűen nincs más út.
Ez van. Mély letargia, totális nihil. Se csapat, se jövőkép (amíg torzítják jelenbeli arcok), se szurkoló, semmi. Még ma is péntek van, hogy nehogy bármit lehessen a meccs köré szervezni. Kibaszott gépsor. Állni valami kapu mögött (cicanaci ma jól fog jönni, az előbb halottam, Nyíregyen már havazik) (nyilván, a nagy oroszbarátságunkban először a telet kapjuk meg tőlük), inni monoton söröket, beszélgetni sokszor ugyanarról, hőbörögni kicsit, majd unottan hazaindulni, már a kocsiban sem keseregni.
És a legkeményebb, hogy, és figyeljétek meg, most nagyjából először reklamálok mindezek miatt. És ez a legnagyobb szégyen. Már ahhoz sincs energiánk, hogy fellépjünk a saját érdekünkben, hangosak legyünk, vagy legalább valamivel provokatívabban írjunk, mert nem, és nem tudom miért? Így alakult.
A saját félhülye elveit követő, de amúgy sokszor a dolgokat reálisan látó Öreget marionettként rángatja egy valamiféle manager, miközben koncepció nyolc éve csak annyi, hogy majd az akadémisták játszanak, akik amúgy meg nem. Közben nyalunk (elébe megyünk) a politikumnak és a szövetségnek, saját magunk ellen fordulunk a kelleténél is jobban. Már rég nem a szombati dizsi előtt nyomjuk ki a homlokunk közepére nőtt pattanást, hanem a sokadik szépészeti műtétet hajtjuk végre magunkon láncfűrésszel és ipari smirglivel. És végül csodálkozunk, hogy már Kiszel Tündének sem kellünk.
Bakker, reggel fél tíz, és már felbasztam az agyam. (Kaptam minap szadai barackot és szilvát, de azért ott még nem tartunk, hogy stampóval nyissak egy napot. Estére viszont viszek, jól fog jönni a kohászok poklában.)
Na, Újváros.
Nyerni kell, de látjátok, igazából mindegy az eredmény. Én már a telet várom. Ez a 2014 úgy ánblokk el lett baszva. Történelmi év, történelmi mélypontokkal (még összejöhet az egy naptári évre eső bajnoki vereségek rekordja is!), öt edzővel, egy valag légióssal és Tortilla Törpilla Portillával, aki ősszel az NB I. legrosszabb játékosa lett a Nemzeti Sport szerint. Megosztva ellenfelünk jónevű belsővédőjével.
Legalább Molnár Zolitól, Jakltől, Nicsenkótól, Rósától (Henrik), Orosz Feritől, Lengyeltől, Tökölitől, Zavától, Rabótól már nem kell félnünk, viszont esküszöm, kevesebb nevet tudnék felsorolni a mai Újvárosból, mint a kétezresből.
Szevasztok.
