Mastodon

Nyolc éve játszottunk utoljára ilyen kevés néző előtt

Feltételezve, hogy volt 500 néző a meccsen.

Ez volt az a hétközi(!) mérkőzés két budapesti csapat között, aminek a vidéki(!) helyszínét 26 órával(!) a kezdőrúgás előtt határozta csak meg az MLSZ.

Mosonmagyaróvárt viszont önerőből hoztuk össze.

“Nyolc éve játszottunk utoljára ilyen kevés néző előtt” bővebben

Fantommeccs a szomszéd megyében

Normál esetben, már ha egy szerdai bajnoki lehet normál eset, akkor ezeken az oldalakon valamiféle felvezetőt szoktunk írni. Ez ma sem lesz másként, a különbség mindössze annyi, hogy amíg a korábbiakban általában hozzáférhető meccsekről beszéltünk, addig ma lesz, ahogy lesz; ott lesz, aki ott lesz. (Én még adok egy sanszot, hátha van egy kocsi, és a kocsiban még egy hely, de egyre kilátástalanabb a helyzet.) “Fantommeccs a szomszéd megyében” bővebben

Úgy gondolom, ma egyfajta történelmet írt a szövetség

snip_20160308181901
képernyőkép: mlsz.hu

Kevesebb, mint 26 órával egy másik városba alig néhány napja áthelyezett meccs kezdete előtt sikerült bejelenteni, hogy megfelel a stadion, lehet szervezni a fél napos szabadságokat és az utazást – másnapra. P.A.R.Á.D.É.!

Azt nem is mutattam még, hogy mekkora tockost kaptam Deutsch Tamás elnök úrtól

Néhány napja ezt a kérdést tettem fel neki:

“Azt nem is mutattam még, hogy mekkora tockost kaptam Deutsch Tamás elnök úrtól” bővebben

Napikispest 2016.03.08

  • jegyelővétel // megnyílt az MLSZ jegyrendszere, már lehet vásárolni a dunaújvárosi(!!!) MTK-Honvédra is.
    • a zsuga egységesen egy ezres.
    • három szektort nyitnak meg // az egy vendég mellett a vendégtől balra lévő hosszantin másik kettőt.
  • napi statisztika // az MTK rendezésében Dunaújváros lesz a hetedik stadion, ahol a Kispestet fogadják
    • debütálás sorrendjében // Hungária körút (1916), Üllői út (1945), Megyeri út (1948), Népstadion (1953), Felcsút (2014), Fáy utca (2015), Dunaújváros (2016)
    • a mi rendezésünkben // Hungária körút (1917), Kispest (1928), Üllői út (1932), Sport utca (1947), Népstadion (1954)
    • érdekesség, hogy az első huszonegy Kispest-MTK meccsből csak négyet játszottunk otthon, a Sárkány utcában, egyet az Üllőin, tizenhatszor pedig feladtuk a pályaválasztói jogot, és a nagyobb stadion = nagyobb bevétel elvét követve inkább a Hungárián játszottunk.

Tehát az a biztos, hogy semmi sem biztos

MTK Budapest – Budapest Honvéd, 18.00
A találkozót nem a Fáy utcában, hanem Dunaújvárosban rendezik meg. A stadionban kedden hatósági bejárást rendeznek, az MTK ezt követően ad ki információkat a jegyárusításról. A mérkőzésre szóló jegyek – szurkolói kártyával – megvásárolhatóak lesznek a meccsjegy.mlsz.hu internetes oldalon, valamint országszerte a Ticket Express partnerirodáiban. – via mlsz.hu

“Tehát az a biztos, hogy semmi sem biztos” bővebben

Egészen új szintre emelkedett az emelesz szánalmas vergődése a saját mocskában

A Magyar Labdarúgó Szövetségtől kapott szóbeli értesítés alapján, biztosra vehető, hogy a szerdai (március 9.) MTK Budapest – Bp. Honvéd bajnoki mérkőzés nem a Fáy utcában, hanem Dunaújvárosban kerül megrendezésre. A találkozó kezdési időpontja 18 óra. — via honvedfc.hu

A szóbeli értesítésről(!!!) szóló tájékoztatás 12:33-kor jelent meg a honvedfc.hu oldalán, vagyis 53,5 órával az MTK-Honvéd előtt még nincs hivatalos döntés.

EL-KÉ-PESZ-TŐ, és csak gratulálni tudunk a szövetségnek a nézőbarát hozzáálláshoz.