Az MLSZ biztonsági felelőse a Groupama Aréna biztonsági kamerarendszerének felvételei alapján azt állapította meg, hogy „a semleges szektorban két – valószínűsíthetően – ferencvárosi szimpatizáns (egyikük Fradi-sálat viselt) fényképet szeretett volna készíteni a Videoton FC vezetőedzőjének fiával, aki jelezte, nem lesz partner a közös kép elkészítésében”.
„Ekkor közbelépett Joan Carillo felesége is, aki féltve gyermekét, félreértve a szituációt, fia védelmére kelt. A két Fradi-szimpatizáns elállt eredeti tervétől és elindultak a helyük felé. Ezt követően a felvételek tanulsága szerint, a spanyol tréner 17 éves fia próbálta ellökni – a neki közben hátat fordító – egyik ferencvárosi szurkolót. Ezután a meglökött szurkoló társa megkísérelte megütni az edző fiát, melynek nyomán kisebb dulakodás alakult ki. Az inzultus során mindkét fél kölcsönösen megpróbálta megrúgni a másikat” – olvasható a közleményben, amely kiemeli, „egy félreértésből kiinduló, a felek felfokozott hangulatából adódó dulakodás elítélendő, de a biztonságiak szakszerű közbelépésének, és az eset környékén helyet foglaló nézők felelősségteljes magatartásának köszönhetően nem történt súlyos rendbontás”.
Carrillo a meccset követő sajtótájékoztatón azt mondta, nem tudja, mi történt a lelátón, csak azt, hogy a hozzátartozóikhoz odakerült néhány Fradi-szurkoló és megrúgták a fiát.
Az MLSZ azt is közölte, az eset részletes kivizsgálása után, amennyiben az indokolt, megindítja a szükséges eljárást annak érdekében, hogy megállapítható legyen a szereplők személyazonossága, felelőssége és a jogszabályoknak megfelelő szankció kövesse a sportesemény rendjének megzavarását.
A Magyar Kupa szerdai döntőjét a Ferencváros nyerte 4-0-ra. – via MTI
Ez gyors volt.
A lényeg, hogy a semlegesben fradisták voltak, pedig külön bemondta előre a szövetség, hogy kerüljék az ide jegyet váltók a klubhovatartozós jelképeket, mert a bejáratnál elkobozhatják(!!!) a biztonságiak.
A másik lényeg, hogy működött a kamerarendszer, amivel később rekonstruálni lehetett a történteket, és ahogy a közlemény is fogalmaz: „amennyiben az indokolt, megindítja a szükséges eljárást annak érdekében, hogy megállapítható legyen a szereplők személyazonossága.” Csodálatos ez a modern technika.
Harmadrészt a biztonságiak szakszerűen közbeléptek, elhárították a további problémákat. Ezt a részt inkább nem kommentálom, lévén erős prekoncepicóim vannak a magyar stadionokban szolgálatot teljesítő biztonsági személyzetekkel szemben úgy általában. (Tartom, a meccseket, ahogy minden más tömegrendezvényt, a rendőrségnek lenne feladata biztosítani, mert állampolgárok gyűlnek össze sokan, és azt illik. A stadionok falain belül pedig ún. stewardok működjenek, akik segítik a nézőket a tájékozódásban, és úgy általában mindenben, ami felmerül igényként. De ettől az ideális állapottól még évcsilliókra vagyunk.)
Egyelőre örüljünk annyinak, hogy bebizonyosodott, a nem kis összegekért felszerelt kamerarendszer szuperál, és ha akarjuk (ha akarjuk?) beazonosíthatóak a rendbontók. Ez így van jól. Nem előre prejudikálunk, hanem utólag szankcionálhatunk.
Sőt, ha beazonosítottuk őket, mert úgy volt szükséges, akkor szankciókat is foganatosíthatunk ellenük, például kitilthatjuk őket a stadionokból.
Az MLSZ módszere erre ugyebár a kártya érvénytelenítése lesz, amivel majd nem tudnak névre szóló jegyet venni. Elismerem, ez is egy működő dolog, még érv is lehet a kártya és a nevesített zsuga mellett, csak épp nekem pont nem az.
Az én értelmezésemben a kamerarendszer a határ. Ha kitiltás van, akkor utána legyen kitiltás, adják le a képét, nevét a bejáratnál, de vehessen ugyanúgy jegyet, viszont ha megteszi, és megint felfedezi a kamera egy stadionban, akkor tessék komolyabban büntetni, akár elzárással. Működjék ez a dolog pont úgy, ahogy minden más minden máshol ebben az országban, amit jogállamnak hívunk (némi eufemizmussal, de ez már csak a magánvéleményem).
Azt már csak külön megjegyzésben teszem hozzá, hogy kártyás stadionban évek óta az első sajtónyilvánosságot is kapó, de akár úgy is mondhatnám, hogy valós balhé épp egy MLSZ által rendezett eseményen volt, az agyonbiztosított Groupama Arénában. Abszurd, mi?
Számomra ebből az egészből annyi a tanulság (már amennyiben tanulság az, amit eddig is nyilvánvalónak tartottunk), hogy kártya rendszer ide, modern, felkamerázott, családbarát stadionok oda, ha én elmegyek egy meccsre pl. az Üllői útra, akkor ugyanúgy simán megrugdoshatnak, ráadásul anélkül, hogy bármi komolyabb következménye legyen (!), mint teszem azt 15 éve.
Ja és azt is tökbiztosra veszem, hogy erről az egészről csak ama véletlen folytán hallottunk egyáltalán, hogy a Videoton edzője ezt közvetlenül a meccs utáni sajtótájékoztatón elmondta.
Azon túl, hogy milyen gusztustalan az egész történet, a sokszor feltett kérdés ismét, ezerszeresen felerősödve feltevődik: mi a fasznak akkor szurkolói kártya???
Minden idegesít ami nem magyar. Steward ne legyen a magyar focipályán. A magyar nyelv erre a szóra számtalan megoldást biztosít.
A témához, mennyire büntették a fradit mint rendezőt, a rendbontás miatt? Lehet hogy elsiklottam felette.
Minálunk a légypiszok zümmögés is egy százezres.
használnék rá magyar szót, de mivel nincs semmi hagyománya az ilyenféle közreműködőknek a stadionjaikban, így nem is tudom hogy hívjam őket :(
annak idején a Hungaroring esetében jött elő ez a probléma és ott jöttek a jobbnál jobb ötletek, „Körmagyar” és társai :)
Bárcsak már itt tartanánk ebben a kérdésben, de lehetne nem nélkülözve az iróniát „LELÁTÓŐR, TRIBÜNGAZDA, RENDSZOLGA” :) :) :)
Remek szavak, egytől-egyig, kéne is használni őket :)
DRUKKERCSŐSZ, KORZÓNAGY, TERASZNOK
tessék, nyelvújítsuk meg a nem szekus lelátói steward magyar nevét
SZOLÍDSZIGORNOK, SEGÍTŐR, ANTISZEKUS
Leszögezem nem vita képen. Attól szép a világ, hogy sok ember, sok féle képen lát. Igaz, ez lesz ami tönkre is teszi, mert mint tudjuk az erősebb kutya kívánsága szerint kell majd, kötelezően, nem csak beszélni. Ami régi azzal nem érdemes már foglalkozni, de ujjakat hagyjuk meg nekik. Nem szeretném, hogy az unokáim bármelyike, a primitív nyelvek egyikén kényszerüljön beszélni.
….ez nagyon „kamikázés” válasz lett, de tetszik és jogos szerintem! :)
és csak részben igaz
A példa jó csak most kinek a felügyelete alatt állnak. Mennyire is függetlenek? Mekkora volt a bomba, a kettő. Ugyan tudom meg se közelíti az kimondhatatlant, mert ahhoz minden nudli, de még most is hallatszik a hangja.(megjegyzem náluk is panaszkodnak a liberális pusztításra)
Nem tértek át ellenben, a latin ABC re, mi igen. És nálunk nem amerikaiak hódítanak, hanem az amerikai idiotizmus, meg az európai nácik (hogy Player- nek is megfeleljek). Nekik nem írják elő az uborka görbületét, nem kell kitapétázni a disznóólat, és nem attól lesz a bor bor, hogy nem hordóban hanem rozsdamentes szarban tárolják. Ha végig gondolod ez a szemlélet mennyi mindent vesz, és vett már el tőlünk, (például most a teljes nemzeti vagyont) de mit adott nekünk cserébe? Olyan „B” közepesen: szart se. Bocsi ez nem igaz -Hemit megkaptad-Made in USA.
Na és, már nehogy fejlődés legyen a jobb és a bal oldali közlekedés. A vallások közötti éllovas osztás, meg fejeltségi ráta, mert nem tudod mit adtak a buddhizmusért cserébe. De te is tudod mi mit adtunk. Az államforma szerintem tök mindegy a mai világban. Kifosztóink nyelvét akkor használom, mikor ők a mienket, bár ehhez nekik újra kéne születniük.
…….én elvesztettem a fonalat…..
:(
Hogy rá találj, Akkor nekünk most, hogyan kellene írni. Steward, vagy sztyuárd. ( így csak egy mű szó) Mert itt kezdődik a baj. Biztonsági szolgálat. Érdekes ezt mindenki megérti, meg ki is tudja mondani. Ja, hogy a külföldiek nem értik, az a 15 aki magyar bajnokira jár, na és, tanulják meg.
sok igazság van benne, nem akartalak megbántani, de szerintem a folyón akkor kell átmenni, amikor ott van a híd és Steward ügyben ettől még nagyon messze vagyunk! Nálunk a kerítések ledőllésének is évtizedek kellenek és azt hiszem sajnos nem most lesz az amikor barátságos sárga mellényes URAK és HÖLGYEK fogják ezt a segítő tevékenységet elvégezni :(
Csak azt nem szeretném, hogy a légi utaskisérőt pont úgy hívják mint a pályán a felüggyelőt. Ennél a mi nyelvünk sokkal igényesebb. Amiben nem szorulunk másokra hagyjuk meg nekik. Nem vagyok fidesz hívő, de OV jól mondta a kérdőivet kritizálóknak. Nem is tudják rendesen elolvasni, felfogni, és értelmezni. mint mi sem tudjuk mit hall a kutyánk 28000 Herz-nél.
Annyira remek, hogy ilyen vehemensen rohansz ki a magyar szavak védelméért, közben alig tudom végigolvasni és értelmezni a hosszú hozzászólásod a soronkénti (legkevesebb) két-három helyesírási hiba miatt. Bocs, de magad szöktetted ilyen hosszan magad – most akkor fontos a minimális nyelvi igényesség, vagy sem? Vagy csak a „steward” lecserélése a fontos?
Vagyis inkabb bal oldali lesz az a kozlekedes, nemde? ;o)
a Fagyi Állam az Államban!
a „nép csapatánál” megengedett az effajta „népi engedetlenségi” mozgalom……
http://m.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/nb-i-a-magyar-gazdasag-tiz-csapatot-sem-tud-eltartani-hemingway-2414829
hopp: a klubok is kapargatják már a problémát: https://www.dvsc.hu/kiemelt-hirek/valtoztatnanak-az-nb-i-es-klubok
megelőzés témában már várom a jegy/bérlet „csippantása” után a csuklókon csattanó bilincseket, az lenne az igazán hatékony
:) erről a remek közleményről Esterházy jutott eszembe, na nem Marci, hanem Péter … : Most olvastam, „a hivatalos verzió az 56-os bosszú- és megfélemlítési sortüzekről”: Negyvenezer hercegprímás, herceg, gróf és báró, akik születésüknél fogva csepeli vasmunkásnak álcázták magukat, kenyérrel a hónuk alatt megtámadták a békésen lövöldöző ávósokat. //Esterházy Péter: A szavak csodálatos életéből :http://www.lib.pte.hu/csomag/FEEK/BA_kepzes/2felev/MagyarorszagKulturajaA21Szazadelejen/EsterhazyPeter_ASzavakCsodalatosEletebol.pdf