Mastodon

…közben vége a szünetnek…!

sulyValahogy elment ez a nyár – mármint a focinyár. Én már hetek óta csak nyalogatom a Honvédsebeim, idén, szégyenkezve bevallom, egy edzőmeccsre futotta az erőmből + az ankét, kiégés volt ez a javából, láthattátok, hogy kevesebb is volt az RW-cikk, mint magyar sztárcsatárnév Papa H. noteszében, csak most kezdek érezni valami zizegést. Na nem az igazi ez sem, de legalább van, és most már ennek is örülök, végül is 5 nappal a hivatalos szezonrajt előtt mégjóhogy’ legalább ennyi azért megmozdult bennem.

No meg Hanta kalbászos cikkében már követeltétek a kibeszélőt a rajtra, úgyhogy kettőt egy csapásra!

RW gondolatok + felhívás keringőre komment-téren. Csak itt, csak ma.

Elrohant a rövid szünet, kezdjük ezzel. Tudtuk hogy ez lesz, a kapkodva összegründolt tizenkétcsapatost be kell indítani, plusz nemzetközi kupavitézkedések, amikkel ugye mi két éve ugyan köszönőviszonyban se, de velejáróként számunkra is rövid lett a szünidő. Ezt mondjuk a kvázi sikeres 2012 és 2013 után nem bántuk, lendületből jöhet az új szezon…! – kiáltottuk akkor. De most azért nem ez a helyzet.

Az a baj, hogy a tavalyi évet kidobtuk az ablakon. A káosz oltárán feláldoztuk azt a szezont – de hát ezen már sokat sírtunk. Se fiatalbeépítés nem volt, se csapatépítés nem volt, ha csak azt annak nem tekintjük, amire Marco hivatkozik amolyan supkás frazeológiával, hogy az elmúlt félévben kiderült, kik vannak hasznunkra, és azokat itt tartottuk (kb. mindenki, mínusz a Papa 9 légiósa). Erre mondaná Hanta, hogy kézcsók. Jó, már én is olyan vagyok mint a vén, megkeseredett kocsmaarczok, csak hőzöngök és utálok mindenkit és ugyanazt ismételgetem, lassan már magamat is unom.

Na, vissza a vágányra. Szóval valami komoly erősítés nagyon kellett volna, vagy legalább ésszerű erősítés. Marco és a Papa szerint ez megvolt, félig igazat is adok nekik, mert -ezt már írtam, tudom- Lovresz és Kamber végre, hazai szinten minőségi áruk. Nem felső polcos belga vagy német importsörök, de nem is Rocky Cellarok. A mi stabil középcsapati létünkhöz amúgy hasznosak lesznek. (Mert ugye a nemzetközi kupaszereplés PR-célkitűzését már senki se veszi komolyan, az ankétot elnézve Hemy úr sem). Tényleg jó vételek. Ha melléjük jött volna még egy már kipróbált bohócliger csatár és irányító (pl. Bouadla és mondjuk Priskin vagy Eppel, ilyesmi a kiesők közül, mert másról nem álmodok), akkor már egész elégedett lennék, mi meg egy, az időszakból a maxot kihozó klub. Nos, nyilván nem vagyunk azok, így döntsük el, hogy most örülünk a legalább két jó igazolásnak, akik egy szebb és jobb világban remek variációs lehetőség növelő, kispadhosszabbító szerzemények lennének, vagy féljük a keret soványságát, amely keret ráadásul pont ott erősödött, ahol annyira nem is állt cefetül. Hátul. Mert mi hiányzik nekünk két éve? A biztos gólvágó elöl, és a passzokat szakmányban adó fineszes irányító középen. Nos, e posztokat egyelőre saját fiatalok hazarendelésével próbáljuk megoldani, hát nem tudom. Erdélyit csípem, amolyan TóthMisi II., csak még nem indult be, kérdés, ezt mikor teszi meg… Vernes Rikk átlag kéthetente lenyilatkozza, hogy kinőtte a magyar NB1-et, és mekkora jó volt Ausztrália, akkor vajon mennyi kedve lesz itt játszani? Pedig egy jó Vernesre már régóta várunk, még mindig ő a rafkós saját nevelés prototípusa az MFA-ról… ha még egy kis lehiggadás-sorbabeállás is csatlakozna ehhez, egész jól állnánk… Irányítóban meg Vécse lesz a megoldás? Rossi megint előrébb nyomatja őt a felkészülésiken. Nem tudom. Godoy ehhez nekem vérszegény, inkább szűrő, annak viszont elsőrangó, ha van kedve… Kamber viszont totálisan szűrő, na nem ő lesz az új Pisontunk.

Nos, szerintetek? Jól igazoltunk?  :) :) :)

Szóval az idei igazolási képünk nagy szürke köd, ha valami baromi mázli folytán belehúzunk a román bajnokságból érkező balvédőbe meg a venéz bajnokság kolumbiai sztárjába, királyok is lehetünk, ellenkező esetben jön a két és feledik tropa év.

Mit várhatunk? Lovresz optimista, az ankéton benyögte az első hatot. Úgy fest, komolyan gondolja amúgy. Kamber is. Kemenes is elmondta még korábban, hogy a szar évek után most már jónak kell jönnie, mert – csak. Legyen igazuk.

Nekem továbbra is az a véleményem, hogy nálunk van egy kurvára nem rossz alap. Ha erre egyszer végre meg lenne a pénz és/vagy a szakmai szándék idehozni négy instant ászt, akkor itt Kánaán lehetne. Bohócliger szintű ászokkal MK siker, Lanza, és nem agyfaszos Tanida-kaliberekkel bármi. Tényleg. Higgyétek el, óriást koppannánk, ha meglátnánk, mire lenne képes Hidi, Vécse, Nagy Geri, Botka Endi, Holender mondjuk a Lokiban, Fradiban, Vidiben. Csak így összepakolva – egyik se húzóember (még, vagy alapból nem az a karakter). Ehhez kéne a sokszor kért gerinc.

Ehelyett idén is lutrizunk szerintem. Szabi formája nagy kérdés, 2013-mas tavaszt hoz vagy az uccsó két évét; hátul Ignja mellett Lovricsnak lesznek hatalmas meccsei és hatalmas hibái, Boti középen életveszély, szélen szerintem ha végre stabilan játszatja Rossi, NB1 első három kategória, Botka Endi meg, őt le se írom, mert elfogultsággal vádoltok meg. A középpálya okés, egy masszív szűrés-orgia (Hidi, Nagy Geri, Kamber), elöl pedig… ott jönnek majd a gondok.

Ti mit vártok az idénytől? Első hatos pozícióval feledtetjük az elmúlt másfél szezont? Középszürke tartományban nihilkedünk 7.-10. közt? Vagy kiteljesedik a sz.roller? 

Hangulatilag sok előrelépést nem várok sajnos, a kártyamentesség talán visszahoz +50 embert, a Tábort kétlem, félek, ott más a gond, mint ahogy ez az ankéton is meg lett pedzegetve. Ha szarul indul a csapat, a Korzó megint fog óbégatni, Rossi sértődni, a csapatból meg ki hogy kezeli…

Nektek még van kedv? Jön vissza? Még jobban megy el?

A jövőnk? Infrailag nem vagyok optimista. Hemy úr nyilván nem mondhatott mást az ankéton, én azonban attól tartok, azoknak lesz igaza, akik szerint nem véletlen a folyamatos lejjebb sorolásunk, jövőre gondolom kiderül kormányrendeletileg, hogy logisztikai megfontolásokból a BVSC, a REAC és a Törekvés plusz a Testvériség is előbb kap stadiont Budapesten, tekintettel jövőben várható szerepükre a fővárosi labdarúgásban, míg a Bozsik-stadion egyelőre a fejlesztés “Zs” kategóriájába nyer besorolást. Utánpótlásközpont téren az Öreg is tök optimista volt, “meglátjuk”, ahogy a Zen mester modta Charlie Wilson háborújában (mármint őt idézte a Ph. Seymour-Hoffmann (kösz, áfonyabácsi ;) ) által játszott karakter). Én már kezdtem beleélni magam az idei Csepelezésbe, az nem lett volna rossz – gondoltam, legalább a változatosság gyönyörködtet jelige alatt majd talán visszatalálok a lelkes énemhez. De ez se gáz, ami idén lesz (azt leszámítva, hogy mi akkor kapunk stadiont, amikor Szöllősi György megnyitja a sokszoros méretűvé hízott Kispesti Futball Ház ötemeletes monstrumát a Centrum Áruház helyén, mint a klub új kommunikációs igazgatója), hogy marad a Bozsik, úgyis ezt szoktuk meg, úgyis ezt a korzót szeretjük, és úgyis minden mindegy.

Lesz szerintetek új stadi? Maradunk örökre ebben? UP központ – dettó?

Magamtól azt várom, hogy pörögjek kicsit vissza. Ebben segíthet egy kézzel fogható, kedvelhető csapat – ugye, fentebb leírtam, ebből a mai helyzetből e téren bármi lehet. Kéne valami visszatérő hangulat – erre kevés a sansz, a mikrokörnyezetem leszámítva, mert a kedves agyhalott közvetlen korzókorlát szomszédokkal biztos megint lesz egy-két emlékezetes röhögés… csak ne magunkon…

Ennyi lettem volna, így idény előtt, most tiétek a szó, optimistuljatok vagy hőzöngjetek, tippeljetek, vélekedjetek, hajrá!