mert célunk csak egy van
ment el szombat délelőtt fél tizenegyig a hétfő este nyolcas kisvárdai vendégbe?
Nyilvánvaló, hogy szurkolói szempontból az év csúcsa lesz a meccs, amit pont ezért is vétek lenne kihagyni. Aláöltöző, csomagolt szendvics, három és fél órás út oda és vissza, hazaérkezés hajnali kettőre, de mindez semmi a cserébe kapott élményekért. Egyszerűen nem létezhet érv a távolmaradás mellett.
Gyertek, gyertek!
Ilyen időket élünk, két nappal szülinap után érkezik az aktualitásátvesztett poszt.
Utószülinap, ’vember 6, berkaperkelt, miazmás helyett skizofrén 14. évi évforduló. Egyrészt hatalmas dolog ez nekünk, ki hitte volna 2010-ben ezt, amikor elindult a show, aztán 3 nap múlva hegesztettem is az első posztot izgulva az otthoni íróasztalnál, hogy hogy fogadják majd ezt az olvasók, érdekel egyáltalán majd valakit? Másrészt mióta legutóbb posztoltam, mi történt itt? A kerítéses kretének helyett jött az új ignorant boss, vele együtt egy új lerakat gyagyás tódi, rám pedig örökre ráég a „megtisztulás” koncepciója, pedig, eskü, ma is tartom, hogy akkor igazam volt, csak a sok sülthülye vezetőnk élni sem tud az adódó esélyekkel…
Vannak olyan napok, amik munkában és egyebekben is remekül sülnek el, amikor mindennel hasítasz, jön az ihlet, ütemesen tudsz dolgozni, délután/este pedig valami program még meg is koronázza az addigi erőfeszítéseket; máskor viszont nyűglődés, szenvelgés, nem jön az isteni szikra, borzasztó. Szerencsére tegnap az első változatot éltem meg: kivételesen otthondolgozást nyertem csütörtökre, egész délelőtt készítettem elő háttér-olvasásokkal a délutáni elemző kört, mindezt a Kiserdő egy padján ülve vagy a telepen sétálgatva-jegyzetelve, délután aztán magamat is meglepő hatékonysággal mindezt gépre is vittem, egy pofás dolgozat formájában. Szóval a 17.45-kor bekapkodott uzsonnadinnye (az is remek volt) után teljes megelégedettséggel a szívemben rohanhattam ki a Bozsikba. (Nem egészen teljes elégedettséggel azért: sajnos a nagy jegyzetelés-írás közepette, hiába kezdtem reggel fél 8-kor, futásra nem maradt időm. Majd hétvégén.)
„Nehéz helyzet, de vállalható célok, jó hangulat: ez az ankét tanulsága” bővebben
6 éve írtam meg a bajnoki címes posztomat, 2017. május 28. hajnalban, le sem feküdve a hajnali 2 órás hazatámolygásom után a bajnoki döntőről. Akkor gondolni sem mertem volna arra, hogy 6 évvel később a MetalCom és az őket kirendelő jótevőnk elintézik, hogy olyan nihilbe jussak, hogy Felcsútra már le se menjek a 2023-mas május 27-én; inkább elsétáltam családilag Szeget szeggel-t nézni a Vígszínházba, majd az előadás végén rezignáltan ránéztem a telóra: kiestünk. Azóta tervezek valamit írni, de az eleve csapágyasra hajtott munkahely-doktori-esküvő szentháromság oltárán egyszerűen elvéreztem, ez van. Ma, négy hónap után először viszont van fél nap szünetem a tegnapi első felvonás lezajlása után (lásd a címképet), mielőtt folytatódik holnap a „fesztivál”. Ez alkalom egy kis számvetésre, és arra, hogy a magam példáján lássam: ahol a Sors elvesz, másik kézzel ad valamit, ez hosszú távon sok mindenre igaz.
„Mindig van kiút, csak meg kell találni” bővebbenAkkorát nyilatkozott a skót sportigazgatónk a klubhonlapnak, hogy egyetlen mondatát is vétek lenne kiemelni. Olvassátok el mindenképp! És most még egyszer!
Én az első olvasást követően nyomban feltétlen híve lettem, tisztelni kezdtem a mindenen átütő éleslátását, szókimondását, hogy kerteletlenül kimondja a rögvalóság minden kegyetlen igazságát, és miután másodszor is elolvastam az egészet, erősen fontolóra vettem, hogy egy-egy gondolatát ribancrendszámként varratom a derekamra, hiszen annyira Örökérvényűek, mint egy Ossian-idézet.
Esküszöm, bizakodva kezdtem visszafelé számolni a napokat az idényrajtig, és a nyáron történtek függvényében a csapatot az 1-12. helyek valamelyikére várom. Remélem nem fogok csalódni!
„Ha Docherty nyilatkozata nem vett meg téged is kilóra, akkor rajtad a lónyugtatóba kevert gumimaci szörp se segít” bővebbenKorunk világhálójárul.
Mostanában sokat beszélgetünk ismerősökkel arról, hogy mennyire eltorzítja a világunkat a magánvélemények (monológok) közösségi, vagy egy csoport véleményeként való azonosítása.
Mondok egy példát: József leírja a kétezer tagot számláló Túródesszertimádók csoportban, hogy a Ceglédtej hamarosan a boltokba kerülő Túrós Rudija (kínosan figyelnek a védjegyekre) ehetetlen lesz. József kap rá négy lájkot, két szomorú fejet, és három kommentet, amiből kettő úgy is olvasható, hogy egyetért vele. Egy másik posztban Gábor ír arról, hogy elképzelhető, a Túrós Rudi nem lesz olyan finom, mint az eredeti Túró Rudi.
Józsefet és Gábort elolvassa a csoportban szintén tag Sándor, aki ebből leszűri a következtetést: a Túródesszertimádók, mint csoport egyértelműen Túrós Rudi ellenes, miközben még nem is kóstolták. Az egész csoport!
Sándor mit csinál esetünkben? Általánosít. Két magánvéleményt, illetve nem is véleményt, hanem közlést úgy állít be, mint az adott csoport, illetve közösség egységes álláspontját. Vagy legalább a többségét.
„Közösségi véleménynek látszó magánvélemények” bővebben„(…)
Fenn a létrán áll két skót
ma már mind a kettő hót
testük a létra alatt van
számlálhatatlan darabban.
Nem szült oly mestert e szép föld
ki összerakja mi széttört.
(…)
Fenn a létrán áll két walesi
hogy ott majd pár szivart elszí
de a létra széjjelcsusszan
s a két walesi végsőt szusszan.
Kék füst írja levegőbe:
ami széttört nem forr össze„.
(Eörsi-Szörényi: Szigetországi tragédia, Halász Judit Mákosrétes c. ultimatív klasszikus albumáról)
„Vignye megy, új skót/walesi jön?” bővebben
41 éves leszek két hét múlva. 19 éve, egy borzalmas klubvezetés alatt széteső öltözővel és szurkolótáborral sirathattam a zalaegerszegi kizuhanást. 19 éve. Az egy ötöd század. Ma viszont más a helyzet. Tavaly is és idén is megmutattuk, hogy ez nem a kora kétezres évek szegényháza: mi benn tudunk maradni. Értő kezekben a klub, jó a keret kémiája, összeállt a sokféle szurkolói réteg, hol van már a Hemy-korszak mocska? A klubom történetében a sokadik, “sajátomként” a tizenegyedik (1989-90, 1997-98, 1998-99, 1999-2000, 2001-02, 2004-05, 2009-10, 2010-11, 2014-15, 2020-21, és a mostani) majdnemkieső idény ez. Még nem fogtam fel azt hiszem, pedig ideje lesz lassan.
„19 és 41” bővebben— tudta meg a Csakfoci. Vagyis szerintük péntekig, a Paks elleni meccsig már nem lesz edzőváltás.
Semmi gond, tényleg nincs itt semmi látnivaló. Egyszerűen nem volt szerencsénk (nem volt szerencsénk, Attila nem volt szerencséééééénk). Ismét.
Tanult kollégám szerint, ha egy gép rendre ugyanúgy működik, amikor ugyanazt teszed bele, ugyanazt adja ki, akkor az a gép normális működése. Tehát az alkotó szándéka szerinti. Esetleg pont az alkotó szándékával ellentétes, azonban az ilyen esetekben szimpla hozzá nem értésről lehet szó.
„Szerencsére minden a legnagyobb rendben, haladunk tovább a megkezdett úton” bővebben
Ősszel azon siránkoztam, hogy hova süllyed a kommentszekció színvonala, egymás és a posztszerzők cseszegetésével, néhol gyalázásával, mindenbe politikát belelátó újonnan kihangosított élharcosokkal, stb. Akkor a Stécés posztra érkező reakciók még visszaadták a hitemet, hogy az utóbbi hetekben ismét lelombozódjak, pedig most nem Fanta kapta az ívet, nem is én (mire kapnám mondjuk, alig jön már tőlem poszt). Kapja Pisont, Gazdag, Lovrics, Kamber, Urbányi, de még a portás és a Temesvár utcai kóbor kutya is. Ki jogosan, ki kevésbé, de egyre többet gondolkozom azon, olvasva ezeket a csodálatos fröcsögéseket némelyektől – és sajnos egyre többektől, hogy hova süllyedt – nem, most nem a klub, hanem a tábora, 2017 dicső és vállt vállnak vető együttállásából egy frusztrált genggé. Nem túl szívderítő.
„Szurkolók, attitűdök” bővebben
