Két téma, egy örömteli és egy szomorúbb a mai terítéken: meglepően pozitív szurkeri reakciók a meccsvégen a pozitív serpenyőben, a mérleg másik tálkájában viszont Szabi egyre mélyebb gödre, és a kimászáshoz szükséges létra hiánya. Lássuk.
Meccstémának a már korábban és most is pedzegetett hangulatot tudom előráncigálni. A csapat és szurkolók egymásra találása iszonyat fontos, és ennek ma láttuk egy újabb fokát, amikor egy szarabb meccsélmény után a gyengébben teljesítő, de legalább hajtó csapat előadását is honorálja a saját tábor. Kérdés, meddig lesz ez így, de ha a csapat hoz továbbra is bravúrokat, akkor meghatározott időközönként beleférnek a maihoz hasonló meccs-betlik is, és a játékosoknak is jó lehet érezni, hogy nem rögvest az ócsárolás jön az első hibára.
Az első hibára… arra nem, de a sokadikra…? Szabit baráti köszöntés fogadta meccskezdéskor, hogy az első benyalt gól után már disszonáns hangok üssék fel fejüket körülöttem… Sajnálom a dolgot, sokszor leírtam már itt, hogy Szabi az egyik kedvencem a keretből, de lassan én is ott tartok, hogy kis pihenő nem ártana…Nem tudom mi lett a kapussal, de míg a már sokszor idézgetett kulcsidényeiben (2010 ősz, 2011 ősz, 2013 tavasz) megkerülhetetlen szerepe volt a nagy menetelésekben, a legjobbkor jövő bravúrjaival, amikkel meccseket mentett vagy hozott le nekünk, most már megint zsinórban a második meccsen kapunk a legrosszabb pillanatokban gólt a tevékeny közreműködésével (vagy közre nem működésével), az egy hatalmas védése pedig a minden mindegy időszakban (80+ perc) érkezik csak. Kár. Lehet, a felpaprikázó/helyrerakó kispadozás talán nem ártana. Persze alternatíva az nem nagyon van… Mi Vajdára szavaznánk, a srác habitusa sokat ígér, akármilyen fiatal is… De a legjobb persze az lenne, ha Szabi magától visszatalálna a régi ösvényre. Csak az a baj, hogy lassan két éve ezt írjuk minden meccsbeszámoló posztunkban. Nem tudom, mi legyen.