Ismerjük, milyen minőséget képviselnek, akik még augusztus végén sem kellenek sehol… Olykor azért előkerül egy sokszoros válogatott is, csak az meg nem játszik már három éve, és tizenöt percet bír közepes intenzitással… :D
Srácok, nem akarok én lenni a grincs, de aki augusztus végével várja a megváltó Gyula-pótlékot, az azért azt is vegye számításba, hogy aug. végén csak az átigazolási piac zár be, ergo azután már nem lehet játékosokat adni-venni. De attól még lehet lejárt szerződésű játékosokat szerződtetni.
Márpedig mi az utóbbiban szoktunk érdekeltek lenni, tehát bőven lehet, hogy szeptember elején jön az új Alempijevics…
Mondjuk szerintem – ha van Heminek/Rossinak – egy kis józan esze, akkor addig szerződtetnek egy gólerős csatárt, amíg fut a szekér, mert egy önbizalomteli, összeszokott Csapatba jobban be lehet építeni, mint egy sérüléstől megtizedelt, hullámvölgybe lévő Csapatba.
Egyébként gyanítom most is olyan játékosok vannak célkeresztbe, akikért nem kell fizetni, szóval gyanítom van némi igazság abban amit mondasz…
azért kellett már 1 kis antirasszista szösszenet szabó bácsitól… igény van rá, mint az antiszemitizmusra vidéken, a parasztbácsi szerint…
mondjuk azért elég kemény sztori amit elmesélt :(
teljesen korrekt, hogy levonultak. u19-es szint, bakker.
de mi közünk hozzá ? talán a saját dolgáról kéne irkáljon nem a szokásos liberális-jogvédő utcai harcos szerepben önteni ránk a semmit…
az Öreg is blogol, arról ír, amiről épp kedve van. sehol sem állították, hogy a Kispestről fog csak és kizárólag.
az már más kérdés, hogy a klub alapvető információkat nem kommunikál kifelé, miközben a játékosok mindent tudnak egymásról, az ellenfél stábja dettó, tehát semmilyen előnnyel/hátránnyal nem járna egy cseppnyi nyíltság.
majd ha főállású blogger lesz, akkor arról ír, amiről akar (és a kutya nem fogja olvasni), de most „mellékesen” a Honvéd 1 személyű diktátora, ura minden történésnek és hírnek… :/ szóval, bocs…de ez engem erősebben érint, mint hogy 1 feka csávónak azt mondták, hogy néger.:)
Sztem ez a jelen pillanatban több mint elegendő infó számunkra! Keresnek még csatárt, van még pénz a bukszában!
Ne felejtsd el, hogy most – 4 nappal az átigazolási szezon vége előtt – nem csak mi keresünk csatárt és ha bedobnának neveket/részinfókat, akkor a nagyobb budget-vel dolgozó csapatok simán ránklicitálva elvinnék a kiszemeltet. Most csak fű alatt van esélyünk fizetési sapka mellett minőséget igazolni.
szóval elég ez az infó… és amiatt nem tudnak rólunk a nagy 9es bizniszben, mert szabó nem blogolta ki… ?! :D na ne röhögtess már…
Mai Rossi nyilatkozatból kiderül, hogy Pauljevic-ért mi is küzdöttünk anno. Valszeg az ügynöke folyamatosan a másik csapat nevével dobálózva tudott magasabb fizetést (önmagának nagyobb jutalékot/részesedést) szerezni.
Jobb lett volna, ha tudok erről? Nekem nem, jobban tetszik az a kommunikáció, hogy kit tudtunk megszerezni.
Persze ez nem vonatkozik a sérültek, keretbe ki-/be kerülő játékosok listájára, abban nagyon nagy fejlődésre lenne szükség a klubnál!
mondjuk pénz nélkül nehéz „küzdeni”, és ezt tényleg nem érdemes kommunikálni sem…
Mint mondhatott volna neki, azt, hogy hófehérke? Akkor is levonultak volna? Pedig szerintem az lenne a sértés, mert egymásközött is nigerezik egymást. Sok dologkerülőnek a megélhetése ez az úgynevezett rasszizmus. Hemi meg egy ………(szabadon választható a vége)
szóval akkor pályára való a niggerezés? akkor mire való volt a nevelőtanár négy éves munkája az akadémián?
normális esetben én sem hőzöngenék annyira, mert a család, a kortárs és egyéb közeg a meghatározó ebben a korban, de egy akadémiai csapatnál ebből legalább egy részlegesen kiesik. szerintem ez igenis probléma, érdemes néha szót ejteni a jelenségről, mintsem homokba dugni a fejünket. mondom mindezt úgy, hogy – szociológiai értelemben – sajnos egy normális dologról beszélünk.
Igen, a pályán fehér embert is sértegetnek, mégsem vonul le senki se a pályáról. Tehát ha egy néger négerez le egy négert az rendben, de ha fehér az rasszizmus. Na ne má, ne erősítsűk a dologkerülők megélhetését. Tehát aki nem ebből él, és mindig helyesel az csak erősíti gondtalan életét a léhűtőknek. Félrene értsd, a legyet is kikergetem, de aki ezzel a dumával fekszik meg kel, az nagyobb gazemberségre is képes. (és aki kételkedik gondolja végig mennyi rasszista cselekedet történik kishazánkban) jófórmán egy se. Ezért ez a folyamatos rassziztázás tök felesleges. Majd ha tényleg lesz, én haladok az élen.
nyilván én sem hiszem rasszizmusnak, egyszerű butaságról van szó nagy valószínűséggel, de tartom, az ilyen jellegű sértéseket semmilyen formában nem szabad tűrni futballpályán. legalább is nem olyan formában, hogy a folytatással fenntartjuk a mi sem történt látszatát.
nálam így működik, de lehet, máshol van a megértés/ingergüszöböm.
És mi a helyzet a románokkal, vagy a pakisztániakkal?
szerintem meg ezekkel a beböfögésekkel csak mesterségesen helyezik a foci elé, minden elé a tájidegenek többletjogait. Ha nem tiltanák, és pofátlanul nem költenének milliárdokat az adófizetők pénzéből a kampányra, már (Morzsi) kutya se foglalkozna a témával. Mennyit költ a világ vagy Magyarország pl. Józsi bácsi leparasztozása elleni kampányra? Mert ez meg Józsi bácsi származását sérti, nem?
ha nincs meg, hogy miért gáz egy u19-es meccsen niggerezni, akkor szerintem elmagyarázni sincs értelme. egyszerűen vannak pillanatok, amikor már átlépjük a futballpályán eleve jóval magasabbra tett tolerálhatósági szintet, ami szerintem egyébként bőven a játék része.
ugyanígy én is rendszeresen használom a blogon például a rohamnéger szót, ami a futballbuta, de gyors afrikai szélsőtől dombi tibiig egy egyértelmű játékostípust jelöl, aminek történetesen jelentős százaléka valóban afrikai. a lényeg, hogy nem feltétlen a szavakkal van a baj, hanem a közlés helyével és idejével.
Tudom neked hivatalból kell. Végén még buzi pillangókisasszonyokat nevel a labdarúgás. Akit megsértenek vonuljon le a csapat. Nem érzed mekkora baromság? A foci férfias sport volt, most meg úgy fetrengnek mint a fürdöskrvk. Régen az „úgy nevezett mi időnkben” kőkemény bőrcipővel rugdostuk egymást. Aki fetrengett, azt már tuti a mentő vitte el.
És csatlakozva Thybby- hez, mik hangzottak el akkor, édes istenem. Más valamit dühből, esetleg viccből mondani, majd a kocsmában jót röhögni, mint gépfegyverrel irtani. És a fegyveres irtás rendben van, az ellen nem kampányol senki. Ennyit erről az erőltetett fszsgrl. És aki nem érti , vagy nem akarja érteni az már menthetetlen.
a niggerezés mögött sokkal több van mint bármilyen kvaanyázás, hülyézés mögött. erős csúsztatás ezekkel összehasonlítani. nem az vele a baj hogy szimplán megsérti azt az adott játékost. ezt tudni kéne.
és, csak a négert lehet megsérteni. Nem, mindenkit meg lehet, csak ez üzlet a javából, és a te adódból is fizetjük, ráadásul te is gerjeszted feleslegesen. És közben ugyanezen rasszista ellenes emberek cégei fosztják ki, éheztetik halálra Afrikában a négereket. Na ennyit erről, több ez mint az állítólagos rasszizmus ellni harc. Javaslom akit megsértenek ezentúl vonuljanak le.
Nem tudom hány meccs tartana 15 percnél tovább.
írtam hogy nem az a baj vele hogy ott azt az adott játékost megsérti.
erre írod, hogy
„és, csak a négert lehet megsérteni.”
„Javaslom akit megsértenek ezentúl vonuljanak le.”…
magát értelmes lénynek tartó ember fel tudja fogni, hogy ha sértegetni akar akkor a másik 9999 kifejezést használja és nem azt, aminek nagyon súlyos és sötét áthallása van.
én nem tudom mire gondolsz, amit az adómból fizetnek, ha tényleg van is ilyen, valószínűleg ha nem tennék, akkor elköltenék más faszságokra (stadion, műtárgyak) és én ugyanúgy nem kapnám vissza és ugyanúgy nem lenne jobb életem. szóval akkor már inkább harcoljanak a rasszizmus ellen.
Bocs nem akarom végletekig folytatni, de milyen rasszizmus ellen? Nem lehet valakit a nevén nevezni? Már írtam, de szerintem akkor sértenéd meg ha Hófehérkének neveznéd.
Amerikában a „demokrácia”(demagógia) hazájában minden néger, négernek hívja a másikat.
A mexikóiakat meg lelövik a határon. Pont egy 19 éves gyerek mondvacsinált problémáját kell felfújni. Elnézést de ez az ő dolga. Menjen Amerikába, ott is is le fogják négerezni, és jó ha le nem lövik. Úgy hogy hagyjuk már ezt a rasszistázást.
egyébként meg az is erős csúsztatás hogy szerinted azért nem indokolt a niggerezés elítélése egy u19-es meccsen, mert a globális háttérhatalom megszedi magát a rasszizmus-bizniszen miközben hasznot húz az afrikaiakból
Látom semmit se ér az ígéreted. Neked meg sok színes unokát, valamelyik másik országban.
Sajnos olyan buta vagy, hogy vezényszóra saját érdekeid ellen cselekszel. Hemi dumál,aki onnan jött vissza, ahol a négereket a rendőrök meg saját néger társaik, simán lelövik az utcán. Nálunk 0 az atrocitás, csak a semmit fújják föl, hogy a szar a magyarok fejére essen.
Beszűkültél te öreg az öltöző világába. Néha a történelem könyvet is olvasgasd ne csak a papír zsebkendőben a könnycseppeket. Részemről befejeztem.
a nagy fejlett demokráciában ámerikában egymást sem veszik ,ezek szerint emberszámba.
ezt a hófehérkét ki kéne próbálni…:D de lehet,h akkor is vonulnának…
A középpálya erősítése létkérdés volt. Nem csak futni kell, gólt is tudni kell lőni egy középpályásnak, lásd Kambert.
Figyelj akkor szólj hozzá, ha Nagy G eladják amerikába, addig nincs miről beszélni. Komoly hozzá nem értésről tanuskodik Godoy összehasonlítása bármelyik akadémista középpályásunkal. Gondolom tudod kik fociznak abban a bajnokságban.
1 igaz, még Manolóra is , de rohadtul fárasztó.
2 miért Nagy Genkben focizik.
3 ha tudsz valamit oszd meg, ha meg nem ne hencegj belső információkkal.
4 te az akadémia igazgatója, vagy az akadémia bohóca lehetsz.
5 nem érdekel ki kicsoda, csak tudjon focizni.
6 Nagy a utolsó meccsen 5 perc alatt kihagyott 2 kihagyhatatlant, és utána úgy eladta a labdát , hogy Boti majdnem lesérült miatta. Ennyi az annyi. Igaz ez is haladás mert legalább volt nála a labda.
És hogy befejezzük Nagy valóban klasszisokkal jobb volt a Békéscsaba ellen Godoy-nál.
Godoy szinte láthatatlan volt a pályán.
Na végre ezt is megéltem. Ami pedig a nem létező rasszizmust illeti éld ki magad, mert rövidesen kötelező lesz a seggnyalás.
Nem pontosan tudom, milyen pozícióban számít rá Rossi, de az utóbbi években az egyik legnagyobb kedvencem volt a nem nálunk játszó játékosok közül, úgyhogy én személy szerint örülök neki. Ahogy Koszta Jani mondta magáról, van még benne két jó, és három rossz év. :)
szerintem inkább előrefelé erős, mint rombolásban. úgy emlékszem sok gólpassza és gólja volt amikor még aktívan játszott az újpestben. Az biztos, hogy felfelé lógott ki az NB1-ből,.
Hemi blog:
„Már többen megkérdezték, hogy az ő igazolásával vajon letudtuk-e azt
törekvést, hogy egy befejező csatárt igazoljunk. Válaszom egy egyértelmű
nem. Ugyan Dusan több pozícióban remekelt már, és tud akár árnyék éket
is játszani, nem őt szemeltük ki erre a pozícióra. Még mindig keresünk.
Remélem, találunk is.”
Reméljük……
különben tudjuk, hogy hol laksz… -ezt még tegyük hozzá :)
és akkor mi lesz, ha mondjuk Bajnert vagy a nyíregyházi Pölöskei kategóriájú nyuszit húz elő a cilinderből az Öreg? :)
akkor jön az „állandó lakhely” felkeresése… :)
Valóban nagyon szerettük őt Kaposváron. Sőt, amikor eladtuk Cottbusba, akkor a legdrágábban értékesített játékosunk volt (tekintetbe véve a Rákóczi jelenlegi helyzetét, ezt a rekordot mostanában nem fogja megdönteni senki).
Szerintem ti is szeretni fogjátok.
ajánljuk neki, hogy szerethessük! :) CSAK! (hajrá Somogy…!)
iszonyat kíváncsi vagyok rá ! és hogy milyen középpályát tervez Rossi…
Kemenes – Botka, Ignja(Lovric), Bobál, Baráth- Kamber, Nagygeri(Patrik)- Holender,Vasiljevic,Prosser-Gyula…
(feltéve, hogy Kamber vagy Lovric már magyar’)

Ha hozza azt az átlagot, amit a liláknál tolt, akkor örömünk lesz benne :) mindenesetre üdvez légy Vaszke :)
Ezzel most 6 legiosnal jarunk, tehat meg egy hely van egy kulfoldinek…
Ti biztok benne, hogy meg hozunk csatart?
Nagyon is. Lehet, hogy ugyanúgy mint az elmúlt években, valaki az utolsó napon megjelenik, de szükség van valakire, mert a Csaba-féle favágó csapatok ellen lesérülő csatárokat jelen pillanatban Rossi nem tudja értékelhető játékosokkal pótolni elől.
annyira szívesen ömlengenék itt egy sort, de nem teszem mert Viecho-val is beszívtam. De csöndben bízom benne,hogy ez most jól sül el. Ezt az arcot Zelenkaként imádták Kaposvárott, a Vidinél és a liláknál az utolsó évéig. Igen, tudom, a jól sikerült Kamber és Lovrics üzlet után Honvéd sorminta szerint most egy újabb Váczi Zoli/Wukovics/Hrutka stb jön, azaz a zenitjén túl lévő, egykor vágyott, ma már gyenge arc. Ne így legyen, és meglesz az új kedvenc légiósom.
azt hiszem éveken át ő volt a közös metszete a leginkább vágyott hazai játékosaink halmazának. ritkán értünk ennyire egyet.
talán a zelenka volt anno (nem vágyott hanem megélt) közös szerelem ilyen mértékben, jah! Különben minden másban nagy az egyetértés (Pisont vs Illés, Del Piero ügy, stb) :)
vagy 4-2-3-1……. és Gyula mögött az újfiú…Proszi és Filip a széleken…Gyuri+Geri(Patrik?) szűrnek a védelem meg adott (beton)…
én komolyan azt hiszem, hogy a honvéd lehet második idén, csak többet kell játszani a vernes rikit.
Riki már tanácsadó, és csak azért küldik a pályára, hogy jobban lásson.
A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.

https://www.youtube.com/watch?v=_Lt-grIcE_o a
Ez nagyon jó.