Amikor 2010 őszén elkezdtük a blogot, emlékszem, mennyire tetszett, hogy a sorsolásunk szerint úgy zárunk, hogy itthon a Siófok meg a Vasas, aztán idegenben az MTK ellen, azaz két hazai + egy vendég pesti, és milyen jó lesz forraltborozni a Hungária körúton, és még az sem érdekel, ha nem nyerünk mert a hangulat király lesz.
Végül a Sió ellen kikaptunk, a Vasassal meg döntetleneztünk, ha minden igaz, az MTK-meccs meg annak rendje és módja szerint elmaradt a havazás miatt (ami pont a Vasas elleni végén indult meg, így már hóban vezettem át egy várostúlvégi Halloween-bulira, ahol amúgy iszonyat finom pulykasültet készített egy amerikai lány), de annyira már nem is bántam az elmaradást, olyan kilátástalan volt a Morales-Supka interregnumban a csapat, azt leszámítva hogy az Eger elleni MK-visszavágon láttam Baráth Botit, a bajnokikon meg Nagy Gerit és Czárt, és azt gondoltam, mind az ászaink lesznek majd. Kettő végül be is jött, nem rossz arány. Nos, azóta várok egy hangulatos pesti ősz-zárásra, talán ma megkapom.
A Fáy utca egy ilyen hangulatkirálykodásra mindenképp alkalmas helyszín, szó se róla. A kerület őszutón-télelőn mutatja meg igazi szépségeit (LOL), emlékszem, amikor még évekkel ezelőtt hétfőnként a Fáy utcában a műfüvön fociztunk hétfőnként a barátokkal, egyik novemberi alkalommal hazafele jőve elhoztuk az egyik játékostársat Kispest felé, mert akkor a Havannán lakott (amúgy kapusként vagy 16 éves koráig védett is az utánpótlásunkban) és ő jegyezte meg lakonikus nyugalommal a hátsó ülésről a kis utcákban kanyarogva: “így télvíz idején kib…ottul kiábránító egy hely ez az Angyalföld“. Én amúgy szeretem ám a depresszív hangulatokat és kerületeket, de ez ott és akkor tényleg igaz megállapítás volt.
(OFF: a kerület egészét persze kár leírni ennyivel, és nem is szándékom. Remek sétalehetőségeket kínál például a Fiastyúk (ex-Ernst Thällmann) utcai lakótelep, vagy még inkább a Koma utca környéki OTI-telep, ami a két világháború közötti szociális célzatú lakótelep-építés szép példája, szóval urbanisztikai izgalmakkal erősen tömött ez a városrész is, csak utána kell menni a dolgoknak és nem a novemberi nyomasztásban kell kimondani nyilván a verdiktet az autóablakon kinézve).
Szóval ma megyünk ebben a csodás időben (“végre” a hideg is bejött a felcsúti langyoskodás után) a csodásan nyomasztó Fáy utcába, a csodásan nyomasztóvá omló Illovszky-stadionba, de sebaj, azt hamarosan kicsinosítják (és itt most kihagyom a kötelező szöttyögést arról, hogy nálunk meg nem), ebben a csodásan nyomasztó leszálló ködben. Ami vidámíthat (még engem is), az először is a valamelyest kiegyenesedni látszó formánk és a valamelyest besülni látszó Vasas-trend, bár tegyük hozzá, a labdabiztos régi axiómája a Bohócligában az, hogy az ilyen logika semmit, de semmit nem számít. Ennek ellenére attól még nem lesz rossz kedvem, hogy meglett az első oda-vissza vert csapat a B’csaba személyében, ráadásul egy remek NagyGeri duplával és a védőkedvenc fejesével, hogy a Paks elleni piros laptól nem rogytunk meg, és hogy a tanyaközpontból olyan természetességgel hoztuk el a három pontot, mintha az is egy axióma lenne (mert az is, hamár).
Gondolkozhatunk kezdőcsapaton, de kb. felesleges, idén elég szűk tartományok között variálgat Rossi, most sem hiszem, hogy a jobb formába kerülni látszó tizenegyet megbontogatná, talán visszateszi Hidit, bár erre sem esküdnék meg, a Kamber-Gazdag-Nagy Geri sor abszolút jót ment ‘csúton, kicsit támadóbb szellemiségűbb is, mint a Patrikos felállás, és mikor támadjunk, ha nem az önnön romjain ülő Vasas ellen (nem lebecsülve a mai meccspartnert, mert ha mi lebecsülünk valakit, mindig ott a roller, lásd a kozármislenyi kormásra égést).
Úgyhogy még zárom a mai munkapenzumot (munkaszombat, bizony), aztán 2-kor kilövés, a hivatali fancykabát mellett most itt lóg benn a fogason a sál és a mez is a zakó helyett, hiába, évvége, meccszárás, ezt így kell csinálni (remélem azért a főnök nem jön be váratlanul, egyszer én is lehetek renitens).
15.30 Fáy utca, kinn találkozunk. (Ja, és félek egy iksztől, hogy trademarkos RW-sen zárjak).