Hosszú ősz után vagyunk, hisz júli végén kezdtük, és most, december közepén hagytuk abba ezt a félszezont (kétharmad-szezont?). Nem mondhatni, hogy egyenesvonalú egyenletes mozgást végeztünk, volt itt minden, mint a “kedvenc” klubunk nevével fémjelzett kolbászban annak idején: remek start, hullámvölgy, kilábalás, visszalábalás, kupaégés, remek túra, majdnem-bravúr, igazi bravúr, jó Rossi-döntés és Rossi hiszti, soha meg nem érkező erőcsatár – azaz semmi sem változott, tapossuk tovább a klasszikus kispesti futballidények egyikét.
Az egész szezonnak én azzal indultam neki, hogy Doki barátom örökzöldjét idézve “még akármi is lehet“, és akármi is lett, sőt, e verdikt simán áll az előttünk álló tavaszra is, ami egyelőre csak az ütemezését tekintve tűnik flúgos futamnak, de simán benne van a pakliban, hogy eredményileg is az lesz. Vagy nem. Mert ez egy ilyen idény.
Valahol nagyon belelátom a rokonságot a mostani szezonba a 2012-13-massal, az őszünk akkor szinte pont ugyanilyen volt. Meglepően jó kezdés, bravúrgyőzelmekkel a magasabban rangsoroltak ellen vigéckedve; aztán mikor elhinné az ember, hogy a bab is hús, és a yankee hotdog is zsírosdeszka, akkor jön a menetrend szerinti lejtő, ami alig akar véget érni, a közepén egy igazi hitlerszalonnás lekváros buktával -ez lett idén a Misleny. Aztán lassú kiegyenesedés a szezonvégre, előbb döntetlen (körüli) eredmények, majd végre győzelmek, és mikor minden megszépülni látszik, még egy józanító pofonka a végére. Ugye, hogy ilyen volt a 2012-es ősz is, kezdő Vidi- és Fradiveréssel, majd kapussérülések miatti sokgólos vereségekkel, butahibás pápai vereséggel a már-majdnem-felállunk időszakban, végül ismét viktóriák itthon, kiejtve a DVTK-t a kupából remek 10 perccel őszítve meg szegény Sisa trénert, majd a Tandia-ámokfutással dúsított, igazából túlreagált bírói döntéssel kissé elfújt diósgyőri bajnoki vereséggel a végén.
Most meg dettó.
Remek nyitány itthon 3 meccsel, a Debrecen ellen a végén engedve csak ki a 3 pontot, de verve az MTK-t, Vidit – tavaly még élcsapatok… oké, idén gyengén kezdtek, de a kereteik verik a miénket. Miért a jó indulás? Ezt már kívülről fújjuk: egyben maradt a tavalyi keret, a két igazolás, Kamber és Lovrics is jól jöttek, előbbi az idei Botis, aki öregen érve Kispestre sem vall szégyent, utóbbi meg hol jó, hol rossz, de rutinja nagyon kell hátul. És az MLSz-es ifipolicy is jól ütött ki nálunk, az Öreg meneszti Konét és barátait, kezdőbe teleportálódik kisBobál,, állandó pados már Csábi Misu, Gazdag és Vernes, utóbbi kettő szezonvégre kezdővé is avanzsál, Rossi meg azt az egy taktikáját, amit tud, beléjük verte, ez pont elég arra, hogy míg más csapatok újraépítik magukat, mi meneteljünk egy minit.
Aztán pici torpanás Pakson, minden állatorvosi lovas hibánk előjön, de Újpesten bravúr az iksz, Békéscsabán (na nem olyan könnyen, mint az eredmény mutatja, de) sokgólos siker, Kamber Gyuri meg hérosszá emelkedik, mégis szép lesz ez az idény?
Nem, 2012 újratöltve. Az MLSz számomra értelmezhetetlen sorsolási technikája miatt októberben csak idegenben toljuk, ráadásul jön a második kör, amikor ugye kezdésként megint az élcsapatok az ellenfelek, csak most már nem hibernációs fázisban. Sok babér nem is terem, egyedül az MTK elleni Fáy utcai meccs második félideje (és a Fradi-pályás vizitáció egésze) vállalható, de míg az utóbbin esély se volt, az előbbin szerencse nincs, a többi meccset meg felejtsük el, főleg az MK-szenesedést.
Közben befut Vaszke, akire évek óta vártunk Hantával, nos, ő eddig inkább azt a félelmünket húzza alá, hogy ha egy régóta várt név idejön (Kamber) és beválik, akkor kispesti sorminta szerint a következő az tuti nem. Persze időt adok még Vaszkénak, nem létezik, hogy legalább pár jó meccse ne jöjjön össze, de eddig sajnos elég Schultz Levi / Arany László / Wukovics /Szekér karrierútnak tetszik ez Kispesten. Ne így legyen, Rossi szerint állítólag még idő kell neki, és ha a kopasz türelmes, mi is legyünk azok, még mindig azt mondom, ha 3/4 év után tol 10 jó meccset Vasziljevics, azzal már nyertünk (még ha erre akkora esélyeket most nem is látok).
Az októberi kínszenvedésből aztán a november hozott lassú (nagyon lassú) talpra állást: a B’csaba elleni szenvedős, de Nagy Geri miatt emlékezetes meccset a felcsúti “őszcsúcs” követte, majd ahogy az lenni szokott, a szinte “tuti 2-es” zárást baltáztuk el (szintén némi bírói segédlettel, de nem ezen múlott) a Fáyban. Fáy… idén úgy fest nem nagy truváj nekünk oda járni, és még egyszer mehetünk az MTK-hoz is, remek…
Posztonként nagy megfejtéseket nem hozott a félidény, egy-két pozitív meglepetést leszámítva.
Kapuban, mint Remarque-nál Nyugaton, a helyzet változatlan. Bár a nagy KemenesHanta teszt kihozta, hogy lényegében a virtigli kapushiba kevés volt, azért valahol mind érezzük, hogy Szabinak voltak már jobb korszakai, mondom ezt az egész félszezonra, mert az utolsó 4 meccsen, ha nem is csúcsidős önmagát idézte, de már jóval stabilabb formát, és meccsenként 1-2 bravúr(szerűséget) is hozott a portásunk. Ennek ellenére továbbra is fájóan hiányzik egy tényleges vetélytárs, aki tűzben tartja, mert bár emlékezhetünk, Szabi azt sem csípi, ha nem érzi a bizalmat (Supka kétszer tette őt partvonalra 1-1 sérülése után), s a visszatérő meccsei akkor mindig haloványkák voltak, de utána újfent bravúrozott), egyszerűen ez sem jó, hogy következmények nélkül lehet formán kívül. Persze ha az utolsó 4 meccsét folytatja tavasszal, befogom a pofám.
Védelmünk ékköve idén nem Ignja, de nem is a visszatérő Lovrics lett, hanem Bobál Dávid, aki egyértelműen a fiatalitási (kényszer)program kedvezményezettje volt az idény elején, hogy aztán a végére már saját jogon, sérülten is inkább benne bízzon Rossi, joggal. Baráth Botit idéző berobbanás volt ez, hatalmas gratula a srácnak, akiről nem hittem debreceni debütjekor másfél éve, hogy ekkora stabil védőnk lesz. Ez remek volt, Dávid! A többiek jó esetben inkább átlagot hoztak különösebb hibák nélkül, vagy azokkal (Ignja a kupameccseinken például…), a cacaki mészáros a végére találta meg a régi formát sok padozás után, Lovricsról meg azt látjuk, ő már inkább a bármikor betehető alternatíva, de nem az egész szezont stabilan végigbetonozó bástya. Ennek ellenére örülök, hogy itt van.
Endi a remek tavasz után kicsit megszürkült (ez minden fiatalnál így van, semmi gond), de továbbra is a legnagyobb védőtalentumunknak látom és emberileg is kiviláglik hozzáállása miatt a keretből. Botit én nagyon bírom, beállt egy stabil szintre, szerintem még ennél is több van benne, amit a zuhanyhíradó szerint Rossi és az ő maga véleménye szerint is középen tudna igazán kihozni magából, nem tudom, nekem ő mindig balhátvédben tűnik jobbnak, ha már a jobboldalt jogosan foglalja Endi. Erdősi és a végére ismét feltűnő King nem zavartak sok vizet még idén.
Középen idény elején a Kamber-Hidi-Nagy Geri, idényvégen a Kamber-Gazdag-Nagy Geri (Vaszke) sor rakkolt, egyre támadóbbá válva Gazdag és Vasziljevics miatt, viszont egyre átjáróházabbá is. Kamber az idény játékosa kábé, eszméletlen melót és minőséget tett le az asztalra, a gyengébb és egyenrangú ellenfelek ellen sokszor ő volt a számunkra döntő tényező.
Hidi gyengébb formája kispadot hozott a szezonvégre Patyának, és valszeg az ő haloványsága az oka a tavasszal és a szezonelőn még valamelyest erősebb középpályás-szűrés hanyatlásának.
Nagy Gergő idén robbant be végleg szerintem, iszonyat hasznos napjaink Sikesdijeként, Gazdag pedig az idei Holender, aki tök szép ívben halad fölfele, az egyik legnagyobb értékünkké válva lassan, Vécseit is pótolva az ősz folyamán.
Vaszkéről már írtam föntebb, remélem a pozitív forgatókönyvet váltja valóra jövőre.
Csatárposzton Gyula a tavaszihoz hasonlóan megint hozta a félszezononkénti 4-5 gólját, ami tök jó egy második csatártól, és mivel ő az, ez riszpektes is. Csakhogy vele elsőcsatárt játszat Rossi, mert nincs más, a Papa H. már egy éve keresi lassan “A CSATÁRT” de sehol egy új Lanza vagy Perea, hiába, nem mindennap kapni a turkálóban bundagyanúban vergődő klasszist vagy kolumbiai leselejtezett csatárt, akik a Bohócban császárok lehetnek, ha épp nem fáznak a magyar télben (értsd: jön a térítés a számlára), vagy nem viszik el őket vezetőláncon a carabinerik.
Addig meg be kell érni Gyuszival, és nem vagyok telhetetlen, nagyon bírom a derék Szulit, de ha ő épp rossz napot fog ki, akkor a támadásainknak annyi.
Mert hiába tartom az egyik legnagyobb durranásunknak Proszit, ha nem teljes a bizalom vele szemben és ráadásul hullámzik a teljesítménye is (pedig játszani és játszani és játszani kéne), mert hiába tehetséges Holender és Vernes is bőven, magyar viszonylatban, ha a döntő pillanatokban vagy rosszul döntenek, vagy az egotrip húzódik rá a kisagyakra; hiába rutinos Délczeg, ha az önbizalma kisebb lett Moreira lábméreténél, és úgy is tűnt, ő már magától se akar semmit Kispesten, és hiába tehetséges Erdélyi, ha nem teszi be az edző.
Így ez azért elég szűk merítés, csatár kéne mindenképp, mármint aki be is veri azt a meccsenként 1-2 ziccerünket, állítólag ez Rossinak is fixa ideája, kicsit túl is lépve az Öreg erőcsatármániáján, szóval rajta nem fog múlni a szándék.
A legnagyobb bajom ezzel az egész idénnyel, meg az utóbbi évekkel az, hogy itt van előttünk a megoldás, látjuk a problémákat, amit evidence-based minden, de minden félidény alátámaszt, hogy kéne egy rutinos gerinc, de egyszerűen még ha 1-1 példa remekül beválik és alá is támasztja ezt az érvrendszert, lásd Kamber, mennyit dobott rajtunk a rutinnal, vagy mennyire kellett 1-2 meccsen hátul Lovrics, hogyha lesérült a kezdő két centerback, akkor nem egy U14-es Szuhaleczky Adorján Krisztofert kellett betenni a Fradi ellen, de nem, a felső vezetés csak nem lép el tartósan a nyilvánvaló irányba. Vagy mégis? Kamber és Vaszke már ennek az előszele? Legyen így!
Mert régi vesszőparipám, hogy szidhatjátok megposszant pillanataitokban az akadémiát, akkor is az utóbbi 10 év legjobb eresztéke jön onnan ki évről évre, nekem egy hosszú évekre előretekintő álomKispestben ott a helye stabilan Botinak, Bobál Dávidnak, Botka Endinek, Hidinek (igen, neki is), Nagy Gerinek, Filipnek, és még 1-2 próbaidény erejéig Rikárdónak is, hátha átcsap nála is a szangvinikus természet végre egy higgadtabb stabilitásba, amikor a csibészsége nem az indolenciában vagy a reklamálásban meg a hangulatemberkedésben jön ki, hanem az olyan pillanatokban, amit az MTK elleni gólja előtt csinált például. Ez egy jó alap szerintem, csak igen, ahogy Rossi mondja, kéne minden sorba még egy Kamber, hát ja, ha nem is Kamber, de egy rutinos középső védő (bár nem végszükséglet), egy feljavult Vaszke és mellé még egy Szabó Tibi szellemű támadó-szervező, előre pedig két rutinosabb gólvágó, sőt, egy is elég, ezzel a minimáltuninggal a kispesti istálló versenykocsija simán befuthat 3.-nak is, igen, nem őrültem meg, és ugyanúgy lehetünk 10.-ek is, de én azt mondom, 2013 újratöltve jöhet tavasszal, ha az említett hiányposztokra befutnak értelmes arcok, amire most 5% esélyt látok, de Kamber érkezését se hittem volna májusban, aztán tessék, ő az ősz embere – Kispesten. Nem mondom, hogy ez a legvalószínűbb szcenárió, ne gondoljátok, nem is ezt mondom. De ha már pici sansza van, az is több a semminél.
Tessék okosan igazolni, a Miszter már évek óta itt van, tán érzéke is van hozzá, most úgy döntöttem, bízom benne. Csak ne hisztizzen, és meg is szeretem újból.
Úgy látszik, elkapott a jókedv (egyébként NEM), az évvégi optimizmus (pláne), abba is hagyom a posztot. Ilyen volt hát az őszünk, hullámzott rendesen, mint ahogy az Élet is, láttátok ti is, nem véletlen tűntem el én sem jó egy hónapra, de hullámvölgy után jön mindig hullámhegy is, talán jó lesz a tavaszunk, bizakodni legalábbis lehet.
Jó pihit addig magunknak.