Mastodon

Az megvolt, hogy milyen sokba fáj a tévéközvetítés?

Burkoltan tolják a lóvét a magyar fociba, de valahogy még így is sikerül eltüntetni egy jelentős részét út közben.

Nagyon sok pénz // 19 milliárd forintot fizet a köztévé öt évre az MLSZ-nek a mindenféle bajnokságok és kupák közvetítési jogaiért, de tulajdonképpen az NB I-ért (2021-ig) (via Magyar Nemzet)

Az évi 3,8 milliárd forintra rúgó zsozsót akár lehet úgy is nevezni, hogy burkolt állami támogatás, mert ha csak az NB I-re vetítjük, akkor 33 forduló, két közvetített(!) meccsel az 66, de legyünk jó fejek, év elején van az három is, vagyis legyen mondjuk idényenként 80 meccs. Darabja 47,5 millió forint. Nem kevés. (Az előző öt évben 3,54 milliárdba kerültek a jogok évente.)

Ha tovább számolunk, akkor ebből a klubok kapnak a közvetítésekért, a légiós és az U20-as korlátozások betartásáért, a megszerzett pontokért, ami ha jól számolom, meccsenként a két csapatra együtt nagyjából 20 millió forint, plusz ugye a másik négy meccs, amit nem adnak, azok után is vannak kifizetések. (Ha tisztán minden meccsre számolunk, akkor 19 millió 191 ezer forintot ér per darab, vagyis minden prémium simán állható belőle.) Vagyis felmerül a kérdés, hogy hova a francba tűnnek a beragadó pénzek, és a szerencsejátékok után érkező egyéb bevételek, mert nem úgy tűnik, hogy az MLSZ kiosztaná őket prémiumként. (Jogos, majd mondják, hogy NB II, Magyar Kupa, satöbbi, de ne vicceljünk már.)

Ez pedig legyen vicc (idézet az MNO cikkéből):

Az MTVA csatornáin ősszel ilyen-olyan formában 290 OTP Bank-liga-mérkőzést adtak le, amelyek összesített nézettsége szűk tízmillió volt. Ha ezt összevetjük a fél szezonra vonatkozó, nagyjából 1,9 milliárd forintos jogdíjjal, akkor minden nézőért (csak a jogdíjjal) 190 forintot költött a köztévé.

További részleteket a témáról a sportbiznisz blogon olvashatsz, az MTVA 5 millió forint feletti szerződéseinek közzétételi listáját pedig itt találod, az MLSZ tétele a 87. oldal alján szerepel. (Természetesen a doksiban nem lehet keresi, mert miért is könnyítenék meg mások életét, az már nem közszolgálat.)

(Nyitókép: Fortepan/56532, a Magyar Televízió kamerája a Népstadionban, 1965-ben.)

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||