A címben ott van minden, most csak annyit mondanék előre, hogy…
…tegnap ebédidőben kiosonkodtam délutánra desszertet vételezni magamnak (jó desszert nélkül a délutáni meló olyan, mint a kispesti középpálya Sikesdi nélkül a ’80-asokban: valami hiányzik belőle), és épp jövök visszafele a csodás herminamezői tavaszban, amikor egy idősebb úriember tűnik fel előttem a 75-ös troli megállójában, ám olyan adekvát tréningfölsőben, hogy majdnem megálltam tapsolni: a legfrissebb Macron melegítőnk, a fehér sávval díszített piros kabátka. Hát ez nem semmi, mormogtam magamban, biztos az unokájától kapta, és most épp tisztítóban az átmeneti kabát, így, mivel ez volt legfelül a szekrényben, ezt kapta fel, gondolkoztam, majd megelőzve őt siettem tova a Stefánián, de azért még egyszer hátrapillantottam, hogy emlékezetembe véssem a nem mindennapi látványt: aktuális Honvéd kiegészítő fényes nappal, Budapesten… és kérem szépen, itt jött a ráadás: a lazán szétnyitott cippzárú fölső alatt mi feszült? A tavalyi idegenbeli fehér mezünk! Az úr arcán meg olyan elégedett tavaszmosoly, mint nekem, amikor nicknévadóm indította Piroskát a BVSC ellen 1996 tavaszán és én megdicsőülve csodáltam a passzt a korzókorlátnál.
Kispesti tavaszt ül a főváros is, ez a nagy helyzet!
Ma pedig Mezőkövesden jön a következő iszonyat nehéz lépés. Meglátjuk… Most viszont meló, hogy tudjak indulni időben…!
update // (hanta)
Na, ez az a meccs, ami simán az egyik kedvencem, és azt is elmondom, hogy mindez most miért nem számít.
- van egy diósgyőri kollégám, és biztos vagyok benne, hogy bár nem mondhatja ki, azért a szíve mélyén nekünk szurkol a bajnokságban. Régebben sűrűn járt a meccseikre, mostanság viszont nehezen tudja összeegyeztetni, és közben azt látja, hogy hétfőnként legrosszabb esetben is másodikként, egy-két pontra az elsőtől járok be, a kispesti bajnokságról álmodozok.
- lassan kezdheti komolyan venni, amiről eddig csak vicc szintjén beszéltünk: egyre valószínűtlenebb a szokásos kispesti tavasz és az összeomlás, majd a hetedik-nyolcadik hely.
- általában mindkét klub nagy reményekkel vág neki az éveknek, hogy erős középcsapat, hogy aztán arról szóljon a tavasz, melyikünk mikor marad bent nagy nehezen. Simán szétszívatjuk egymást, mert azért egy Abdounéger mitől jobbnéger má’, mint Muflonnéger, hogy Ugrai és Bognár nem is rossz, csak nem megy épp nekik, nálunk Hidi, Vécsei, sorolhatnám. Régebben úgy hívták, hogy zrika. (Emlékeztek, éveken át akkor volt lomtalanítás Kispesten, amikor a Diósgyőr a Bozsikban játszott.)
- a vége mindig az, hogy ő a nézőszámukra büszke, én a múltunkra, mert ez a kettő állandó. Idén kicsit fordult a helyzet, finoman nálunk is emelkedik a nézőszám, és kívülről nézve ebben a mai magyar fociban, szinte menő dolog lett kispestinek lenni – objektíve is, nem csak úgy, ahogy mi már rég tudjuk.
- Mezőkövesdre annak ellenére is jó járni, hogy ott eddig kettőből kétszer kikaptunk. Emberi léptékű stadion, jó kis vendégszektor, olcsó sör, satöbbi. Ja, és a hangulat, amit magunknak teremtünk.
Mondom, most nem ezek számítanak, csakis a három pont. Szarok a diósgyőri cimbivel viccelődésre, majd röhögcsélünk egymás bénázásán, ha visszajutottak, és mindketten középcsapat leszünk újra. Hidegen hagy a kövesdi stadion, nem fogok irigykedni, ennyi, vagy hasonló fasza lenne nálunk is. Nem érdekel semmi, csak az a kib***ott három pont. Már bocs.
Fogjuk fel végre, ilyen esélyünk évtizedek óta nem volt. Ha nem kezdünk el hinni benne, akkor a csapat se fog, hanem szövegeljük tovább: még egy kupadöntő, még egy kupadöntő. Kezdjünk el a kifelé kommunikációnkban is felnőni a célhoz, viselkedjünk bajnokcsapatként, egy olyan csapatként, ahol egyértelmű cél a bajnokság.
Mert nem mindegy hogy megnyerjük, vagy elnyerjük. A franc se akar magyar Leicester lenni, akarja a fene, hogy kifutott eredményről, mázliról beszéljen mindenki. Olyan meg végképp ne legyen már, hogy véletlenül több pontot gyűjtöttünk, mert mindenki más kevesebbet. Ez nettó hülyeség.
Szóval nyolc meccs, az 24 pont. Kettővel megyünk, bőven-bőven izgalmas lesz, és ha kérhetem,