Mastodon

Napikispest 2017.12.04.

Ha így folytatjuk, akkor címvédőként kinéz egy nyolcadik hely

  • grafikon // az idei a harmadik olyan bajnokság, amelyikben tizenkét csapat indul, így legalább nem kellett sokat végigpörgetnünk, hogy találjunk egy, a mostani mutatóinkhoz hasonló teljesítményt. Egészen meglepő módon a két évvel ezelőtti saját magunkra sikerült rábukkanni, amit láthattok is a poszt elejére beszúrt grafikonon.
    • az összefüggő vonalak azt mutatják, hogy az adott bajnokságban az adott fordulóig megszerezhető pontok hány százalékát sikerült begyűjteni;
    • az ugyanolyan színű, de pontozott vonal pedig a fordulót követő bajnoki helyezést (a jobb oldali függőleges tengelyen).
    • könnyű észrevenni az együttjárást: ha nem zuhanunk tovább, és sikerült stabilizálni a teljesítményünket valahol 45% környékén, akkor az egy átlagos bajnokságban a hetedik-nyolcadik helyet jelenti.
    • a tavalyi évvel való összehasonlítgatást pedig végképp engedjük el.
  • blogolt az Öreg // szerintem nincs benne semmi érdekes, de ha találtok, mindenképp írjátok meg. Jó, a tévés rész talán kicsit, de ezt a két meccset adunk, és mindent szombaton rendezünk című baromságot egy komplett futballtársadalom kritizálja a bevezetése óta. Persze sem a szövetséget, sem a köztévét nem hatja meg, őkjobbantudják miazérdekünk.
  • megújult az MLSZ adatbankja (és az mlsz.hu is) // csili-vili, mindenszépség, interaktív térkép ahol láthatod, hogy hol rendeznek a közeledben meccset, mobilfelület, időjárás, forduló meccse, jegyvásárláshoz link a következő fordulóra, szóval minden szupcsinak tűnik, aztán majd használat közben kiderül, hogy valójában  milyen.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz Blueskyon, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor Signalon vagy Telegramon keress. ||

52 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
pppalika
pppalika
7 éve

Ha már stat, akkor nem tudom, hogy volt-e már: Befejeződött egy hosszú sorozat. Ha jól számolom 22 egymást követő meccsen mindig rúgtunk legalább egy gólt. Érdekes lenne megtudni, hogy mikor volt ilyen utoljára. Lehet, hogy nem ritka, de gyakori sem lehet.

pppalika
pppalika
7 éve
Reply to  pppalika

Ha elég figyelmes voltam, a legutóbbi legalább ilyen hosszú sorozat igen régi:
14 1982.11.27 Rába Vasas ETO – Budapesti Honvéd SE 1 : 0 15.000
10 1983.10.15 Budapesti Honvéd SE – Videoton SC 0 : 1 5.000
Tehát 16+9, azaz 25 meccses volt.

pppalika
pppalika
7 éve
Reply to  pppalika

Amíg vissza lehet menni a magyarfutball.hu-n, tehát 1916/1917-től

a következő sorozatokat találtam, amelyek elérték ezt:

14 1982.11.27 Rába Vasas ETO – Budapesti Honvéd SE 1 : 0 15.000
10 1983.10.15 Budapesti Honvéd SE – Videoton SC 0 : 1 5.000
Tehát 16+9, azaz 25 meccses volt.

25 1953.12.13 Salgótarjáni Bányász TC – Budapesti Honvéd SE 0 : 0 9.000
4 1955.03.20 Pécsi Dózsa – Budapest Honvéd SE 2 : 0 22.000
1+26+3=30

14 1951.09.02 Salgótarjáni Bányász TC – Budapesti Honvéd SE 1 : 0 7.000
26 1952.12.07 Szombathelyi Lokomotív – Budapest Honvéd SE 0 : 0 4.000
12+25=37

18 1949.03.06 Kispesti AC – MTK 0 : 0 10.000
11 1949.11.27 Csepeli Vasas TK – Budapesti Honvéd SE 2 : 0 5.000
12+10=22

7 1945.05.31 Újpesti TE – Kispesti AC 8 : 0 4.000 Puskás Ferenc id.
16 1946.03.03 Szegedi AK – Kispesti AC 2 : 0 4.000 Puskás Ferenc id.
15+15=30

10 1937.11.21 Hungária FC – Kispest FC 2 : 0 8.000
10 1938.11.01 Budafok FC – Kispest FC 0 : 0 4.500
16+9=25

pppalika
pppalika
7 éve

„mondjuk a játékosstatisztikai oldalak nem lettek rosszak”

No akkor Lanzának hány sárgája van?

pppalika
pppalika
7 éve
Reply to  pppalika

No tovább nézelődve kicsit megijedtem, mert 5 sárgát mutatott, aztán kiderült, hogy 4, mert 1 kupameccses.

immortalis blog
immortalis blog
7 éve

Lemondott/kirúgták már? #eriktakarodj

Zsolt67
Zsolt67
7 éve

Szerintem Hemi bá ma igen korrekt tájékoztatást adott blogjában az u.p. központ, az új stadion helyzetéről. Ha mindig ezt tenné, és nem próbálna egyes dolgokat elkendőzni, sokkal jobban érezné a szurkoló, hogy fontos a klubnak. Ez így elfogadható, bár véleményemet fenntartom, nagyon súlyos kockázatot vállaltunk így a választások miatt. Mert ha az ellenzék győzne (tudom, erre jelenleg nincs esély, de mégis), akkor ugrott a stadion. Ezek egy vasat nem adnának a magyar focinak, mint ahogyan a rendszerváltáskor a legtöbb budapesti, nagy hagyományú gyári csapatok pályáinak helyén parkolókat, benzinkútakat, áruházakat építettek. Ehhez nem kell fideszesnek lenni, hogy megállapítsuk. Azért Hemi írhatna újra egy kicsit a budapesti étteremlátogatásairól, mint a Michelin-csillag odaítélésének titkos embere, vagy hogy hol eszik mostanában lángost a mezőkövesdi lángossütő kiesése után. Sok felesleges dolga mellett ezek nagyon érdekes írásai voltak. Az NB II-es meccseket nem kéne lebecsülnie, egyrészt mert a magyar focit szerető szurkolók szívesen megnézik, másrészt lehet, hogy jövőre mi is itt játszunk, ha nem lesz edzőcsere. Kabangut, Nagy Gergőt, Bobál D.-t pedig mindenképpen meg kell tartani. Ami a Honvédos történelemkönyveket illeti, azért régebben is születtek kiváló írások (Kő András, Pongrácz György, Varga Béla, Thiery Árpád, Rózsavölgyi stb. könyvei), csak utánuk kell nézni, akinek erre van ideje és kedve.

Czibulyás Dániel Pál
Czibulyás Dániel Pál
7 éve
Reply to  Zsolt67

Bréking!!!

UP // Stadion: Helyzet van??? Helyzet van!!! :(

Olvassátok CS.A.K., idézem:

„… Az utánpótlásközpont átadási határideje eredetileg 2018. február 22.
volt. Az egyik kivitelező most határidő-módosításért folyamodott a
kivitelezőt felügyelő állami szervhez. Azzal kell számolnunk, hogy
kérése meghallgatásra talál. Ha megkapja a kért két hónapos halasztást,
akkor május, a bajnokság utolsó hónapja, előtt nem számolhatunk az
akadémia költözésével….” Hát Nekem ebből a pár sorból semmi sem megnyugtató:

1.) Legrosszabb eset és rémálmom következik (DE NE LEGYEN IGAZAM): Személy szerint nem tudom értelmezni azt, hogy ha 18. 02. 22.-ig azt mondják, „odafönnt”, hogy az „egyik” kivitelező kérelmét elutasítják, és nem talál meghallgatásra, vagy #mittudoménmiértdenemfolytathatják sz. paragrafussal kiszúrják az Öreg szemét, akkor mi van??? OFF! Nah, onnantól se UP, se Bozsik, se KISPEST, nyáron meg roló le!!! Oszt’ irány a blasz IV.

2.) Az első pontban foglaltaktól eltérően, egy jottányi sors sincs arról, hogy a hiányzó milliárdok hol „lebegnek”, úton van, vagy elakadt, esetleg „visszatartják”, esetleg már egy totálisan másik projekt kapta meg az Országban, kérdés-kérdés-kérdés???????????????? Válasz: Nuku!

3.) Az összeesküvés elméletekről pedig CS.A.K. annyit; ’98-’02 között „megtapasztaltuk” már a polgári kormányunk KISPEST-érzékenységét (de finoman fogalmaztam!!!)…

Nem folytatom, inkább eltekerek a Futball-házba, 16-kor nyitnak. Beszerzek még néhány pósztert, mert ahogy elnézem, az idei szezonban – sajnos – az „ismétlés” veszélye nem fenyeget – már! Köszönjük Eric! :(
Ott legalább le tudok majd nyugodni a 3,14 CSÁ!-b@, Szevasztok! Szép // Szebb napot!!!

pppalika
pppalika
7 éve

A halasztási kérelemnek nem csupán kötbéroldalon van szerepe? (Nem vagyok szakértő, csak gondolkodom.)

Czibulyás Dániel Pál
Czibulyás Dániel Pál
7 éve
Reply to  pppalika

Jó a kérdés. Nem tudom, CS.A.K. „gyanakszom”, rosszak a „tapasztalataim” sajnos! És nem felejtek egykönnyen: Anno egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ISM, azóta már a mozaikszót is elfelejtették sokan, DE én nem! Nem, nem, SOHA!!!

László Papp
László Papp
7 éve

Aki Meer ,az nyer,kivéve Eric van der!

áfonya bácsi
áfonya bácsi
7 éve

Mondjuk pont a statisztika része nem tetszik az új MLSZ adatbanknak. Minden meccsnél csak top5 adatokat közölnek, nem lehet játékosokra lebontva megnézni, hogy kinek mennyi sikeres passza volt, hány párharcot nyert meg, stb. Ugyanígy a játékosok oldalain sem szerepelnek ezek, pedig az adatokat ezek szerint pontosan tudják, csak nem képesek összerendezni.

László Papp
László Papp
7 éve

Kijött a Papa legújabb blogja.
Részlet: „Mindent megteszünk, hogy a tavaszi szezonra csapatunk visszatérjen a helyes útra, és további sok örömet okozzon szurkolóinknak. Remélem, intézkedéseink eredményt szülnek, és ha a megfelelő eredményt nem is, de a megfelelő elszántságot annál inkább garantálni tudom.”

Na ez megint vajon mit takar?Jön majd Simon Miki és cél a fiatalok beépítése?Vagy esetleg elküldik a sok tölteléket az első csapatból és cél a fiatalok beépítése?Vagy mi?
http://nb1.hu/blog/helyzet

veghhanta
7 éve
Reply to  László Papp

Szerintem semmit, csak amolyan szófordulat.
Még a stadionos rész sem izgalmas, magyarázkodik benne, de egy szó sincs arról, hogy honnan lesz pénz (eddig nincs), mikor lesz közbeszerzés (ugye az kötelező)?

Csaba Horváth
Csaba Horváth
7 éve
Reply to  veghhanta

Nyilván az edző is, de ő diverzifikálná a felelősséget, ezzel is csökkentve EVDM távozására vonatkozó nyomást…pedig meggyőződésem, hogy egy karizmatikus edző (amilyen Rossi volt), alkalmas lenne a Csapat teljesítményének növelésére.

Kabangus
Kabangus
7 éve
Reply to  veghhanta

Pár évvel ezelőtt még azt gondoltam,2017-ben már nem egy fagyott hobuckarol nézzük a műfűvön a felkészülési meccseket.

medvepuszi
medvepuszi
7 éve
Reply to  Kabangus

És tényleg nem, majd az esemtékán :)

Zsolt67
Zsolt67
7 éve
Reply to  veghhanta

Szerintem stadionügyben már nem fogják az elejétől fogva elkezdeni az egész eljárást, tehát közbeszerzés, eredményhirdetés, szerződéskötés, mint ahogyan a Magyar Közlönyben sem lesz semmilyen átcsoportosításról szóló közlemény. Ezt már a háttérben fogják elrendezni, az eddigi két pályázó közül valamelyik megkapja. Azt viszont elképzelhetőnek tartom, hogy módosítják a terveket, és csak 5-6000 férőhelyes lesz, mint a Vasasé.

Czibulyás Dániel Pál
Czibulyás Dániel Pál
7 éve
Reply to  Zsolt67

Irigylem a bizakodásod, őszintén! DE legyen Neked igazad, szívből kívánom!!! Ámen.

Zsolt67
Zsolt67
7 éve

Figyelj, teljesen megértelek, hogy elbizonytalanodtál. Bennem is van jó adag kétely és elkeseredettség. De abból indulok ki, hogy ekkora átbaszást nem lehet megcsinálni. Az u. p. központot elkezdték építeni, hatalmas területet rendeztek el, fákat vágtak ki, amiket pótolni kell, elkezdték az épületeket építeni, a pályákat kialakítani. Ez már hatalmas pénz, ezt nem lehet csak úgy leállítani. Az u. p. központtal kapcsolatban inkább az aggaszt, hogy mennyire lesz a miénk. Nagyon nem tetszik a neve, noha engem minden Dél-Pesthez köt. Miért nem Honvéd vagy pl. Tichy-Akadémia. Mi van, ha egyszercsak visszaveszik, hiszen nem a Bozsik területén van. A stadionnal kapcsolatban gondolod hogy eljátszottak egy közbeszerzési színjátékot, cégekkel, sokmilliós tervekkel, előre tudva, hogy ebből úgy sem semmi? Azért ez eléggé ördögi terv lenne. Inkább azt gondolom, hogy sok ember dilettantizmusa, hanyagsága és Hemi makacssága (u.p. központ prioritása) vezetett el ide, hogy még mindig semmi. De azért persze bennem is nagy a kétely, mert én sem felejtettem el 2001-et, amikor a Bozsikból akartak u. p. központot csinálni, minket pedig vidékre és NB 2/3-ba száműzni. A hasonlóság elég kisérteties.

Döme Sanya
Döme Sanya
7 éve
Reply to  Zsolt67

Gondolj a tüske csarnokra, meddig is rozsdásodott? Vagy nézd meg a Rácz fürdőt, mennyi bevétel lett volna már ha üzemelne. Majdnem 10 éve áll berendezve. Senkit nem érdekel a köz csak saját. Önzés a politikus lételeme.

Döme Sanya
Döme Sanya
7 éve
Reply to  veghhanta

Péterke lenne az elnök, mind ez két hét.

László Papp
László Papp
7 éve
Reply to  László Papp

” Hozzáteszem, a jelenlegi NB II-es vasárnapi mérkőzésközvetítés negatív üzenet a labdarúgás kedvelői részére. Először is a színvonal általában közel sincs a rossz NB I-es mérkőzések színvonalához, másodszor pedig két magyar kisváros csapatnak mérkőzése senkit sem érdekel, kivéve a két város szurkolóit”

Azért kíváncsi lennék mondjuk egy Paks – Balmaz,Paks- Felcsút,Balmaz-Felcsút,Kövesd-.Felcsút,Kövesd- Balmaz,Paks – Kövesd meccsek tv-s nézettségére is. Mert szerintem két magyar kisváros (Felcsút,sic!) csapatainak mérkőzése senkit nem érdekel,kivéve a két város szurkolóit.

László Papp
László Papp
7 éve
Reply to  László Papp

Én általánosságban beszéltem ezekről a csapatokról.Nekünk Koszta jelent valamit,más csapatok szurkolóinak viszont nem,Az igaz,ha megnézek egy Kövesd meccset van,akkor Kosztára vagyok kíváncsi,nem is annyira a mérkőzésre.

László Papp
László Papp
7 éve
Reply to  László Papp

Ez a Kövesd- Balmaz párosítás még ki is emelkedik talán érdeklődés szempontjából az általam említett 4 csapat bármilyen párosításából.Viszont akármennyire is imádtam egy Prossert,őmiatta nem fogok leülni egy felcsútot megnézni,ha igen,max azért,hogy az ellenfélnek drukkoljak,bárki is legyen az.

A69W
A69W
7 éve
Reply to  László Papp

AZ NB II. vasárnapi közvetítéseit átlehetne nevezni MTK-TV-nek.
Semmi baj nincs ezzel, de hogy 5 közvetített meccsből 4-en a kékek az egyik csapat az egy kicsit már unalmas és részlehajló :(

László Papp
László Papp
7 éve
Reply to  A69W

A maradékon meg a Győr vagy a Zete váltogatják egymást,néha bepofátlankodik a Nyíregy is.

pppalika
pppalika
7 éve
Reply to  László Papp

„Azért kíváncsi lennék mondjuk egy Paks – Balmaz,Paks-
Felcsút,Balmaz-Felcsút,Kövesd-.Felcsút,Kövesd- Balmaz,Paks – Kövesd
meccsek tv-s nézettségére is. ”

Korrekt lenne az NBII-ben mérni őket.

László Papp
László Papp
7 éve
Reply to  pppalika

Nem hiszem,hogy ezen csapatok egymás elleni meccseinek tévés nézettsége túl nagy különbséget hozna ,akár NB1-ben,akár NB2-ben találkoznak.Kis túlzással TV-ben sem néznék sokkal többen,mint ahányan kimennek a stadionba.

pppalika
pppalika
7 éve
Reply to  László Papp

Nem is azért írtam! ;)

Csaba Horváth
Csaba Horváth
7 éve
Reply to  László Papp

” és mind a játékosok, mind a stáb elkötelezett a Budapest Honvéd sikerének érdekében. ”
Néztem a meccset. Én egy összezuhant edzőt, és számtalan önmagát kereső, önbizalomhiányost játékost láttam a mérkőzésen.

„Mostani teljesítményünknél tíz ponttal többen reménykedtem.”
Ezzel a szurkolók sincsenek másképp.

„Eddigi teljesítményünket sajnos nem lehet egy-két játékosra vagy csak az edzőre fogni, mert az eredmények tisztességes elemzése a probléma sokrétűségéről világosít fel minket.”
Ha egy játékos sorozatban döntő helyzetekben hibázik (játékos felelősség), akkor az jobb helyeken egyből kikerül a csapatból. Ha egy edző nem veszi észre, hogy egy játékosa rossz poszton játszik (pl. Bobál), vagy nem veszi észre, hogy sorozatban hibázik (pl. Latifu), vagy éppen vesztes állásnál nem használja ki az összes cserelehetőséget, hogy frissítsen a csapat lendületén, és emiatt sorra veszítjük a pontokat, ott igenis beszélhetünk az edző felelősségéről.

„Remélem, a tavaszi szezonban már majd a 2016/2017-es szezon kispesti alakulata jelentkezik. ”
…és EVDM nélkül.

„Mindent megteszünk, hogy a tavaszi szezonra csapatunk visszatérjen a helyes útra, és további sok örömet okozzon szurkolóinknak.”
Efelől senkinek sincs kétsége…de itt egyértelműen látszik, hogy a Csapat inkább fejben van széthullva, hisz ilyen sok gólt, ilyen sok egyéni hibából összejött vereség már régen volt Kispesten. A Csapatnak nincs arculata és talán a felcsút elleni mérkőzés utolsó fél órája volt, ahol látszódott az akarás. És ezek nagyrészt az edzőre vezethető vissza, aki nem tud megfelelő taktikai tanácsokat adni, nem motiválni, nem tud a fejekbe rendet rakni.

„Olvasom, hogy ma az M4 Sport a román bajnokság egyik mérkőzését közvetíti.”
A ghánai sportcsarnok építési terv óta én már nem lepődök meg semmin….

„Ez a halasztás egyetlen magyarázata.”
Annyira jó lenne, ha nem egy hatalmas átbaszás szenvedő alanyai lennénk, hanem tényleg ilyen dolgok lennének a háttérben. Mondjuk arra is kiváncsi lennék, hogy a Stadion bontás-építés tényleges megvalósulása 2018-2019-re, mennyire lesz választási eredmény függő….

Zsolt67
Zsolt67
7 éve
Reply to  Csaba Horváth

Teljesen választási eredmény függő lesz. Ha marad a mostani kormány, lesz stadion, ha nem marad, nem lesz stadion. Pont ezt kellett volna elkerülni.

Czibulyás Dániel Pál
Czibulyás Dániel Pál
7 éve
Reply to  Zsolt67

Ne haragudj, De ezzel nem értek egyet: ’98-’02, ’10-’17, ha 11 év nem volt elég ahhoz összevonva, hogy a KISPEST Stadiont kapjon a „polgárikisgazdanemzetiegyüttműködőkereszténydemokratasportszeretőfutballőrült” kormányunktól, miből gondolod, hogy „varázsütésre” 2018 májusában megvilágosodnak az „urak”??? A kérdésem nemcsak Neked szól, hanem inkább a Club Vezetésének (is) ????!!!! :(

Czibulyás Dániel Pál
Czibulyás Dániel Pál
7 éve

Lelkemből szóltál! Te tudsz valamit Sztefo!

Czibulyás Dániel Pál
Czibulyás Dániel Pál
7 éve

ott a pont! Ennyi.

Döme Sanya
Döme Sanya
7 éve
Reply to  Zsolt67

Négy év múlva ugyan ezt fogjuk elmondani.

Laszka
Laszka
7 éve
Reply to  László Papp

Szerintem EVDM paks elleni meccs utan repül….

László Papp
László Papp
7 éve
Reply to  Laszka

Úgy lenne stílszerű,ha Rossi a bajnoki döntő után egyből.ment,akkor most EvdM meg a Paks elleni meccs után menne egyből.Az se lenne baj,ha utána még egy hétig nem lenne edző,úgyis lassan szabira mennek a játékosok.Addig Pisont is edzhetné őket összevonva a két keretet.

Csaba Horváth
Csaba Horváth
7 éve
Reply to  László Papp

Igen…csak ne feledd, addigra már rég megvolt Rossi utóda. Kérdés EVDM utódja meg van-e?

László Papp
László Papp
7 éve
Reply to  Csaba Horváth

Rossiról is nyomta a maszlagot Hemingway ,hogy majd a bajnokság után fognak leülni tárgyalni,blablabla,aztán tudjuk mi történt.Most is hétről hétre mondja,hogy nincs edzőkérdés,aztán ki tudja,lehet,hogy már hetek óta megvan az új edző,csak ez se nyilvános,mint Rossi elmenetele.

Zsolt67
Zsolt67
7 éve
Reply to  László Papp

Az időjárást elnézve, könnyen lehet, hogy a Paks elleni meccs elmarad. Most akkor lehet, hogy ez megkönnyíti EvdM maradását? De ha megvernénk a Paksot, érdemben az sem változtatna a kilátástalan helyzeten. Viszont most már annyira közelít a kiesőzóna, hogy minden pontra égető szükségünk van. Itt mindenképpen váltás kell, talán Pisontot kellene megpróbálni szerintem is, nem megint egy ismeretlen külföldi edzőt. Habár Csábival eléggé befürödtünk.

László Papp
László Papp
7 éve
Reply to  Zsolt67

Én Pisontra csak átmenetileg gondoltam,esetleges edzőváltás esetére átmenetileg edzhetné a két keretet,amíg nincs új edző,az NB3-asoknak már úgyis befejeződött a bajnokság.

A69W
A69W
7 éve
Reply to  Zsolt67

Csábival befürödtünk?

Kabangus
Kabangus
7 éve
Reply to  A69W

Hát ha o volt az aki a kupameccsen a fagyi ellen kijelolte a gyerekeket tízit lőni,akkor szerintem be.Talán hármat is,voltam a meccsen,de nem emlékszem pontosan.

Kabangus
Kabangus
7 éve
Reply to  A69W

Lehet hogy csak kettő volt,az egyik talán a Kapacina .Arról a srácról azt gondoltam,hogy beválik hosszútávra is.

medvepuszi
medvepuszi
7 éve
Reply to  Zsolt67

Csábi rövid időszakában egyrészt a bírói „tévedésekkel” fürödtünk be, másrészt Cordella ott fúrta, ahol tudta.

Csaba Horváth
Csaba Horváth
7 éve
Reply to  Laszka

Egy dolgot nem értek.
EVDM láthatóan nincs a szurkolókkal egy hullámhosszon, ahogy a Csapattal sem.
Szerintem Hemingway olvassa a fórumot, tisztában van vele, hogy milyen típusú (vagy akár nevű) edzők lennének, akik mögé a szurkolók feltétel nélkül odaállnának. Mert nyilván fontos az edző személye, de nyilván az is, hogy újra meg legyen a harmónia a Tulaj-Edző-Szurkolók-Csapat négyesnél, mert az sok nehéz pillanaton átlendíti a Csapatot adott esetben.
Akkor vajon mire várunk?

ogy
ogy
7 éve
Reply to  Csaba Horváth

Számomra is pontosan ez a furcsa. Csak arra tudok gondolni, hogy saját hibáját nem akarja ilyen korán beismerni.

Czibulyás Dániel Pál
Czibulyás Dániel Pál
7 éve
Reply to  Csaba Horváth

Nem tudom… Én CS.A.K. A szombatra, egész héten iszom majd szolgálatban a hársfamézes forró teát és a cigiadagom is csökkentem mondjuk úgy a felére. Aztán az atomcsirkék ellen ami a csövön kifér!!! Persze ericről sem feledkezem majd el, emlékezetes egy délután lesz – eredménytől függetlenül! Rendet!!! ?

László Papp
László Papp
7 éve

Szombaton a kanyar helyett a kispad mögött leszel?Mert kb akkor van arra esélyed,hogy emlékezetessé tedd neki a délutánt.

Czibulyás Dániel Pál
Czibulyás Dániel Pál
7 éve
Reply to  László Papp

Nem. De Kispest zsiványtanya, ahol bármi megtörténhet, Sosem lehet tudni! Volt egyszer egy saskőy-vezette emtékás hazai, utána remek volt a hangulat, ki ne tudná… ??????❤⚽ ?

trackback

[…] grafikon // az idei a harmadik olyan bajnokság, amelyikben tizenkét csapat indul, így legalább nem kellett sokat végigpörgetnünk, hogy találjunk egy, a mostani mutatóinkhoz hasonló teljesítményt. Egészen meglepő módon a két évvel ezelőtti saját magunkra sikerült rábukkanni, amit láthattok is a poszt elejére beszúrt grafikonon. az összefüggő vonalak azt mutatják, hogy…Napikispest 2017.12.04. […]