Mastodon

Van bárkit értelme visszahoznunk télen az NB II-ből?

Az ősszel hét játékosunk szerepelt kölcsönszerződéssel az NB II-ben, és közülük a védő Erdélyi, valamint a kapus Vajda fér bele az MLSZ által dotált U20-as korosztályba. Kérdés, sikerült-e felépíteni őket, vagy bárkit annyira, mint tette azt korábban a Kisvárda Kosztával?

Négyüket (Bora, Göblyös, Kovács és Vajda) január 20-án Supka személyesen is megnézheti meccsen, amikor a Dorog ellen játsszuk az első felkészülésinket.

A számok alapján azt látni, hogy a belsővédőként használható Bora és Palmes megüti az NB II szintjét, mindketten stabil játékosai csapatuknak, és talán Vajda is, aki mintha felváltva védene a nála két évvel idősebb, felcsúti nevelésű Zimával.

Ha viszont hiányposztra nézzük a névsort, akkor a balhátvéd Varga Márkó adná magát, kár, hogy nem játszik a Kazincbarcikában.

Bora György (védő, 1995.12.21.)

  • Dorog (NB II)
  • adatlap
  • a tizenkettedik helyen álló csapat minden meccsét végigjátszotta.
  • három sárgát kapott, és az utolsó előtti fordulóban gólt lőtt a Szolnoknak.
  • a posztján Kispesten: Baráth, Bobál, Deák, Lovric, Kamber

Erdélyi Botond (jobbhátvéd, 1999.03.20)

  • Kisvárda (NB II)
  • adatlap
  • a második helyen, feljutásra álló Kisvárdában tizenhétszer nevezték bajnokira, és négyszer cserélték be.
  • a Magyar kupában a BKV ellen kezdett, a Fradi ellen padozott.
  • a posztján Kispesten: Baráth, Ikenne-King, Villám

Göblyös Dániel (középpályás, 1996.04.09.)

  • Dorog (NB II)
  • adatlap
  • tizenkét bajnokira nevezték, hatszor állították be, egy sárga.
  • a kupában még álló Dorog mindhárom meccsét végigjátszotta, a mérlege itt is egy sárga.
  • a posztján Kispesten: Banó-Szabó, Gazdag, Pölöskei, Stoiacovici

Kovács Dániel (középpályás, 1996.06.14.)

  • Dorog (NB II)
  • adatlap
  • a bajnokságban ötször kezdett, kétszer becserélték, hétszer a padon maradt. Amúgy két sárga.
  • a kupában két meccset is végigjátszott. Amúgy egy sárga.
  • a posztján Kispesten: Banó-Szabó, Holender, Lanzafame, Herjeczki

Palmes, Raul-Ioan (védő, 1996.08.16.)

  • Kazincbarcika (NB II)
  • adatlap
  • a tizenegyedik helyen álló Barcikában tizenhatszor kezdett, kétszer a padon maradt. Lőtt egy gólt és kapott három sárgát.
  • a Sényő elleni vereségen a kupában végig a pályán volt.
  • a posztján Kispesten: Baráth, Bobál, Deák, Lovric, Kamber

Vajda Dániel (kapus, 1998.12.19.)

  • Dorog (NB II)
  • adatlap
  • a Dorog minden bajnokijára nevezték, és bár az idény közepén a padra szorult, tizenegy meccsen még így is kezdett és egyszer becserélték. A csapat huszonhat góljából tizenötöt ő kapott, vagyis a meccsek felén kicsit több, mint a gólok felét.
  • a kupában kétszer kezdett, egyszer a padon maradt.
  • a posztján Kispesten: Berla, Gróf, Horváth

Varga Márkó (védő, 1997.06.05.)

  • Kazincbarcika (NB II)
  • adatlap
  • tizenegy meccsre nevezik, egyszer kezd, kétszer csere, egy sárga.
  • a kupában egyszer kezd.
  • a posztján Kispesten: Baráth, Laczkó, Holender

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||