Na akkor vegyünk egy nagy levegőt, és fussunk neki másodszor is: MOST indul a tavaszi szezonunk

A posztcímben feldobott ukáz két szinten is igaz: a csapat sem úgy rajtolt idén, ahogy szeretett volna. A télbe csúszó tavaszkezdésben volt itt minden, amit nem szeretünk: nagy zakó az Üllőin, nyögvenyelős majdnem-önsorsrontás a Sió ellen oda-vissza, elmaradó meccsek sora. A nagy tervekkel indított tavaszt tehát ideje igaziból megkezdeni. És igaz ez az egyéni szintemen is: a siófoki és fradipályás végigfagyoskodást követően egy héttel később a tél utolsó megfázáshulláma úgy tett a torkommal, mint Budovinszky szeretett volna a Debrecennel 2005 február végén – ám a bacilusok ezúttal eredményesebbek voltak az egykori kispesti bombázónál. Kihagytam a hólapátolást a Vidi ellen, majd az MK-gyötrődést, de ma visszatérek, hogy számomra és a csapat számára is elkezdődjön, most már igazából, a tavasz.

Sőt. Van is ám tartozásom, meg kell valljam, a Szuszás Honvéd-Vasas-meccsek felé. Tavaly tavasszal az a fura helyzet állt elő, hogy családi triónkból a legbiztosabb tag, azaz én hagytam ki egyedül azt a későáprilisi derbit, mert bizony Dark Tranquillity koncert volt a Barba Negrában. Kis magyarázat ehhez az elhajláshoz: a DT a ’90-es-2000-res évek európai agyasabb extrém metaljának, azon belül is az ún. göteborgi vonalnak az emblematikus legendája, ezt azért kell leírnom, mert itt a blogoldalon, félek, Kemenes Szabolcson kívül senki nem hallott róluk (pedig, mielőtt a gazember Ábel kéjmámorban közölné, hogy miért csak olyan dolgokat hallgatok, aminek méltán nincs közönsége, hozzáteszem, a zenekar 2-3000 embert Európában bármely városban megmozgat, ami elsőre nem nagy szám, de a stíluson belül, nulla médiatámogatással több, mint dicséretes). Szóval, DT koncert, és nálam a DT a metal Honvédja, ha szabad ezt mondanom, így mindenki érti talán, hogy a jó 3 évente Budapesten egyszer felbukkanó csapatért kivételesen miért hagytam tavaly sorsára (és bíztam Öccsre és Apura) az újpesti Vasas-albérletbe látogató csapatom.

Nos, klasszkus RW-este lett. A Barbában volt két plazmaTV. Az egyiken olasz bajnoki ment, a másikon nagy meglepetésemre a mi meccsünk. Mondanom sem kell, az előzenekarnak annyi lett, hiába küzdöttek (mondjuk erősen fejethető kommerszmetaljukkal) a színpadon, én 70 percre rágyógyultam a képernyőre. Jellemző kép volt: a színpad előtt pár száz fazon, az asztaloknál és a galérián 1000 ember, az olasz meccses bárpultnál 80-an. A Vasas-Honvédos bárpultnál egy, azaz egy fő. Így néztem végig magányomban a kihagyott helyzeteinket, Burmeister gólját, majd jött a második félidő és a tizenegyes, Lanza nekifut, és a Gertrúd kapusba lövi a bajnoki reményeinket. Akkorát csaptam a pultra ekkor, hogy 20-an odanéztek, valaki röhögött is, hogy magyar foci hogy tud még valakit így lázba hozni. Hát így. Eztán még tíz percig infarktuskodtam, majd ott is hagytam a TV-t, és bánatomban beálltam a küzdőtérre, ahol amúgy is megindult a sűrűsödés. Még a 80. perc körül kisandítottam oldalra, látom megint valaki a büntetőterületen belül, fehér mezben, felrúgják, tizenegyes!!!! Valaki odaáll a labda mögé. Ki ez, nem ismerős… mindegy, berúgja! Nem igaz, hogy kaptunk még egy esélyt, és élünk vele…na de mi ez… miért lett hirtelen bordó helyett kék-feketében a Vasas? Ekkor jöttem rá, hogy rossz TV-t néztem, és az Inter meccsén ragadt a szemem – visszafordulva a mi képernyőnkre, látom: Lanza rázza a fejét és még mindig 0:1. Innentől pedig felhangzott a Force of Hand intrója, és meg bánatosan DT-be ringattam magam… Ott biztos voltam benne, hogy a Vasas ezzel bajnok lesz, mi pedig…mi pedig soha.

Aztán mégis, a HIHETETLEN MÁJUS ugyanis ekkor még hátravolt.

Most mi van hátra? Egy újabb hihetetlen tavasz? Kíváncsi leszek. Mióta Honvédozok, a ’90-eseket leszámítva két kimagasló évünk sosem jött egymás után, szóval ez nem abba az irányba mutat, hogy most újabb csodára várhatunk, de a tavalyi év mondjuk pont azt bizonyította be, hogy csoda mindig lehetséges. Na. Ennyit az értelmetlen töprengésekről.

Most már a csapaton a sor, hogy ha a hipochonder, kákabelű RW is összeszedi magát és „tavaszt akarok” felkiáltással elindul a Szusza felé, akkor bizony a srácok is elkezdjék az igazi tavaszt. Mert azért ebben a keretben bőven több van, mint amit eddig láttunk az elmúlt hetekben.

Demagóg sem vagyok – tudom, mennyire volt kifutott a tavalyi tavasz. Azon ritka együttállást láttuk, amikor a keret egésze tudott 110%-ot adni – ilyen előfordul, de nem mehet így folyton folyvást. Az emberi teljesítőképességnek is vannak határai. Akkor a szent célért mindenki kisajtolta magából az utolsó erőtartalékokat is, a hegyiiváni „ihletett pillanatok” sorát éltük meg. Volt főnököm, Nándi úr szavaival élve „kegyelmi állapotban” leledzettünk. Az sem volt az echte igazi arcunk – de a mostani sem az. Supkától várnék belül a lelkem mélyén kis flexibilitást, nyugodtan lehet visszanyúlni picit ahhoz az 5-3-2-höz, legalább váltogassuk a 4-4-2-vel, attól még nem válik valaki Rossikoppintóvá, és sokunk szemében ő már amúgy is letette (jó értelemben) a névjegyét korábban – azokhoz a keretekhez jól passzolt a 4-4-2. Hanta is írta már, akkor volt legalább 2  rohamnéger, Danilo viszont – nem az.

Fanta úr mostanság mindig leírja, hogy milyen kezdő várható. Én maradnék az RW-vonalnál, hogy én mit tennék fel a Vasas ellen – hát ezt:

Gróf – King, Lovrics, Kosút, Baráth, Holender – Nagy Gergő, Banó-Szabó, Gazdag – Epi, Lanza. 

Kambi egyelőre pihenjen a cserepadon, Hefflerrel nincs bajom, de most rohamszélső kell. Na most, ha Baráth tényleg nem játszhat, mert nem a Vidi ellen, hanem csúsztatva, most töltendő le a tiltás, akkor viszont Gyuri menjen vissza középre hátra, jobb ötletem nincs. Életveszély Kukocs Tonót nem merném oda vezényelni. Ja, és valaki remélem, már kivitte az osti kongói csatárunkat taxival a reptérre, mert ez a múltkori késős sztori, ha igaz, elég gas. No nem maga a késés, hanem hogy utána hazabattyog a meccsről. Ezt sosem értettem.

No, most viszont befejezem a beharangozást, mert ma még egy adag munka vár itt rám az irodában, sok a bepótolni való egy hét maródiság után. Mielőtt azonban belevetem magam az előadás-felkészülésbe, gyorsan lenyomok egy banánt és 3 gerezd ananászt, mert kell a C-vitamin, ahogy arra egyik középpályásunk is biztatott a héten. Hát megfogadom a tanácsot.

Délután találkozunk!