A legtisztább kilátás és egyben a legkényelmesebb belátás az edzőpálya sarkából, a hátsó kiskapun keresztülnézve érhető el. Ilyenkor a pálya mintegy kétharmada tárul a szemünk elé, ami elégséges lehet a brusztolós csapatok ellen, ahol a középpályák dominálnak, azonban elég rossz, ha a futballt véletlenül gólokra játszanák, mert egyik kapu sem látható ebből a szögből.
Sajnos a tavalyi, Paks elleni meccs óta változott cseppet a sövény magassága, és egyáltalán nem nézőbarát módon, pont annyival emelkedett, hogy lábujjhegyen állva, a kerítésnek dőlve, a dróthálóba kapaszkodva alig egy-két perc után már pont kényelmetlen a nézés.
Szerencsére a magyar ember leleményes, valamint szereti az üveges sört. Utóbbi, amennyiben kiürült, pontosan alkalmas arra, hogy pár centivel megemelje a rajta álló embert, egyrészt kiváltva a lábújjhegyen egyensúlyozás és ácsorgás fáradalmait és fájdalmait (relatíve kényelmes módon érhető el az előző képen látható állapot), másrészt ha mégis valami komolyabb történés van, akkor ugyanitt lábujjhegyre állva, a pályának a szemlélőhöz legközelebb eső része is beláthatóvá válik – a kapu kivételével.
