Erre az újpesti vendégjátékunkra évek múlva is emlékezni fogok. Pont, min mint a 2013 tavaszira, vagy a 2017-es bajnoki menetelésesre. De míg a két régebbi meccsről Martinez triplája vagy Zsótér Dönci bombája lesz a mementó, addig a tegnapról szerintem egy meccsjelenetre sem emlékszem majd, csak arra, hogy fedett stadi ide vagy oda, majdnem ugyanúgy ázunk percekig, mintha kinn lennénk az utcán – és még mi jártunk jobban, a hosszanti szembeszektor nézői (kvázi az újpesti korzó) például jobban rommá áztak, mintha Calcuttában sétálgattak volna monszun idején.
Lehet hetykén tagadni a klímaváltozást, mondván, “nagy humbug a nyári felmelegedés, miközben Ausztriában hó esik augusztusban”, csak arról feledkezik meg mindenki, hogy a megváltozó légköri hőmérséklet miatt folyamatosan egyre jobban felboruló globális áramlások olyan időjárási szélsőségeket eredményeznek, mint az egyre gyakrabban jelentkező szélviharok vagy felhőszakadások. Ha ilyen események, mint a tegnapi esőmakkanás, néha lennének csupán, akkor tényleg kár lenne bármit belelátni, de az elmúlt évtized(ek)ben azért egyre váratlanabb időpontokban és egyre sűrűbben jönnek ilyen érdekességek. Na mindegy, posztírás mellett melózok is épp a témában, tudjátok be ennek a furára sikerült első bekezdést.
A hét, fogalmazzunk finoman, meglehetősen turbulensre sikeredett átigazolásilag az e téren július eleje óta néma kispesti klubházban, Hemy (és Supka) olyan ütemben kezdett játékosbeszerzésbe, mint én a pénzszórásba, ha bejutok egy történelmi tanulmányokkal foglalkozó könyvesboltba, aminek van hidegháborús részlege. Azt hiszem a Papa a posszanás remek példáját produkálta, miután Vadi elvesztése után előbb behúzta Tischlert, majd azzal a lendülettel leadta Lukit, közben érkezett egy új nigériai czukk (?!, Öcsém mondta tegnap, én már itt fonalat vesztettem), és ugye még képben van a két barbadosi harcos, pletykálnak Hidiről (nem hinném, hogy jön, személyes vélemény), és Kálnoki Kisről (kíváncsi vagyok, hogy ez igaz-e; rá Hidinél kissé nagyobb az esély szerintem, de itt se sok). Ezektől a fordulatokról lehet, hogy írok még egy posztot a közeljövőben, de az is lehet, hogy nem, mivel hétfőtől egy hetes interjúkörútra megyek egy munkahelyi kutatásunk kapcsán Baranyába, szóval előbb süllyedek el a Mecsek mélyén, mintsem igazoláselemzést írjak, nincsenek kétségeim.
Ilyen előzmények után kíváncsian vártam az újpesti vendégjátékot; ráadásul a hangulati ráhangolódásomnak is jót tett az egész napos borús (de még épp nem esős) idő, ami az RW-i időjárási nonpluszultra, főleg ha még pár fokkal hűvösebb is lett volna. Hiába, én már csak ilyen tavaszi/őszi arc vagyok – nem véletlen, hogy hogy az agyam is könnyen rááll a szurkolói időszámításra: nálunk júliusban van újév, a két fő szemeszter pedig szept-nov és márc-máj. Szóval bővebb lett a csatársor egy Tischler tank-ékkel, és szegényebb egy futós Lukáccsal, a szélsők mintapéldájával. Hanta és pár olvasónk megfeddett, hogy miért siratom Lukácsot, gondolkozzak játékrendszerben, mi nem szélsőkkel toljuk, az Uppe igen, jó lesz neki ott egy évre, nekünk meg Tischler kell. Utóbbival egyet is értek, Tischler jó igazolás magyar szinten, főleg, ha visszaépítjük az önbizalmát és a játékkedvét a ‘csúti pusztulatban és az újpesti padon töltött évek után. Viszont Lukácsot sajnálom, mert pont változatosságot jelentett taktikában és a csatársorban – idei két gólja ráadásul mutatta, hogy kezd megjönni a magában való hite, és ez a csereként beszállok, gólt lövök stílus bennem egészen Koós Gabit idézte meg, eszembe is jutott az ő kispesti sztorijának dicstelen vége. A blogon és a korzón Supka egyértelmű támogatójának számítok, aki olvas/ismer, az tudja ezt, de azt is gondolom, hogy az edzőnk vitathatóbb döntései között van pl. az általában a fiatalok felé közvetített talán picit kevesebb bizalom. Van persze ellenpélda (Vécsei), és van, ahol nagyon is igaza volt (Vernesrikk), de Koós, vagy anno Debreceni, Zana talán kaphattak volna több bizalmat – mint ahogy most Lukács.
Nagyon kerülgetem a meccs elemzését, mint macska a forró kását, láthatjátok. Mondjuk nem véletlen. Egyszerűen nem nagyon tudok mit írni, pedig végig gúvadt szemmel néztem a Megyeri úti 90 percet. Maradjunk inkább annyiban: nem igazán játszottunk jól. Sőt. Konkrétan szarul játszottunk. Kevés játékos van, akit ki tudok emelni a szürke masszából: Baráth Boti, aki ismét magabiztos és érett középső- belsővédő játékot tolt, míg nagy fájdalmamra le nem sérült, idén nem is először, és ez az idei formáját tekintve (ami kb. az első remek szezonjával és a bajnoki tavasszal vetekszik) különösen sajnálatos. Kamber, aki 1-2 kisebb (és egy khm…nagyobb) hibát ellenpontozott azzal, hogy számtalanszor mentett fáradhatatlanul. Aztán voltak, akik már azzal említést érdemelnek, hogy “csak” szürkén hozták magukat, nagy hiba, de egyben mindennemű meccseldöntő plusz nélkül is: Geri, Gróf, Danilo, Holender. És most, hogy ne csak szidjam, Batik se csinált nagy butaságokat. A többiekről inkább nem értekeznék, jobb a békesség. (Annyit azért nem bírok ki hogy ne írjam le: nem minden cseh irányító Zelenka. Na.)
Az újpesti (les)gólnál azt hittem, mára vége a dalnak, de Iványi kivételesen megkönyörült, így hiába a kósza N’Gog kavarás vagy a Danilo fejes elöl, plusz utóbbi ziccer helyetti tré elhúzási kísérlete a kapus mellett, el kell ismerni, az Újpest veszélyesebb volt, dominált, és mondjuk 55-45%-ban megérdemelte volna a győzelmet – jobban, mint mi. Még jó, hogy nem a matek dönt; és ez az egy pont hátha még sokat fog érni nekünk a későbbiekben. Mert inkább úgy érzem, nyertünk egyet, mintsem vesztettünk volna kettőt.
A meccs előtt, egész nap, sőt egész héten “országos” iksz érzésem volt, és ez be is jött. Mikor a meccs előtt összefutottam az egyik szimpatik szurkerkollegával, akivel már Dark Tranquillityn is összesodort a szél idén tavasszal, ő tréfásan megfeddett e megjegyzésemre, hogy “na, a posztokból jól ismert pesszimizmus“. Reménykedtem benne, hogy tényleg csak erről van szó, de most bezzeg igazam lett. Hogy rohaggyak meg.
Hazafele mindenesetre, ahogy fentebb is jeleztem, nem a szokásos “már megint lecsúsztunk a 3 pontról, #szarhétvége” hangulat ülte meg a lelkem, ahogy kvázi aquaplanningeltem végig a Hajós Alfréd sportuszodává avanzsáló Hungária körúton, hanem inkább egy “ez legalább megvan, egy pont a zsákban” érzés, és azt hiszem, erről a meccsről többet ne is értekezzünk.
Inkább jöjjön a vasárnap, meló, takarítás, aztán ha véletlen végzek, délután valami NB3-mas kaland. Ha összejön… bár már ott tartanék. Addig viszont boldog őszt kívánok mindenkinek.
Címkép: 1909foto.hu