Mastodon

A Honvéd volt sajtófőnökének fogalma sincs arról, hogy melyik klubnál dolgozott?

Ahogy Orbán Viktor se tudta, épp kinek ad át akadémiát.

Valami bekattanhatott az nb1.hu-nál, mert alig telik el nap, hogy ne jönne ki egy újabb agyszülemény arról, hogy a Bp. Honvéd maga a gonosz, és Papa H. még a sátánnál is rosszabb.

Bevallom, néha ránézek, mert tudom tisztelni, ha valami egyszerre vicces és klinikai eset. Ahogy esetünkben is.

A legújabb már olyan abszurdra sikerült, hogy nem bírtam nem megírni.

A lényeg, hogy a poszt szerint a Honvéd meghamisította Orbán Viktor beszédét! Skandalum, még a végén azzal meri majd valaki vádolni a miniszterelnök urat, hogy hazudott! Életében először, ugye.

De nem, itt a Honvéd hamisított, kérem szépen:

Maga a szerkesztő jegyzi meg, hogy Orbán Viktor bizony Budapesti Honvéd FC-ről beszél, sőt, meg is jegyzi, hogy Orbán Viktor ilyenben nem szokott hibázni:

Én itt akadtam el. Budapesti Honvéd FC ugyanis soha a büdös életben nem létezett. A Budapesti Honvéd SE-ből lett a Kispest-Honvéd FC, majd abból a Budapest Honvéd FC. Utóbbinál volt például sajtófőnök a cikk precíz szemű szerzője.

A Honvéd átiratában valóban Budapest Honvéd FC szerepel, és bár nincs szüksége rá a miniszterelnök úrnak, egy apró nyelvbotlását javították mindössze. Soha nem látott hamisítás, skandalum!

És még nincs vége:

Nos, mint a videóban látszik, Orbán Viktor azt mondja, Budapesti Honvéd, ám a Honvéd honlapján Budapest Honvédot adtak a szájába. A videóról és a cikkről is készítettünk másolatot, nehogy megint megváltoztassák vagy kitalálják, hogy gépelési hiba volt.

Természetesen mi is lementettük az nb1.hu anyagát, nehogy később le tudja tagadni bárki. Nem szoktunk ilyet, de úgy látszik ez a szokás úribb körökben.


Itt szeretném megkérni kedves olvasóinkat, hogy kezeljük helyén a jelenséget, ahogy az nb1.hu 2018 eleje óta a Bp. Honvédhoz, szurkolóihoz, játékosaihoz, vagy tulajdonosi és adminisztratív köréhez viszonyul.


frissítés // belos bökte ki, hogy Orbán Viktor beszédét maga Orbán Viktor is meghamisította az orbanviktor.hu-n:

Az inkriminált szövegrészlet

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||