Valamikor amúgy nyerünk a Groupamában?

Valamikor biztos, már csak a nagy számok törvénye alapján is. De hogy ez nem feltétlen ma lesz, arra is most inkább fogadnék, bár…

Bár. Amilyen furcsa ez az idény, még egy kiszaladt siker sem lenne eget rengető meglepetés. De hogy nekünk eget rengetően jól esne, az viszont biztos.

Amit a hivatalos honlap utóbbi hónapokban (sőt, években) megszokott, professzionálisan semmitmondó hírfoszlányaiból, edzői és játékos-megnyilvánulásaiból láthatjuk, a rákészülési hangulattal nincsen különösebb probléma. Sannino elszánt, duma helyett a tettekben hisz (Istenem, Lütyő nagyobb közhelypápa, mint Puhl Sanyi, előre félek a meccsvégi szentenciáktól), Batik a rossz emlékek helyett a jókra koncentrál a szombatból (valaki elrejtette az öltözőnkben Király Gabi méretes galambokkal és lepkékkel telt macialsóját, és annak a kipárolgása érződik tán?), Lanzafame a visszatérőkben (és magában) hisz a Digis jelenésekor. Ezekkel amúgy nincs gond, még mindig inkább a semmitmondó kötelező optimizmus szóljon, ha én lennék az ügyeletes nyilatkozó Kispesten az állandó félelmeimmel, a szurkolótábor lassan, de biztosan rám gyújtaná a Temesvár utcai médiaközpontot (vagy mit).

Ennek ellenére az sajnos nem változott, hogy sok érdemi következtetést ezekből a honlaphírekből nem lehet levonni (igaz, még egyszer aláhúzom: nem is egészen ez a dolguk). Viszont ettől még igaz, hogy kissé „hír-légüres” térben lebeg így a szurker, és jönnek a jól értesültek, a városi legendák, a fű alatt suttogott hírek, amikbe lehet kapaszkodni.

Mert másba mibe? A közelmúlt FTC-Honvéd derbitörténetébe? Abba nehéz. Utoljára Supkával a fél-sörmeccsen vertük a Fradit otthon, előtte Rossival a bajnoki évben a hullámvölgyes Dollékat. Akkor is otthon. De a zöld plázastadionban eddig még, és itt van a nagy gond, amit hellyel-közzel joggal dörgölnek a talpaspoharas bormámorban kéjelgő kurzusfratyisták is élvezkedve az orrunk alá: nemhogy 3, de még 1 pontot sem sikerült náluk szerezni az új stadionban. Egyet sem. A legközelebb még Supka catenaccióhoz menekülő, 2018 februári meccsén voltunk a pontszerzéshez, de pár perccel a vége előtt akkor is jött a Bűzös, és 1:0 oda. Különben vezethettünk itt csodás Lanzafame-Eppel akció végén, vagy akár Gyula-góllal, vagy indulhatott a meccs Fradi-találattal, a vége mindig vereség lett.

Úgyhogy egy kis minimálcél már meg is van nekem mára: legalább az első pontunkat (vagy pontjainkat?) szerezzük meg bajnoki meccsen a Groupiban, ha már ez az idény erősen elmenni látszik. A bajnoki része mindenképp (bajnoki részen a dobogós harcot értem, mert ha villámgyorsan nem jön megint egy őszit idéző pontgyűjtő őrület, akkor a hajó tényleg elúszott), a Kupa persze még áll, de ott a szerencsés sorsolás mellett egy nagyon jó, kiegyensúlyozottá váló menetelés is kéne, ráadásul nem bánnám, ha nem úgy járnánk, mint tavaly, hogy „BLASZ II-es csapatok” ellen kúszunk el a döntőig, és csak először ott találkozunk fajsúlyos ellenféllel, aki ellen aztán pont hiányzik a „fajsúlyos ellenfél elleni rutin”. Na, ebben segíthetne pont egy mai jól lehozott meccs, hogy megint helyreálljon az önértékelés a fejekben, hogy nem csak egy vert sereg vagyunk, hanem a kiemelt(nek hazudott) csapatok ellen is bármikor meg tudjuk rázni magunkat.

Szóban persze erről könnyű értekezni, megvalósítani nehezebb. Ha a legerősebb keretből válogathatna ma Sannino, és mondjuk egy Tujvel/Lefkovits – Mezghrani, Lovrics, Batik, Kamber, Uzoma – Gazdag, Hidi, Nagy – Zsoldos, Mutti kezdővel, padon Kálnokival, Nibával, Crazy Kopasszal, + aki még jó formát fut a héten, akkor mindenki 110 %-os teljesítménye mellett mernék bemondani egy „akármi is lehetne”-t (bár a csatárhiány még így is fájó), de hát tudjuk, a kezdőcsapat, és a pad is most kissé még távol vannak a „mindenki egészséges” verdikttől. Ettől még benne lehet a mában a meglepetés, de csak olyan, nem csupán rajtunk múló faktorokba kapaszkodhatok, minthogy a Fradi kissé elkényelmesedik a nagy előnye miatt, kicsit lenéz minket, penetráns nagy szerencsénk lesz és megúszunk 3 kapufát, elöl pedig egyszer villan Moutari, vagy a hiúságában tavaly megsértett talján. Tehát esély van, mondjuk úgy 10%. A gond a többi 90-nel van.

Nehéz, hullámzó és fura idényt futunk: klasszikusan átmenetit. Sokan kárhoztatják az új vezetést (kérdés persze, mennyire új a szakmai részért felelő mag), sokan mások pedig igen türelmesek, és nyilván abban is van valami, hogy nem elsőre kell várni egy váltás után a megtáltosodást, időre van szükség (amely véleményt profi módon már Azurák médiamester is becsempészte a népsportos nagyinterjújába a hétvégén). Ez így is van, de azért persze azt nem sokan bánták, hogy a vén czukk 2006-07-ben mindössze fél év bemelegedő időszak után lehozta a saját 2. legjobb kispesti tavaszát. Ettől idén, félek, még messzebb vagyunk, vagy ha ez lesz a 2. legjobb Mende-Bozó tavasz a ténykedésük során, akkor picit megijednék. Ami inkább elszomorít, az az, hogy bármennyire szidják vesztes meccsek, rossz szériák után (a győztes szakaszokban amúgy rommá dicsért) az öreg védelmünket, a nyugger liberókat, a futóbolond, semmire se jó középpályásokat, a fogalmatlan Moutarit, csipkedik a minek ide 37 éves kapus hosszútávra Tujvelt, azért ez a keret, mondhat bárki bármit, szerintem az utóbbi 15 évünk TOP 5-jében ott van (a 2016-2017-es, 2017-18-as, 2013 tavaszi, 2006-07 tavaszi, és 2007 őszi mellett), így különösen elszomorít, hogy pont most átmeneti évezünk, aztán mikor a jelen klubmodell (?) és vezetés beleszokik a menetbe, akkor már a messzeségben lesz csak sok mostani kulcsember. Persze jönnek majd mások – de elnézve a fentebb prezentált évszámsort, a jó kis keret-generációk nem olyan sűrűn követik egymást Kispesten.

No mármost ezért sem bánnám, sok minden más mellett, ha az öreg védőink meg a Zsoldos érája alatt is még sikerülne az új Fradi-pályán is egyszer valami sikert elérni – ez ma még lehet egy hálóval feltört hátú iksz is, de akár ma, akár legközelebb, már kicsúszhatna egy hősies siker, hogy ne csak akkor nyeregessünk odaát néha-néha, amikor abszolút outsiderként csúszik ki valami, mint Gálhidivel ’99-ben (Borgulya góllal, Uram Ég), vagy Moralessel az amúgy undorítóra sikerült 3:1-es (Rouani és Rufino gólókkal, sokszorosan Uram Ég) győzelmünkkor, mikor is 11 emberrel védekeztünk emberelőnyben, 3:0-ás vezetésünkkor.

A lecke fel van adva, ha már rojtosra fúj minket a lelátón a szél, legalább valami tisztes helytállást lássunk. Gyerünk, srácok.