Mastodon Mastodon

Időutazás gyerekkorunk focivilágába

Vincze Lilláék, MINT NÉGER, de ne ijedjünk meg, nem ez lesz a lényeg

Meló végén, már félig kifolyt szemmel még gondoltam, ránézek a privát levelezésemre, ahol egy külön csoportban Öcsémmel, Totó és Doki barátommal, valamint az ex-labdabiztos blogger Vérfarkassal küldözgetünk egymásnak mindenféle vállalhatatlan hír-kommentárokat. A szokásos Bohócliger-vonatkozások mellett mai adagként valami Pataky Attilás borzalom fogadott, aminek kapcsán Vér valahonnan kerített egy Három kívánságos klipet, amiben az Edda igric szekunder szégyenérzetet keltő Batman-jelmezben énekli valamelyik slágerét. Miután ezen már könnyesre röhögtem magam, Vérfarkas még bevitt (a Vincze Lilla-rajongásom porba zúzni kívánó) mélyütésként egy ugyaninnen származó Napoleon Boulevard klipet, ahol a színpadon egy megszeppent kissrác azt kéri Tibi bácsitól, hogy a Napoleon adja elő vele a színpadon a Bicikli c. slágert, MINT NÉGER (igen, jól hallják a kedves olvasók). Hiába, akkor még más volt a PC fogalma. Konkrétan nem létezett.

20 másodpercet bírtam a szürreális élményből, mikor észrevettem, a video meglehetősen hosszú, egy egész évadnyi Három kívánság műsort sűrít bő egy órába, beletekertem hát, és a közepén (kb. 29.30-tól) megleltem, amire számítottam: egy panellakos kiscsávó kéri csodatevő Tibi bácsit, hogy hozza őt össze az akkor épp az Olympiakosban profiskodó Dömével. Erre az epizódra halványan emlékeztem még 1988/89 tájékáról, hát most újranéztem. Mit mondjak: ’80-as évek fetisisztáknak több mint ajánlott!!!

A sztori klasszikusan kezdődik: a srác álma, hogy Détárival találkozzon, Tibi bá meg gondolom, meglátta a végig ouzózott athéni hétvégében rejlő lehetőségeket, így nemsokára az akkor még vadiúj  Ferihegy II-n vagyunk, ahol a parádés konfekcióöltönyben feszítő szőke félisten olyan kitörő lelkesedéssel válaszolja meg a srác minden kérdését, mint Lanzafame a Rebrovval való viszonyát firtató újságírói érdeklődéseket. Ezután irány Göröghon, ahol Détári ígéri, bár péntektől vasárnapig ő edzőtáborban lesz, majd a meccs után egy hétfői napot szán a srácra, ahol lesz városnézés, séta, tenger, kúrás, kacagás, autósüldözés, minden. (Jó, az utóbbiak inkább Tibi bácsinak). Mondanom sem kell, a videóból úgy tűnik, ez végül elmaradt: gonosz Öcsém szerint a háttérben hasonló indok lehet, mint Döme 3 napos eltűnéséé a ’86-os magyar-brazil után.

Innentől a kiscsákó narrálásában jön már szombaton a városnézés, őrségváltás, tenger, Akropolisz, majd este találka Dömével és a klub görög-magyar czukor tolmácsával/mindenesével egy bárban, ahol kiderül: óriási edzést tartott aznap Komora Imre bá, az edző és szekundánsa, Török Péter. „Milyen volt a mai edzés?” – firtatja Dévényi, és nem késik a válasz a szinte NSZK pornóbajusszal büntető tagtól. „A mai edzés…milyen is volt…Változatos… Imre bára jellemző hogy mindig improvizál„. Már itt érdekes sejtéseim voltak, és a görög dolmetscher ráerősít: „Amolyan fakultatív az edzés… az edz, aki akar, más azt csinál amit akar”. Nem semmi, Imre bá kivitte az ungarische betyáros szakértelmet az elmaradott görög ligába, csodálatos!

Másnap aztán meccs, mindkét főhősünk pályára vonul közepesen modoros narrálás mellett a csapattal, és én itt kárhoztam el végleg. Azok a Puma mezek, az a nagy mocskos betonteknő stadion, a Döme előtt nem sokkal kifutó, szakállas, hosszú haját vokuhilában hordó görög csapattárs, akit ilyen fizimiskával azonnal vittem volna a kedvenc, 1995-ös gombfoci Juventusomhoz. A föld alól, lépcsőn felkocogó játékosok, az akkor ultrarövid nadrágok, még a stadionhoz érkezéskor a bő suhogós melegítők, egyszerűen annyira ’80-as, kora 90-es évek, hogy elsírom magam. A padon pedig a cattlebell súllyal guggolás pozícióban ülő Komora Imre bá, mellette Török Péter, aki rövidesen megnyeri első nemzeti kupáját pályaedzőként itt Athénban, majd 8 évvel később, már vezetőedzőként, Magyarországon ismétel. Na melyik klubnál is?

És nem véletlen idéztem meg egy hasonlat erejéig odafenn Lanzafamét: Détári szemmel láthatóan ennek a csapatnak a sztárja (ezt tudtuk, de akkor is jó látni), a többiek bemelegítéskor is távolról lesik a mozdulatait, a közönség éljenzi, és… és hát annyira nem a szavak embere ő sem, mint a digónk.

Az epizód itt röviddel ezt követően véget ért, a Kaoma együttes feledhetetlen Lambadájáról pedig csak az az 1992-es erdei iskolás sulibuli jutott eszembe, ahol addig toltam a csípőrázást, míg már szúrt az oldalam, a Turi Vikit persze nem sikerült felkérni táncolni, mert elvitték a díjnyertesebb versenyzők, szóval ideje visszatérni a melóhoz, RW, ha nem akarsz este 10-ig itt pusztulni, azt pedig nem kéne, mert még a kocsmakvízre is oda kellene érni.

A következő pillanatban azonban egy másik régi kollegámtól újabb levélküldemény érkezik, „ismét feltűnt a mester” felütéssel, és a végtelenül szomorú cikkben a fenti Három kívánságos szpot focista főszereplője sírja el szokott bánatát, miszerint őt mindenki csak kicsinálja itthon. Erős a kontraszt a két anyag között, a pályája csúcsán (mondjuk magyaros csúcsán) tündöklő sztár, és a lecsúszott ex-ász között, csak remélni tudjuk, hogy a Zsoldy nem így végzi, bár intő jel lehet számára, hogy aki egyszer a korpa közé keveredik (mint főhősünk 1993-ban), az könnyen elindulhat a züllés útján!

Nyugi, csak viccelek. (Félig).

Csodálatos nosztalgiázást kívánok mindenkinek!

“Időutazás gyerekkorunk focivilágába” bejegyzéshez 84 hozzászólás

  1. Ugrai-analfabéta lévén a youtube segítségét kértem.
    Ami lejött: ez egy bátran cselező, jó rúgótechnikával megáldott pali.
    És még jó korban is van (27.)
    Hírlik, az öltözőben bomlasztó / megosztó karakter… Hogy mennyire tud kártékony lenni egy ilyen izgágább karakter, az nagyban múlik az edző és a stáb karakterén, illetve az öltözői közeg minőségén is. Ha gyengébb kezű a stáb, és az öltözőben eleve nem 100 a klíma, akkor valóban nagy kárt tud okozni egy ilyen figura, de ha erős kezű a stáb, és egyben van az öltöző, a sorba kénytelen-kelletlen beálló, máshol renitens figura (pláne ezekkel a skillekkel) a csapat hasznára válhat.
    Bízom a stábban, bízom az öltözőben, a csoportnyomás erejében, és bízom Ugraiban is, hogy érett ő is egy kicsit, és bajt immáron az ellenfelek védősoraiban kavar csak.
    Legyen üdvözölve, előtte az asztal ?

  2. BRÉKING

    „A röntgen és az MRI után pedig kiderült, hogy védőnk bal bokája nem sérült súlyosan, kisebb zúzódás, illetve folyadék látható a felvételeken, de tényleg nincs nagy gond, így Batik Bence hamarosan újra játszhat.”

    1. Aszittem már Ugrai. :))
      Mármint rápillantottam, h bréking, boka, sérült, húzódás, mindez az Ugrais hírek felett, ismerve a néha „fura” igazolásainkat.
      Mielőbbi felépülést, Bence!

      1. Ő nála nem ilyen jó a helyzet… :) Remélem, csak vicceltem. A képességek megvannak benne, csak rajta múlik, hogy mit alakít nálunk… HAJRÁ! (jöhet Némó + a horvát koma, és még a végén lehet valami a dobogó/kupadöntőből! :)

    1. jajdejó..csak a lényeg hiányzik..mennyi időre? kölcsön? etc

      1. szerintem nála pont jó lenne a félév, aztán értékeljük és hosszabbítsunk, ha érdemes.

      2. Kitől vennénk kölcsön? Nincs csapata!:)

        1. mi bárkitől képesek vagyunk kölcsönvenni bárkit! :D

        2. Ha van „gazdája”, igen! De ha nincs…

        3. mitudomén:) nem követtem ugrai bulibáró előéletét :)

        4. Kispesti vezetőség: Fogd meg a söröm….

      3. Az tényleg vicc, hogy 0 infó van arról, hogy mennyi időre szerződtettük.
        Van egy gyanúm, hogy fél évre, de ha 1 évre, akkor is úgy, hogy egy számára megfelelő külföldi ajánlat esetén el kell, hogy engedjük.
        Így olcsóbb ;)

        1. Szerintem Ugrainak az elsődleges célja az volt, hogy budapesti csapathoz kerüljön.Szívesen olvasnék vele a honlapon egy interjút a céljairól, motivációjáról. Nálam egyelőre egy kategória Egerszegivel, de ha az idény végiég a hozzáállásával és góljaival bizonyítja az ellenkezőjét, akkor egy fiókkal feljebb teszem :)

        2. Foci tudásuk ég és föld, persze attól még a csapat segítése szempontjából akár egy kategória is lehet Egerszegivel.
          Érdemes 2-3 percet rászánni:

        3. az utóbbira gondoltam… a képességei megvannak, reméljük Lanza és közte fog működni a „kémia” és akkor valami jó is kisülhet a dologból.

    2. Legalább lehet majd nevetni…Majd amikor Lanza ad neki egy kib. nagy tockost :D

    3. Én örülök, mer mér ne örüljek. :)
      Mindenkinek jár a bizalom, hajrá Roland!

  3. Ami azt illeti, én Németh Krisztiánnak és Balicnak jobban örülnék. Két olyan poszt, ahol nagyságrendi fejlődés állna be az érkezésükkel…nyáron meg nézni kell valami értelmes védőket, mert Kamber és Lovrics már lassan szögre akasztják a cipőjüket.

  4. Félve kérdezem, hogy Ugrai most akkor hol van? Nincs toll a klubházban vagy mi?Esetleg uccsó pillanatban befutott egy ajánlat az indiai 2 osztályból?

    1. Most jelent meg a honlapon, hogy leigazoltuk.

  5. Huh, kösz az élményt, RW. :)

    Egyébként pár hónapja linkeltem be az alábbi 3 kívánságos videót Öcsi bácsival, ha már témánál vagyunk, legyen itt is, hátha valaki még nem látta:
    https://youtu.be/Sk1Qx4ETvOg

    1. Sajnos ezt már 4 évvel ezelőtt is elmondták, de talán jobb is nekünk az nb2-ben nevelőegyesületként. A fővárosi élvonalbeli férfi klubok nem nagyon akartak működni az utóbbi évtizedben, azért meg ne jussunk vissza, hogy pofozógépek legyünk, és megint rajtunk röhögjenek a vidéki fellegvárak szurkolói. Ezt már egyszer megéltem, elég is volt, a kiesésünk évének végén már jó ha százötvenen lézengtünk a csarnokban hazai szurkolóként, és persze rajtunk leghűségesebbeken röhögték a legjobbakat a körmendi/szolnoki/egerszegi drukkerek…

      1. Igaz, de hatha az akadémiai rendszer hoz egy kis kivaltsagot a kosarlabdaban, itt legalabb – egyelöre – nincs Fradi..

  6. Döme nyugodj meg, minket is, nekünk is, folyamatosam.

  7. Beugrott már hozzánk Ugrai, vagy még mindig csak hecceljük magunkat.

    1. Beugrott, azt mondják…
      Ma lesz bejelentve ha minden igaz, bár tegnapra is ezt mondták

    2. ilyenkor vajon mi a faxon megy még a huzavona… ?

        1. hihetetlen, de az egyik hír igaz… 1. Ma bemutatnak 1 jó képességű csatárt a Honvédnál!
          2. a cofidis nem baxa át az embereket!

      1. Készül a bemutatkozó videó csak elfogyott a film . Esetleg annyian állnak a falnál a címer alatt nem fér oda .

    3. Nem bírom már ideggel, ezt a sok ugri-bugrit.

  8. Időutazás Détári kapcsán.
    Vidéki meccsre utaztunk a drukkereket szállító Honvéd busszal ,az egész társaság egy emberként lelkesen örömködött,hogy Détári a Frankfurtban játszik.Ekkor megszólalt Tolvaj Karcsi bácsi(a buszos utakat ő szervezte) én annak örülnék ha náluk játszana.

  9. Ugrai jatéktudasa magas szintü (igaz, nem egy Lanza), a hozzaallasa rossz.

    De én annak idején egy 3 éve még sokat irogattam neki, hogy jöjjön Kispestre, szoval nem akarok alszenteskedni, hogy ne jöjjön, de a fiatalokat féltem.

  10. Játéktudásba azért van nálunk az első keretbe vagy 8-10 aki még nála is gyengébb (csak a most igazoltak Niba, Hidi, Mayron, Kesztyűs..).

      1. Számomra totálisan sötét ló a pali. A neve megvan, de hogy mit tud, mire képes, full off.
        Az itt olvasottakból próbál vele kapcsolatban fölépülni egy kép :)

  11. Érdekes, hogy most tettek róla össze egy másik fantasztikus videót, amellyel igazán érthetővé válik, mekkora világklasszis is volt ő…
    …eddig a Kispest utolsó világklasszisa!
    Ezért is drukkolok inkább az akadémistáknak, mert nincs nagyobb büszkeség egy ilyen klubnak, mint a Honvéd, mint, hogy olyan játékosokat „termeljen ki”, mint Puskás, Bozsik, Tichy, Détári, Gabala Krisztián!

    1. Szegény Banó, ha annyi kontrát elb.szna, mint itt a végén Döme, hát amit az kapna itt a fórumozóktól, elbujdokolna örökre.

      1. Döme angolok ellen játszott, nem egy Mezőkövesd ellen…

        1. Ő meg világklasszis. Mégse lett helyzet egyikből se.
          Ne érts félre, láttam Dömét játszani, egy zseni volt, ez az összevágás meg komolytalan.

        2. Ne viccelj, zsenialis dolgokat müvel.
          Vagy 3 golpasszt kiosztott – csak az elsö félidöben

        3. Valóban csinál zseniális dolgokat, valóban kiosztott gólpasszokat az első félidőben. Nem állítottam mást. Viszont a második félidő végén azoknál a kontráknál nem sikerült igazán jó megoldást előhúzni. De még ez se tragédia. Hanem hogy mit kapna egy mai játékosunk hasonló kontra aránynál… Bár a kocsmai fórumon biztos megkapta Döme is anno.
          Ja és visszavonom, nem komolytalan az összevágás, sőt, tetszik hogy ilyen őszinte. Azt is bevágták amikor óriási homályt passzolt Döme, vagy belevezette a védőbe, stb.

        4. Ilyen hibákat csinálnak ma a legnagyobb klasszisok is, CR lövései nem egyszer a nézőtéren kötnek ki.
          Éles meccsen hozhatnak rossz döntéseket az emberek, meg azért ne feledjük, hogy azóta sokat fejlődött is a foci, nehéz ezért ezt nyersen így megítélni.

        5. Igen, hívta Őt a Barcelona és a Juvével előszerződése is volt…de megakadályozták itthonról, hogy odaszerződjön… érdemes a könyvét elolvasni, ott mindent elmond erről.

        6. Így van, ezért is játszott a világválogatottban a Platini búcsúmeccsén 1988-ban…csak a Honvéd utánanyúlt és nem szerződhetett Frankfurtból oda…

        7. Döme és a kis zöld Gösser :)
          Nem tudom igaz-e a sztori, de állítólag amikor a zöldekhez ment edzőnek benne volt a szerződésében, hogy no pia…

        8. 1983-84 óta járok Honvéd meccsekre, soha nem láttam még olyan játékost, és valószínűleg nem is fogok mint Döme, játékintelligencia, irányító és góllövőképesség (mit nem adnék érte ha ma játszana), abszolút kétlábas játékos volt. Utoljára 2007-ben láttam élőben játszani mikor a brazilok ellen játszottunk és ha jól emlékszem „egy” Richardo Rocha-t esernyőzött át, majd beverte…

        9. Persze, mert Kipu nem tudta átvenni a labdákat. :)

      2. Az biztos, csak éppen ezen az egy meccsen többször találkozott a labdával, mint Bence kis túlzással egy szezon alatt. Félreértés ne essék, én ennek örülök, nehogy emiatt mostantól többször keressük a labdával… :D

        1. már majdnem lájkoltam…erre elqrtad a végét…. :)
          szegény Bence…adjunk még 1 kis időt neki, szerintem van benne potenciál, vannak jó meccsei.
          rutin, tapsztalás kell neki és hasznos lehet a bal oldalon.

        2. Nem tudom miért, de úgy tűnik ezekről a jó meccseiről én mindig lemaradok… :) 3308 nb1-es játékpercéből jó ha a 308-on nem ment épp az agyamra, de szerintem még ennyiről sem beszélhetünk. Egyébként meg nem kell szegényezni, gondolom nem azért ment focistának, hogy mindenki csak jót mondjon róla, vagy ha igen, abba sok melót kell beletolnia a jövőben, hogy változzon a véleményem, 1-2 jó meccs még nem fog feledtetni 30 rosszat. De én leszek a legboldogabb, ha valamilyen csoda folytán megtanul gyorsan gondolkodni. :)

    2. A magyar futball utolsó világklasszisa a Kispesten túl. Ez az ember egy tanár volt a pályán!

      1. És őt még nem kinevelték (csak azért említem, mert manapság az edzőket okolják, hogy nem tudnak kinevelni…), hanem a tehetsége világsztárságig vitte.

        1. Így van, neveléssel is lehet és kell is focistát „csinálni” csak nem szabad ezt túl dimenzionálni, mert nem csak a nevelésen múlik sőt…
          Mindegy, Détári hatalmas tehetség volt, és ő meg is mutatta mit tud, világsztár lett, beérett a tehetsége, talán ami hiányzik egy pár év valamelyik sztár csapatban, de ez nem csak rajta múlt, bár a teljes igazságot csak ő tudja.

        2. CSAK rajta nem múlt… :/ Neki valóban elérhető lett volna a Barca vagy a Juve, ha nem akart volna az otsh vagy mi a faxom 10. bőrt is lehúzni róla… Szégyen mit műveltek vele, a minimális szakmai szempontokat is felrúgva! Büntetni kellene azokat, akik abban részt vettek!
          Tönkre tették a pályafutását és sok magyar tehetséget fosztottak meg attól, hogy Döme oldalvizén a spanyol vagy olasz bajnokságba kerülhettek volna.
          Áttételesen az egész focinknak ártottak 1-2 millió márka miatt…

        3. Azért nem tudjuk a teljes igazságot.. és az hogy rajta egyáltalán nem múlt… hát, én azt mondon akkor főleg nem rajta… azért tudták őt befolyásolni, ha nem hagyta volna magát…

        4. nem tudom…én elfogult vagyok vele…nekem Ő volt a Foci megtestesítője: az a technika, elegancia…hmmm… ahogy megindult, cselezett, indított vagy kapura lőtt,… az Istenáldotta tehetség sugárzott minden mozdulatában.
          elkezdem nézni ezeket az összefoglalókat és nem tudom abba hagyni, annyira jó látni, amit művelt a pályán.

        5. biztos nem könnyű eset emberileg, de melyikünk az… ? :)
          és mi még világsztárok sem vagyunk..ha csak nincs itt közöttünk Döme…mármint az igazi, nem Sanya. :)

        6. Ez így van, abszolút egyetértek Veled., Döme csak egy volt…és nagyon hálás vagyok azért, hogy láthattam őt sokszor játszani,
          talán még a Bárányosból lehetett volna hasonló kaliber

        7. A saját korosztályában valóban ő volt a csúcs a pályán. Közel járt ahhoz, amit Kocsis Lajos tudott ebből a játékból.

        8. A cselezőkészsége, rugótechnikája minden, általam látott játékos fölé emelte. (Puskást nem láthattam élőben.) Nemzetközi kupameccsen megcsinálta hogy a kétszer is megismételtetett szabadrúgást harmadszor is belőtte, mégpedig ugyanoda. Tőle láttam olyan trükköt, hogy a derékmagasságban érkező labdába úgy nyúlt bele, hogy az a mögötte érkező ellenfelet szintén derékmagsságban megkerülte. Sokszor röhögött a publikum az elképesztő cseleitől. Az előkészítésben és a befejezésben is nagy volt. Sokszor varázsolta oda a labdát a csatárok lábára, de ha a helyzet úgy hozta , egyedül cselezte ki az ellenfél védelmét és lőtte be.
          Viszont Détárinál is problémásabb ember volt…

        9. Így van, nekem még megvan valahol a 86-os csapatról egy kis kiadvány
          első oldalon a megújult fűthető kispesti pályával…ez olyan volt nekem mint egy biblia, szobám fala tele a bajnokcsapat képeivel…
          Akkor voltam 14, de már sokszor egyedül jártam ki a pályára…Kelenföldről..majd később Újpestről

        10. Azért amit Détári mond, abból nyugodtan gyököt lehet vonni, a bölcsességeit meg egy jóindulatú mosollyal elintézni.

          Sajnos, emberileg nagyon messze esik attól a szinttől, amire a játékban képes volt. Ráadásul az egyesülethez való viszonyát, a Fradihoz való utólsgos törleszkedését nehéz minősíteni. (Egy Nyilasi sosem tagadta volna meg a fradista kötődését, ahogy Détári beszélt néha a klubról a fradista közvélemény előtt riszálva magát.)

          Azt mondja, hogy ő nem kell a magyar futballnak. Sok szakember van, akinek ugyanabban a közegben kell produkálnia, mégis sikeres. Igaz, kevesebbet dumál és nem azzal akar kitűnni, hogy „ráborítja az asztalt a tulajdonosra”

          Azokat az embereket, akik mindig másokat hibáztatnak a sorsuk alakulásáért, nem lehet komolyan venni.

        11. most kénytelen vagyok magamat idézni : „nem tudom…én elfogult vagyok vele..nekem Ő volt a Foci megtestesítője” :)
          ennyi.
          és nem voltunk a bőrében, nem tudjuk, hogy milyen érzés lehetet lecsúszni a Barcáról vagy Juvéról.

      2. 1999-ben a BVSC-ben játszott, miatta jártam ki a Szőnyi útra…akkor volt 36 éves, és hát már nem szántotta fel a pályát, de minden megmozdulása azt mutatta, hogy ez valami másik játék amit Ő játszik…minta egy földönkívüli lett volna a sok béna között

  12. Gyerekkorom focivilágának egy darabkájától éppen ma búcsúzott az utókor a Farkasréti temetőben. Tussinger Antalt, a 60-as évek Honvédjának középpályását (akkoriban még half) temették. Elegáns stílusú játéka miatt nagy kedvencem volt; Isten nyugosztalja.

    Szerencsére páran még élnek abból a korosztályból: Komora „Sinya”, Tóth Kálmán, Marosi Laci, Vági Pista. Ők voltak – Tichy és Kotász mellett – , akik ’63 novemberében 7-2-re verték a Fradit, ’65-ben 7-1-re az MTK-t, és vesztették el rosszabb gólaránnyal a ’63 őszi bajnokságot az ETO-val szemben.

    A „kulturális hátteret” nekünk a Beatles jelentette, kezdetben a SZER nehezen fogható adásai, később Komjáthy György Csak fiataloknak c. műsora által.
    A zenei általánosban énektanárunk, Magda néni szigorúan tiltotta, hogy Beatlest hallgassunk, mindennél sikeresebb marketinget csinálva ezzel köztünk a liverpooliaknak. Ami aztán – legalább is nálam – kihatott a Liverpool FC-re is, amivel ’65 őszén kerültünk össze nemzetközi kupában. Itthon 0-0, kint 2-0 oda, de lehetetlen volt haragudni a gólszerző Callaghan-re, hiszen ő is liverpooli volt, mint a „gombafejűek”…

    Azóta is egyetlen külföldi csapat a liverpooli, amelynek az eredményeire odafigyelek, és tudok örülni a sikereiknek.

    1. Hasonló korosztály vagyok,még láttam Puskást is,de Bozsik,Tichy, Nagy Antai Imperial, Marosi Laci,, Kocsis Lajos ,Kotászon nőttem fel és még megértem,hogy ujra nagy csapat lettünk,Tichy,majd Komora edzőségén,Nagy élmény volt a többszörös bajnok csapat Andrus,Nagy Antal,Garaba,Varga J.,Détári,Sikesdi,Gyimesi,Kozma,Weimper,Dajka,Esterházi Fodor …..Kotászt egy kicsit sajnos nem említik méltó helyen,szerintem Puskás,Bozsik Tichy szintű játékos volt,láttam játszani középhátvédet,középcsatárt fedezetet,összekötöt,minden poszton remek volt,csodálatos technikával,eleganciával és vékonydongálya ellenére kőkemény volt.

  13. Varázslatos volt.
    Különösen mikor az étteremben beszélget Détári, meg a bajszos bácsi.
    A fociról való beszéd most is ezen a színvonalon zajlik sokszor a tv – stúdiókban, a szünetben.
    Legalább a nosztalgia-faktor nem volt meg: a futball – beszédben ma megvan: egy totálisan a jelenről szóló műfajban a bezzegezés még szórakoztatóbb. Pont mint mikor a színházi életben, arról beszélnek mekkorát alakított Kiss Manyi 1947-ben Iluska szerepében, ez kurva sokat mond a jelen színházáról.

  14. Még egy kiegészítés magától Tibi bácsitól:Détári egy időben az Olimpiakoszban futballozott, úgyhogy kimentünk Görögországba, mert egy kisfiú el szerette volna végezni az egyik meccsén a kezdőrúgást. Több ezer ember ujjongott, óriási hangulat volt, a gyerek nagy boldogan elrúgta a labdát, amikor szólt az egyik operatőr, hogy baj van, nem ment a kamera. A meccs viszont már zajlott, nem lehetett megismételni. A tömegről meg Détáriról voltak vágóképeink, úgyhogy másnap kimentünk egy görög rétre, és közeliben felvettük, ahogy a kisfiú belerúg egy focilabdába. „

  15. Gonosz kérdés, hogy ez a műsor még a ’88-as bundabotrány előtt, vagy már utána volt? :)

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.