Hogy ne rontsuk el a Turku-élményt az előző posztban.
- Bódog Kisvárdáról jött;
- Dajka Kisvárdáról jött;
- Supka Kisvárdára ment;
- a héten az NB III-as csapatnak két meccse is elmaradt, az első hivatalosan is koronás eset miatt;
- ketten koronásak a keretből, de nem tudjuk kik azok (személyes adat);
- csütörtökön megsérült Baráth, és sérült volt Tamás (tudtuk meg az MLSZ-től)
- a felnőtt és a fakó együtt edz (felnőtt program via Urbányi), vagyis ha az egyikben korona van, akkor nincs olyan, hogy másik;
- a koronásokat elkülönítették;
- a szurkoló pedig nem tehet mást, mint nézegeti a névsorokat és próbál okos lenni.
fordulóban még életemben nem láttam ilyen szintű fáradtságot, dekoncentráltságot.
fejben, lábban és lelkileg megrogyott a társaság…alap passzok nem működtek, nemhogy a játék.
bár nagyon az elején vagyunk, de durván be kellene avatkozni, mert nagy a baj.
Na azért nem Supka miatt nyert a Várda ….
és milyen faxa meccseket tolt anno SA csapata…csak rossz volt nézni. :/
az idő tényleg mindent megszépít.
Ha visszamehetnének az időben, akkor szerintem nem veszik meg a csapatot :D
Valaki magyarázza már meg, hogy Gazdag tegnap mit csinált az első gól előtt, mikor visszahúzta a lábát a labda útjából? Úgy gondolta, hogy jobb a gól, mint a szöglet, vagy tipszmiksz? Zsótérnál nagyobb nulla pedig csak Ugrai a kezdőben.
Nekem is ugyan ez a véleményem, én akkor azonnal lehoztam volna, ha becsúszik akkor az nem gól.
Nem hogy becsúszik, csak ott kellett volna hagynia a lábát. De visszahúzta…
Gazdag sprintben futott vissza. Mikor visszaért, próbált megállni, nem csúszni, mivel nem tudhatta, hogy van e mögötte érkezö várdai. Pont a fék pillanatában rúgta el erösen, pontosan mellette a csatár, nem tudra már lereagálni. Nem láttam benne semmi szándékosságot, pechje volt. Ha csúszik, és a támadó visszagurítja a második hullámnak, akkor most azért cikizné mindenki. Nagyon gyenge volt tegnap, nem mentegetem. De az egy nehéz helyzet volt.
Itt visszanézhető. Szerintem ott már nem sprintelt és a megálláson is túl volt, mikor odaért a lövés. Azt ott meg tudta volna akadályozni.
https://m4sport.hu/magyar-foci/cikk/2020/08/30/a-kisvardatol-is-kikapott-a-honved-pont-nelkul-allnak-a-kispestiek
Nem vitatkozni akarok, de ha becsúszik, akkor lehet a támadó nem lövi be egyből, hanem megáll körülnéz, tesz egy másik mozdulatot.Addig meg lett volna idő visszaérni, vagy valamit a védelemeben korrigálni De tudom, hogy „ha” meg „lehet” nem létezik. Nem akarom esetleg elhinni, hogy egy új szisztémát ezek a játékosok nem tudnak elsajátítani, mert hogy ennyire nincs játék IQ-juk.Ez a vergődés tegnap borzalom volt.
Ott is a válasz a mondandódban. Lehet. Lehet, hogy csúszik, a várdai meg simán átemeli felette. Lehet. Szeritem nem ezen múlott. Peches pillanat volt, de azért az 5 perc ritkán meccsdöntö. Sokkal szembetünöbb volt nekem pl. Lovresz lassúsága, Uzoma teljes csödje, Zsótér hajmeresztö megoldásai vagy Ugrai, akitöl nem emlékszem egyetlen egy jó megoldásra sem tegnapról, stb, stb…
Ebben igazad van. Sajnos az a legszomorúbb, hogy volt egy időszak az első félidőben, mikor Cipf volt a legjobb védőnk. Azt hiszem, ez mindent elmond a meccsről.
Nem szeretnék vitatkozni senkivel. Tudom, mindenkiben forr az indulat, én sem erre számitottam. DE. Bódog csapata a Tujvel – Tamás, Boti, Batik, Mezga – Szendrei, Gazdag, Zsótér, Kesztyüs- Balog, Ugrai. Ebböl tegnap öten hiányoztak. Ezért nem értem a takarodjozást. Vagyis értem, emóció. De nem értek vele egyet.
De akkor nem erölteted a gegenpressinget, hanem kissé hátra helyezed a védelmi vonalat. Például. Jobb keretünk volt tavaly is, most is, mégis gyengébbek vagyunk az új tulajok új edzőivel, mint korábban, ez tény.
Kedves druszám, egyben azért egyezzünk meg. Lehet itt erösködni, hogy Bódog szar edzö, de azt azért el kellene fogadni, hogy a kisujjában is több van a fociról, az edzösködésröl, mint azoknak,akik szarozzák, mint neked, nekem vagy bárkinek itt a fórumon. Szerintem egyikünk sem pro licences edzö, ne akarjuk már taktikából oktatni. Föleg ilyen teljesen alapszintü dolgokról, mint amit most irtál. Nyilván oka van, hogy nem ezt csinálta, nyilván látja, hogy mit tud játszani a csapat, tudja, hogy ki mire képes. A jobb keret is sántit erösen. Ez nagyjából a tavalyi keret volt, plusz Zsótér, minusz a zsoldos, mountari, king.
Ha bomlaszt, nyiván mennie kell, én ebbe nem látok bele. Szakmai stáb dolga. És az is, hogy hozzanak helyette valakit.
Annyit nem lehet önzőzni mint Ugrai csinál mostanában, egy esetben lehet, ha minden cseled sikerül, de, ha egyik sem akkor…
Szögezzük le, ami tegnap történt, az borzalmas volt, ezzel szerintem mindenki egyetért. Egyedül Bódog nyakába varrni a vereséget viszont nem kellene. Ez egyelöre nem az ö csapata. Az ö igazolásai közül tegnap senki sem játszott. Esetleg Zsótér, ha öt ide vesszük. Tamás, Boti, az új védö gyerek, Balogh sérült és-vagy meccshiánnyal küzd. Szendrei sérült. Kicsivel több türelem kellene. Ha 4-5 forduló után is ilyen lesz a játék, akkor váltani kell. Bódog sem szívesen játszatja gondolom Uzomát, Traorét, Czipfet szüröben stb. Nincs nagy variációs lehetösége sajnos. Lovreszék lassúak az ö fociához. Biztos vagyok benne, hogy ezt ö is tudja.
Zsótért írod. Traoré? TGK? A felhozott Gale?
Ezeket nem ő kérte?
Ha nem ő kérte, akkor pedig miért vállal munkát egy olyan kerettel, amit nem ő rak össze, és ami alkalmatlan az ő alaptaktikájára?
Nem Bódogot pécézem ki, mert ez több elődjére is igaz.
Mindig fordítva ülünk a lovon.
Hozunk edzőt, meg 1-2 jól hangzó nevet, aztán a tréner koncepciója és a keret köszönőviszonyban sincs egymással!
Hemyt ezért szidtuk joggal, hogy eszetlenül kapkod! Nem alkalmaz sportigazgatót… Így is volt! Az öreg amatőr hobbista ezernyi ősz hajszálat okozott.
De csöndben kérdezem: most mi változott? Ja, visszajött a régi címer. Még remélem a Kispest nevet is visszakapjuk és azzal esünk ki a p*csába…
Írom mindezt úgy, hogy ha annak a kókler lütyőnek, vagy a barom Vierchowodnak kijárt a türelem, Bódognak is kijár 2+1 meccs után, simán!
Akiket irsz, cserének lettek hozva. Aminek Traoré, vagy a kicsit megerösödött TGK vagy Gale jó is lehet. Nyilván Eppel mögé akarták öket, csak vele nem sikerült megegyezni végül. Ezért jött Balog, meccshiánnyal, persze. Erröl Bódog nem tehet. Kezdöcsapatba Boti, Tamás, Zsótér és Balog jött.Teljes csapatot egy átigazolási szezon alatt nem rakhat össze, ne viccelj már te is.
Nem viccelek, és ezért mondom, hogy nem Bódogot pécézem ki! De ugyanaz folyik nálunk egy évtizede, nem veszi észre senki? Bocsánat, 2 évtizede! Mikor igazoltunk mi ésszel, edzővel egyeztetve? 2015 nyara, 2016 nyara. Előtte 2007 január, 2007 nyár, 2008 január. Azóta jön ide xy, és kap, amit/akiket összehalász neki hol Cordella-Nagy Laci, hol most Urbányi, hol pedig a legvészterhesebb időkben a vén elszabadult hajóágyú. Nekem ez a bajom.
És bocs: „Teljes csapatot egy átigazolási szezon alatt nem rakhat össze, ne viccelj már te is.” Hát dehogynem, ha szerkezetet akarsz változtatni, teljes szerkezetet akkor rakd össze a teljes csapatot. Vagy ne variálj. Vagy fokozatosan variálj. Ez nem olyan bonyolult.
Én pont most látok egy kis tudatosságot az igazolásokban. Fiatalitás,sebességnövelés ez volt a terv. Boti, Tamás, Zsótér, Balog, TGK, Gale, Traoré megfelel ennek. Hogy mikorra lesznek meccsterhelésre készen, mikorra állnak össze, az az edzöi stáb dolga és felelössége.
Bazmeg, most ki kellett mennem röhögni az irodából. Eddig ez a legjobb metafora az öregre.
Kb. Mezeinél igazoltunk utoljára így. :)
„Traoré? TGK? A felhozott Gale? Ezeket nem ő kérte?”
de vszínű ő kérte, csak vszínű nem a kezdőbe kalkulált a 18-19 éves srácokkal.
+korábban 1 edző sem mert ekkora váltást meglépni a játétrendszerben.
persze még kérdés, hogy vak vagy bátor…de kicsit szerintem korán temeted a csapatot és az új „szakmai” szerkezetet is.
nem temetem, ezért mondom, még kapjon esélyt, és ezért nem is takarodjoztam tegnap a lelátón két rossz passz után!
Egy edzőnek legyen tekintélye. Rebrov már a fél csapatot kirúgta volna.
Igen, de ő kap helyette ugyanannyit… Mindenki fel tudna sorolni 6-8-10 játékost akit nem hogy a kezdőben nem szeretne, de lehet, hogy a keretbe sem szeretne…
Én csak egyet nem értek, ha három edző „génius” ül a padon, akkor hogy a fészkes fenébe fordulhat elő ez a szégyenletes játék és hozzáállás.
1 vezetőedző van.
Ő irányít… tök mind1 h mekkora a stáb.
EL lehetséges ellenfelek:
Liberec
Rosenborg
Malmö
Szörnyű gyalázás lesz sajnos.
Nem nagyon értem Bódog nyilatkozatát. Mi működött itt, az elmúlt 6 hétben? http://m.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/nb-i-nem-esik-jol-a-szurkolok-kritikaja-de-abszolut-igazuk-van-bodog-tamas-2780933
valószínű a közös munkára értette, meg az első pár meccsre.
csak a zsolnával lehet példálózni…na ott 1000rel ment mindenki, érthetetlen, h mi történt azóta!!?
Azért én be tudok pozitívomról is számolni a meccs kapcsán. Hazafelé olyan jó volt a forgalom, hogy 10 perc és sitty-sutty otthon voltunk.
A meccsről csak annyit, hogy olvasom a négyszázvalahány hozzászólást és többek szerint Cipf nem is volt annyira rossz. Esküszöm nem akarom bántani a gyereket, de ha a vasorrú bába dobogós lesz a szépségversenyen, az minősíti a többi indulót is.
2019-es feelingem van.
Az csak néhányak véleménye. Azért a józan többség nem tartja Cipfet sem labdarúgónak, sem sportolónak. Nagyon helyesen, mert tényleg köze nincs ehhez. Még fiatal, gyorsan ki kéne tanulnia egy szakmát, amiből majd megél.
Ilyenkor azért sose felejtsük el, hogy miket kapott az első 3 szezonjában Torghelle (2000-2003 között) Kispesten. „sose lesz focista” „nem tud labdát kezelni” „vedd le a mazt” „takarodj Marcaliba és maradj is ott”, stb. Ha lett volna akkor fórum, Cipfnél cifrább átkokat is begyűjt Sanyika. Ehelyett egy időben a Bohóc egyik legjobb csatára volt, Matthaus és Koeman alatt a válogatott kezdő éke.
Csak két idézetet hagynék itt:
– „Közönségszorakoztató, támadó futballt fogunk játszani”
– „Cipf óriási tehetség”
(Nem biztos, hogy szó szerint így hangzottak el, de a lényeg benne van.)
Sajnos úgy látom, mindhárom csapat verhetetlen a mostani csapatunk számára….
pedig egy komolyabb erősítéssel és nem bohóc, primadonnákkal esélyünk lehetne mindegyik ellen.
Igaz, alapvetően mindhárom verhető csapat lenne, csak nem nekünk…
Tegnap este arra gondoltam, mintha az előző szezon kezdetet élnénk újra át. 4 vereséggel indítottunk, ebből kettő már most is megvan. Ötlettelen, fásult játék, ahol a legtöbb játékos azt sem tudja, mit kéne csinálnia, ez is megvan. Rengeteg kapott gól, (2 bajnoki, 5 kapott gól) megvan. Nevetséges játék az európa ligában, ez is megvolt. Nem tudom mi történik itt, de valami nagyon nem stimmel.
Szégyen! Egy Várda leiskoláz minket. Mit csinált ez a bő szakmai stáb az elmúlt hetekben. Milyen felkészülés volt? Félek, hogy Supkának egyedül több esze van.
Nagyon jó kérdés. Remélem a vezetők is felteszik ezt a kérdést a szakmai stábnak.
Azért leiskolázás nem volt,csak az elején berúgták amit kell,utána ők is gyengék voltak.
Nem volt helyzetünk 90 perc alatt, ezzel magunkat iskoláztuk le.
1 helyzetünk volt,csak hogy pontosak legyünk.
Plussz Lanzafame is!
Egyetértek. Ha már a várdát se, akkor kit?!
Ezt Tonynak akartam írni, bocsesz…
Ez igaz, bár most is vannak sérültjeink. (Baráth, Banó-Szabó, Szendrei, Tamás) Azt viszont nem hiszem, hogy az ő visszatérésükkel most érdemben változna bármi is….
Szerintem túledzettek! Remélem hamarosan plusz egy edzőt/stábtagot bejelentenek!
Legyünk pozitívak, 93 ponttal még simán lehetünk bajnokok is!
Na persze ahhoz az kellene, hogy ne csak a 93 éves Kamber akarjon a pályán, hanem a többiek is. Most már teljesen értem Bódog arckifejezését, az EL után! Ő már tudta, nem vagyunk meg, de ami még rosszabb, esélyt sem látott arra, hogy a játékosok felpörögjenek és küzdjenek. Viszont akkor ő kevés ide és az ő hibája. Az , hogy egész meccs alatt úgy érzi az ember, hogy kevesebben vagyunk a pályán, nekem egyértelműen az edző hibája, az szakmailag nullát jelent. 1 kapura lövés egész meccsen, amikor Cipf 25-ről haza adja a kapusnak????? Védjük a területet, az emberfogást pedig elffelejtjük? Nincsenek váltások? miközben az ellenfél nyugodtan kipasszol minket bármikor. Rohangálunk össze-vissza, nyomozzuk a labdát, lelketlen kínlódás, 0 labdabirtoklással, pontatlan passzokkal 2-3 méteres távolságra??? 2-5-ös gólarány???
Tamás azért ennél többet vártam…
Nem volt kellemes élmény, annyi biztos. Senki se volt 1 pillanatig sem elégedett a látottakkal. Nehéz időszak ez. Kitartást a Csapatnak és nekünk is. Éjjenezni ráérünk majd, ha már zsinórba jönnek a jó eredmények. Ez a mai (is) kritikán aluli volt.
Válaszokat várunk.
CSAK!
Gyerekek ez kiábrándító. A passzok sem mennek… Azért ez alap lenne…
Sokan Zsótér leigazolása miatt azt hitték, hogy most aztán belehúztunk, hiába írtuk, hogy Zsótér sosem volt következetesen sztárjátékos az nb1ben.
Volt két-három hatalmas gólja, de a játéka sosem volt folyamatosan jó, ezért az Újpest-szurkolók is örültek, hogy elmegy. Állítólag a mentalitásával is gond volt.
Ugraival dettó ugyanez a helyzet.
A jelenlegi keretből egyedül Gazdag folyamatosan húzójátékos, mellette kellene még ilyenből 2-3 ilyen
Írtam, hogy Ugrai és Zsótér így együtt inkább csak hátrány lesz.
a nagy baj, hogy Gazdagon is látszik az a fajta flegmázás meg nagy arc, amit ez a két úriember hoz. pedig ő nem volt ilyen, elég jó évet nyomott tavaly. jó lenne, ha az alázat részét a dolognak Kambertől meg Lovricstól lesné el inkább.
Ők (Gazdi+Ugi) sztem nagyon összespanoskodtak még tavasszal, sajnos most ezt már túltolták: Inkább a csapat rovására, mint hasznára!
Gazdag ma is csütörtökön is kutyaszar volt. Mint középpályás gyenge, elég jó befejező magyar szinten, de ész nélkül játszik, nagy hibaszázalékkal, és nem tud megbízhatóan jól passzolni…
Tisztelettel, de én ezt nem így látom. Óriási mezőnymunkát végez, nagyon sokat fut, felvállalja a csínes helyzeteket is, messze a legnagyobb értéke a csapatunknak most
A sok futást adom, de sokszor fejetlen csirkeként, néha felesleges sprinteket csinál, amikor kellene meg nem fut…Vannak penge dolgai, de nem elég okos nálam.
meg ha mondjuk az mtk ellen megint nem akar esernyőt adni a kapusnak, csak elpasszolja mellette akkor ott mi megyünk 2-1 re…
Falusi meccsen is lezavarják a picsába hogy az első gólnál nem volt hajlandó bevetődni!Pedig ott egy tál bogracs kaja meg egy üveg sör van, nem havi súlyos milliók! Soha de soha nem fog ő a seregek élére állni, mert nem is az a fajta, na dehogy végignézem hogy gurul be a labda 5 centire a cipőmtől és ezt vki így látja…
Ebben most speciel nagyon igazad van! Mennyeiben kaszával kergetnék ki a faluból az ilyen hozzáállású játékost. Sajna Gazdi sztem belekényelmesedett az új szerződéseb és mivel látja, hogy nincs konkurencia lazábbra vette a figurát és nem beszélve, hogy kezd ő is az éjszakában otthonosan mozogni.
Amúgy ha minden játékos szar, akkor mindig az edző a hibás..
Cimborám a Turku meccs után azt mondta, hogy idén kiesünk az nb1-ből. Akkor még mosolyogtam, de ezt látva… Továbbra is állítom, hogy ez a várdai keret a mezőny végéhez tartozik, erre konkrétan szétszopatnak minket. Tegnap jó volt Arsenal-szurkolónak lenni, ma nagyon szar Honvédosnak…
Nem nagyon értem a koncepciót, megint úgy megyünk neki egy idénynek, hogy nincs egy normális, rutinos, gólérzékeny csatárunk…hozunk egy fiatal gyereket, egy Traorét aki oké hogy fejelt egy gólt a finnek ellen, de összjátékben borzasztó megoldásai vannak…Balogh eddig minden csapatánál nagyon sérülékeny volt….Kellene egy normális irányító is mert semmi játékunk nincsen jelenleg, a védekezésről meg ne is beszéljünk… két meccs alapján még nem szabad temetni a csapatot, de ha van egy sportigazgatónk látnia kellene ezeket a dolgokat
Egy dolgot Bódog védelmében jegyezzünk meg:
Sannino tavaly egy kialakult szisztémát vett át, egy kupadöntős, az utolsó 6 bajnokiján veretlen gárdát, ő onnan építette le a csapatot…
Bódognak viszont teljesen újat kell kialakítania, új felállással és fiatalokkal, meg Traorékkal.
Nagyon-nagy különbség.
Bódog kupagyőztes csapatot vett át, senki sem kényszerítette új felállásra! Játékoskeret – Lanzát leszámítva – ugyanaz/jobb, mint a tavalyi! Semmi elképzelés nincs a játékunkban, támadófocit játszunk és egy kapuralővésünk volt egész meccsen!!!
Szerintem nem olyan kupagyőzelem volt ez, az elődöntőben az MTK jobb volt, a döntőben két szerencsés góllal nyertünk, de ez már a Lovric – Kamber korszak vége.
Bódognak újat kell építenie
Bendi, azok a szép emlékek: Az Cs.A.K. kupaezüst volt! ??
A többivel egyetértek amúgy! ?
Ugrai már labdáért se mozdul Vicc
Nem írom le mit gondolok
Te jó ég, ennek a Kisvárdának milyen durva erőnléti problémái vannak
Ez nagy szerencse nekünk
Ès??Így is alàznak minket.
Soha nem nézem meg, kit szavaztok itt meg a mezőny legjobbjainak, de erre kíváncsi leszek…
Kamber.
Kesztyus
A Kisvárda elkészült az erejével
Lenne egy költői kérdésem..Miskolcon nyerni fogunk?
Tedd fel jambusban újra a kérdést, mert így nem elég költői.
Ússzuk meg a nagy verèst.
Uzoma nem Honvéd- szintű… Ezt is megmondtam 2018-ban, amikor vitatkoztunk Hantával.
Inkább néznék fiatalokat tőlünk, erre nem kell légiós.
Jó, lefociznak meg letaktikáznak minket, de ezek a gólok… Gazdi, Tujvel ezt mégis hogy?!
Gazdag b+….közelről nézte az 1. gólt… :/ és olyan kelletlenül mozog,h rossz nézni
GALE!!
Van remény akkor!!! Ez jó hír!
Most mondok valami ujat: nincs kozeppalyank!
Érdekes évek óta nem veszik észre.
Támadósorunk nincs, nem tudják feljátszani a labdát kire
Igaz, de el se jutnak odaig.
Bódog nem tudom van-e annyira rugalmas, hogy kitalál valamit, ez kilátástalan, tolja be a buszt és baszkodjuk előre a colosnak meg Ugrainak, ennél a mostni játéknál bármi jobb. Simán kaphattunk volna még 3-at…
Akkor maradhatott volna Supka is, vagy Sannino.
Indulás előtt 10 percel a kislábújamat eltörtem.. Mégis elmentem a meccsre. Azt kell mondjam (nagyon csalódottan), hogy a meccs jobban fájt!
Ez kritikán aluli volt és kérnék 1 bő sajtótájékoztatót nekünk szurkolóknak, mert ezt nem lehet a műfű alá söpörni.
CS.A.K.
Jobbulást!
Köszönöm ?
Gyógyulj meg gyorsan, hátha a diók elleni derbyre beforr az a csont…???
Koszi, tegnapin is voltam, frissen törve ? szép vörös meg fekete
Szerintem egy időre ennyi volt a bajnokság. Talán lesz egy-két nézők nélküli meccs még
Lesz új stadion + másodosztály?
Várjunk még 2-3 fordulót, de…
83 TUJVEL TOMAS
2 MEZGHRANI MOHAMED AMIN
3 EKE UZOMA
6 GAZDAG DÁNIEL
7 BATIK BENCE
8 HIDI PATRIK
11 ZSÓTÉR DONÁT
19 UGRAI ROLAND ANDRÁS
20 CIPF DOMINIK
25 LOVRIC IVAN
29 TRAORÉ BOUBACAR
CSERÉK
1 NAGY SÁNDOR
24 KAMBER DORDE
30 ALIJI NASER
31 KESZTYŰS BARNA
34 GALE THIERRY MIKAEL
37 BOCSKAY BERTALAN
99 TÓTH-GÁBOR KRISTÓF
reméljük 1x bizonyítja végre a csávó, hogy nem véletlenül bíznak benne a klubnál.
nálam is Gél vagy TGK játszana, de ettől még nem tartom fogalmatlannak az edzőt.
Ezt a kezdőt én sem értem.
Cipf középpályást fog játszani sztem. TGK csatár, Gale nemtommi, vsz ő is inkább csatár.
Miért nem Gale Cipf helyett?
Nem volt beleszólásom :)
Köszi Pelso, jó, hogy mindig „rėsen vagy”! ?
A játékosaink bizti nem kapják el a koronát mert van a kispadon alkoholos fertőtlenítő GALE :)
????
Több komolyságot ?
Huhh, de sz@rcsi most a tabella…jaajjj!!! ?
Azt, ahogyan a bajnokságot elkezdjük mostanában Forrest Gump talán így kommentelné: Kispest szurkolónak lenni: nehéz.
Borzalmas ránézni….
A Felcsút most valóban fiatalokkal állt fel és legyőzte az Újpestet..
A sokadik jel, hogy teljesen feleslegesen teszik félre a magyar fiatalokat az nb1es klubok….
Vagy az látszik, mint az ifi BL Krasnodar vagy az azóta se semmi, nem ez a legjobb akademia, hiába mantrázzák nekünk nagy lelkesen.
Azert szerdan latszott, hogy ez nemzetkozi szinten mennyit er.
Nyilván kell ilyenkor hagyni 2 évet, hogy összeérjenek, ahogy az Ajax is
Várhatunk két évet, de az NB2-ből kurva nehéz az EL-be kerülni!
Hagyjuk. Nincs ra ket evunk, es semmi sem garantalna a sikert.
Aki a tarcsiba lusta, az mindenhol lusta.
még a „stabil” kezdővel is bizonytalan lennék az esti meccsel kapcsolatban, de így totál lutri…
előbb/utóbb be kell érjen a felkészülés munkája, de tartok tőle, hogy ez még nem ma tör elő látványos formában.
Na ez vérlázító volt a javábol. Bodog bohoc és társulata ismét előadást adott nekűnk. Egy dolog ha nem megy de ez a fost egyszerűen nem lehet lenyomni egy honvéd szimpatizáns torkán se. Mindenki szar volt tujveltől kezdve traoréig. De zsotérnak volt egyáltalán értelmes megmozdulása ? Gazdag Danival mi van ? Hidi ? Na de ugrai kutya hogy mekkorát szart hagyott ma maga után. Azt meg most már tényleg ki kellene deríteni kinek áll érdekében hogy cipfnek minél több meccse legyen kispesti mezben. Urbányi majd megmagyaráz mindent ez uj project ez az uj kispest. Egy biztos bodog arcára kiűlt a riadalom hogy mit művelt ezzel a csapattal. Igazolni kell mert amit eddig hozztatok az egy kalap szar.
Amúgy Czipf tényleg nem volt rossz ebben a kakiban….
Én, mint az egyik szószolója Cipfnek ( finoman sem pozitív értelemben) kijelentem, nem szégyellem, hogy ma a legjobb volt.
Bocs ma igen na de azért ez mindent el is mondott a mai teljesítményűnkről
Ez mindent elmond erről a csapatról.
:DDDDDDDDDDDDDDD
jó de valaki mondja meg, hogy mi volt ma Cipf feladata..
és akkor ennek tükrében nézem a mai teljesítményét.
Kesztyus 2.0. Kb annyit is ert.
Gazdag annyit se ér. Ilyen stílusban a grundon se szokták focizni. Mégis koronás?
Ha Kesztyűs játszik,akkor legalább lett volna fenn védekező középpályás a pályán,így nem volt.
A csatárnak nevelt Cipf most először volt jó, védekező középpályásként…
Cipf nem volt csatár, inkább irányító volt és még mindig csak 19 éves…
Most játszott kb. először neki való poszton és ha mindig ott játszana egy évig, hidd el, hogy teljesen más szintű teljesítményt nyújtana
Ma is összevissza lézengett pályán…
én hiszek neked.
AirSanyinak is borzasztó volt a bemutatkozása, aztán mi lett belőle..:)
Csak addigra kiesnénk.
Csak egyszer villanna egyet, csak egyszer és igazat adnék neked, de az alap lenne, hogy egy irányító emberhez passzol. Az ilyen „spílerrel” kapcsolatban kérdezték gyerekkoromban, hogy ez meg kinek a kicsodája? Nem rajta ment el a meccs, de gyenge amit eddig mutatott
Azért villant ő már, de még nem volt fiatal játékos a futballtörténelemben, akire ennyire rászálltak volna a saját szurkolói…
https://youtu.be/OJFLo7dAQaQ?t=460
Ez nem a zsenialitás villanása. Ez az önbizalom semmi más. Ráadásul kapufa, ami ugyanúgy mellé, csak látványosabb.
Van esetleg más videód is, mert ez 2 éve volt kb. Azóta esetleg valami?
Nekem elég lenne mondjuk 2-3 passz, amin látszik az elképzelés. Szerintem azért szálltunk rá, mert itt a fórumon is úgy beszéltetek róla, mintha Messiről lenne szó. Esküszöm Göblyös sokkal többet mutatott ennél, mégsem fért be a csapatba
Nagy arc az van alázat semmi. Ha rá nézek mindig Malfoy jut eszembe a Mardekárból. Pont ugyan olyan kinézetre, mentalitásra. Nagy arc, nulla teljesítmény. Persze biztosan velem van a baj, és 26 éves korára beérik, mint Bobál Geri, de egy Májer Milu legalább kész meghalni a pályán még ha nem is megy neki a játék
Azért egy évig ne játsszon ott, hogy beleszokjon, mert akkor jövőre a szintlépését követően játszhatna rangadót a Soroksárral.
Ja főleg azt tetszett, amikor a tőle 3 méterre álló Batik mellé passzolta vissza a labdát 2 méterrel mellé. Nulla volt a gyerek ma is. Megnézném a passzmutatóját (tippem 32% ) és a megnyert párharcok számát kb. 30%-ra tenném.
Jogos volt 5-10 jo perce de a meccs tőbbi részében sajnos labda kezelési hiba eladot labda enyiből ált a játéka. De annyi szoljon mellete hogy a sztárnak nevezett játékosaink ma tőle sokkal rosszabbak voltak. És még annyit Meghranit egy pár hónapja még fradival meg jó isten se tudja kit hozztak össze hát hetek ota nagy baj lehet a fejben mert hihetetlenűl rosz formában van
Két ember nyújtott közepest . Traore,és Kamber,a többi fos volt.
Cipf?:D Hulla gyenge vót.
Tavaly ilyenkor volt egy Vadócz, Ben Hatira, Ngog, Lanzafame..
Órási a különbség..
Ben Hatira förtelem volt, Ngog szinte állandóan sérült (bár kitűnő játékos és még szimpatikus is). A másik kettő stimmel.
Hatira förtelem volt, vagy sem, Sannino azért berakta centernek pár meccsen :D :D
Örülnél egy förtelmes Ben Hatirának most, fogadjunk..:)
3 percig nem bírná a letámadást. Mondjuk ahogy nézem, a többiek sem :D
Lehet Bódog is kénytelen lesz visszatérni az 5 védős rendszerhez tűzoltásként, ha szereti ha nem….Kamberral valamivel stabilabbak lettünk, de ez a 4 védős felállás életveszély, mindenki összevissza mozog és az ellenfélnél mindig van üres ember…..rossz volt nézni hogy csapat szinten össze vissza rohangálunk egész meccsen, sanjos a labdakihozatalok, meg a labda megjátszása nagyon nagy gondot okoz ez a legnagyobb probléma
Ezt adom, kibaszott nagy távolság volt a védőink között, akik ráadásul lassúak…
3-5-2-vel is lehetne pressingelni
Amúgy tévhit, hogy a 3-5-2 kontrafelállás…
védekezzünk szerintem 8 emberrel, ez a keret erre alkalmas
a megszerzett labdákat meg előrevágjuk a gólb@szó démonnak és majd lesz valami.
„a megszerzett labdákat meg előrevágjuk a gólb@szó démonnak” és hátha bepattan valamelyik védőről :)
Ehhez a taktikához maradhatott volna Supka :)
ki kell tennie a szent teheneket, olyanokat kell játszatni akiben megbízik, ha van olyan…Árulókat meg kib—szni, bár sportigazgatónak is látnia kellene dolgokat…Kohézió a csapatban nulla
Urbányitól mit is várhatunk??? Ha màr érintettsége van Győrben, akkor villámvilibe keresse fel Dr. CSERNUST, itt a fejekben kibebaszottul gyorsan rendet kell vágni, nem decemberben, nem 21′ tavaszán, hanem Most!!! ????
Bizony. Az látszott, hogy az öltözőben van rohadt nagy zűrzavar. Minden egyéb ennek a következménye volt ma.
Nem volt védekező középpályás a pályán az volt a legnagyobb baj.
Sokan mondták hogy Supka focija nézhetetlen, én sose láttam annak, Sannino már rosszabb volt, holland formát is sokan szidták de én mindig nézhetőnek találtam a játékot még ha nem is jónak, szóval elég pozitív voltam mindig…na de ilyet mint ami ma volt, ilyet még nem láttam…megyei színvonal kb, nagyon nem tesz jót a csapatnak az Ugrai felé mentalitás…Bódogot sajnálom, de neki is el kell gondolkozni, hogy amit játszani akar arra ez a csapat képtelen. Lehet ő látott túl sokat bele ebbe a csapatba…Sannino és a többi kutyaütő nem kapott több szar meccs után ilyen népharagot mint Bódog talán még egy kis esélyt adni kell neki..
Nem lenne ekkora nepharag ilyen hamar ha a fejeseink beleertve tulajok, szakmai igazgatok, edzok, managerek es tokom tudja kik kicsit szerenyebbek lettek volna. (ilyen kurva jok leszunk, olyan kurva jok leszünk meglatjatok, nezocsalogato tamadofoci, stb). És nem a veresegekkel van a baj, hanem hogy totalis homaly van a palyan, összevissza szaladgalo jatekosok, folyamatos letszamhatrany erzes, nulla otlet nulla tamadojatek. A baj hogy nem latni ebből hogyan lesz ebből kiút ha ezt az utat jarjuk tovább.
Beleszaladtunk a késbe. Supka túl járt Bódog eszén. Ez valamiféle elégtétel is volt a sorstól amiért méltatlanul nem számoltak vele az új tulajok
Azt valaki meg tudja mondani, mennyi pénzt költünk évente arra a fociakadémiára, ahol Cipf és Gale számít a legjobbnak?
Gale en mondjuk pont látszik, hogy nem itt fogja befejezni a focit…
Sajna én nem láttam rajta semmit…
Volt egy nagyon szép megindulása, ahol látszott, hogy jó koordinációs mozgása van és jó labdaérzéke.
Ő 18 éves, még nagyon-nagyon fiatal és nem játszhatott meccseket évekig.
Nagyon sokat fog fejlődni a következő 1 évben
Én hiszek neked.
2. meccse volt…
Neki volt az egyetlen értelmes szélen elhúzása és beadása. Többet látok benne és szerintem ki is jön majd neki a lépés
168 centi, 25 kiló, valamelyik fehérvári hentes alárúg, és már vonulhat is vissza 18 évesen.
de azért remélem a mozgásán, meg a landakezelésén látsz valami biztatót!
A mozgása hibátlan, mint a négerek túlnyomó részének. Ettől még ezekkel a fizikai paraméterekkel soha nem lesz belőle nb1-esnél komolyabb játékos. De még ha azt is mondjuk hogy jó lesz, mondjuk évi 1 használható emberért megéri üzemeltetni egy akadémiát? (Persze költői kérdés, nincs ami jobban megérné manapság egyeseknek, mint sportakadémiát üzemeltetni…)
Háát hol, ja mondjuk visszamegy Barbadosra. Ott a faterja után biztos k–va nagy sztár lesz. Hagyjuk már a kisgyereket. Tegnap egy értékelhető megmozdulása nem volt. Csak mi akarjuk belelátni, hogy sztár, ahogy anno Cipf-be: Májer-be és még ki tudja hány nagy ígéretünkbe.
A Kisvárda lett az új Kecskemétünk? Bármi van, mindig cumi?
Lehet Lanza már látta ezt előre és inkább ebben már nem akart résztvenni.
Szerintem jó keret, de inkább kontrafocira alkalmas…Zsótér és Gazdag is akkor jó ha van terület ahová befuthatnak labdával, felállt védelemmel szemben gyengék..Ugrainak is kell a terület…A szélsővédőink sem jók, kellenének a szélről jó beadások illetve sebesség…Lényegében a Pisont féle minimál focit kellett volna folytatni, minél később látják be, annál nagyobb földbeállás lesz. Bódog nem elég pragmatikus, ragaszkodni fog ehhez szarhoz.
Minimál foci, maximál egotrip! ??? Sanyimanót soselássam többé, max a filmplusszon, mint Ludovikusz főtörzs!
Pisonttal is azt nyomtuk, amikor többet játszottunk, szoptunk.
Hát ez a Várda kemény falatnak bizonyult, és a Turkunkon akadatt, kár érte…CS.A.K.!!!