Nem egyszerű épp ezekben a napokban feltenni annak a kérdésnek a második menetét, amit idény elején megfogalmaztunk, vagyis: hova érzitek a Honvédot a bajnokságban?
Az augusztusi körben egyértelműen a második helyre tettétek, miközben a Budafokot csontra kiesőnek, a Kisvárdát és a Paksot pedig a másik kipottyanásra esélyesnek. Azóta eltelt 10-12 meccs csapatonként.
Szóval.
Tényleg nem egyszerű a helyzet, hiszen közben
- Bódog(?) ultimátumot kapott;
- abban reménykedtünk, hogy az MTK ellen már otthon, az új Bozsikban játszhatunk (ezért még a pályaválasztói jogot is felcseréltük);
- miközben meccsre se járhatunk a lezárások miatt,
- ráadásul a csapat egy jelentős része is átesett/átesőben van a víruson.
Ilyenkor felmerül a kérdés, hogy minek feltenni egyálalán a kérdést? Módszertanilag értelmezhető válaszokat kaphatunk? Egyelőre fogalmam sincs, viszont, ha már belevágtunk, akkor csináljuk végig tisztességesen. Lesz, ami lesz.
Idénytipp, 2. kör
Egy oszlopba egy válasz érkezhet, vagyis nem lehet három ötödiket tippelni, minden csapatnak meg kell legyen a saját helye.
Ha nem látnál bizonyos értékeket, akkor az azért van, mert az űrlap esetleg szélesebb a megjelenítődnél, vagy a megjelenítésére szolgáló helynél, ezért görgess egy kicsit arrébb, ott lesznek azok.
A korábbi válaszok átlagait a kitöltés után azonnal megmutatjuk, de lesz belőle színes-szagos grafikon is a napokban.
Játékra fel!
Rossi: https://telex.hu/sport/2020/12/04/marco-rossi-valogatott-honved-portre
Nagy Geri címlapon a honlapon. WTF?
Őt guberálták ki az archívumból.
Tudod ki lehet statisztika között az egy gólos Nagy Gerő?
Ilyen nevű játékosra én nem emlékszem..
Tonci azt igérte ha bántanak minket akkor visszajön és picsánrúg mindenkit ! Hey Tonci ! Gyere lécci ! Csupán két picsába kell belerúgni európa legistenibb ballábával, telirüszttel….hogy a holdra csapódjanak be !
Hiyya Tonci ! We wait you back as a bailiff ! Get your gold leg in action, and kick the two shitbags to the Moon !
Én azt kérném, hogy ne telirüszttel, hanem bal küllővel tegye. Az volna igazán autentikus.
A játékosokat nem számoltad..!
?
https://youtu.be/jyLENQ05Rpw
Ha Gazdi valóban menni akar el kell engedni. A középpályára jöhetne játékos – edzőnek , 150 e. juróval megoldódna két gond egycsapásra , a többi persze nyomná tovább a puttonyt.
https://www.transfermarkt.com/krisztian-vadocz/profil/spieler/34116
Azért ne döngöljetek rögtön a földbe.
Én egyet értek veled! Nálam Gazdag sose lesz minimum egy egy Bárányos se!
Bárányos min. 2 kategóriával magasabban jegyzett játékos volt, mégsem vitte semmire, akkor Gazdaggal ki mit akar? Nem kell eldobni senkinek se az agyát miatta… de egy Vadócz hoz se mérhető
Gazdi mas stilus, almat hasonlitasz a körtevel
Nem..
Tkp – tkp, Bari játékintelligenciája magasabbab volt,
Vadi meg azt játssza amit akar.
Ua poszt…
Már nem emlékszem hány évesen mutatkozott be Bari, de egy mtk elleni meccs rémlik ahol az ellen edzője azon panaszkodott, hogy nincs Bárányos szintű cseréjük. Az biztos, hogy Barin már a kezdetektől látszott hiába volt vézna, hogy van benne spiritusz.
Gazdi sokáig védekezőbb feladatot látott el , tehát más volt a területe, nekem nagy kedvencem volt a múlt heti meccsig. A múlt héten még Hidi is többet futott nála és talán épp ez az egyik probléma, hogy már is ő olyan sztáralüröket vesz fel, mint anno Lanza sem, pedig…
De ebbe nem lehetett benne, hogy két hétig beteg volt?
Két hét nagyon sok idő, leépül egy játékos ennyi idő alatt.
A 92. percben az ellenfél tizenhatosától futott vissza a sajátunkhoz védekezni. Pechére róla pattant a labda a felcsútihoz. Nem futott eleget, ja.
Nem , nem futott eleget! Még Hidi is ! többet futott! A tudásához mérten egy alibit hozott! Nem volt iram a meccsen , nem fáradhatott el, tőle igenis többet vártam.
Én nem értem ezt az újdonsült Gazdag-fikázást, egyáltalán nem tompa minden meccsen, a covid előtt a legjobbunk volt, a covid után még nyilván gyenge a kondíciója, ráadásul neki a sok futás a stílusa.
Az igaz, hogy túlontúl jóban vannak Ugraival, de Gazdag az elmúlt egy évben messze-messze a legjobb játékosunk volt folyamatosan.
Az egyik legjobbunk volt. De sajnos nem folyamatosan. Sajnos mindig akkor jött neki egy sérülés mikor kezdett jól teljesíteni.
Az a baj, hogy Ugrai féle gesztusokat vélek felfefezni rajta.
Ahogy látom, legtöbben Ugrait és Gazdagot fikázzák. Félve kérdezem: tavasszal miért játszott kiválóan, kreatívan mindkettő – tökéletes összhangban egymással? Aztán, mióta Bódog lett az edző, miért nem? Szerintem ha erre megtaláljuk a helyes választ, az nagyjából el is dönti, hogy mi az oka ennek a tragikus ősznek. Gazdag minden meccsen tompa. Ha tényleg igaz, amit szintén többen sejtetnek, állítanak, hogy el akar menni, pláne oda kellene tennie magát. Meg ugye, vélhetően az EB keretben is szeretne benne lenni. Ehhez képest kiábrándultnak tűnik. Ugrai, akinek tavasszal pengés megoldása voltak, azóta annyira elfelejtett a labdával bánni, hogy a Felcsút ellen nem volt egyetlen pontos átadása sem? Vagy valami olyan teherrel játszik, ami lebénítja? Vagy kérdezzem Kun Csabát?
Ugrai kreatívan sose focizott itt. Az hogy volt egy két pengés megmozdulása igaz, sajnos legtöbbször öncélú csel, bár szép, néhány jó beadás ill. passz. Sok haszna összességében nem volt hiszen gólja gólpassza elhanyagolható számban volt, ahhoz képest amit vártunk. Addig tartott a lelkesedése, mint minden klubnál! Gazdi más tészta. Sajnos ha egy edző önmagában, ennyire befolyásolja valaki alapképességeit, az nem az edzőre nézve gáz!
Ugrai olyan képességekkel bír mint kevesen az nb1 ben, kár, hogy a hozzáállása miatt szart se ér!
Ezzel egyetértek, jobb volt a lehanyatló Lanzatól is …
Pontosan így van!! Az ő tudása vegyítve egy Dárdai alázattal…!
A kupadöntőn mindkét gólunk Ugraitól beadása után született. De olvass vissza fél évet, akkor az a szöveg ment, hogy Ugrai és Gazdag milyen jól érzik egymást. Egyikük képességei sem változtak, de nem találják a helyüket és az mindenképpen az edző felelőssége. Én azt látom hétről hétre, hogy senki sem tudja, mi a dolga, mi a játék, nem csupán ők ketten. Ez megint az edző felelőssége. Én abban reménykedem, hogy Bódog röpül, akármi lesz a hétvégén, aztán egy új edző összerakja a csapatot. Még valami eszembe jutott. Bódog egyik kimondott feladata, hogy beépítse az akadémiáról érkező fiúkat. Ezt Rossi lazán megoldotta 13-ban és 17-ben is, Bódog meg csak csuklik ebben is. Annyit fejlődött a pofa, hogy ma már nem a játékosokra tolja a gyenge szereplést, mint tette Miskolcon.
Sok igazságod vagyon…
Ezt írtam, hogy volt pár jó beadása és kb ennyi!!! Nem ezért hozták ide, hanem kicseszett sok gólt vártak/ tunk tőle!! Érezni egymást a hálószobába is lehet, eredményben ez nem mutatkozott meg! Most már ez is a hibája, bár pl Szendrei, Bocskai, nem ezt mutatja. Persze az ellenkezője is az ő hibája, ha nem jönnek az eredmények mert a fiatalokat játszatja.. nem lehet itt jót tenni.
Az első vesztegzár után, a tavaszi szezonban Ugrainak 8 meccsen 3 gólja és 3 gólpassza volt. És ne fogalmazz többes számban, írd azt, hogy TE vártál tőle „kicseszett sok gólt”. Amennyiben azonban ez volt a várakozásod, akkor feltehetően előtte sem ismerted Ugrait, hiszen bár minden ötödik meccsén szerzett gólt előttünk és minden hetediken adott gólpasszt, Ugrai nem befejező csatár. Sohasem volt az. Mindenesetre abban a fura, vírus utáni tavaszi időszakban a 11 bajnoki gólunk közül 6 esetben volt neki ahhoz köze. Ehhez képest eddig ősszel játszott 7 meccsen, 1 gól és 1 gólpassz. Látod a különbséget? Szendreit már Pisont beépítette, a többi fiatal meg azóta szerepel, hogy kényszerhelyzetben be kellett őket tennie. Nehéz erre azt állítani, hogy tudatosan, a szezon elejétől erre törekedett volna.
Ronaldo befejező csatár?? Ha nem gólokért, akkor minek hoztuk ide? Talán a példás hozzáállása miatt? Gyenge jellem bottal kergetném el! Gazdit is magával rántotta, lassan ő is elindul az örök tehetségű sztárocska irányba. Ebből az egy szempontból nem lenne (neki) baj, ha Rebrovhoz kerülne, ott legalább megkapná ( talán még időben) azt a pofont ami kell neki ahhoz, hogy ne csessze el a karrierjét.
Igen, Ronaldo befejező csatár. Tavasszal a hozzáállásával nem volt semmi baj. Az összes többi, amit leírtál, feltételezés. Fogadd meg a tanácsot, feltételezésre alapított premisszából ne vonj le konklúziót.
Rendben megfogadom!
No, lemondott/kirugtak mar az Urbanyi Bodog paros(t)?
:-)
Alig várom, hogy bejelentsék Horváth Ferikét! Urbányival emlékezeteset tudnának alkotni (ironikusnak szánt megjegyzés)
Szerinted ez vicces, most keresgélhetek nyugtatót.??
Eléggé naiv az, aki azt gondolja, hogy itt csak a Bódoggal van a baj, és az ö távoztával rendezödik minden. Aki picit is ismeri,az tudja, hogy Tamás egy felkészült szakember. Aki pedig az gondolja, hogy Pisont jobb edzö, az simán nem ért a focihoz. A gond Kispesten a közeggel van. Néhány játékos megtartása, egy borzasztóan elhibázott igazolás, szerintem mindenki tudja, hogy kiröl van szó, tönkretette azt, amit Rossi felépitett. Kispesten edzöbuktatás folyik, aki akarja, látja. Majd ha meglátjátok az egyik legnagyobb sztárunkat egy másik magyar csapat mezében, ahol együtt játszhat egy másikkal, akinek nem is olyan régen még égett a meze, sokatok szeme felnyilik. Remélem, nem lesz igazam.
Szerintem egyáltalán nem azt mondja itt sok ember, hogy minden rendben lesz ha megy Bódog. De jelenleg nagyon úgy fest, ha ő marad, 99%, hogy kizúgunk, ha jön egy új impulzus, akkor ez a szám valamennyire csökken- rosszabb már úgyse lehet.
A felkészült szuper edző amúgy miért nem bassza ki azt az elhibázott igazolást a keretből? Kötelező játszatnia? Ha igen, akkor miért adja a nevét hozzá? Ezt már lassan többször kérezem meg, mint Laszka vagy Immortalis azt, hogy Bódog és Urbányi itt van-e még…
És ha ilyen elhibázott igazolásokat teszünk, egyre nagyobb faszságokat művelve szakmai téren, akkor mi lesz a vén sátánt leváltó hősök narratívával?
Nyilván 1000 sebből vérzik itt minden, és ez a modell egyszerűen nem is lehet normális amiben most vagyunk, meg az egész foci, de ettől még a kiesést jó lenne elkerülni, és ehhez olyan eszközökhöz lehet nyúlni, amihez tudunk.
Nem Tamást védem, nem kezeli jól a helyzetet. Ugrait má régen el kellett volna küldeni. Mára viszont nem csak ö a gond, hanem több, meghatározó játékos, akik kiállnak mellete. Gondolom mindenki észrevette, hogy nem játszik mindenki, aki a tehetsége alapján beférne. Számomra és a többi józanul gondolkodó szurkoló számára Hemy nem volt sátán, söt. Elhibázott igazolás egy volt, azt is félig örökölte a mai vezetöség. Többiek mind jók. Eppel, Balogh, Tamás, Boti, Traoré azért nem annyira gáz szerintem. Ezt a kizúgást hagyjuk már. Két pont a hátrányunk nem 25. Két gyözelemmel 7. heyen vagyunk. Dvtk, Ute, Mezö, ZTE, Budafok, Paks, Várda mind mögöttünk lesz a végen. Nem jó a helyzet, nyilván. De ha megy is Bódog meg Urbányi, és jön a Pisont, a keret akkor is marad. Középszer marad, 6-10 hely marad. Ez a jövö?
Erre csak annyit mobdanék, hogy a Budafok nagyon egyben van… ott a szakmai munka látszik, full nb2es kerettel, meg egy Skribek Alennel szárnyalnak…
Skribek et, az edzőjükjel együtt hoznám át Kispestre, ha fradista, ha nem…
Pedig ma még meg sem kérdeztem, hogy „lemondott-e már a kókler?”, mert nem szeretném, hogy bannolva legyek flood-olás miatt… :)
Én sok dologban egyetértek veled, de az edzőbuktatás teóriában nem.
Sajnos látni kell, hogy Ugrai és Zsótér sem voltak huzamosabb ideig sehol sem húzóemberek, egyszerűen tipikus „Törőcsik-jelenség”, a gyenge akaratú magyar futballista prototípusai.
Tamás valóban ért a szakmához, de az is igaz, hogy valóban nincs azon a szinten, mint Rossi, vagy Supka volt.
Ez azt jelenti, hogy Bódog akkor tudna sikeres lenni, ha készen kap meg dolgokat, nem neki kell felépíteni mindent és a keret is – úgy, ahogy – illik az ő általa kitalált játékhoz.
Zsótér jó. Magyar szinten. Elég frusztráló aonban, ha másik 3 vagy minimum kettö ember helyett kell futnia. Bódog focijához nem jó a középpálya, ez az igazság. És ez szakmai hiba volt.
Ez igaz, annyit tennék hozzá, hogy Zsótér Rossinál sem volt mindig alapember és Vignjevic sem volt elégedett vele, feszült viszonyban is voltak.
Zsótér tud egy bizonyos játékot, viszont ahhoz is jóval nagyobb szorgalom kellene, hogy kihozza belőle a maximumot.
Az Újpest-szurkolók beszélték, hogy sokszor edzeni sem nagyon akaródzott neki…
Ez nem igaz. Zsótér minden meccsen és edzésen odateszi magát. Rossinál nagyon jó volt, ö megtalálta a posztját. Vignjevicnel ugyanolyan helyzetben volt a végén, mint most nálunk. Ha 4 Zsótér lenne a középpályánkon, most a fagyit szorongatnánk.Mondom ezt úgy, hogy nem ismerem, életben nem beszéltem vele két szót. Mielött valaki ezt gondolná rólam.
De akkor honnan tudod, hogy az edzéseken odateszi és odatette magát korábban?
A meccseken igen, de hát profi focistáknál az alap, viszont, hogy az mennyit rak hozzá az egészhez, az masszívan függ az edzéseken nyújtott teljesítménytől, plusz a plusz edzésmunkától.
Itt van Zsótér statisztikája, 11-szer volt kezdő Rossinál a bajnokságban, 11-szer kezdett a kispadon, 3-szor be sem állította a csapatba a meccs során:
http://ada1bank.mlsz.hu/player?itemId=277541
Alap? Akkor Ugrai, Gazdag pl. nem profi futbalisták? Rossi csapata nagyon jó volt, nem volt egyszerü bekerülni. Föleg nem egy 20 éves kölcsönjátékosnak. Zsótér ennek ellenére sokat játszott és meg is hálálta a bizalmat. Bendeguz a lényeg nem az, hogy honnan. Igy én is megkérdezhetném, hogy te honnan tudod, hogy nem? És az újpestiek mondták, az nem érv. Ok? :-)
Valami miatt azért csak szabadultak tőle Újpesten, azért ez elég egyértelmű, szurkolók, a szakmai stáb és végül a tulajdonosi kör is…
Zsótér túl van hájpolva.
Akkor tudna kiemelkedő teljesítményt nyújtani, ha óriási plusz edzésmunkát végezne és ideális poszton is játszana.
Ö akart eljönni Ujpeströl, azért ezt is tedd hozzá, igy igazságos. A tulajdonosi kör meg a szakmai stáb látjuk hova juttatta a lilákat.Oriási plussz edzésmunkát az nb1be meg senki sem végez már. Erre van a napi 2-3 edzés meg a profi szakemberek. Már nem a kilencvenes éveket irjuk. Senki nem marad kint edzés után a grudon.
Ez nem igaz, de kint maradnak sokan, nálunk például a fiatalok, de Eppel Marci is végez különedzéseket.
Zsótér azért nem akart maradni a liláknál – ugye, Vignjevic eljött – , mert érzékelte, hogy kínos, amit összehozott ott.
Bendeguz, nem személyeskedni akarok veled, de az érzéseiröl, gondolom, Zsótér személyesen beszélt neked. De ez jó, ezek szerint ö egy olyan ritka profi focista, akinek van önkritikája. Plussz munkát végezhetnek, persze szakember felügyelete mellett, mikor hozzák fel magukat meccshiány okán vagy sérülés után.
Én úgy érzem, hogy elfogult vagy Zsótérral szemben, a régi szép idők alapján. De tiszteletben tartom, hogy eltérően látod a dolgokat.
Törőcsik jelenség???
Te egyszerűen h. vagy b.meg…
Láttad te őt játszani???
Ha ő nem ide születik, lehet ma az ő nevét viseli a Camp Nuo…
Elképesztően buta figura vagy…
A nálunk lévő probléma nagyon öszetett, nem hiszem, hogy bárki azt gondolhatja, hogy csak Bódog ezért a felelős. Felmenteni azonban ettől még nem lehet. A csapat utolsó, tehát eredménytelenek vagyunk. Amikor őt nevezték ki, akkor is azt mondtam, hogy neki nagyon hiányzik az alacsonyabb osztályokban végzett munka. (Akkor még persze nem gondoltam, hogy ezt velünk akarja pótolni…) Nagyon felkészült edző, de az igazán profi, komoly szakemberek, nem csak az iskolapadban tanultak miatt sikeresek. Kell hozzá rengeteg tapasztalat, tudni kell a játékosokkal is bánni. Azt gondolom Bódog jó edző lesz, kb. 15 év múlva…..
Nem is menti fel seni, én sem. Még akkor sem, ha a körülmények egyáltalán nem neki kedveztek.Rendben, legyen igy. Akkor szerinted is mondjuk Pisont a megoldás? Horváth Feri? Bognár? Csertöi? Velük megindulunk felfelé? Ki akkor szerinted a profi, komoy szakember? Szerintem egy van az nb1ben, és ö sem sokáig már. És azért látjuk, hogy az ö szakértelme is meddig terjed. Tehát? Akkor ki?
Ebben igazad van, nem egyszerű, hogy kivel lehetnénk sieresek. Nem gondolom, hogy a felsoroltakkal sokkal jobbak lennénk. A szívemre hallgatva Marco Rossit kérném fel, hogy a válogatott melett, lássa el nálunk is a vezetőedzői teendőket legalább az EB-ig.
Én a szivem szerint Kloppot hoznám. Ne haragudj az iróniáért. Hagyjuk a szivem szerintet. Reálisan kérdeztem. Rossi nálunk már nem lesz edzö, ez 99 százalék. Az 1 százalékot azért hagyom, mert semmi sem lehetetlen ugye.
Szerintem lesz ő még nálunk edző, ebben biztos vagyok. Én vezetőként egyeztetnék vele. De beszélnék Dárdai Pállal, Petry Zsoltal is. Akár magyar, akár külföldi edző is segíthet. Ezen most nem spórolhatunk, itt, most zsebbe kell nyúlni.
Dárdai vagy Rossi nem Honvéd szintü ajánlatok között válogathat. Petry pedig miböl is gondolod, hogy jobb lenne mint Bódog, mondjuk? Hol bizonyitott, mint vezetöedzö? Vagy akkor mégis kisérletezgetni kellene? Sannino? Vérhód? Hátha fejlödtek már. Második esély? Bocs,újra a stilusért.
Én Horváth Feri vagy Kuttor szintre tippelnék. Bár ők sincsenek egy szinten. :-) Nehezen tudok elképzelni nevesebb edzőt.
Most sajnos igen, de azért jó lenne a gyönyörű új stadionunkban, mondjuk Arsene Wenger-t látni, ahogy edzést tart…. ?
Horváth Feri ugye csak vicc? Kuttorral meg ugyanaz történt, mint nálunk Bódoggal.Hogy tudna már ö kezelni egy nagyobb nevekböl, válogatottakból áló keretet..
Remélem, hogy csak vicc! Már régóta mondogatják. Elég bennfentes embertől is hallottam már régebben (most szerencsére még nem). Az állítólag biztos, hogy a kormánytag pártolónknak jó cimborája. Azért kapott ő már pár kispadot irányítva. Minden edzőváltás előtt rémálmaim vannak emiatt.
Semmi gond, beszélgetünk. ? Én bízom benne, hogy lehet vonzó a kispadunk még nekik is, ha tényleg értelmes céljaink vannak. Nyilván nem a bennmaradás elleni küzdelem…
:-) A gond az, hogy egy ebben a közegben nevelkedett edzövel nem lehet komoly eredményt elérni. Külföldi szakember jó lehet, de tudnia kell hatni a játékosokra, vagy bátran meg kell hoznia kellemetlen döntéseket. Itt hibázott Bódog, szerintem. Magyarországon játékoshatalom van. Ezért is nehéz magyar játékosokkal eredményt elérni. Egy szép gól és mindenki Messinek érzi magát, akinek felesleges is tovább edzeni. Ha az edzö megszólja vagy neadjisten kihagyja a meccskeretböl, megsértödik és klikkesedik a többi sértödöttel vagy befolyásolhatóval. És ezt nehéz kezelni. Rebrov tudja, mert megvannak a lehetöségei. Ö simán kirakja a keretböl a kétszeres gólkirályt. És hoz helyette egy másikat. De ezt Magyarországon csak a fagyinál lehet.
Jogos! Ezzel nem tudok vitába szállni. Most azonban mégis elviselnék a vezetőinktől egy neves külföldi edzőt! Lehetne egyszer már kellemes csalódásunk is…
Batik? Lovrics? Geri?
sztem Gazdagra gondol…
Sorold öket Gazdag mellé. És ök csak a kezdö.
Latabár, szerinted Batikot meg a Geri miért nem játszatja Tamás? Mert mindent beleadnak és azt csinálják, amit kér? Vagy mert kiszoritja öket az egyértelmüen jobb Bocskay meg Németh?
Ironizáltam. Sem Bocskay sem Németh nem kész az Nb1re.
Ebben egyetértünk. Bocskayt, Szendreit és Kocsist mindenképpen be kell épiteni.
Ezt remélem a toronyban is látják, mert végre jó képességű fiataljaink is vannak.
Szerintem Bocskay igenis készen áll az nb1-re. Ahogy Botka is készen állt anno, amikor elküldtük Kecskemétre. Remélem nem b*sszuk el megint.
…még nincsen.. Bocskay is rengeteget fejlődött 4-5 meccs alatt, ahogy korábban Szendrei is.
Egyébként Horváth Milán meg védő poszton jól teljesít az nb2ben.
És szerinted az „egyik legnagyobb sztárunk” beférne az említett „másik magyar csapatba”? Mert én nem vagyok meggyőződve róla. Szerintem szimplán nem illik bele abba a csapatba és nincs is feltétlenül azon a szinten. Az kevés, hogy néha lő egy szépségdíjas gólt. De lehet, hogy rosszul látom a helyzetet.
Természetesen nem férne be. De ezt magyarázd meg neki. Elötte próbáld meg még a Grófnak, a zsoldosnak, a Vécseinek…
De biztos vagy benne, hogy kell ő a Fradinak? Szerintem már Vécseit sem igazolnák le. Azóta már anyagi lehetőségekben szintet léptek és már náluk sokkal jobb játékosok is szívesen odamennek. Gróf már más kérdés, mert jót is tett Dibusznak a konkurencia. Azért hoztak egy másik jó kapust a Gróf helyett idén. Én egyszerűen nem látom miért kellene nekik. Azt elhiszem, hogy Gazdag oda szeretne menni.
Én ezt nem tudom. Orosz Palit vagy a Kubatovot kellene megkérdezni. De érdeklödés volt,az biztos. Vécsei nem egészen egy éve van ott, azért nem igazolták le olyan régen.
Jó, akkor megkérdezem őket! :-) Azért egy év alatt sok minden változott a Fradinál a lehetőségek terén.
BL, EL pénz még nem jött meg. De tavaly is kiutaltak nekik annyit, amennyi kellett, állami támogatás gyanánt. Ne légy naiv, fagyi nem az ELbol, BLbol meg a játékoseladásokból tartja fent magát.
Nem csak Bódoggal van baj, hanem a jelenlegi foci tudásunkkal, van pár tehetséges fiatal, akik még nem elég jó NB1-es játékosok, van pár kiöregedett játékos, akik már nem elég jó NB1-es játékosok, és van 4-5 játékos akik jelenleg is jó NB1-es játékosok, ők viszont nem nagyon játszottak egyszerre ebben az idényben a vírus miatt.
Ezért vagyunk ott ahol vagyunk.
És a megoldás, kell még 4-5 jó NB1-es játékos, aki azonnal tud nekünk segíteni.
Ezzel egyetértek.
Ennyi,ott a pont. És tegyük még hozzá azokat a játékosokat, akik fúrják az edzöt, ezért nem kerülnek oda. Eppel, Balogh, Hidi, Zsótér, Szendrei, Tamás,Mezga, Baráth, Tujvel. Ök az alap, köréjük kellenek a többiek.
Batik Hidi helyett ! Sajnos Hidi nagyon keveset játszik a mérkőzéseken egy középpályásnak sokkal többet kell futni,helyezkedni,vállalni magára !
Valamiért kimarad,rád bizom, hogy eldöntsd, hogy miért. Nekem az elmúlt évek egyik kedvence. De…
Batik Lovrics helyett kellene. Ha a focival foglalkozna, ott is játszana. És Hidi talán a legjobb középpályásunk volt az utolsó meccseken. Sokan igazságtalanok vele. Soha nem vot egy futógép, ezért nem passzol Bódog játékához. De amit tud, azt hozza is. Gazdag mivel mutatott többet a felcsut ellen? Pedig ö érinthetetlen sztár.
Gazdagot ki lehetne hagyni az mtk ellen nyugodtan, mert full alibizik meg a passzai is szimpátia alapján mennek, nem pedig csapat eredményért. Háborog, dumál, sétálgat, balerínázik, ami ok legyen, de ő nem egy Lanza, aki ezek mellett veri a gólokat, meg küzd. Ugrai sajna nem jött be, pedig ő hozta az elején amit kell, viszont hogy 1 kupameccsen is mondani kell neki, hogy hogyan helyezkedjen..
Hanyagoltakat be, 2 öreget be, Kocsis, Eppel, Balogh kezdőbe a sértődötteket meg a fakóba.
Hajrá Kispest! Hajrá Bódog! Viszont ha megy Tamás, rúgja fel helyettünk a Zurbanyekot meg a Csaba-Gáborékat
Láttad te hogy a felcsút ellen Lovricsnak mekkora két hibája volt? Mikor kétszer odapasszolta az ellenfél csatárának a 16oson belül a labdát? Ha nincs Tujvel, az a meccs sokkal hamarabb eldöl. Ha véletlen, és ennyit tud, az gáz. Egy ilyen rutinos játékos utolsó emberként ilyet nem csinálhat. Ha nem véletlen,az meg még nagyobb gáz. De talán megérteti Bódog helyzetét.
Láttam. Nem elősször és nem csak tőle.
szóval ez a szarházi Lovrics hirtelen elkezdett edzőt buktatni, Nagy Gerivel és Batikkal, miközben korábban Rossinál, van der Meernél, Supkánál, kopasz kóklernél és Pisontnál senki nem buktatott senkit? Most meg a Batik és a 2 közönségkedvenc is szarházivá züllik? Hát, nem tudom. De a szegény Bódog nem tehet semmiről, ő csak a körülmények áldozata? :(
Én nem szarháziztam senkit. Geri, Batik a kedvenc játékosaim. Te mi más okot látsz, amiért nem játszanak? Bódog presszinget, hajtós focit szeretne játszatni, ez keményebb edzésekkel, több munkával jár. A magyar milliöben ez nem kivánatos évtizedek óta. Nem egyszerübb elhaverkodni Pisonttal? Golfozgatni? Ugy irsz, mintha ezt nem tudnád. Vagy mintha az edzöbuktatás olyan ördögtöl való volna. Ja, a közönségkedvencekröl még annyit, hogy volt itt közönségkedvenc Hercegfalvi meg a Borgulya is.
Nézd, ilyen alapon Rossi is meghajtotta őket, őt miért nem buktatták meg ugyanezek a srácok mínusz Batik? Bódog ugyanezt játssza el mindenhol – Dió, Várda, most nálunk. Remekül megél ebből a Klopp alteregó sztoriból, csak eredmény nincs. Nekem csak az a fura ezekben az elméletekben, hogy egyszerre, egy db edzőnél hirtelen ilyen „aljassá” válik a csapat egy jelentős része. Szerintem egyszerűen az van a háttérben a sok minden egyéb szar (vezetőségi beleszarás, szakmai stábbeli párhuzamos és követethetetlen feladatok, covid, játékrendszer kereségélés, belső bomlasztók) mellett, hogy Bódog nem igazán tudja átadni az elképzeléseit. Emellett rosszul is közelít az öltözőhöz. És ez nem feltétlen játékosuralmat jelent, Rossinál miért nincs soha játékosuralom? A mindenkit meghajtó Rebrovnál miért nincs? Bódog nem találja a fogást a kereten. Most vagy kirúgod a keretet vagy kiteszed a látványosan tanácstalan edzőt. Vagy hagysz mindent úgy, hogy van, mert nem Bódog hibája. Oké, de ettől még az autó ugyanúgy száguld lefele a lejtőn.
Rossinak egy tökéletesen leoktatott szisztémája volt. Nem letámadós, presszingelös foci. Nem hajtós, ha mindenki tudja a helyét és a szerepét. Ezért fért bele Hidi, Lanzafame, öregek stb… Rossi fiatal csapatot alakitott ki, évek alatt, ifjú titánokból és szerencsésen megtalált, önmagát felépiteni és ezért tenni is akaró Eppelböl. Mára ezek a játékosok vagy visszatértek, csalódottan, vagy elmenni készülnek több pénzért vagy másért. Esetleg öregedtek, lassultak ujabb 3 évet. Bódog nem bukott meg a dióknál, kérdezd öket, máig visszasirják, a lesajnált Várdát meg összerakta, bent tartotta és gyúrt belöle egy olyan csapatot, amelyik mindenkinek ellenfél volt. Igen, Bódog nagy hibája, hogy hagyta kicsúszni az öltözöt a kezei közül. Ezt nem vitatom. Ezért gondolom azt én is inkább, hogy menjen. De ne Pisontokra cseréljék, mert az nem megoldás. Itt is jelzem, imádom Pisontot, ö a kispesti király, rajta/rajtuk nöttem fel, de nem az a szint, ami nekünk kell, gyengébb, mint Bódog.Rebrov nem hagyja az egyénieskedést, ö megteheti, hogy kiba.zta a kétszeres gólkirály zsoldost a keretböl. Nálunk egyesek még máig visszasirják. A legutolsó bukása ellenére is.
A bajnoki évet végig pressingeltük Rossival. Szerettem. Én nem értek azzal egyet, hogy Marconál nincs pressing. A válogatott is pressingel.
Még egyszer, irónia nélkül, mindkettöjüket kedvelem, csupasziv játékosok. Passzolnának is Bódog stilusába. Hogy miért nem játszanak, azt nem tudom. Gondolom most elárulod nekem. De szerintem nem, ködösiteni fogsz.
És a Kun Bélát is rúgja térden…
Meg a Korner elvtársat is, aki ott van felcicomázva, holmi zászlókkal ?
Telhetetlen vagy, egyelőre elég, ha csak a Bódog Csabit meg az Urbányi Csabit rúgja seggbe.
https://youtu.be/jyLENQ05Rpw
Itt írták lejjebb, hogy Lovresz vagy szar, vagy edzőt buktat, Te meg betennéd? Ejnye…
Jó, akkor Lovresz a király. És az is marad. Mert 11est fogott a videoton ellen pár éve. Tiz éves szerzödést még neki.
Nem, igazad van, nekem is bassza a csőröm a csávó. Mikor Kosútot meg Skvorcot szorította ki a csapatból a bénázásaival, afelett még szemet hunytam, de Nibánál már nekem is betelt a pohár… Hát azért tudja már, hogy hol a helye…
Demagóg vagy, nem kicsit. Ez olyan összehasonlitás, mintha azt mondanám, hogy azon a poszton nem is olyan régen Garaba meg Disztl játszottak. Késöbb már csak a a harmatgyenge Plókai.
CSAK Kolléga,
Látjuk mi is, de a bambák között legalább a címer Nála számít. A szív és lélek meg van Nála. Hibázik, de ki nem?
Mikulásra győzelmet ??❤️?
Sőt még azt is el lehet mondani, hogy nincs jobb, de vele (most nem csak miatta) már csak ilyen helyezésre futja, azért kell még venni 4-5-6 jó NB1-es, azonnal bevethető játékost.
Egyet ertunk!
Nem vitatkozni akarok, tudom, hogy a többség veled ért egyet, mert Lovrics tényleg közönségkedvenc,de ez édes kevés, ha tényleg komoly eredményeket szeretnénk elérni. Akkor, minden tiszteletem ellenére, nem lehet ö a szint. Minden meccsen van 2-3 szarvashibája neki is. Elöl vagy középen ez belefér, de az ö posztján sajnos nem. Ilyen erövel nyugodtan visszahozhatnánk Toncit.A szive a helyén volt neki is. De akik velük képzelik el az elörelépést, azok tényleg keveset értenek a focihoz. Gyözelmet, igen, sorozatban. CSAK.
Sőt, még Zsótér is annyira lelkes volt, hogy egy modern felfogású edzővel dolgozhat.. Biztos ő is buktat.. Jah nem. NagyG marha jó volt legutóbb! Igazi erőszakos, sok futással, flegmán az ellennel. Lovresz meg Kambi meg akár hogyan is, de a megmaradt stabilitást, hitet, biztatást adják. Nem az ő hibájuk, hogy nincs jobb vagy alkalmasabb. Megjegyezném a CSK-nk sem érdemli meg a karszallagot.
Honvéd – felcsút 72. perc. Igazi klasszis megoldás.
Szerintem ez egy nagyon kifinomult edzőbuktatás. A 92. percig tartjuk a 0-0-át, akkor vezetünk egy gyors kontrát, aminek a végén a tizenhatos vonalán egy rossz passz miatt nem kerül két játékosunk óriási gólhelyzetbe. A rekontránál tisztességgel visszaérünk, annyira, hogy a majdnemgólhelyzetből visszaérő játékosunkról pattan az ellenfél elé a gólpassz. Profi munka. Micsoda megtévesztés. Így kiszámolni, ez igen.
Én pár játékosról beszéltem, akik nem játszanak teljes eröbedobással, nem adnak ki magukból mindent, nem az egész csapatról. Ez a véleményem, hagyd ezt meg nekem. Mások a klub ellehetetlenitését, szándékos leépitését látják bele, én meg azzal nem értek egyet. De véleménye mindenkinek lehet.Lehet poénkodni, ironizálni, biztosan jópofa legény vagy, de én ezt gondolom, ennek ellenére.
Bocsánat, abból hogy „Kispesten edzöbuktatás folyik”, nem tudtam kiolvasni, hogy csak néhány játékosra gondolsz. Lehet, hogy páran tényleg szándékosan játszanak gyengén, de én naiv vagyok, nem hiszem ezt. Szerintem egyszerűen képtelen az edző megfelelő taktikát kitalálni, átadni, és/vagy képtelen megfelelően motiválni a játékosokat, nem hisznek benne, és abban amit kitalál, ezért fogalmatlanul küszködnek a pályán. Szerintem. De lehet hogy tévedek.
Egyetértek veled ezt jól megfogalmaztad.Mikor idejött Bódog én is nagyon örültem.Szerintem is nagyon felkészült szakember.Valami nagyon nincs rendben nálunk.Nem tudom mi lehetne a megoldás.
Az egy érdekes helyzet, hogy most mtk, kivárda személyében vírusos csapatokkal találkozunk. Amennyiben az elsőt megnyerjük és marad Bódog, akkor a második is sanszos. Ezzel elszakadnánk valószínűleg az utolsó helyről, de kérdés, hogy a játék és az eredményesség halvány szikráján túl lesz-e valami előrelépés…. Persze ha nem lesz elhalasztva a kisvárdai meccs.
Venni kellene a télen 3-4 NB1-es szinten minőségi, jó játékost, aki azonnal tud nekünk segíteni, ha ez nem lesz, akkor max abban reménykedhetünk, hogy az új edzővel talán a kiesést megússzuk.
Szerintem most az a téma,hogy januárig marad Tamás vagy nem !Januárra mindenképp más szakvezető lesz ! Én nem csak a szakvezetőkben látom a problémát,az a sok vezető,tanácsadó, pályaedző helyettes stb nagyon zavaró lehet.
Mindenkinek Jó Estét // éjjelt // hajnalt!!!
Sziasztok Skacok, Tisztelt Nagyérdemű!!!
Az Én Tippem 2020/2021-re a következő:
1. KISPESTI AC,
2. Diósgyőri MÁVAG SC,
3. Újpesti Torna Egylet,
4. Ferenczvárosi – ÉDOSZ TC,
5. Budafoki – Törley FC,
6. Paksi Atomerőmű Csapata,
7. Mezőkövesdi Előre,
8. Zalaegerszegi Dózsa,
9. Kisvárdai Törekvés,
10. Magyar Testgyakorlók Köre,
11. Székesfehérvári Vasas,
12. felcsúti sakkozók SE.
;) XDDD
A Budafok helyezését kissé optimistának tartom, a többi szerintem rendben van : )
Szia Ferenc, íme egy lehetséges Utópia, melyet gyorsan vázolnék, szíves engedelmeddel,
A forgatókönyv, szinapszis, ha úgy tetszik a következő nagy vonalakban:
2021 01. 23.-án életbe lép Magyarország ellen a 7. Cikkely az EU részéről,
2021 01. 23.-án összeomlik a BUX,
2021 01. 23.-án beadja lemondását a Külügy-, Belügy-, valamint a Pénzügyminiszter, melyet a miniszterelnök elfogad,
2021 01. 24.-én Bizalmatlansági Indítványt terjeszt elő a Köztársasági Elnök saját maga ellen,
2021 01. 24.-én a Parlament Elnöke ezt el is fogadja,
2021 01. 24.-én az új Köztársasági Elnök személyére szavazást rendel el a Parlament Elnöke, melyet egyhangúlag megszavaz a 199 képviselő,
2021 01. 25.-én a hivatalába lépett Köztársasági Elnök Bizalmatlansági Indítványt terjeszt elő az Országgyűlés feloszlatására, melyet még aznap nyilvános vita keretében lefolytat plenáris ülésén a Parlament,
2021 01. 26.-án lemond a Miniszterelnök, a teljes kabinet, mind a 199 képviselő önként visszaadja mandátumát,
2021 01. 26.-án az új Köztársasági Elnök Alkotmányozó Nemzetgyűlést hív össze, ahol képviseli Hazánkat Határainkon innen és túl az Összes Történelmi Egyház, az Összes Fővárosi Kerület, az Összes Megyei Jogú Város, az Összes Megyeszékhely, az Összes Község Civil küldötte, az Összes Járási-Területi megbízottak, a Katonaság, a Tűzoltóság, a Rendőrség, Egészségügy, Posta, Vasút Képviselői, Szakszervezetei, Pedagógusok, Kerskedelmi Kamara, Iparkamara, a KKV szektorok felhatalmazott, megválasztott Vezetői, ect, ect, ect…
2021 01. 27.-én a Sikeres Nemzetgyűlés a Jogfolytonosságot visszaállítva (1944 március 19.-től 2021 01. 26.-ig tartó időszakot Nemzet, és Alkotmányellenesnek nyilvánítva) újra hivatalosan is Király Nélküli Magyar Királyság, kétkamarás Országgyűléssel, melynek alapító preambulumában megerősíti a Vérszerződést, az Aranybullát, az Ősiség Törvényeit, a Werbőczy-féle HármasKönyvet, összhanggban a MAGYAR SZENT KORONA tanban is foglaltak szerint…
… 2021 február elején indul a Magyar Királyi Football Bajnokság- törölve a 2020 őszén elért irányított eredményeket!!!
;) XDDD
Megyek és beveszek egy pálinkát! : s
Egészségedre! ;)
Déli tizenkettő előtt?!
Az az alkoholizmus melegágya!
:-)
Az egész már ott megbukott, hogy ezek március előtt hallani se akarnak a munkáról.
Ezek addig ezek, amíg AZOK ezeket hagyják a helyükön…virágnyelven!!! ;)
Nekem ezek ugyan azok.
:))
Hallod tesa, te baromira kialudtad magad! :-)))
Nem olyan rossz ez, de én 2. és 3. helyre nem tudnék tenni senkit, az maradjon üresen.
Bakker, ilyen nincs:
https://24.hu/belfold/2020/12/03/felcsut-tao-mlsz/
Ez az Orbán egy akkora nagy megalomániás ember, hogy még egy ilyen kevés van a világon.
Mit vártál mást? Amig még hatalmon vannak, legalább egyszer bajnokot kell csinálni a tolvajokból……
De hogy lehet valaki ennyire önkritikátlan?
A kulcsszó a MÉG! ;)
A most, MLSZ által jóváhagyott TAO-támogatással együtt 34,3 milliárd forint eltérített közpénz vándorolt a felcsúti focialapítványhoz.
Ez a lenyeg barataim. 22ben talalkozunk es el lehet mondani a velemenyt errol is meg az addigra elmult 12 evrol. Naponta jonnek elo olyan dolgok amik kb 1%-ert mas orszagban a teljes kormanyt elzavartak volna mar.
M1, Hirtv, Echotv, tv2, stb (szinte osszes medium) fanatikusok kimeljenek
Már régóta elmondom. Nem élek a jogommal. Nem járaton le magam, hogy ilyenekre meg olyanokra szavazással.
Élsz a jogoddal. Akár tetszik neked, akár nem. Ha nem mész szavazni, akkor mindig a győztesre szavaztál!
Tipikus vesztes duma.. legyen olyan program, amiért érdemes akár csak 3 percet szánnom arra, hogy a sok bűnöző közül egyre is leadjam a szavazatom.. Az összeset el kellene kergetni a p-ba! Ennyit a politikáról, az első mondatot pedig általánosságban értettem, nem neked szántam ;)
Nem veszem magamra :D
Már csak azért is, mert egyszerű matematika. Nem több, nem kevesebb. És tök mindegy ki a győztes.
Nincs olyan akit támogathatsz? Akkor úgy szavazol, hogy nem szavazol. Tehát ezzel is szavaztál. És ezzel óhatatlanul a nyertest segítetted. Ennyit a matekról. Viszont semmit sem old meg, ebben teljesen igazad van.
Ez tipikusan az a helyzet, amikor azt kell mondani, hogy mindkettőnknek igaza van :D
„legyen program”, írod. A kormánypártnak konkrétan nem volt -komolyan vehető, a lózungokon túlmutató- programja, a többieké meg olyan volt, amilyen…. Gyász a magyar politikai „””elit”””, baszki.
szavazhatsz érvénytelenül is… ez csak matek!
Már ne haragudj, de mennyi idős vagy?
Ahogy Bogár László mondta, ha ténylegesen mi választanánk, nem lenne megengedte nekünk.
az a gond, hogy pont emiatt a logika miatt vagyunk itt, ahol vagyunk.
ov. csak 1 idióta gyurcsányi után kaphatott 2/3-adot.
a protest szavazat önmagában xart sem ér, ha az alternatíva másban még sz.arabb… :/
és ebben totál igaza van Dömének (ill. BL-nak): „ha ténylegesen mi választanánk, nem lenne megengedve nekünk”
Tökéletes, napi komment! Üdv Pelsom! ;) Újra itt a CZIBULYÁS!!!
üdv. Dani! :)
örülök, hogy topon vagy… :D az alternatív tabellád nagyon korrekt lett. :)
A MAGYAR SZENT KORONA tanra alapított királyság és Magyar Királyi Football Bajnokság pedig mindent visz!
Köszönöm, megtisztelsz!!! Most indulok befűteni, este folyt.köv.!!!
Ez amolyan 22-es csapdája jellegű, ami a focit illeti. Ha ez a kormány marad, kicsatornáznak pénzeket. Ha a másik oldal kerül hatalomra megvonják a focitól a pénzeket
mi meg baszhatjuk és máshol csatornázzák ki.
Ahogyan Woody Allen mondta „Az egyik ösvény a kétségbeeséshez és a végső reménytelenséghez vezet. A másik a teljes pusztuláshoz. Imádkozzunk, hogy bölcsen a helyes utat válasszuk.”
Sallai Roland elég sokba került.
34,3 Milliárd … Nem semmi, hogy ennyi pénzből sem sikerült sehová sem jutni az utánpótlással. Gyakorlatilag értékelhetetlen teljesítmény ezen a szinten.
Szerinted azt a sok pénzt mind az utànpótlásra költötték ?
Közben a Haladásnak nem tudja fenntartani a stadionját az önkormányzat… Átadták az államnak….
Nem túl biztató jelek.
Debrecen új Stadiont kapott, kiesett…
MTK új Stadiont kapott, kiesett, visszajutott, újra kiesett, újra visszajutott,
VASAS új Stadiont kapott, másodosztályból azóta fel sem jutott,
ZTE új Stadiont kapott még a másodosztály alatt, nagy nehezen feljutott,
Balmazújváros új Stadiont kapott, kiesett majd megszűnt,
Haladás új Stadiont kapott „Karácsonyra”, ” Húsvétra” már sajnos kiesett…
Újpest – Bármi lehet…
Mi Velünk Mi lesz???!!!???
Ha a legrosszabb, remélem a BLASZ IV.ben Startolunk, Nézők előtt, de komolyan!!! :)
A Blasz IV jó lenne, ott beállhatnának a nézők is. Minden vágyam, hogy egyszer én legyek Gazdag cseréje. :-)
Én tapsolnék bárkinek a szurkolók közül, mert tudnám, hogy legalább odateszi magát és a címerért küzd, ahogy csak tud. :DDDD
Majd ez jusson eszedbe, mikor látod a pályán szédelegni dixneuf kollégát a negyedik unicum után… :)
BLASZ IV-ben én fizetném neki az ötödiket!
0-12-nél belövi a szépítő gólunkat, majd énekelhetjük neki hogy „Álléálléééééé Dixneuf bebaszta…” :)
Istenem, még nem is vagyunk a BlaszIV-ben és már legenda lettem… :-DDD
Itt az ideje szögre akasztanod a gólvágó csukát, és elmenni edzőnek….
;)
Én nem tudom, hogy kell azt énekelni, hogy „dixneuf”. Segíts lécci, így nem lehet élni.
Magam részéről Disznónak ordítanám, bár az félreérthető lenne, blasz 4-ben csapatonként 4-5 embernek ez a beceneve… :)
Mellesleg hasonló: desznöf, tizenkilencet jelent. (Ami egy híján húsz). Én tőlem disznónak is ejthetitek, vagy exlexnek is, nekem mindegy, csak győzzön a csapat, velem, vagy nélkülem. (Csak ne a blasz4-ben)
:)
már látom is Gazdi arcát, amikor meglátja, hogy Te állsz be… :D
pont, mint amikor meglátta, hogy jön be Babakocsi és kb ezt lehetett szájról olvasni : „na ne baxa már meg…” :D
„Nemár bazmeg!” :D
Belőled csak az irigység beszél :-)))
Fradi új stadiont kapott bajnok, Vidi új stadiont kapott második, Kisvárda új stadiont kapott harmadik, stb… Mivel mindenkinek kb van új stadionja így biztos lesz aki új stadionnal kiesik :D
Tévedés. Nem akarja a szhelyi önkormányzat fenntartani. Czeglédy et. és csapata másban érdekelt.
minden attól függ, hogy alakul az edző sztori… 1 telitalálat edzővel lehet 3. hely, 1 újabb mellényúlással akár ki is zúghatunk… :/
továbbra is úgy gondolom, hogy a keret adott ahhoz, hogy 1 olyan mesterrel, aki megérzi a keret adta lehetőségeket, 1 rájuk szabott taktikával ki tudja hozni belőlük a maximumot, meglehet a dobogó is!
ehhez persze 1 kisebb fajta csoda kellene: pl 1 Dolcetti kaliberű mester + ott lesz az új csodastadionunk…tavasszal 1 kiéhezett nézősereg…stb.
nagyon sok kifutása van ennek az elqrt szezonkezdetnek…sajnos durva nagy előnyt adtunk a mezőnynek. :/
edzőváltás után pontosabb lenne a kép.
Teljesen egyetértek, amit a keretről írsz. De szerintem a jó eredményhez az edzőn kívül itt még az egész szakmai stábot át kellene alakítani. Ez csak úgy működhetne, ha jönne egy új edző, akinek felülről nem szólnak bele a dolgaiba és hozhatja a saját stábját. Jelenleg ez ne így van. A szakmai stáb is klikkesedik, régről ottmaradt emberekkel és egy szarkavaró szakmai igazgatóval. A sok bába között elvész a gyermek. Ha ebben a rendszerben csak az edzőt cseréled ki, az édeskevés. Illetve szerintem normális edző nem vállalja ezt felállást.
Ha komoly szakember érkezne, aki nem tűr ellentmondást, azzal úgysem lehetne megcsinálni, hogy beleszólnak a munkájába. Ha neves edző érkezik, a mostani komplett stábnak távoznia kell az első csapat mellől. Ezt húzták meg mezőkövesden is, amikor Pintért kinevezték, a napszemüveges Tóth is azonnal mehetett az ifikhez …..
elvben lehetett volna dobogó, de most ez már akkora gödör, hogy én roppantul elégedett leszek, ha vonal felett leszünk. Nagyon jól kell edzőt választani most, nem lehet mellényúlni, kísérletezni.
Egyetértünk. Korábban már írtam, hogy ezen most nem szabad spórolni. A korábban eredménytelen, pályakezdő edzők most már felejtősek. Olyan, valódi szakember kell, aki mögé szó nélkül beállnak a játékosok, akinek van tekintélye és eredményes pályafutás áll mögötte. Ha van ilyen magyar edző, az is jó, de ha külföldi az sem baj, csak végre kapja össze a társaságot.
teljesen egyet értek, ez most nem edzőkérdés
Lati úr, ne nezz ostobanak ;) nem azt mondom, hogy minden rendben lesz… en csak nem akarok kiesni, es ehhez most egy uj impulzus lehet az odavezeto ut. Ami kb epphogy a vonal fole lesz eleg. Ez azert igy eleg messze van a Kanaantol :)
ha mégis kiesnénk, jó lenne a Mezőkövesddel együtt :)
sokkal jobb oda járni idegenbe, mint pl. a lilákokhoz, a diókhoz, vagy egerszegre.
csak úgy eszembe jutott – de ne essünk ki pls
Mielőtt tippelek, tudnom kellene, hogy hétfőn ki lesz az edzőnk!
Még nem biztos, hogy lesz új edző, Kun Csaba nyilatkozata szerint van esély, hogy marad Bódog!
Kun Gábor
:))) Gonosz…
Ez a Kun Csaba most már epic marad.
Nagyjából erre céloztam. asszem.
Jelen kilátástalan játék okán 11-12…
Alapból: 6-8
Szerencsével: 4-5
Nagy szerencsével: megnyerjük a kupát + simán bennmaradunk (ld. alapból)
Hihetetlenül nagy szerencsével: találunk egy financiálisan erős főszponzort, király sportigazgatót, tuti edzőt, és a hiáynzó/elöregedett helyekre klassz játékosokat , kupát nyerünk + 4-5. hely (a kezem majd lemosom, ha pisis lett)
ÁMEN! ÍGY LEGYEN!!!
Én is 3.helyre tippeltem.Kötelező optimizmus.Dolccetti szerintem sem lenne rossz,sokkal jobb a keret,mint mikor legutoljára itt volt.Szerintem ő is jobb edző lett.
Olasz, van kispesti kötődése és még magyarul is tud. Kell ennél több?
Ennyire rossz a helyzet? :(
Optimista vagyok, harmadik hely!
Köszi! Én a jelenlegi tényeknek megfelelő helyzetünk alapján tippeltem nem a szívem (❤️?) szerint.
??
???
csak érdekelt volna a tipped
Ja értem.?
11. Hely
12. Lilákok
A szívem szerint 3.-ra várnám…