Magyarország tagadhatatlanul sportnemzet. Négyévente nyáron a tehetségkutatós dal- és hangkritikusból hirtelen tömegek változnak vízilabda- és párbajtőr-szakértővé, és kezdenek fejhangon visítani a tévé előtt, ha a szemét, soha nem hallott országból érkező bírók lepontoznak egy leszúrt rittberget, mert ha olimpia van, akkor olimpiásat kell játszani. Az most mindegy, hogy fogalmunk sincs ki nyerte az előző négy OB I-et a vízilabdában, ettől még vízilabda-nemzet vagyunk, rajongani négyévente kell, a kettő között pedig húzza ki valahogy a sportág érdeklődés nélkül.
Hiába a történelmi eredményesség asztaliteniszben, kajak-kenuban, vívásban, az igazi magyar népsport mégis a halott, vagy halottnak hitt oroszlánba rugdosás (HOR). Annak is a tényektől elrugaszkodott szakága, ahol fontos, hogy a minket körülvevő objektív valóságot tagadni kell, vagyis úgy kell belerúgni az oroszlánba, hogy közben hangosan valami valótlanságot állítunk. A győztest a valótlanság tartalmi hülyesége szorozva a rúgás erősségével (vagyis a hallgatóság számával) plusz nyelvtani pontszám egyenlet sorrendje adja meg.
A halott oroszlánba rúgás másik változata egyébként az, amikor a halott oroszlán nem a mi halott oroszlánunk és úgy rugdossuk. Utóbbit kárörömnek nevezzük, és legalább annyira szeretjük művelni.
Nyilván a fene se akarja mentegetni a csapat eredményességét. Húsz forduló ment le a bajnokságból, és négynél (4!4!!!4!) több pontra egyszer sem sikerült eltávolodnunk a kieső helyektől. Négyre is csak egyszer. Általában 1 (egy!!1!!!) ponton belül kell keresni minket.
Aztán ott vannak a valódi mélyütést hozó meccseink, mint a Felcsút elleni két zakó, mindkettő a kilencvenvalahányadik percben kapott góllak, vagy az Újpest elleni gyufák, hogy kétszer is pár percen belül kaptunk kettőt és vesztettünk. A Kisvárda elleni szenvedések, a Paks elleni szenvedések, amikor már az sem elég, hogy szinte minden mutató szerint földbe döngölünk egy ellenfelet, ha képtelenek vagyunk gólt lőni.
Mert vannak napok, amikor tényleg képtelenek vagyunk. Hiába lőttük az egyik legtöbb gólt a bajnokságban (figyelem, ez tény!), mégis olyan érzete van az embernek, hogy helyzetbe sem kerülünk, miből lőnénk tehát a gólokat? A 30 gólunkból 13-at három meccsen lőttünk (ZTE, Diósgyőr kétszer), vagyis a maradék 17 meccsre mindössze 17 gól jut, és a másfeles átlag hirtelen egyre zuhan. A Honvéd üzembiztosan meccsenként egy gólra képes.
Hiába van nálunk a labda, hiába birtokoljuk a mezőnyhöz képest kifejezetten sokat, hiába passzolunk gyorsan és pontosan, hiába töltünk viszonylag sok időt az ellenfelek térfelén, amikor a helyzetbe kerülés vagy kapura lövés kerülne szóba, akkor valamiért leblokkolunk, és vagy rossz megoldást választunk (túl egyszerűt akarunk, belehibázunk), vagy elkezdünk megremegni, és nem vállalunk be olyan dolgokat, amiket korábban megtettünk, netán még egy passz, rontsa el valaki más. A saját fejünkben kell keresni a problémát, mert a játékunk – a számok alapján – nem rosszabb, mint a többi csapaté.
Négy forduló ment le a tavaszból, nálunk új az edző, nézzünk néhány ranglistát:
- Lövések száma per meccs: 10,00, ami a tizedik legtöbb, vagyis a harmadik legkevesebb. Az átlag 11,58.
- Kapura lövések száma per meccs: 4,00, ami a kilencedik helyre elég. Az átlag 4,90.
- Passzok száma: 493, ami a negyedik legtöbb a ligában, és a harmadik Kisvárda is csak kettővel (495) van előttünk. Az átlag 478, a lista alján pedig a Paksot (363) találjuk.
- Sikeres passzok száma: 407, ami holtversenyben a harmadik helyre elég.
- Passzpontosság: 81,83%, ami szintén a harmadik legjobb tavasszal.
- Labdával eltöltött idő: 1547 mp, a hatodik legtöbb.
- Labdával eltöltött idő per passzpontosság: 3,80 mp, ami a Fradi (3,79) mögött konkrétan a második leggyorsabb focit jelenti az NB I-ben. A ligaátlag 4,17, viszont érdekes, hogy 4 másodperc alá csak az élmezőnyös Fradi és Videoton, valamint a kiesés elől menekülő Honvéd és Újpest tud bemenni. A másik véglet az inkább másodosztályú focit játszó Budafok 4,94 másodperce.
- Tavasszal 1,5 gólt lövünk meccsenként, ami holtversenyben a harmadik helyre elég.
- Tavasszal 1,5 gólt kapunk meccsenként, ami holtversenyben a negyedik legtöbb.
- Szabálytalanság: 20,75 per meccs, ami a legmagasabb érték.
- — A nyilvánosan elérhető adatok általunk rendszerezett adatbázisát innen tölthetitek le CSV formátumban.
A számokat elnézve a tavaszi Honvéd egy tipikus középcsapat néhány extrával.
A tavaszi Honvédban azonban ott a perspektíva, hiszen gyors, pontos, tud passzolni, viszont képtelen odaérni a kapu elé, és lövésig jutó helyzetet kialakítani. Talán lehet némi túlzás a megfogalmazásban, ugyanis a számok azt sajnos nem mutatják ki, hogy hányszor lőhettünk volna, amikor inkább egy másik megoldást választottunk. Akár helyzetnek is nevezhetnénk a lövőbe keveredő játékos, viszont, ha nem lő, akkor inkább mégse. És sajnos nem lő, mert a számok ezt mutatják.
A liga átlaga 138 másodperc, vagyis ennyi labdabirtoklás kell ahhoz, hogy egy csapat lövéssel próbálkozzon. Nekünk 155 másodperc. A Paksnak 84, a Diósgyőrnek 205.
Vajon a lényegi mutatóknál, mint a lőtt gólok száma, a lövések száma, satöbbi, mit keres a Paks az élmezőnyben, miközben szinte alig van nála a labda? Talán mert fejben vannak ott? Nagyon gyanús, hogy Bognár Gyuri fejben tette rendbe a csapatot, és kihozta a játékosokból a vállalkozó kedvet. Labda nélkül bekkelni, majd, ha lehetőség adódik, akkor pár passzból az ellenfél kapuja elé keveredni, ott azonnal lőni, a többit pedig meglátjuk. Rögtön gondolnánk, hogy az ilyen foci esetében az alacsony labdabirtoklás rossz passzhatékonysággal párosul, és nem kell csalódnunk, a paksi 71,8% messze a leggyengébb tavasszal (a második Budafok is 77,53%). Nem baj, ha belehibázol, a lényeg, hogy a megszerzett labdával mindenképp a kapu felé indulj meg, és legyél elég bátor ahhoz, hogy a végén lövéssel zárd a támadást.
Hoppá, a Paks nagyjából ugyanazt játssza elvet követi, amit a Honvéd is játszott követett Rossi alatt, vagyis tapasztalatból mondhatjuk, hogy ha elég sokáig, elég nagy önbizalommal játszol, és ehhez relatív eredményesség társul, akkor tényleg hinni fogsz mind magadban, mind a saját jóságodban, és a végén tényleg eredményes leszel.
Ha a lövések számát a passzok számával vetjük össze, akkor ugyanerre jutunk. A Paksnak 25 passz kell egy lövéshez, nekünk 49, a másik véglet Diósgyőrnek pedig 62.
Érezzük, hogy valami nagyon nincs rendben, mert legalább faultolunk. Feltételezem, hogy dühösek magukra a játékosok, miközben azt is feltételezem, hogy a dühösségben van némi kifelé játszás is, hiszen általános jelenség a probléma eltolása magunktól, az inkább passzoljunk még egyet, csak ne rajtam legyen a felelősség.
Fontos látni, hogy kevesen vállalnak tényleg felelősséget. Gazdi például az egyik. Egyfelől tudatosan (ki, ha én nem?), másrészt a társak kényszeréből (majd a Gazdi megoldja), mindegyis, a lényeg, hogy komoly probléma. Ha Gazdag kiesik a játékunkból, és mivel csak egy embert kell kivenni, rendre megpróbálkoznak vele, akkor nagy a baj, mert nem tehetjük oda neki, nem háríthatjuk át a felelősség, vagyis nekünk kéne megoldani valahogy. És ez a valahogy a nagy probléma, mert jórészt jelenleg inkább sehogy.
A másik, aki vállalja a felelősséget az úgy tűnik Hidi, és pont emiatt feltűnő, hogy egyedük képtelen megbirkózni vele. Hidi maga az átlag, a stabilitás. Van egy jó ballába, amivel néha eltalálja, amúgy pedig stabil, iszonyat stabil, aláfekszik az edzői kérésnek, és próbál segíteni. Hidi nem szokott alibizni, bár a játéka közel pontos megfogalmazása az alibizésnek akkora átlag. Azonban ez az átlag nem véletlenül átlag, hiszen mindig képes hozni, és mindig szinte ugyanazt, ugyanúgy. Neki igazán nincs rossz és nincs jó napja, miközben a mezőnyben bőven vannak olyan játékosok, akik a meccseik döntő többségén eltűnnek a mezőnyben, viszont néha kijön nekik a lépés, és ezért rájuk inkább emlékezünk, és inkább tartjuk őket jónak. Igazából rosszak, hiszen valószínűleg több meccs megy el ratjuk, mint amennyit hoznak. Hidi tehát hozza az átlagot, amivel egyáltalán nem vagyunk kisegítve.
És nagyjából ennyi.
Leterhelünk egyes játékosokat, áthárítjuk a felelősséget, a hibázás lehetőségét, és nem vesszük észre, hogy ezzel egy újabb, szintén lefelé húzó spirált nyitunk meg. Nem elég a saját eredménytelenségünk, önbizalomhiányunk, azzal, hogy másokra toljuk át a felelősségünket, hagyjuk felőrlődni őket, és az utolsó mentsvárunk, a használható segítség is elindul lefelé.
Valahogy önbizalmat kellene önteni ebbe a csapatba. Ott van tényleg jó példának a Paks. Meg sem próbálkoznak a futball klasszikus ágával, bőven megelégednek azzal, ha gólt lőnek. És van önbizalmuk.
Kínzó kérdés, hogy ha az önbizalom egy tanítható dolog, esetleg egy lecsapolható és másnak beadható szérum lenne, és beadnánk magunknak, akkor most hol állna a jelenlegi alapjátékunkkal a csapat?
frissítés [15:50] // szándékoztam belinkelni egy posztot a bunteto.com-ról, ami a Paks játékával foglalkozik, és amiben hasonló következtetésre jutnak, mint mi. Idézek egy részt:
(…) A játékosaimtól ezért mindig azt kérem, vállalkozzanak és hibázzanak bátran. Aki nem vállalkozik, az nem pályára való. A hibázás lehetőségét fel kell vállalni. (…)
Mindenki más jó, csak mi vagyunk szarok. – mondja az egyszerű ember, ha a Honvéd ismét nem nyer meg egy meccset. Majd hozzátesz pár megállapítást, pl.: pontatlanság, lassúság, töketlenség, alibizés, hátrapasszok, satöbbi. Az idei idényben már annyit passzoltunk hátra, hogy a Földet megkerülve, lassan a lelátó irányából, hátulról leszünk veszélyesek az ellenfelek kapujára. Vajon, hogy lehet mindig csak hátra passzolni, hogy kerül előre a labda, amit aztán hátrapasszolnak? Hülye kérdéseim vannak, ugye?
Furcsa, hogy az emberek egyszerűen tagadni kezdték a tényeket. Nem számítanak a mérések, számok, az értékek, mert a tények nem a valóságot mutatják. Vajon hányszor hallottuk kedves szurkolótársainkat a Kisvárdára hivatkozni? A Kisvárda az elmúlt tíz meccséből konkrétan egyet tudott megnyerni. Ők lennének a követendő példa? Netán a tizenkettőből egyet nyerő Budafok? Vagy a 19 meccsen 42 gólt kapó Újpest? Emberek rettegnek a Zetétől, miközben tavasszal még nem nyertek meccset, pedig már játszottak velünk is, akik, ugye, szarabbak vagyuk bárkinél.
Igen, az eredményességünk elmarad a várakozásoktól. A Nagy Népi Elvárástól.
Viszont nem vagyunk végtelenül szarok, nem lógunk ki a mezőnyből egyáltalán lefelé. Sőt, hatalmas potenciál van a csapatban, amennyiben fejben össze tudja kapni magát, és nem görcsöl rá a meccsekre, mer egy kicsivel több kockázatot vállalni az egyének szintjén.
Végre elkezdtük birtokolni a labdát, végre merünk passzolni (vö.: az őszi teljesítményünkkel), most jönne az, hogy végre merjünk lőni, végre merjük néha megcsinálni a váratlant, és ne arra várjunk, hogy majd más fogja helyettünk, mert nem fogja, hiszen a végletekig ki van facsarva, nem képes rá, kedvét veszíti, van/lesz elég baja.
Mondanám, hogy bizakodó vagyok, azonban nem vagyok benne biztos, hogy nálunk most elsősorban sportszakmai problémák lennének. Van az is, de egyáltalán nem biztos, hogy az eredményességünk szempontjából* a legsúlyosabb. Eleve, ennek a keretnek – ahogy mondani szokás – edző nélkül is kényelmesen bent kéne maradnia.
*_ Az egyértelműen sportszakmai probléma, ha egy csapat nem képes kihozni magából mondjuk az elvárható 80-85%-ot, csak 60-65-öt. Az viszont nem feltétlen elsődlegesen sportszakmai, és erre céloztunk az előző bekezdésben, ha nemhogy 60-65-öt, de 40-et se sikerül – szinte edzőtől függetlenül.
Valami nagyon nem működik a fejekben. Fogalmam sincs mi lehet az oka, milyen a hangulat az öltözőben, a klubházban, a csapaton belül; milyen hatások érik a srácokat honnan és kiktől; hogyan dolgozzák fel az eredménytelenséget, az elvárásokhoz egyáltalán nem illő szereplést; tényleg nem tudom, mert se egyénileg, se csapatként nem működnek.
Ja, és a másik lényeg: legalább azt ne vegyük el tőlük, ami elértek, amivel rendelkeznek, mert bizony van pár érdeme is a játékunknak.
Tényleg ennyire komoly Magyar Nemzeti-Lakossági Népsport belerúgni az oroszlánba akkor is, ha épp nem érdemli meg? Sőt, pont azzal az indokkal. Lenne annyi dolog, amiért igen, akár nekifutásból, szöges bakanccsal is, viszont amikor már eleve a földön fekszik, és magától, önerőből került oda, akkor ráejteni a tizenhat tonnát habzó szájjal, mondjuk a hátrapasszok kizárólagosságát számon kérve, nem is tudom, talán parasztság. Ennyi erővel azért is szidhatnánk, mert halott oroszlán és nem zebra, radiátor, vagy indiántánc.
A lényeg persze, hogy jó hangosan, hogy jó sokan meghallják, minél egyszerűbben, szinte jelszavak szintjén, hogy még több embert hülyítsünk be a saját felelőtlen állításainkkal, mert – és ez a kedvencem, hiszen tízből tízszer előjön – nekünk szemünk van hozzá, mi látjuk, amit más nem!
vh kommentárja (minősítése!) az ilyen emberekre: hülye vagy fiam, egy igazi idióta, aki valószínűleg a Facebook előtti időkben is valódi idióta lehetett, csak akkor nem volt lehetősége közhírré tenni, és megmaradt az idiotizmusa a szűk családi-baráti körben. kellemetlen, hogy amikor az idióták egymásra találnak, akkor egymást hülyítik tovább, és lesznek mindannyian még idiótábbak, még biztosabbak a saját idiotizmusuk érvényességében.
a poszt utolsó harmada-negyede az ilyenkor szokásos öncélúságot tartalmaz.
címlapkép: fb/honvedfc
